Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-05-22 / 5. szám
Boszorkányos erők sodrában beszélgetés előzménye (vagy akár felvezető szövege) következtében. Novellaszerű interjúparódiát olvashatunk itt, amiből az derül ki, hogy Cs. Liszka Györgyi nemcsak éles szemű és érző olvasó, jó kérdező, hanem — ráadásul — jó író is alighanem, csak szerényen titkolja. (Reméljük, nem sokáig.) A kötet belső ritmusát a kérdések adják; indításul a gyermekkorra, eszmélésre vonatkoznak, a hétköznapok, a család jelenére tapintanak — emberi közeibe hozzák az alkotót, a szakmai rész pedig olvasmányossá válik abba a magánéleti meghittségbe ágyazva, amely a kérdezett személyiség és valamenynyi kíváncsiskodó (olvasó) számára közös. A ritmus, a rendszer természetesen nem merevíti meg a könyv fejezeteit. Már csak azért sem, mert a kérdezettek nagyon különböző alkatú emberek, másképp reagálnak az azonos kérdésekre, vagy a szövegkörnyezet viszi más irányba a válaszokat. Az olvasó tehát ismerősen és jól tájékozódhat a könyvben, ugyanakkor a gyönyörködtető változatosság mindig a meglepetés erejével hat és ösztönöz újra- és továbbolvasásra. A szerzőkről készült fotók mellé pedig vízjelként íróportrékat kapunk a javából! Az ezüstszálra fűzött beszélgetések Bernek Józseffel, Hizsnyai Zoltánnal, Bettes Istvánnal, Grendel Lajossal, Esterházy Péterrel, Tőzsér Árpáddal, Barak Lászlóval és Varró Dániellel készültek. Cs. Liszka Györgyiről még annyit: az olvasói rajongás (mely olykor finoman provokatív) és tisztelet (mely precízen következetes) mellett rendkívüli alázat is jellemzi. Nem próbálja erőnek erejével vezetni a beszélgetést, nem igyekszik villogni az előtérben (egyszerűen személyesen viszont nagyon is jelen van). Hanem biztosan és magabiztosan: eszköz (kíván lenni, ahogy ezt az egyik beszélgetésben amúgy — nem — véletlenül megfogalmazza), hogy a költők, írók megmutatkozzanak — egy kicsit másképp, pontosabban mégis hasonlóképp, mint szépírói szövegeikben. N. Tóth Anikó örökkön való együttélése, de az alattomos mélységekből már elősejlik a halálra való készülődés és a sorsegyenleg égre vetített képsora. A megtapasztalt hazugságok idejekoránti vagy talán túl korai felismerése és a bagatellizált nemzettudat új szemléletet tükröző megfogalmazása az a tétel, amit a politikusra játszó államférfiaink és a nemzetben való gondolkodást karrierépítésre ki- és felhasználó közéleti személyiségeink most mérlegre tehetnének, mert néhány év dőzsölési lehetőségének árán heterolizinné tették fajtájukat, amelyet soha többé nem lehet nemzetté kovácsolni. Számomra ezen a ponton alapmunka Kantár Csaba prózai textúrája, mely arra vezet rá bennünket, hogy a megtörtént dolgokat a legszuggesztívebb magyarázkodásokkal sem lehet meg nem történtekké tenni. Soóky László Tallósi Béla a Madách-Posonium gondozásában közelmúltban megjelent kötetébe^ egy különös világ hírnökeként lép elénk és számol be egy részben letűnt, részben sosem létezett múlt titokzatos eseményeiről, azok sötét erőkkel cimboráló szereplőiről, valamint meghökkentő élet- és halálhelyzetekről. A szerző első, a próza műfajában született kötete, a Megégett tulipánok talányos címet viselő elbeszélésgyűjtemény a felvidéki magyar könyvek sorában előkelő helyet foglal el, úgy vélem, a hazai könyvpiac üdítő színfoltjának tekinthető. A könyvben feltáruló világ fantasztikum és realitás sajátos vegyülékéből áll, melyben a földön túli és a nagyon is földi világ minduntalan egymásba ér, találkozásuk keretéül a szerző jóvoltából delejes fénnyel