Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-05-22 / 5. szám
ténetben tévelygő emberek vaksága. Azután valahol, valahogy, elfogadtam a szöveget. Része lettem., Érteni kezdtem. Olyasformán, ahogy megtanuljuk egy társasjáték szabályait, mondjuk a sakkét. Örömet szerzett a stratégia felismerése. Annak tudatosítása, hogy Simon a katalizátor. Az ő cinizmusa, nihilje kell ahhoz, hogy a többiek a szemünk előtt alakulhassanak papírízű, kétdimenziós figurákból érző, szenvedő emberekké. A Kerékkutya újra rádöbbentett, hogy hálás olvasó vagyok, aki megbecsüli a történetmondókat. Olvasó, akit a történet győz meg arról, hogy oka volt létrejönni és joga van terjedni. Győry regénye lendületesen megírt „paralell-sztori”, amelyben szavakat zabáló mrűdök, Központi Léghajó Leszállópálya, szárnyas emberek és Bretsnajder rendőrkopó kíséri Simonékat a XIII-as tarotlapig vezető úton (— A Halál — suttogta.). „A Kerékkutya mindezek ellenére mégis főként erős gyomrú, jó idegzetű, szilárd erkölcsi érzékkel megáldott Olvasónak ajánlható.” Annak az olvasónak, aki az érdekes szövegért cserébe hajlandó elviselni a fogai alatt meg-megcsikorduló szókavicsokat is. Győry Attila ugyanis különös — néha különleges, néha zavaró - szavakkal tölti meg a papírt írás közben. Az ostromló éteri hullámok, hálózatból kieső vonalak legalább anynyira zavarják a történet lendületét követni kívánó olvasást, mint a feleslegesen használt határozott névelők. Dusík Anikó főként hangulatokat ragad meg. A városokból csupán neveik maradtak meg címadóként, és egy-egy hangulatvers. Az IMA 2001 egy szoba otthoni csöndjében üldögélő költőt örökít meg, akinek vágya, hogy visszajöjjenek hozzá az angyalok. Az egyszerű helyzetképből, akár a többi versből, Tóth Árpád és Juhász Gyula verseinek stílusjegyei tűnnek fel. Bár nem borongós, búsongó, lemondó és fájdalmas hangneműek, de alkonnyal, hajnallal, színekkel, benyomásokkal kacérkodók: „És szívünk ezüstjén / Tüzek lobbantak fel” (Tüzek), „a hajnal szájából szivárgó álmok erei / csendben elvékonyultak” (London), „a tompa árnyékokat halványszínű / hangcsíkok közé vetítik” (A vonaton) stb. A tizenhét vers többsége impresszionista hangulatlíra, a szerző nyelve metaforákkal átszőtt, városokat és szerelmet sejt közelben és távolban, szemével rezdülő lombokat pillant meg, külső és belső tájakat visz papírra, az évszakok és napszakok váltakozásai képekben gazdag költészetet szólaltatnak meg benne, és kéz a kézben sétálhatunk a költővel erdőkben, hidakon, szívekben. A kemény borítójú verses fényképalbum a hangulatok kötete. A szerző nem vágyik bölcs gondolatok kimondására, nem filozofál, nem akarja megváltani, csak képekbe foglalni a világot. Ő egyszerűen tarka, lírai, illékony hangulatokat gyűjt, foglal kötetbe. Pénzes Tímea Könyvjelző 5/2003 Trón, serbli A szeptember 11-r katasztrófa után egyre-másra jelentek meg az eseményeket feldolgozni hivatott kötetek. Még az egyik kereskedelmi televízió butuska hírolvasónője s a pártatlanságra nem mindig törekvő beszélgetőműsort vezető riporter is megszólítva érezte magát. Ez utóbbi ráadásul verseket adott közre... így tehát azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, e sorok írója meglepődött, mikor az események után „gyanús hirtelenséggel" megjelent Barak László Úgyis kicsinálnak c., rendkívül igényes kiállítású kötete. Na már megint egy ilyen! — gondoltuk. Hogy ez nem így van, arról (a kötet elolvasása és) a Cs. Liszka Györgyi roppant izgalmas „beszélgetőkönyvében” megjelent interjú győzött meg. A szerző(i önmitizáló szándék) szerint a hétköznapi verseket tartalmazó kötetnek idén kellett volna megjelennie, alkotójának ötvenedik születésnapjára, csak a történelem közbeszólt, a magát „Amerika-imádónak” valló szerző — akinek ezt megelőző, 1992-ben megjelent Inzultusok kora