Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2002 (1. évfolyam, 1-8. szám)
2002-05-23 / 1. szám
Vilcsek Béla: Petőcz András A Tegnap és Ma című sorozat tizenkilencedik kötete A ELTE Tanárképző Főiskolai Kaf rán oktató Vilcsek Béla tollából JL V / J nemrégiben megjelent Petőcz András-kismonográfia a Kalligram Kiadó Tegnap és Ma címet viselő irodalomtörténeti sorozatának immáron tizenkilencedik kötete. Úgy tűnik fel tehát, a 2002-ben fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő kiadó említett sorozata—mely a sorozatszerkesztő, s egyben a sorozat első darabjaként megjelenő Ottlikmonográfia szerzője, Szegedy-Maszák Mihály szándéka szerint „élő vagy a közelmúltban elhunyt magyar írók és költők munkásságáról készít mérleget” — sikeresnek mondható. A sorozat szerzőgárdájában akadémiai nagyságok éppúgy helyet kaptak, mint a magyar kritikai élet regiszterváltó beszédmódjával, bisszig hangnemével olykor (jogosan?) megütközést kiváltó fenegyereke, Farkas Zsolt; vagy a bezárkózó „csehszlovákiai magyar irodalom”-értelmezés várait egyszemélyes hadseregként ostromló Németh Zoltán. Az „érintett” írók és költők közül is álljon itt néhány: Ottlik Géza, Tolnai Ottó, Grendel Lajos, Mészöly Miklós, Oravecz Imre, Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Bodor Ádám, Krasznahorkai László, Szőcs Géza. A névsor persze nem teljes, szerzőink éppen kétszer ennyien vannak, ám ez a teljességgel véletlenszerű, értékpreferenciákat nem tükröző válogatás is jelzi, a sorozat (szerkesztője?) határozottan állást foglal egy a nyolcvanas évek eleje-közepe óta tartósnak mondható, hitelesnek tűnő kánon mellett, így a névsort valamelyest reprezentatívnak gondolhatjuk, és talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, ez a sorozat lényegesen koncepciózusabb, mint az ezt megelőző két, más (érték)hangsúlyokat preferáló, de szintúgy kortársakat bemutatni szándékozó, az BÓNUS TIBOR )AA7| uAl „lenyúzom az Ént." 'íAfrf&l László Tecnac M c 1 ‘Kalligram Arcok és vallomások, valamint a Kortársaink. Ebbe a sorba lépett most be Vilcsek Béla a kötetével, melyet rendhagyó módon Petőcz András egy verse nyit meg, Az idegen című. Vilcsek Petőcz költői pályáját négy részre osztja: a tájékozódás, saját pozíciójának kijelölése időszakára; a kiáltás- és jel-típusú (neo)avantgárd törekvésekre; a klasszikus modern és az új érzékeny korszakra; valamint a napjainkban is „történő”, integrativitással jellemezhető posztmodern korszakra. Vilcsek rámutat arra, hogy Petőcz András poétikai törekvései sosem illeszkedtek a megszokott vagy előírt trendhez, talán ennek (is) tudható be, hogy méreteiben is impozáns — kéttucatnyi vers- és esszékötetből álló - életművének kritikai recepciója eléggé szűkös, s ami van, az is meglehetősen vegyes képet mutat, Ennek oka lehet részben a művek megjelentetése és kritikai megítélése közt levő „fáziskülönbség”, illetve az életmű folytonos önkorrekciója, önreflexiója. A Végletek és legendák című, előszóként olvasható, a kötethez olvasási irányt adó szöveg után következő Jelenlét és Jelenlét című rész elsősorban az irodalom- és társadalomtörténeti kontextus megteremtését hivatott ellátni. