Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2003-12-11 / 12. szám

I

Képet kaphatunk arról, milyen oktatási-nevelési rendszer szerint tanítottak-tanultak az iskola tanárai, diákjai. Nem csak az „általános műveltség" megszerzését, hanem az önálló gondolkodásra nevelést is igen fontosnak tartották. Az idegennyelv-oktatásban azonban — érthető módon — a szövegek memorizálására helyezték a hangsúlyt. A könyvben tárgyalt korszak első felében a szlovák nyelv és irodalom kötelező tantárgy volt mindazoknak, akik (maguk a diákok vagy szüleik) a tanév kezdetén jelezték ebbéli szándékukat A líceum diákjai a magyarórákon a kor legelismertebb magyar szakemberei által írt tankönyvekből tanultak — a poétikát és a retorikát például Négyessy László művei alapján (aki legjelesebb tanítványai, Babits Mihály, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső révén vált közismertté). A tanrendben olyan, egzotikus nevű tantárgyak is helyet kaptak, mint például a slöjd, vagyis a kézimunka. Télen a diákok a tornaóra keretén belül korcsolyáztak az intézet nagy udvarán, vagy - a testmozgás egy, a mai iskolai oktatásban szokatlan formájának — a vívásnak hódoltak, amely föltételesen kötelező tantárgynak számított.

A líceum pályázatok, versenyek meghirdetésével buzdította önművelésre diákjait. Régi hagyomány volt, hogy az intézményben más, nem evangélikus, illetve nem protestáns felekezetűek is tanultak, ezért az illető felekezeti egyházak megbízásából egy római katolikus hitoktató, egy ortodox és egy neológ izraelita vallástanító működött a tanintézetben. A líce^ um rendkívüli népszerűségnek örvendett, a felső-magyarországi családok nagy részénél hagyománynak számított, hogy gyermekeiket ide küldték (de érkeztek diákok — az 1882/83. .tanévben például — Svájcból, Sziléziából, Oroszországból, sőt Mexikóból is). Sokan a teológiai akadémiával közös alapítványok — az alumneum (tápintézet) és a konviktus végett keresték fel az iskolát, mert ez utóbbiban a diákok gondos felügyelet alatt voltak, és szigorú erkölcsi nevelést kaptak. Az intézmény támogatási rendszere különben is kiemelkedő volt a maga korában, a nagylelkű támogatók adományainak is köszönhetően, sőt, maguk a tanulók önsegélyező intézetet hoztak létre.

A líceum az évszázadok során páraüan gazdagságú gyűjteményekre tett szert, melyeknek őrei és létrehozói is a tanárok voltak. A hagyományos iskolai szertárakon kívül például régiséggyűjteménye és 1910-től ún. filológiai múzeuma is volt. A könyvtár és levéltár mintegy kétszáz éves gyűjtőmunka eredménye. Mindkét gyűjtemény szerencsésen átvészelte a történelem viharait, ma a tudományos kutatás nemzetközileg is számon tartott intézménye. A régi könyvnyomtatványok között könyvritkaságok, a világon egyetlen példányban fennmaradt kiadvány is található itt. Híres volt az éremgyűjteménye is, amelyet Győrik Márton (1848—1924) tanár rendszerezett; a korabeli Magyarországon csak három ennél nagyobb létezett. Fukári Valéria könyvének segítségével betekintést nyerhetünk a líceum pezsgő (diák)életébe is: hagyománya volt az iskolai színjátszásnak, nyelvművelő társaság,

Könyvjelző 12/2003

gyorsírók társulata, zeneegylet, daltársulat, magyar és német önképzőkör működött az iskolában, melynek diákjai sportjátékokban, különböző versenyeken vettek részt; évente megrendezésre került a majális. Ennek a jól működő, kitűnő eredményekkel és diákokkal büszkélkedő iskolának vetett véget az új állam (létrejötte).

Az utolsó évek című fejezetet olvasva az iskola tudatos leépítésének és „magyartalanításának” lehetünk tanúi. Fukári Valéria a líceumi levéltár anyagából nemrégiben előkerült vaskos kéziratos kötet és melléklete (az 1918 és 1923 közti időszak tanári értekezleteinek jegyzőkönyvei) alapján rekonstruálta ezeknek az éveknek a történéseit: Hirschmann Nándor igazgató igyekezetét a magyar líceum megmaradásáért, a tanárokat és a diákokat egyaránt sújtó létbizonytalanságot, több jeles német és szlovák egyházi személyiség (köztük több volt líceista) kiállását az egyházi autonómia és - ezen belül - a nagy múltú tanintézet sértetlenségéért. Az iskola, amely 317 éven át dacolt az idővel, ha kellett (mint Mária Terézia idejében) a feljebbvalóival is, 1923-ban megszűnt, és reálgimnáziummá „szerveződött át”.

