Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-23 / 10. szám
Nyomok, nyomok Találós kérdés irodalmároknak: hol van az a hely (Bényei Tamás szavával „szövegtájék”), ahol egyaránt jól érzi magát a formalista, a strukturalista, a szemiotikus, a hermeneuta, a dekonstruktivista, az ideológiakritikus, a pszichoanalitikus, a kultúrantropológus és a szociológus? Nem nehéz kitalálni — a detektívtörténetben. Benyovszky Krisztián új könyvében (A jelek szerint. A detektívtörténet és közép-európai emléknyomai) ez alapvetően az a hely, „ahová mindig jó visszatérni”. A detektívtörténetek világa olyan „lakható világ”, amely az ismerősség, a bensőségesség tapasztalatát kelti életre az olvasóban. S ez nemcsak az újraolvasás motivációit érintő kérdés, hanem az olvasás örömének igenlése is egyben. Mivel az olvasás örömének felemlegetése téves asszociációkat is kelthet, nem árt, ha megjegyezzük: A jelek szerint nem éppen az a klasszikus értelemben vett könnyed nyári olvasmány, bár bizonyos mértékű könnyedséget bajosan lehetne elvitatni tőle. Talán helyénvalóbb lenne a könyvvel kapcsolatban az értelmezés (s még inkább a jelfejtés) öröméről beszélni. Az apró részletek megfigyelése gyakran váratlan, meglepő felfedezésekkel társul. A szoros olvasást a folyamatos önreflexió egészíti ki. A kötet írásai önálló szövegekként is olvashatóak (meg is jelentek a legkülönbözőbb folyóiratokban), itt is igaz azonban, hogy így együtt az összkép kicsit más. Közhellyel élve: a szövegek egymást olvassák. Több írásban felmerül például a detektívtörténet műfajának kérdése. A szerző többek között megállapítja, hogy a detektívtörténet „maximális mértékű műfajtudattal” és „műfaji invariánssal” rendelkezik. Michal Glowinski lengyel irodalomtudósra hivatkozva kifejti, hogy ennek alapja a kötelező és a fakultatív elemek keveredésének aránya. Ebből kiindulva annak a kérdésnek ered nyomába, hogy mi a detektívtörténetek végső, nélkülözhetetlen eleme. (Amit most — hűen a könyv szelleméhez — nem fogok elárulni.) Szót ejt továbbá a műfaj tisztaságának megőrzéséért íródott szabálygyűjteményekről (Van Dine, Knox), valamint a detektívtörténetnek a vele határos vagy rokon műfajok* hoz fűződő viszonyáról. Érdemes legalább a felsorolás szintjén számba venni a tanulmányokban felbukkanó műfaji jelölőket: kemény krimi, thriller, varázsmese, titok-regény, titok-novella, talányos elbeszélés, tévékrimi, bűnügyi film, kémregény, találós kérdés, beavatási regény, gótikus regény, kísértethistória, fantasztikus elbeszélés és Vilikovsky kapcsán: „detektív-séta". Talán ennyi is elegendő ahhoz, hogy belássuk, nincs irigylésre méltó helyzetben az, aki rendet próbál rakni e kérdésben. Benyovszky nemcsak ismerteti különböző teoretikusok elképzelését a detektívtörténet műfajáról, hanem igyekszik továbbgondolni azokat. Két látványos példát találunk a Daniela Hodrová és a Tzvetan Todorov koncepcióit taglaló írásokban. Szerzőnk nem fél beismerni, hogy számára Hodrová „háromszögének” értelmezése némi gondot okoz, s attól sem riad vissza, ha kritikával kell illetnie egy elképzelést (pl. Todorov gondolatmenetét a valószerűről). Másutt ellenben talán túlontúl óvatosan is fogalmaz (lásd a Capekről írt esszét). A detektívtörténet fogalmának pontosítása a téma egyik legnagyobb szaktekintélyének, Bényei Tamásnak a segítségével történik. Bényei felfogásában a detektívtörténet olyan díszítő (vagy inkább