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulója a magyar költészet történetében a kritikátlanság, tehát a felhígulás ideje, ahogy Domokos Mátyás is megjegyzi egy értékelésében: 1975-ben Magyarországon több verssor jelent meg, mint a Mahábharáta sorai. A tájékozódni kívánó ifjú költőnek nincs könnyű dolga ebben a helyzetben. Barátaival Jelenlét címmel lapot alapít, mely fénykorában kétezer példányban jelenik meg, a Radír című iskolaújság után itt jelennek meg első, az avantgárd felé mutatós próbálkozásai. Vilcsek Béla szerint költői önépítésének újabb fontos dátuma 1984, mert ekkorra lezárul lehetőségei felmérésének időszaka, valamint megjelenik két könyve, a Betűpiramis és az Önéletrajzi kísérletek (cenzurális okok késleltetik az 1981-ben leadott kézirat megjelenését). E két kötetet inkább a kiáltástípusú avantgárd megszólalásmód, míg az 1988-ban megjelenő A jelentés nélküli hangsor, majd az ezt egy évvel követő nonfiguratív című köteteket inkább a jel-típusú avantgárd jellemzi. Ez utóbbi két kötet az előzőekhez képest módosult költőprogramja három forrásból táplálkozik, a kassáki aktivizmusból és expresszionizmusból; az avantgárd műfaji sokszínűségének megismeréséből; a Plánum 84 című minimal zenei, képző- és videóművészeti fesztiválon szerzett tapasztalatokból. Ám miközben a hazai és külföldi avantgárd körök elismert szereplője lesz, a Magyar Műhely Kassák-díjjal tünteti ki, pályáján egyre szaporodnak az avantgárdtól való elidegenedés jegyei. A nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji pályaszakaszon egy terminológiai • obléma tisztázására vo-VILCSEK BÉLA [p[fiF®©g ÄIMSÄg ....pályáján véglelek és legendák natkozó igény, jelesül az avantgárd és a posztmodern viszonyának meghatározására irányuló törekvés is megfigyelhető. A láthatatlan jelenlét és az Európa metaforája című kötetekben már az újfajta klasszikus modernség felé mutató beszédmód jelentődik be, de a petőczi szerkesztési.gyakorlatnak megfelelően a két kötet részben még folytatása a korábban művelt költészeti gyakorlatnak. Viszont a szonettforma és az irodalmi variációk kihívó módon való felvállalása egyértelműen a klasszikus modernség felé való elmozdulást jelzi. Az 1992-ben megjelenő Az írógépeit félelem című kötetében a korábbi témák, megoldások, műfajok bővítésének nagy száma afelé mutat, hogy Petőcz pályájának újabb szakasza közeledik a végéhez. „Az önmaga számára kitűzött, s eddig következetesen végigvitt teleologikus pályaterv szerint most már halaszthatatlanul a »nagy költő nagy költészetének« kell(ene) következnie.” Az írógépeit félelem után azonban négy évig nem jelentkezik újabb kötettel, ugyanis alkotói válságba kerül. Az 1994-ben megjelenő A tenger dicsérete gyűjteményes kötet, mely az addigi életmű újraszituálására vállalkozik. A szövegeket — melyeket Vilcsek Béla öt csoportra oszt — együttesen szemlélve világossá válhat, hogy a válságot nem oldhatja meg egy újabb kronologikus vagy strukturális fordulattal, szükséges tehát, hogy a szerző tisztázza viszonyát a posztmodernhez. Ennek jegyében formálódik a negyedik alkotói korszak integratív poétikai eszménye. Vilcsek Béla bebizonyítja, hogy Petőcz András szövegvilágának alapos ismerője, valamint hogy — nyilván érintettsége folytán is — rendkívül tájékozott az 1980—1990-es évek irodalomtörténéseiben. Talán az egyes fejezetek elméleti bevezető részeibe túl sok — véleményünk szerint közismert, és közgyűjteményekben elérhető — információt zsúfolt, ez mellőzhető vagy redukálható lett volna. De kötete ezzel együtt is méltó társa a többi tizennyolcnak. Kocur László Könyvjelző 1/02
