Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-23 / 10. szám
KÖNYVJELZŐ AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE 2003. október 23., csütörtök 2. évfolyam, 10. szám Az én eurorég ínekem azért jó, mert én ottan délen eurorégióban lakom, és kulturálisan már a határon is átgondolhatok. Egyszer például tanácskoztam román írókollégákkal Arad egy köpésre van mitőlünk, hát nagy-nagy szeretettel vendégül láttak ottan engem, hogy végre táguljon a látóhatárom, és kilássak a vármegyéből. A román tanácskozás minden elvárásomnak eleget tett, és annyira az unió jegyében zajlott, hogy csak na, bár, bevallom, néha azért eszembe jutott, milyen klafa lenne egy tolmács. De így legalább fölfedezhettem szeretett eurorégióm másik nyelvének latin gyökereit, a román nyelv finom dallamíveit. Nem is csoda, hogy idővel eszembe jutott Peredi bácsi, aki egyetlenegyszer átlátogatott az én eurorégiómba, és mikor észrevette, hogy Szentes és Orosháza között az eurovonatot, ha kínlódva is, de megelőzi egy boronáló eurotraktor, léket kapott benne az eszme, de aztán megnyugodott, mert behajolt a vagonba egy majorságbeli euroszellem a nyitott ablakon, és azt tanácsolta neki, szálljon ki, mert Szentetornya határában kísért az egykor oly hatalmas Hunyadi-birtok valamennyi euroszelleme, és ott laknak a parasztszínház egykori színészei is, akik mára patentül eurokomformok posztu musz, ott a Szelecsi család például, akik egy Oidipuszt, egy negyedik Henriket és egy Tartuffe-öt adtak az olimposzi oszlopokkal megtámasztott, illatos, fehér falú, lombkoronával fedett parasztszínháznak, szóval jól jár Peredi bácsi, ha leszáll, mert ez a eurotáv kocogva hamarabb megvan, a europarasztok szelleme errefelé szárnyal, és vállukra veszik, mert amíg azok a régi népek éltek, akik ugyan tudatában nem voltak az európaiságnak, de a vérükben ott buzogott, szóval akkor nem csak az álmok füstje vagy az ételek, italok szaga, a testek nyers íze volt a fejükben, hanem a görög, francia és anglus tragédiák mondatai, ebben az eurorégióban boglyarakás közben Plautus- és Moliére-monológokat szavaltak, és porzott az irtózatos saller, ha a legény aratás közben Shakespeare-t tévesztett, mert ahogy Justh Zsiga bácsi mondta mindig, a görög temperamentumhoz legközelebb a délvidéki paraszté áll, és már mi lenne az európai eszme, ha nem ez, hogy mi saját koszos kezünkkel ringatjuk a görög bölcsőt. Ezért is képezte Justh Zsiga bácsi a saját anyját vízbe fojtó, kedvesét megmérgező, önmagát föl-fölakasztgató eurolegényt: nevet, múltat és kort rakva mögé. És Peredi bácsi saját bevallása szerint tényleg majdnem leszállt, hogy megérezzen valamit a kopasz tarlón mezítláb rohangáló Szophoklész-mondatokból, az el nem temetett emberi testek és elágazásban meggyilkolt apák kiáltásából, de akármennyire mozdult volna is a lelke, a lába megbénult, úgy érezte, még a majorság tölgyfáinak árnyékában sem bírná ki, hogy kiért az Örökkévaló által fölügyelt világból, hogy túl van minden elképzelhetőn, fantáziával föltölthetőn, és csak az öregasszonyok délibábbá billegő alakjából, a távolságtól vibráló kendőiből következtethetne arra, hogy valaha is járt ember ezen a gyűlöletes, kiátkozott és elfeledett délvidéken, hogy hangzott el itt akármilyen mondat is, nemhogy Szigligeti, Molnár, vagy Kacsóh, hogy sírtak itt anyák, kártyáztak, dühöngtek, nevettek itt emberek... Pető Bálint: Ötvenhét vár a Felvidékről. Borostyánkő Bevallom, én szeretem az eurorégiómat, mert népek élnek barátságban egymással, ami az én lelkemnek melegséget okoz. Ha például a szomszédos országból (de ne feledjük: ugyanebből az eurorégióból) bálányi csíkos szatyrokkal látogatóba jönnek, hozzánk eurorégiós pajtásaink, akik ipari mennyiségű margarint, mosóport, baconnal töltött sertésbordát, pizzatésztát, pacalpörköltkonzervet, mangó- és kiviüdítőt, rohadó banánt, egész guriga trappista sajtokat és ki tudja, még mi egyebet cipelnek ki a vasútállomás peronjára, akkor a hangosbeszélőbe már jó negyedórával az érkezés és továbbindulás előtt bemondja egy euroéletunt hang hogy a Prágából Kürtösön át Bukarestbe tartó eurocity a négyes vágányra érkezik. Ilyenkor meglepően gyorsan rohangálnak a román férfiak és nők, mintha egy soha le nem merülő akkumulátor hajtaná őket, ez az akkumulátor akkor is működik tovább, mikor a kárörvendő eurohang, mintha mi sem történt volna, bemondja a hangosbeszélőbe, hogy a Prágából Kürtösön át Bukarestbe tartó eurocity a kettes vágányra érkezik. Semmi helyesbítés, csak hogy oda. És a heresérves régiótársak sírás szemmel emelik a mázsákat megint, miközben a.hatalmas szerelvény berobog akár a tartós emlékezetbe ez a rövid, mégis végeláthatatlan jelentéseket hordozó euromondat, azonnal. Grecsó Krisztián
