Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-23 / 10. szám
Kell-e, van-e még irodalom? Kiveszőben a szépirodalom? Feltehetjük a kérdést, és elgondolkodhatunk felette: vajon helyes-e az, ha az irodalmat teljesen kiiktatják az ember életéből? Nem mintha a huszonegyedik század elejéh már nem volnának írók, csak nincs, aki a műveiket bemutassa s főként közvetítse az olvasók számára, főként annak a korosztálynak, amely már kilépett az iskolapadból. Ez a láncszem, a felnőtt olvasókkal való törődés valahogy megszakadt vagy elkopott. Engedtessék meg nekem, hogy idős emberként, élettapasztalatom birtokában másokkal is megosszam néhány gondolatomat e témáról. Az irodalom nem csak lelki táplálék, hanem szórakoztatás és felüdülés is. Az ember, amikor az elvégzett munkája után vagy testileg-szellemileg kimerültén pihenésre vágyik, egy jó könyvet vesz a kezébe, vagy elolvas egy elbeszélést, verset. Életünk, emberré válásunk hajnalán a szülők által mondott vagy felolvasott versikék, dalocskák, mondókák jelentik számunkra ezt a felüdülést, aztán az óvodában hallottak-tanultak. Amikor még nem voltak óvodák, akkor ezt a szerepet a jóságos nagymamák, a nagyobbacska testvérek vagy rokon lányok látták el. Az iskolába járás első éveiben az egy-két versszakos kis versike elolvasása, leírása, megtanulása volt számunkra szívmelengető érzés, a felsőbb osztályokban Petőfi, Arany János és a többiek már egész életre szóló élményt nyújtottak. Nem tudom, ma miként megy a versek elsajátítása és megszerettetése, de amelyiket mi gyermekkorunkban megtanultuk, azt ma is el tudjuk mondani vagy énekelni. Abban az időben, amikor még nem volt tévé, de sok helyen rádió sem, egymást szórakoztattuk, s nem csak énekszóval, zenével, hiszen Voltak s egymásnak átadva kézről kézre jártak az újságok, folyóiratok, és minden újságban és folyóiratban volt irodalom! S volt irodalom a naptárakban is, melyeket minden évben minden család megvásárolt S ott voltak még a néhány száz kötetes iskolai és községi könyvtárak is. Ezek mind-mind támogatói voltak annak, hogy az iskolában elkezdett irodalomismeret és -szeretet megmaradjon, tovább éljen, gyarapodjon. Akkoriban (én már a Masaryk-köztársaságban is éltem) a napilapokban legalább a hétvégeken volt irodalmi rovat, több újságban irodalmi melléklet. Mégpedig olyan, hogy nem csak a költő vagy író nevét és könyvének címét szerepeltették ezekben a sajtótermékekben, nyomtatásban hozták a versüket vagy elbeszélésüket is. A legújabbak és a klasszikusok közül egyformán, a magyar és a világirodalomból egyaránt. Ezek a lapok évenként kalendáriumokat is megjelentettek, melyeket az előfizetők ingyen kaptak meg. Tehát nem csak irodalomismertetés, hanem irodalomközvetítés és ezáltal irodalomismeret is volt. Még néhány éve így volt ez az Új .Szótan, a Szabad Újságban és a Vasárnapban is. A szerző, az életrajza és a művei rövid bemutatásán kívül versvagy prózarészlet közlésével mindig kínáltak ízelítőt is az írásművészetéből... Hol tartunk most? Van-e még irodalom? Csak a néhány irodalmi folyóiratban, de ezek kevés olvasóhoz jutnak el. Az Új Szóban már rég nincs irodalmi oldal s nincs irodalom, s nincs az immár szép kivitelű Vasárnapban sem. Nincs irodalom, csak szó van róla, folyóirat- vagy könyvismertetésekben, s legföljebb néhány mondat erejéig. Mintha irodalom helyett elég volna a művek rövid tartalmát ismerni. Az Új Szó mellékletei, a Könyvjelző és a Gondolat sem közölnek irodalmat, csak könyvek ismertetését s néhány recenziót adnak. Ezek a legjobb esetben is csak a szerzők nevének, könyvük címének megismerését nyújthatják, a könyv megvásárlására vagy könyvtárból történő kikölcsönzésére nem ösztökélnek. A vers, az elbeszélés vagy a regényrészlet nem helyettesíthető pár soros ismertetővel. Valamit tenni kellene az olyan irodalomnépszerűsítésért, amely közvetíti is az irodalmat. Hogy úgy, mint régen, legyen a sajtóban megint irodalmi melléklet vagy legalább egy oldal irodalom, legalább a hétvégén. S ha nincs elég hely, váltakozva közölhetnének itt szlovákiai magyar, anyaországi, kárpát-medencei, valamint szlovák, cseh és más világirodalmi műveket. Ne hagyjuk kiveszni a szépirodalmat, mert ez is hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Tipary László Tisztelt szerkesztőség! Gyakorló nagymama lévén sokszor veszek a kezembe mesekönyvet. így volt szerencsém olvasni Vércse Miklósnak A Nap leánya című könyvét is. Szerintem ebben a könyvben nincsenek olyan nagy „bukfencek és bakik”, mint amilyen erős kritikát kapott. Ricsi unokám, aki ugyan nem szeret olvasni, kétszeri nekifutásra elolvasta. Nem állítom, hogy egy-eg}> esetben nem különbözött a véleményünk., de megbeszéltük, és például a halasfogaton jót derültünk. Szerintem nem kell egy mesének feltétlen úgy kezdődnie, hog)> „egyszer volt, hol nem volt”, s nem kell azzal véget érnie, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Ilyen is kell. Elnézést kérek kedves Kozsár Zsuzsannától, a fentieket nem sértő szándékkal írtam. Tisztelettel: Lévai Irén A KT Kiadó rendkívüli ajánlata Dobi Géza Martosi népdalok Fűzve, 122 old., 14,8x21 cm bolti ár: 99 Sk now« <JEza mikor enqem besoroztok CT Dobi Géza Mikor engem besoroztak 77 katonadal Fűzve, 80 old., 12,5x20,5 cm bolti ár: 98 Sk Dobi Géza Szélhívogató Szlovákiai magyar költők megzenésített versei Fűzve, 48 old., 12,7x20,5 cm bolti ár: 89 Sk A három könyv mos! együtt csak 186 Sk Könyvjelző 10/2003
