Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2003-05-22 / 5. szám

Az olvasás állomásai Kővé vált idő Időcsonkok, faidomok szegélyezik a tópartot Bolemant László kötetén, amely az AB-Art Kiadó gondozásában jelent meg a múlt hónapban. Időfák, enyhén zöldellő fűben ráncos, vén, megkövesült pilla­natok. Göcsörtös, bütykös alakzatok. Csupa dudor facsonkok, az örökkön változó idő szobrai. Időtartamokat, életszakaszokat rejte­getnek, és a lapok vers- és fényképanyaga is az elröppenő időt ragadja meg. A szerző az időtartamok mérésére helyszínek, városok neveit használja: térben méri az időt, a teret pedig időben. Bolemant időlopkodó és versekben bujdo­só időmérő. Ketyeg benne az óra, igyekeznie kell: a pillanat elszáll, a feledésbe hulló hangu­latokat el kell kapni, le kell jegyezni, meg kell menteni, nehogy tovaillanjanak, nagyot kop­­panjanak a feledésszakadék alján és széttörje­nek, nehogy kacéran búcsút intsenek. A szerző időbeosztása költeményekben mérhető. Időzít: a kötet első fellapozása a fényképekre tereli a szemet, ezek robbannak a szemlélődő olvasóban. Sűrű ágas-bogas er­dők, vöröslő levelű ágak, zúzmarás zimankó, virágeső mosta fák, romos ablakokban viruló növények, tajtékzó hullámok, jégbe fagyott nád törékeny teste. Évszakok és napszakok képbe foglalása. A kötetet közelebbről szem­csérem a szöveg cselekményvezetésének di­namikájáé a reális és irreális közötti határ mintegy magától értődő, természetes (!) hiá­nyát. Örülni tudok a Pozsonyból Dzsakartába tartó zeppelinnek. (Még akkor is, ha: 1. a ma­rihuánát nem szeretem, 2. a pedofíliát elíté­lem, 3. a szorongástól szorongok.) A Kerékkutyát olvasva eleinte állandóan felugráltam kedvenc karosszékemből. (Fel­le, mint a jojó nevű játék gumiszalagja végén a nehezék.) Hangosan méltatlankodtam, bár máskor, vén zsugori módjára, az olvasot­takat csak magamnak akarom. Nem szeret­tem a történetet mozgató Simont, a magát írónak képzelő, lecsúszott, érzelmi idióta, pedofil hajlamú, szexőrült dramaturgot. Simon szerencsés ember, mert amputál­ták az érzéseit, erkölcsi érzékét. Süketen és vakon ingázik a világban, mindennapi mari­huánája és tarotkártyái társaságában. Olgá­tól, az élettársától elvárná, hogy megértse őt és megbocsássa, amiért ösztöneinek enged­ve elcsábította Nórát, Olga 16 éves lányát. Fantáziái a szomszéd 12 éves kislányáról. Szeretőjét, Barbarát megveti. Barbara férjét, Leót (Rehákot, a fotóst), aki állítólag a leg­jobb barátja, lenézi, érzéketlen és tehetség­telen fatuskónak tartja. Simon egy csecsemő infantilitásával rom­bol. Feltartóztathatatlan. Megállíthatatlan. A történet pár napja alatt tönkreteszi a közelé­ügyre véve rádöbben az olvasó, hogy a versek ugyanezt a tematikát taglalják, cincálják, ra­gadják meg. Az első versben, amely egyben születésna­pi költemény, „a varjak, / a bogarak, halvány­kék esők / után tolláikkal csöndesen / megsi­mítják az ásító időt” Az idő ebben a versben lomha, nyugovóra térni készül, szoborpalást­ját próbálgatja. Az időszobrok a második, a Fák címűben már versbe foglaltan, kimondot­tan tűnnek fel, nemcsak képi megközelítés­Bolemant László Időszobrok AB-ART Kötve, 64 old., 15,3x21,8 cm bolti ár: 200 Sk kedvezménnyel: 