Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2002 (1. évfolyam, 1-8. szám)
2002-08-22 / 4. szám
tágas kontextusokba emelődik. S Bodnár könyve, a bevezetőben már vázolt értékdokumentációs jellege mellett, éppen ennél a tágasságánál és komolyságánál fogva jelentős tett. Kontextusai egymás fölé rétegződnek, s a konkrét olvasó/néző/műélvező nézőpontjától s az ún. szlovákiai magyar kiszögelési pontoktól a csehszlovák és szlovák irodalom/kultúra, s a közép-európai szellemiség összefüggésrendjén át egyfajta Európa-kontextusig terjednek. Értékviszonyító normáit, példáit a szerző ezekből a „kultúrkörökből” veszi (a kor irányzatos-nacionalista zártságát jellemzi a magyarországi példák, utalások hiánya), ezeknek a világoknak a kozmoszában mérődik ki a helye annak a lágerországnak, amelyiknek írói, művészei a napi túlélés feltételei között is meg tudták teremteni legalább a kulturális-irodalmi minimum ökonómiáját. Nincs itt helyem Bodnár egyes írásainak az elemzésére, értelmezésére, minősítésére, célom tulajdonképpen csak a figyelem felkeltése egy jelentős és a sajtónk által eddig bűnösen agyonhallgatott könyvre, de azért a felsorolt „kontextusok” legelsőjéről, a szerző mint olvasó/színházlátogató/műélvező nézőpontjáról még elmondanám néhány gondolatomat. Már az is figyelemre méltó, a szerzői szubjektivitásnak szinte minden jelét száműzni kívánó, s következésképpen se hús, se hal kritikai irodalmunkban szokatlan valami, hogy Bodnár Gyulának van saját és sajátos nézőpontja. csony part (Tőzsér) c. vers esetében ez még hatványozottabban igaznak tűnik. Tomas Tranströmer (1931) Nobel-díj-várományos (vajon jelent ez még valamit?) svéd költő „alapélménye a mindenséget átható és mozgató erők fenséges, panteisztikus egysége” — vallja Tótfalusi István. Tőzsér ezúttal is önnön magánmitológiájának megfelelő verseket választott az életműből; kivált Az elfeledett kapitány c. opuszra gondolok: „egy cardiffi kórház ágyán vérzett el / valami belső sírásban. / Feküdt, / horizonttá válhatott végre.” Az ember végül fényképben és interpretációk sokaságában létezik, a szöveget pedig a világ panteisztikus erői mozgatják. A lengyel állomás akár egy közelmúltbeli Tőzsér-kötet részlete is lehetne: itt képződik meg a közép-európai ember emblémája, Cogito úr is Zbigniew Herbert (1924—1998) tollán, Mittel úr tejtestvére. Cogito úr már a nevében is kifejezi azt az egyetemes gondolkodástörténeti váltást, melyet a felvilágosodás kori episztémé, illetve a descartes-i alapokra épülő modernség válsága jelentett. A lírai anekdotikus hős nemcsak szerepjáték, nemcsak maszk, inkább az én kitolása egy egyetemes életérzésbe, mely nyelveket és létmódokat forraszt egységbe, s mely felfüggeszti a klasszikus versnyelv lírai kódjait. A kötet egyik legjobb költeménye, a Caligula a kavafiszi dikció pszeudo-történetírói gesztuHogyan lehetne nagy irodalmunk, mikor nincsenek nagy olvasóink - mondta egyszer egy jelentős szerzőnk. A szerzők a „nagy”, a jó olvasót valószínűleg olyannak képzelik el, mint amilyen Bodnár Gyula. Saját nézőpontúnak, műveltnek, sok kultúrában otthonosnak, de azért nem az akadémikus tudós fölényével, hanem a befogadó alázatával, az önértés ' igényével, az örök aiszthészisz nyitottságával, érzékenységével és képlékenységével olvasó irodalmárnak. Az olvasás ezen a fokon már alkotás is: az olvasó az olvasottak segítségével megérti és újraalkotja önmagát. S ha ehhez az önértéshez és önalkotáshoz még szépírói tehetség is járul, mit t ahahogy Bodnár esetében ez nyilvánvaló, akkor a keveredésből sajátos műfaj születhet. Olvassuk el csak Bodnár Elment a gentleman c. kis írását: irodalmi életünk egyik sajátos figurájának a haláláról úgy ír a szerzőnk, hogy az írása a példás ökonómiával adagolt információk mellett kész novella is. Fordulatos, élvezetes kis történet. Tárcanovella, mondanák a műfajelméletben járatosak. S hány ilyen írás van a Szavak, színek, színképekben! Bodnár