c. kötetében két New York-vers is van — „találva” érezte magát. így született meg ez a kötet, melyben a borító ellenére egyáltalán nem túlzó a terrorcselekményre reflektáló megszólalás, így kijár neki, hogy verseskötetként, ne álcázott publicisztikaként olvassuk. Már az első olvasás után nyilvánvaló, a jól szerkesztett kötet koherens! nek látszó) belső utalásrendszert működtet, s ebben kulcsszerepe az első helyre, kötetnyitó pozícióba került Ideértem hát c. versnek van, mely tartalmazza a híd és a (Nagy) Folyó vezérmotívumokat; ezek köré a(z emberiség több ezer éves kultúrtörténete során méltán túlterhelt) metaforák köré csoportosul Barak verseinek egy lényeges vonulata. A „híd pillérén gubbasztó” sakál abszurd képe már előrevetíti a híd funkciótlanságát. A Hídpróba c. vers hídja ugyan kész, de a vers végkicsengése — mely a nemzeti kánonban erős pozíciójú Gondolatok a könyvtárban c. Vörösmarty-költeményt fordítja blaszfémiába — mégsem ennek pozitív képzetét erősíti: „ezt jól elbasztuk — / de férfimunka volt”. A Börleszk c. vers pedig haláltáncba torkollik, a hordót görgető János és „vele a bagázs is” vízbe fúl, és a híd is odaveszik. A vers utolsó szava a filmszakadás, ez a kötet középső, mindössze egy versből álló, azonos című részére is vonatkoztatható, mely hasonló motívumsort épít fel, visszafelé. Ebben a versben a Nagy Folyó egyértelműen New York folyója, a Hudson, a „kénköves robajjal" leomlott „két bazi nagy torony” pedig a személyes térbe kerülve lényegül át személyes katasztrófává, „megszentségtelenítve az otthont”. A Szappanopera c. vers Nagy Folyója már ennél jóval általánosabb, mitikusabb, a halál folyóját jelképezi. A vers így „túlvilági” perspektívából beszélve tesz hermeneutikai körbe záródó megállapításokat a világról. (E versből helyenként mintha leheletfinom József Attila-reminiszcenciákat vélnénk kihallani.) Ezt a kettősséget egyesíti az Ideértem hát c. vers, mindez azonban csak többszöri olvasás után tárul fel a figyelmes olvasó előtt: a „meztelen felhőkarcolók” (nyilván?) a borítón ikonográfiailag is megidézett New York képét hozzák mozgásba, a sakál pedig a mitológia felé nyit, gondoljunk csak a sakáltestűként vagy sakálfejűként ábrázolt Anubisz istenre, akit általában kutya (sakál?) kísért (vagy a Hádész kutyáira). Ezt erősíti a vers utolsó mondata is, aporiát sugallva; „ideértem hát / szárnyak nélkül is // a másvilágra”. Van a kötetnek két „ötvenéves” verse is, a véleményünk szerint csak alkalmiságában értékelhető Az Isten, éltesen..., ill. az ennél sikerültebb, frivolitásra „kifuttatott” Mi, ötvenévesek. Ez utóbbin szemléltetnénk, milyen strukturális elemek biztosítják-Barak László verseinek kohézióját. Barak e kötetében szereplő verseiben rímet ritkán fedezhetünk fel, időmértéket olykor belehallani vélünk. A szerző távoli asszonáncokkal dolgozik, melyek azonban még kellően közel vannak ahhoz, hogy összetartozónak véljük őket. Ennek egy különösen jó példája olvasható e versben: „elkérjük a baksist / a szoknya alá / ha benyúlunk még itt-ott / nem keresünk tiltott titkot / tudjuk mi a lényeg / kiröhögjük őket / az egyszeri kamaszt meg a bakfist —”, De (a kötet megjelenésekor még nem) az ötvenéves szerzőtől „elvárt” összegzésfélét nem ezekben a versekben találjuk, hanem a kötet néhány, a Vanitatum vanitas-kö\tészettel rokonságot mutató versében. Ezen versek beszélője szerint „úgyis mindegy / úgysem mindegy / ami van / — csak a látszat” (Ciklus); „a teremtés / íme van / ahogy volt / minden ugyanaz” (Újra születni); „trón /serbli / hinta — /egyre megy” (Csúcsrajárók). De voltaképpen tényleg mindegy, mert — ahogy azt az Énkormányzat c. versben olvashatjuk — „úgyis kicsinálnak”. Kocur László Barak László És ha mégis ringyó? Nap Kiadó Kötve, 88 old., 17x16 cm bolti ár: 180 Sk kedvezménnyel: 150 Sk
