Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-23 / 10. szám
Aholokauszt-tapasztalat közvetíthetetlenségének hangsúlyozását (pl. a sokat idézett Th. W. Adorno vagy Elie Wiesel vélekedése gondolok, mely szerint Auschwitz irodalmi formában, versben, regényben való közvetítése lehetetlen) azok a mementójellegű, a történelmi emlékezet irodalomba írását szolgáló alkotások cáfolják meg, melyekben (hogy Kertész Imre paradoxonából induljunk ki) éppen az esztétikai képzelet segít legyőzni a holokauszt valóságának felfoghatatlanságát. Ehhez a holokauszt-diskurzushoz kapcsolódik Zádor Margitnak a közelmúltban Emlékfoszlányok címmel megjelent regénye, melyet a hátlapszöveg „szépirodalmi igényű dokumentum”ként aposztrofál. A múlttal való szembesülést, az egyéni emlékezet kollektivizálását célul kitűző mű foszlányszerűségét a szerkezeti töredékesség adja. Az öt novellaszerűen lekerekített felvillanás s a záró epilógus időrendje többé-kevésbé egyenes vonalú. Az első fejezet a zsidó lány hazautazását tematizálja a miskolci lányinternátusból az időközben hadműveleti területnek nyilvánított Munkácsra; a szorosan az előzőhöz kötődő második fejezet témája az út a munkácsi gettótól Auschwitzig. Az időrend ugyan az Egy nap Auschwitzban című fejezetben sem törik meg, csupán a távlatok változnak: a szerző a rabság idejét sűríti egyetlen napba, melyet a megérkezés napjától hónapok választanak el. A több hangsúlyozott dátum egyikét a lány álmában kalligrafikus betűkkel látja felírva Anyuka lánykori neve mellett, sírfeliratként: „Meghalt 1944. május 23-án.” A külön fejezetté emelt egy napról már elmosódottabban csak annyit tudunk meg, hogy „szeptember volt már, és a hajnalok nagyon hidegek." Az epilógushoz érve az egyes fejezetek közti kapcsolatok egyre lazábbak lesznek; az első két fejezet szinte átfolyik egymásba, s kötődésüket a fejezetzáró, majd fejezetkezdőként újra megismételt „téglagyár” szó is jelzi. Lazább verbális kapcsolat van a „lágerben eltöltendő sok-sok keserves nap” emléktávlatait megnyitó, fejezetzáró mondat és a részt az egészből kiragadó metonimikus felütés („Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi.”) révén a második és harmadik fejezet között. Innentől az emlékek egyre foszlányszerűbbek: a késő őszi eseményeket, a lány más táborba való átszállítását felvillantó mondat a továbbiakban teljesen reflektálatlan marad, a negyedik fejezet már hat héttel a háború után a cseh—osztrák határon játszódó eseményekkel kezdődik, csak a rokonaikat felkutató szereplők a régiek. Az ötödik fejezet látszólag egy teljesen különálló epizódbetét, az eddig nem szerepeltetett (később a lány családtagjaiként felismert) Bözsike és Michel története, mely tulajdonképpen egy menekülési lehetőséget (ill. annak kudarcát) hivatott bemutatni. Az epilógusban a lány története happy enddel (szerencsés egymásra találással és házassággal) végződik, ám a regényt magát a Szovjetunióba menekült Bözsikéék tragédiájának napfényre kerülése, vagyis a menekülés lehetetlenségének fatalista hangsúlyozása zárja. A vázolt kompozíció tehát inkább tudatos szerkesztést idéz, mint az emlékek vibrálását; tudatosnak tűnő válogatást az emlékképek közül, melyektől az idézett Vergilius-szavak szerint a lélek borzad („animus meminisse horret”). Érdekes a regény narratív rendszere is: míg a holokauszt-diskurzusban többnyire az egyes szám első személyű narrátor