pontosító) jelzőket kap, mint klasszikus-analitikus, metafizikus és antimetafizikus. Nem véletlen tehát, hogy a detektívtörténet műfaji kérdéseit érintő írások egyik kulcsgondolata a Bényei Tamás könyvéről írt ismertetésben olvasható (99.). Eszerint a műfaj dinamizmusa (amelyet Bahtyin nem avuló találmánya, a műfaji emlékezet éltet) teszi lehetővé, hogy az olyan, látszatra nagyon egyértelmű, mármár unalomig ismert jellegzetességeket felvonultató, többé-kevésbé merev konvenciókon alapuló szövegek, mint amilyenek a detektívtörténetek, nagyon sokféle módon olvashatóak és értelmezhetőek. Erre számos példát hoz a könyv a szociológiai olvasattól a detektívtörténet antropológiáját kifejtő értelmezésig. Az értelmezések középpontjában jobbára olyan teoretikusok és nem teoretikusok szövegei állnak, akikre gond nélkül ráragasztható a címke: közép-európai. Bár a fogalom - úgy vélem — inkább földrajzi jelölő, semmint valamiféle eszmei vagy gondolati azonosság, rokonság kifejezője. A könyv egyéb-Keserű József A Könyvjelzőben: 200J/8. IKontextusok nyitott jateka (Bonus Tibor: (iaraczi László), 2002/8. 4—5.: Természet, Élet, AUA (Archleb l.evieky Dániel: Aua és Atua), 2002/6. 5.: A történelem történetietlen szemlélete (Pavel \ ilikovsky: Az. utolso pompeji ló). 2002/5 5.:....minduntalan az időbe ütközöm...” (Duba Gyula: Halódó parasztvilág), 2002/4.12.: Az úton levés poét(ik)ája (Tolcsvai Nagy Gábor: Pilinszky János), 2002/3. 3.: Az értelmezés mágiája (Grendel Lajos: A tények mágiája). 2002/2.12—13.: Pozsony i Psycho (Gyory Attila: Kerékkutya), 2002/1. 11. Az. irodalom illata (Vajkai Miklós: Saison morte). Könyvjelző 10/2003 A JELEK SZERINT Benyovszky Krisztián A jelek szerint Kalligram Az irodalomtörténész és kritikus újabb olvasónapló-tanulmánykötete ezúttal a detektívregényt veszi górcső alá. Főleg azokat a műfaj határán mozgó műveket, melyek egyrészt krimik, másrészt túllépik a detektívregény műfaját. Kötve, 280 old., 12x18 cm bolti ár: 210 Sk kedvezménnyel: 189 Sk ként nem is állít ilyet, s kimondatlanul sem él ilyen előfeltevéssel. Mégis van jelentősége e közép-európaiságnak. Megint csak Bényei Tamásra kell hivatkoznunk. Nemrég megjelent könyvében — amellyel Benyovszky Krisztián sikeresen kezdeményez párbeszédet — Bényei bőséges szakirodalmat dolgoz fel. Idézem A jelek szerintbőh „Külön figyelmet érdemel az a lista, amely a metafizikus és anti-detektívtörténetekként olvasható műveket veszi számba különböző nemzeti irodalmakban, beleértve a magyart is. A jegyzék kiterjedtnek mondható, 19 irodalmat tekint át, több mint száz címet sorolva fel, ezért nem marasztalható el a szerző, hogy a szlovák és a cseh irodalom (másokkal egyetemben) éppen kimaradt belőle.” (135.) Noha igyekszik magát szerény kísérletként feltüntetni, A jelek szerint részben ezt a hiányt pótolja, így a Bényei-könyv hasznos és frappáns kiegészítéseként is olvasható. Hiszen az olyan nevek, mint Stanislaw Balbus,. Karel Hausenblas, Frantisek Miko, Daniela Hodrová vagy Miroslav Petrícek a magyar nyelvű irodalomtudományos diskurzusban — némi eufemizálással élve — a kevésbé ismertek közé tartoznak. Benyovszky Krisztián tehát nagyon fontos közvetítő szerepet tölt be, ugyanakkor több is egyszerű közvetítőnél, mert - mint említettem - nemcsak újramondja Hodrová vagy Petrícek elképzeléseit, hanem igyekszik ezeket továbbgondolni. (Kalligram, Pozsony 2003) Keserű József í