Fukári Valéria könyvének egyik — talán legérdekesebb — részében, a Visszaemlékezések című fejezetben több későbbi jeles személyiség, egykori líceista emlékiratai, naplórészletei, visszaemlékezései olvashatók. A szerző Schöpflin Aladár (1872—1950) kritikus, irodalomtörténész, író, műfordító (előbb líceista, majd teológus), Carl Eugen Schmidt (1865— 1948), a későbbi pozsonyi esperes és teológiai tanár, id. Limbacher Rezső (Peéry Rezsőnek — aki maga is líceista volt — az édesapja), a lít

ceum intézeti orvosa, majd egészségtani oktatója mellett Stefan Krcméry (1892—1955) diákéveivel kapcsolatos írásaiból válogat. Megtudhatjuk, hogy a jeles szlovák irodalomkritikus és -történész, szerkesztő, költő, műfordító (elsőként fordította szlovákra Ady Endre verseit) Krcméry hagyatékában fönnmaradt egy hoszszabb kézirat, melyben tíz, sűrűn gépelt oldalon a tanárait idézi fel.

A teológiai akadémia 1882-ben alakult, amikor is a régi pozsonyi teológiai intézet kivált a líceumból, és A magyarhoni ágostai hitvallású egyetemes egyház teológiai akadémiája néven központi, országos tanintézet lett Az intézmény a hittudományi felkészítés mellett filológiai képzést, bölcseleti, lélektani és pedagógiai műveltséget is nyújtott hallgatóinak. E sokoldalú képzés ékes bizonyítéka a hallgatók által szerkesztett és írt, Gondolat című folyóirat. amelyet a későbbi híres filozófus, Böhm Károly alapított akadémista korában. A csehek által megszállt Pozsonyból a tanárok túlnyomó többsége Budapestre menekült. Az akadémia itt működött tovább 1923-ig, ez után pedig beolvadt a pécsi egyetem Sopronban felállított hittudományi karába.

Az Egy régi alma mater című könyv Függelékében példás (betű)rendben sorakoznak a líceum igazgatói és tanárai, illetve az életpályájukról készített portrék. A számos kiváló pedagógus közül álljon itt néhányuk neve: Hamvas József (1871—1948), Hamvas Béla író édesapja; német és magyar nyelvet, valamint görögpótló magyar irodalmat tanított. Kámory (Krump) Sámuel (1830-1903) a Selmecbányái és az ozsgyáni gimnáziumban tanult, majd Selmecen bölcseleti és jogi tanulmányokat is folytatott. Mintegy 18 nyelvet tudott, eredetiből lefordította a teljes Bibliát, a Koránt fordított az ókori arab költészetből, latin nyelven összeállította a szanszkrit, a perzsa, az arab és más nyelvek lexikonát. Markusovszky Sámuel (1849—1913) latint, görögöt és lélektant tanított, a líceumi könyvtár egyik őre volt; az ő monográfiája (A pozsonyi ág. hitv. ev. Lyceum története. Pozsony, 1896) mindmáig az egyetlen feldolgozása a líceum történetének (az 1880-as évekig bezárólag). Michaelis Vilmos (1829—1905) német és görög nyelvet tanított; lefordította németre Ortvay Tivadar Pozsony város története című hatkötetes (alap)művének négy kötetét. Schrödl József (1865—1918) történelmet, görögpótló irodalmat és latint oktatott; elkészítette a líceum kézirattárának katalógusát, amely a líceum levéltárában máig a kutatás fő segédeszközéül szolgál. Fukári Valéria könyvét gazdag jegyzetapparátus zárja. Alapos kutatómunkájának köszönhetően egy megbízható művelődéstörténeti monográfia született meg, mely minden tudományossága mellett olvasmányos és érdekfeszítő is.

Csáky Károly és Fukári Valéria könyvét olvasva az ötlött fel bennem, hogy talán érdemes lenne összeállítani a híres Selmecbányái, illetve pozsonyi diákok lexikonát. Hogy érdemes és érdekes, erre bizonyítékul szolgálnak az előbbiekben felsorolt nevek.

B. Mánya Ágnes

Fukári Valéria Egy régi alma mater

A pozsonyi evangélikus líceum és teológiai akadémia utolsó negyven éve (1882-1923) Kalligram Fűzve, 144 old., 16x23 cm bolti ár: l60 Sk kedvezménnyel: 139 Sk