viliódzó, hiedelmekkel telezsúfolt, letűnt paraszti világ, a falusi miliő szolgál. A romboló, mértéktelen szenvedélyek pontos mérnöki rajza a mű, melynek méltatói szóban vagy írásban eleddig főként az elbeszélések gondosan megválasztott tárgyát, az események közegének hiteles rajzát emelték ki, én azonban úgy gondolom, a szerző témaválasztása mellett az írások stílusa, a néhol archaizáló, régi, elfeledett kifejezéseket, szólásmondásokat felidéző, a természeti hasonlatokban bővelkedő nyelvezet, a páraüan nyelvi lelemény, a stilisztikai bravúrnak számító szó- és mondatfűzés, a rendkívüli műgond jelenti a kötet legfőbb értékét. Kiemelt helyet foglalnak el az elbeszélésekben a testiség világából vett képek. Ugyanúgy gyakran bukkannak —ZIZZZZIZZ^^— TALLÓSI BÉLA Megégett tulipánok Tallósi Béla Megégett tulipánok Madách-Posonium Fűzve, 160 old., 12x20 cm fel az írásokban már-már a ráolvasásokra emlékeztető káromolások és szitkok, melyekkel az ártatlan, romlatlan falusi lelkeknek hitt szereplők egymást illetik. A szerző figyelme időnként elkalandozik az elbeszélendő események fő sodrától, hogy látszólag az elbeszélés egésze szempontjából kevésbé fontos, mégis a történetbe illeszkedő, azt kiegészítő, magyarázó mesék kerekedjenek tolla nyomán. Tallósi Béla hősei különös szimbiózisban élnek az állatokkal, amelyek, ha kell, megbosszulják gazdáik általában erőszakos halálát. Gondoljunk csak arra a Szélütött névre hallgató derék négylábú jószágra, amely látszólag a véletlen szeszélye folytán, az olvasó azonban hajlik arra, hogy a sors kifürkészhetetlen akaratából, valami titkos terv részeként, boszorkányos erők sodrában bukkant fel Kozma Alfonzin közelében, mikor zsákba varrtán partjára vetette a kert végében csordogáló patak, hogy segítsen elhagyni gazdájának a holtak világát, ahova őt egy hozzá hasonló ,,pokol íajzatokkal szövetkezett kuruzslók fogatlan szövetségese” juttatta. A Kígyóláng című elbeszélés főhőse, Szekeres Erzsébet megmagyarázhatatlan vonzódást érez a kígyók iránt, s a kígyókultusz afféle falusi művelőjeként élete végleg öszszefonódik a rettegett lényekkel. Alakja a minószi kultúrában félelemmel elegy tisztelettel övezett kígyóistennőt idézi. A kötet címadó elbeszélésének női főszereplője, Nyíllik Ibolya egy, a magyar irodalomban gyakran felbukkanó nőtípusnak, az érinthetetlen büszke teremtésnek újabb megtestesülése, akinek a szerelme, mely sínylődni kényszeríti, csupán a képzeletében talál visszhangra, miközben a valóság csak szánalmas kulisszát nyújt az álmodozásaihoz. A szerelem számára titkon nyíló húsevő virág, rejtetten burjánzó növény. Alakjából démoni erő sugárzik, egy falusi Vesta-szűz, aki lappangó őrületének nyomait takargatja, otthona tulipántenger közepén úszó sziget, ahol képzelete szertartásait celebrálja. A legnemesebb vágy a legméltatlanabb helyzetekbe sodorja, az élet így áll bosszút azokon, akik irtóznak az érintésétől. Az Elmenőben című elbeszélésben az életével számot vető anya emlékképei sorjáznak, miközben a szerző elénk tárja a célját tévesztő, éppen ezért tragikus jó szándék természetrajzát. A főhős nemcsak az életétől búcsúzik a kórházi ágyon, hanem egy letűnt világ nevében is búcsúbeszédet mond, hisz nem lehet nem észrevenni, a kócbabát végleg felváltotta a Barbie. Tallósi Béla nyomaiban a mágikus realizmust idéző stílusa miatt válik lebilincselő olvasmánnyá a mű. A Megégett tulipánok valóban kimagasló teljesítménynek számít, az egyetemes magyar próza értékeit szem előtt tartó művek közé sorolható. Rácz Vince E Könyvjelző 5/2003