179 Sk Győry Attila Kerékkutya Kalligram Győry legújabb regénye szerelmihá­­romszög-történet - szabadosságában talán az eddigi munkáit is meghaladja. A történet a mai Pozsonyban játszódik, hősei képtelenek túllépni a saját árnyé­kukon. Kötve, 176 old., 15x21 cm bolti ár: 179 Sk kedvezménnyel: 169 Sk ben élők életét. Olgáét, Leóét, a várandós Barbaráét, akit — a tökéletesség megszállott­jaként — megöl a férje. A Kerékkutyát olvasva bosszantott Simon ösztönéletének részletező bemutatása, a tőr­ben: „időszobrok a hó ölelésében / a fák min­dig elkísérnek / ágaik mind / a délelőttök fé­nyeit/ csiszolják”. Ködbe bugyolált fák szegé­lyezik az utakat, tél van, „tompa ujjait a puha köd / kérgükbe süllyeszti”, azaz: a költő magá­nyosan barangol a hó- és ködlepte tájban, mely úgy elkápráztatja, hogy kénytelen vers­be foglalni. Bolemant azonban nemcsak tájhangulato­kat versel meg, a szerelem vizére evez például az Ami elválaszt és az Augusztus 11. című ver­sekben. Az első azt hangoztatja, hogy „Talán megszűnt néhány dolog”, a másikban „csó­kod lángokkal teli”, ám mindkettőből kipáro­log a másik jelenléte, közelsége — nem a múl­tat faggatja, hanem a pillanatot élvezi, érzéki metaforákkal szemléltetve a szív rezdüléseit. Városnevek szétszórtan jelennek meg a kö­tetben: London, Hamburg és Tihany ihlette meg a költőt. Londonban „a járművek zajával takaróztak / a szerencsétlenek / amíg azt is el nem lopta tőlük az éjszaka”, Hamburgról pe­dig még ennél is kevesebbet tudhatunk meg, illetve feleleveníthetjük, amit tudunk, mégpe­dig, hogy északi kikötőváros, továbbá hogy a költő futott, miközben „egyszerű ívben / hű­ségesen / repült nedves / sálam utánam / le a házak közé / a ceruzasárga utcába”. A vers íródhatott volna bármely északi városban, de bizonyára éppen ebben a városban járt, vagy csupán ez ihlette a költőt versírásra. A Tihany című vers pár sor erejéig utal az apátságra, ám Könyvjelző 5/2003 Hogy menyire hálás tudok lenni olva­sóként, azt Győry Attila Kerékku­tya c. regénye jutatta újra eszembe. Mert Hálás Olvasó vagyok. Hálás, mert mindenki elkápráztat, aki írni tud. Az én sza­vaim csak akkor szeretnek, ha kimondom őket. Van ízük, testük, de abban a pillanat­ban, mikor a papírra kényszeríteném őket, viaskodni kezdenek velem. Hálás olvasó vagyok. Hálás, mert betű­molyként függök az írott szövegtől. A mennyországot is óriási könyvtárnak szeret­ném tudni, ahol egy kényelmes, ősöreg ka­rosszékbe kuporodva (nem tudok tisztessé­gesen ülve olvasni) válogatnék a finomabb­nál finomabb szövegek között! Hálás olvasó vagyok, mert tisztelem az ír­ni tudókat. Azokat, akik élettel (színekkel, il­latokkal) töltik meg a sima papírlapot. Bosz­­szankodni kissé csak olykor szoktam, ha az író elől menekülnek a szavak, bár talán in­kább ilyenkor is pusztán a csalódás szól be­lőlem, s nem a harag. Mert hálás olvasó vagyok. Szeretek örülni a szépen szóló szónak. Szeretem ízlelgetni a szavakat, óvatosan a nyelvem alá (igen!) he­lyezve elrejteni őket a száj barlangjában. Ilyenkor derül ki, vajon a szó nem emészthe­tetlen kavics-e csupán. Minden hiába, hálás olvasó vagyok! Ha bosszankodom is, mentségeket keresek. Di­

Next

/
Thumbnails
Contents