Gyula ezekben a tárcanovellákban igazán mester, ezekben az irodalmi kisformákban válik az olvasó- Bodnár vitathatatlanul alkotó-Bodnárrá. S valamit még a könyv külleméről. A borító kompozíciójának finom, mégis nyugtalanító, pasztell-piros-zöld-fekete színeiből a felszállni készülő Niké torzója sejlik ki. Mészáros Angelika művét nézve nem lesát alkalmazza újra, Herbert pedig a neohellénista kavalkád közép-európai újraszituálásában látszik érdekeltnek, de kizárólag a groteszk irónia erényeivel. A cseh territórium Nezval klasszikus veretű balladájával indul, ami ékesen bizonyítja, Tőzsért a formai kötöttségek csak még inkább inspirálják. Závada versei korai Tőzsér-versek lehetnének {Egy parasztaszszonyhoz, Vadlibák húznak). A cseh részleg legizgalmasabb fejezete Vladimír Holan munkáinak (zömmel szinte epigrammatikus tömörségű verseinek) minigyűjteménye: e versekben a testiség és a testiség létre nyíló tragédiái jelennek meg, a jelen tragédiája, ahogy egyszerre mutatkozik meg a mindenség pontjain. Holan az olvasási folyamat erotizálásával mintegy a barthesi szövegélvezet metaforikájának testvérévé lesz: „s a könyvem szemérmetlenül szétveti combját / Gilgames háromrőfös férfitagja előtt”. A női—férfi látásmód tematizálása a kortárs északi irodalmak sajátja is, elég a finnországi svéd Tikkanenre vagy a finn Arja Tianenre gondolnunk. Holan szexualitást tematizáló merész költeményei rendre a létezés tragikumának viszonylatában születtek: a szenvedély az időbe zárt hús tragédiája előli menekülés, ugyanakkor menten komikussá válik, mihelyt kikerül az emberi dimenzióból. Hasonló nyelvezeten szól hét nem gondolni azokra a terméketlen hazai vitákra, amelyek arról szóltak, hogy létezik-e szlovákiai magyar kultúra, nevezetesen: létezik-e szlovákiai magyar irodalom. Van a lengyel Zbigniew Herbertnek egy verse, címe: Niké mikor habozik. Bodnár Gyula könyvében s borítóján a szlovákiai magyar kultúra/irodalom a habozás pillanatában rögzül: még nem tudni, felszáll-e vagy a felszállást megelőző pillanatban marad az idők végezetéig. Mi, 2002-ben már tudjuk, hogy nem szállt föl, de azt is tudjuk, hogy ha egy pillanat egyetlenegy valakiben saját és sajátos látvánnyá, művészi vízióvá rendeződik, akkor az a pillanat egy sajátos, esztétikai időben már kitörölhetetlenül jelen van, létezik. Tőzsér Árpád Bodnár Gyula (Királyhelmec, 1948) Újságíró, szerkesztő, műfordító Önálló kötetei: Messze van Helgoland (Publicisztikai írások 19"+-1989). Kalligram, 1992 Görög Európa. (Publicisztikai írások 1988-1998). Nap kiadó. 1998 Szappanopera a medencében (Telenapló 1995-1999). Nap Kiadó. 2000 Szavak, színek, színképek (Egy ingázó feljegyzései). Nap Kiadó, 2001 Hrabal Adagio Lamentosó)z is. A természet panteista felfogásától indító képi-asszociatív fordítói beszédmódot követő történeti-társadalmi beágyazottságú értelemkonstrukciók dokumentarista nyelve után Holan és Hrabal versei alkotják a jobbára tragikomikus testi dimenzió naturális és naturalista hangvételét, természetesen széles értelmezési dimenzióval. A szlovák válogatás fénypontja Feldek- Tőzsér. A többi szerző meglehetősen konvencionális költőnek hat a kortárs magyar poétikai iskolák dzsungelében, s a kötet egészében is inkább csak színezékjellegük van. Feldek ismét „északi ember”, a Mittel és Cogito úr nevével fémjelezhető beszédmód harmadik autentikus artikulációja. Feldek a Rúfus vagy Buzássy által komolyan vett ún. „nagy szavak” és „nagy elbeszélések" dekonstruálásában hoz merőben újat: Feldek epikus-anekdotikus természetű költeményei talán a magyar Kálnokyt idézik. Feldeknél a költői funkció megszabadul túlromantizált önreprezentációs gesztusaitól, s ezt kiválóan érzékelteti a fordító is. Tőzsér Árpád műfordításai a magyar költészet gyöngyszemei. Egy egységes, északközép-európai eidosz számos és nagyon is sokféle artikulációjának lírai dokumentumai. Csehy Zoltán Könyvjelző 4/02