domborítja ki az emlék- és vallomásszerűséget, az önéletrajzi ihletettséget, Zádor Margit regényében az elbeszélő nem azonos az események tanújaként^ és elszenvedőjeként szerepeltetett, megnevezetlenül, tehát bizonyos értelemben tipizáltan lányként emlegetett főszereplővel. A narrátor nem csupán konstatálja a tragikus eseményeket, hanem magától értetődő módon erkölcsi ítélet alkot, nem egyszer túlságosan szónokiasan és a holokausztdiskurzus közhelyeivel élve: „Miért teszik ezt velünk, honnan az emberben ennyi kegyetlenség, hogy nézheti ezt tétlenül a világ, hova viszik őket, mi vár még rájuk ezután... — és még egyszer: miért?! Ez a »miért« csupa nagybetűsen harsog tudatukban.” (31.) Az elbeszélés idejét a tágabb történelmi kontextusba helyezi, a munkácsi zsidó közösség szemszögéből villantva fel az első világháborút, a „csehek bejövetelét”, majd Kárpátalja egy részének Magyarországhoz csatolását. Ám a mű nemcsak az egyéni és történelmi emlékezet megnyilatkozásaként, hanem családregényként is olvasható; a családtörténet legjellegzetesebb múltbeli epizódjai éppen a jövőt, a folytonosságot bizonytalanná tevő auschwitzi vonatút során idéződnek fel. A lány életében az anyakép a legmeghatározóbb (szinte csak mellékesen, a táborból való hazatérés után értesülünk arról, hogy vőlegénye is van). A gyermekkori élmény (a szemet kapott, fuldokló liba látványa) és a haláltáborban látott hátborzongató jelenet (a lány eltorzult arca, aki minden erejével kitépi magát a szelekció során a gázkamrába küldött anyja kezéből) egymásba olvasódik, megtörve a hangsúlyozottan a regény középpontjába állított anya-gyermek viszony idealizáltságát. Azon a bizonyos, részletesen felidézett auschwitzi egy napon nemcsak az említett szelekciójelenet utal erre, hanem az esti suttogva terjesztett hír, hogy a blokkban kisbaba született. Az „atavisztikus” melléknév, mely valami távoli, ősi dologra visszaütő, a jelen generáció által már meg nem élt tapasztalatra utal, a boldogság szó jelzőjeként használva (64.) ebben a kontextusban nem csupán stiláris telitalálat: a lágeri körülmények között „természetesen” eleve halálra ítélt gyermek megszületése, maga a születés csodája pozitív, az egész emlékezéssorozat előjelére kiható esemény. Ebből a távlatból kissé talán lekezelőnek érezhető a regénynek az idézett „szépirodalmi igényű dokumentumként” való meghatározása, hiszen inkább a dokumentalizmust tarthatjuk a különös érzékenységgel megírt regény járulékos elemének. (Kalligram, Pozsony 2003) Polgár Anikó — 7/sdar Marti! Emlékfoszlányok Zádor Margit Emlékfoszlányok Kalligram Fűzve, 120 old., 11,5x18 cm bolti ár: 180 Sk kedvezménnyel: 162 Sk ŰJ Réizkl a könyvből , \ téglagy ár hatalmas udvarát és az udvar előtti térséget ellepték a/ emberek. es a déli nap kíméletlenül lövell te rájuk sugarait. A sorakozásra szólító kiáltozások a semmibe vesztek. Meg nem törtek be teljesen, két hónappal ezelőtt meg szabad emberek voltak- otthonaikban éltek, munkájukat végeztek szabadon jamk keltek ebben a hí rés-nevezetes varosban, ahol még a gyülekező felhők árnyékában is biztosnak érezték lábuk alatt a talajt. De aztán vá ratlannl lesújtott rajuk a vts/hít. a német megszállás híre. s attól fogva egyik csapa* a másikat követte: a sárga megbélyegzést a legelképes/tobb tilalmak - s végül a géné,' Zádor Margit; Emlék foszlány ok. 2‘>. o. Könyvjelző 10/2003 A lélek borzad az emlékezéstől
