Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-09-25 / 9. szám
Zoboralji olvasókönyv Jókai Mária immár második kötetét jelenteti meg a Zoboralja vagy Zobor-vidék néphagyományairól. Első kötetében András-naptól (november 30.) tekintette át a régió népszokásait, az adventi időszakot, a karácsonyi ünnepkört, a szilvesztert, az újévi szokásokat érintve a farsangig. A tervezett — ha jól tudom — tetralógia második részében hamvazószerdától Szent Ivánig mutatja be a vidék hagyományait. A könyvet kézbe véve rögtön feltűnik, hogy az első kötethez képest nőtt a betűméret, így a sorok nem olyan tömörek, zsúfoltak, jobb olvasni a könyvet. A fényképek azonban továbbra is fekete-fehérek, persze, a képek egy része nem is lehetne más, „koránál" fogva, de sok - a hagyományok továbbélését mutató - új kép is bekerült a monográfiába, szintén feketén-fehéren. Ennek, gondolom, gazdasági okai lehetnek, a kiadó széles olvasórétegek számára szerette volna elérhetővé tenni ezt a hasznos ismeretterjesztő munkát... A könyv két nagyobb részre oszlik. Az első a húsvéti időszak szokásait mutatja be, hamvazószerdától pünkösdig; a második pedig az egyéb, ünnepkörbe nem tartozó jeles napokat veszi számba. Év közben a népszokások általában valamilyen vallási ünnephez kapcsolódtak, s nem Jókai Mária Hamvazószerdától Szent Ivánig Nyílra vidékén ABART Az ismert néprajzkutató az előző kötetéhez hasonlóan egy tájegység ünnepeit, szokásait, babonáit gyűjtötte össze könyvében: a tavaszi időszakhoz kötődő néphagyományokra összpontosítva. Fényképdokumentációval. Fűzve, 176 old., 14,7x21 cm bolti ár: 200 Sk kedvezménnyel: 179 Sk a ritkán az egyházi ünnep szakrális jellege némelyik szokásra is átevődött. A szokásokhoz rendelődő íratlan szabályokat pedig mindenkinek be kellett tartania. (Erről bővebben szól Ferdinand Tönnies Közösség és társadalom című alapműve.) Különösen így volt ez a katolikus vidékeken számtalan tilalommal, korlátozással járó nagyböjti időszakban, amikor tilos volt bált, táncmulatságot rendezni, hangoskodni sem volt szabad; az öltözködést is szigorúan szabályozták, ahogy az étkezést is. A nagyböjti ételekből „ízelítőt” is kapunk a könyvben. A szent és a profán szép együttélésére példa a zsérei legénybíró-választás, melyre hamvazószerda délutánján került sor, s a szimbolikus rend fenntartása szempontjából rendkívül fontos esemény az egyházi tilalom ellenére nemritkán mulatozással fejeződött be. Míg a nagyböjt kezdete így a legényeké volt a nagyhetet megelőző, bevezető virágvasárnaphoz lányszokások kapcsolódtak, a villőzés különböző formái, melyeket szinte minden településen másként neveztek. Nagycsütörtöktől húsvét vasárnapig a feltámadásra való készülődés határozta meg a népszokásokat, nagycsütörtöktől nem szabadott dolgozni sem, csak kisebb, ház körüli munkákat végeztek. Nagyszombat „a hosszú, negyvennapos böjt után (...) a felszabadulás, az öröm napja volt, különösen a fiatalok, a gyerekek számára. Ezt a vidámságot, örömet az emberek külsőleg is érzékeltették. Előkerültek a »víg színű«, fiatalos ruhák.” A tavaszi ünnepkört a pünkösd — mely mozgóünnep, a húsvét utáni ötvenedik nap — zárja, ekkor vetették a kendert, s végezték a pünkösdölést, mely már csak Gímesen él ép formájában. A kötet második felében a gyűjtő a jeles napokat ismerteti. Ezek a következők: Gergely napja; Sándor, József, Benedek; Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, búzaszentelés, Szent György