Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2002 (1. évfolyam, 1-8. szám)
2002-08-22 / 4. szám
Niké mikor habozik Bodnár Gyula Szavak, színek, színképek c. könyvéről Bodnár Gyula Szavak, színek, színképek (Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2001) című esszé-, kritika- és jegyzetgyűjteménye hasznos könyv, szükséges könyv, és^ szomorú-szép könyv is: annak a cca negyven évig tartó hazai irodalmiszínházi-művészeti múltnak a megidézése, amely egyrészt — neofitáink fals visszaemlékezéseiben, lihegő licitjeiben - lassan már csaknem valamiféle szellemi haláltáborrá növi ki magát, másrészt viszont — főleg fiataljaink közönyének köszönhetően — egyszerűen nem létezik, a szellemtörténelem tévedésének, elhanyagolható féregnyúlványának tekintendő. A gyászos negyven év világa, társadalma persze valóban tábor volt, lágerország, s mi benne lágerpolgárok, de azért a kultúrája, a kultúránk nem volt egyértelműen láger-kultúra. Negyvenéves lágertörténetünk, kultúránk, irodalmunk az ember azon egzisztenciális kiterjedéseiről is szólt, amelyeknek köszönhetően mi, az alanyok, a minimalizált életlehetőségek között is képesek voltunk, ha nem is teljes életet élni, de legalább szellemünk lényegi funkcióit működtetni. S a „lényegi funkcióinknak” a működtetését neveztük akkor szlovákiai magyar kultúrának, szlovákiai magyar irodalomnak, s ennek a működésnek a komoly tekintetű, jó tollú, kitűnő felkészültségű krónikása lett az akkoriban még egészen fiatal Bodnár Gyula, az Új Szó és más hazai lapok munkatársa, kritikusa, publicistája, jegyzetírója. Bodnár Gyula zömében 1989 előtti írásokból összeállt kötete 2002-ben (s itt visszatérek a bevezető mondatom „szomorú-szépbús” kifejezésének a jelentéséhez) akarva, nem akarvá s paradox módon nosztalgikus mögöttes jelentést is nyer. Volt egyszer egy furcsa, szinte felszín alatti világ, mondja Bodnár a sorok között, amely szegény volt, sivár volt, de tengődésében, megnyomorítottságában is próbált magának — a diktált „raisonnal” szemben - saját szellemi hegy- és vízrajzot, saját lélekmorfológiát, saját irodalmat, színházat, képzőművészetet teremteni. Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szlovákiai magyar kultúra. Ilyen értelemben, egy egészséges nosztalgia értelmében szomorú-szép-bús könyv tehát a Szavak, színek, színképek. De ennél természetesen sokkal több is. Vannak kritikusok, hivatásos olvasók, színház- és képtárlátogatók, akiknek írásai közönyösen hagynak bennünket, s vannak olyanok is, akiknek a kézikönyvtárában vagy asztalán szívesen ott-tudnánk, odakíSzavak, Üf szinek, §■ . színképek \ Bodnar Gyula Bodnár Gyula Szavak, színek, színképek Nap Kiadó Válogatás az ismert publicista-szerkesztő „feljegyzéseinek”, útközben született írásainak javából: huszonöt esztendő irodalmi-közírói tevékenységéből. A honi magyar szellemi élet (irodalom, színház, zene, nyelv) leleményes szöveggyűjteménye; az élet és a kultúra — belülről, Bodnár Gyula hiteles tudósítása alapján. Fűzve, 216 old., 14,5x20,5 cm bolti ár. 160 Sk kedvezménnyel: 80 Sk vánjuk könyvünket, alkotásunkat. Bodnár Gyula az utóbbiak közül való. Ha ő valamiről ír, akkor az (ha csak nem kimondottan elmarasztaló a szerzői szándék) fontosságban, komolyságban, jelentőségben megnő,sok irányban funkcionálódik, többszörös, Tőzsér Árpád „életműsorozatának” ötödik kötetét adta közre a Nap Kiadó. A szerény terjedelmű, de annál jelentősebb válogatás szempontja természetesen nem véletlen: a kötet koncepciója egészen egyedi, s a Tőzsér-költészettől elválaszthatatlan poétikai, létértelmezési kategóriák sajátos tükre. Tőzsér szerint az ún. hamvasi Ötödik Géniusz, az északi ember territóriumának egy lehetséges „bölcseleti” indíttatású megszövegesülése igencsak pregnánsan jelentkezik bizonyos észak-közép-kelet-európai szerzők műveiben. Ilyen értelemben Tőzsér antológiája tematikus egységet is képez, de korántsem valamiféle tételigazolás céljából. A fordítás Tőzsérnél integratív része saját költészetének, de talán a határok sem teljesen markánsak, hiszen szinte naivitásnak hathat a kortárs interpretációs technikák szemszögéből a rekonstruktív szándék izoláltságjegyeinek hangoztatása vagy ne adj’ isten számonkérése. A fordított vers magyar vers elsősorban, s a kortárs versdiszkurzusban kell helytállnia. A könyv Tőzsér útlevele is, jobban mondva letelepedési engedélye egy belakható világba. Az utazás a hamvasi útvonal mentén történik: Finnországtól Szlovákiáig, jobban mondva az olvasó Tőzsértől az író Tőzsérig, mindig a „homokóra nyakában”. Edith Södergran (1892-1923) finnországi svéd költőnő expresszionista felségterülete a kiinduló állomás. Izgalmas játék összevetni Fodor András Södergran-interpretációit Tőzséréivel: Fodor mintha klasszikusabb szerkezeti konstrukciókban gondolkodnék, s erőteljesebb teret adna a misztifikációnak és a zeneiségnek, minek következtében Södergran inkább a nyugatosok nyelvén beszél magyarul, Tőzsér Södergranja jóval kortársibb lírai kódot alkalmaz, inkább az Új Hold-asok generációjának versnyelvét idézi, az esztéticista modernség túlexponált énközpontúságától és dekorativitásától szinte mentesen. Ez már az Én c. vers hangsúlyelrendezéséiből is kiviláglik: „Idegen vagyok ^bben az országban, / mely a nyomasztó tenger alatt fekszik, / föl-föllobbanó sugarakkal néz rám a nap, / sodródik ujjaim közt a levegő.” (Fodor) „E súlyos tenger mélyén fekvő országban / én idegen vagyok, / a nap bepillant hozzám, cikázik sok sugára, / kicsorog két kezem közül a szellő.” (Tőzsér). A Lapos, part (Fodor), azaz az Ala-Tőzsér Árpád Mintha erdei állat volna és angyal Nap Kiadó A szerző életműsorozatának zárókötete, válogatott versfordításai már a címével is megindítja képzeletünket. Nem a költő, hanem (a költő kedvére, kezére játszva) Hamvas Béla találta ki az észak felé kiterjesztett Közép-Európában honos ember-alatti és ember-feletti lény jellemzésére. Fűzve, 123 old., 15x25 cm bolti ár: 110 Sk kedvezménnyel: 89 Sk Könyvjelző 4/02