napja, májusfaállítás, Szent Flórián napja, fagyosszentek, Nepomuki Szent János, Szent Rita ünnepe, Szent Orbán napja, a keresztjáró napok, áldozócsütörtök, űrnapja, a búcsúk, Medárd napja, s végült Szent Iván napja. S ami meglepő a témát kevéssé ismerők számára, hogy nagy részük az 50-es, 60-as, 70-es évek ateista rendszerében is (nem zavartalanul, de) élt tovább. S most úgy tűnik — néhányuk legalábbis — sikeresen feltámadt tetszhalálából. A kötetet a tavaszi munkákat ismertető írás zárja. E sorok írója nem folklorista, azt, hogy mennyit ér ez a könyv szakmailag, nem tudja megmondani, de a népszokások iránt érdeklődők számára hasznos, korrektül megírt olvasmány. Jókai Mária könyvét olvasva érdemes egy pillantást vetni az adatközlők életkorára: a szerző szinte az utolsó utáni pillanatban gyűjtötte, ami még gyűjthető volt. Bár akadna e boldogtalan nadrágszíjtelek minden régiójában hasonló, felelősségteljes gyűjtő! (AB-ART, Pozsony 2003) Kocur László Az entrópia kísé Rögtön a köteteim szembetűnő: a maga felszólító expresszivitásával, nyerseségével felkelti az olvasó figyelmét, úgy, mint például Boris Vian Köpök a sírotokra, a maga dehonesztáló rusztikusságával. Míg azonban az utóbb említett kötet nyelvezete szoros összefüggésben van a cím nyerseségével, Vajkai szövegvilágára nem jellemző a gyaláz(kod)ó dacosság, a pusztulásra ítélés kakofemizmusa. Ezt elöljáróban azért jegyzem meg, mert sok olvasó esetleg abba az előítéletekkel vagy a megszokással vezérelt hibába eshet, hogy épp a cím riasztja vissza a könyv megvásárlásától. Ugyanakkor az ellenkezője is igaz lehet: az egyes szám második személyű felszólító módú ige sugallhatja azt is, hogy belelapozás nélkül megvegye nem igazán szívelt kollégájának, főnökének, ismerősének stb. Nem akarok többet a köteteim és szövegvilág közti kérdés összefüggésrendszerével bíbelődni, de azért megemlítem: első olvasatomban a címbeli „dögölj meg”-et túlontúl hangosnak, harsánynak találom Vajkai költői ihletettségű prózastílusának ismeretében. K. Steinglin! Többször szólítja meg a narrátor főhősét. És a narrátor folytatja mondandóját K. Steinglin szerepében. Egybeolvad a két lény. Egymástól veszik át a szót. 1968 jelenét az 1945 utáni múlt váltja fel Steinglin egyszemélyes történetében. A múlt tárgyai, árnyai a ’68-as jelen tárgyaival és árnyaival találkoznak. Bukfencek és bakik Vékony, karcsú kis könyvecske a Vércse Miklós által válogatott és feldolgozott meséket tartalmazó könyv, A Nap leánya. Hatvan oldal sincs illusztrációstul. Ebben a hatvan oldalban azonban egy híján húsz mese kapott helyet. A kötet első felében 14 rövid, szinte jelzésszerű történet szerepel Kis állatmesék címmel. A címben szereplő jelző nyilván vonatkoztatható az írások terjedelmére, hisz legtöbbjük épp hogy eléri egy anekdota hoszszát, bár stílusban és mondanivalóban egyaránt elmarad az említett kategória mögött. Fabulaként olvasva a Kis állatmesék alakjai nem meggyőzőek, az állatszereplők és az emberi tulajdonságok párhuzama nem hiteles. A kaméleonról általában a színváltoztatási képessége jut eszünkbe, tehát az emberi tulajdonságok szintjén az alakoskodás. Ezzel szemben a kaméleon mint kicsi és erős állat szerepel, amely erejével kivívta, hogy méltó legyen az elefánthölgyike (sic!) kezére. Hibás alapgondolat, abszurd párosítás (Hogyan múlta felül a kicsi a nagyokat?). Képtelenség, sajnos, nem egy akad a kötetben. A holló szánját Húzó halak, melyek a szárazföldön nem-Könyvjelző 9/2003
