Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2002 (1. évfolyam, 1-8. szám)
2002-08-22 / 4. szám
Fábry posztjának az örököse ¥ Lehet, hogy csak a véletlen, ám érzésem szerint inkább az irányított véletlen okozta, hogy Szeberényi Zoltán kismonográfiája éppen Turczel nyolcvanötödik születésnapjára jelent meg, „hisz annak okát, hogy róla eddig nem írtak, csak találgatni lehetne... Talán túl nagy a presztízse, irodalmáraink szinte egy szálig tanítványai voltak, vagy az életmű rendhagyó volta, tematikai sokrétűsége riasztotta irodalomtörténészeinket?” - kérdezi Szeberényi. Holott, amint állítja: „Kevés olyan kérdése lehet nemzetiségi irodalmunknak, főként a két háború közötti időszak irodalmának, amelyre Turczel Lajos műveit megkerülve választ lehet . adni. Munkássága átíveli a harmadvirágzás néven emlegetett időszak történetét a kezdetektől napjainkig. Eredményeivel, kritikusi véleményével, irodalomszemléletével vitatkozhatunk, de munkásságát megkerülni nem lehet.” Nos, ami késik, nem múlik, itt az első Turczel-monográfia. Aligha egy rövid recenzió célja lehet, hogy elemezzük-kritizáljuk, itt csak egy-két szubjektív impresszióra futja. Először is: ugyan mi lehet az oka, hogy a cseh/szlovákiai magyar literatúra reprezentánsai (Turczel, Fábry stb.) a publicisztikával párosuló „gondolati” irodalom „szent emberei”, ahogy egy rádióműsorban elhangzott, éppen Turczel (de még inkább elhangozhatott volna Fábry) apropóján? Közhelyeknél többel aligha tudnánk e kérdést megválaszolni, ám Szeberényi kismonográfiájából is nyilvánvaló, hogy a kétszer is a semmiből indult cseh/szlovákiai magyar irodalomnak éppen az effajta építkező-szervezőnevelő literátusokra volt elsősorban szüksége, nem a lírára, nem a drámára, nem a regényekre. S ha adott a szerep, előbb-utóbb megtaláltatik hozzá a színész is. Az első köztársaságban Fábry — főművével, A vádlott megszólal s reprezentatív műfajával (a műfaj neve: antifasizmus) —, a harmadvirágzás idején meg Turczel: reprezentatív művével, a Két kor mezsgyéjénnel E két „szent embernél” s e két opusnál többet irodalmunk ötven-hatvan év alatt nem produkált, legföljebb az utóbbi tízhúsz esztendőben kezd a panoráma bővülni (Tőzsér, Grendel stb.), noha mégTőzsérnél is a szervező-esszéistáé a főszerep. Ám hogy ez utóbbiak (ahogy minden más írástudó az utóbbi fél évszázadban) Turczel-tanítványok (ahogy Turczel viszont egyértelműen Fábrytanítvány, pontosabban Fábry posztjának az örököse), az is, gondolom, mindennél többet mond. Hisz ha kitágítjuk oda és vissza e gondolatot, akkor talán az is kijön belőle, hogy a nyolcvanegynéhány esztendős felvidéki magyar irodalom abszolút gyújtópontjában épp a 85 esztendős Turczel Lajos áll. Ha terünk engedné, tovább játszhatnánk e szimbólumokkal, azzal például, hogy Turczel (alig üzennégy hónapos különbséggel) egyidős a cseh/szlovákiai magyar irodalom mai-társadalommal. Szeberényi monográfiájából az is kiderül persze, hogy Turczel Lajos irodalmi munkássága csupán egy része az életműnek. A másik, talán még fontosabb rész: az irodalomszervező tevékenység. Hisz ’48 után legalább olyan reménytelen s így hősi munka volt a semmiből irodalmat teremteni, mint T8 után. E sorok írója személyes tanúja volt ennek a Nyolcak-antológia kapcsán. S talán abban is a Turczel keze keresendő, hogy épp ekkor kezdődött irodai-1 SZEBERÉNYI ] ZOLI AN TURCZEL J LAJOS »iAF> Ki«» Szeberényi Zoltán Türczel Lajos Nap Kiadó A kiadó Műhely monográfia-sorozata a szlovákiai magyar irodalom élenjáró alkotóit hozza emberközelbe életútjuk bemutatásán és műveik elemzésén keresztül. Fűzve, 155 old., 10,5x18,5 cm bolti ár: 149 Sk kedvezménnyel: 111 Sk műnk felnőttkora Mindez a kismonográfia kapcsán jut eszembe, s bizonyosan igaz: „Csak a kiválasztottaknak adatik meg, hogy egy hoszszú élet keretében azt tehessék, ami életük értelmét jelenti, ami nem teher, hanem az öröm forrása számukra. Turczel Lajos minden bizonnyal közéjük tartozik.” Cselényi László VISSZATEKINTŐ Nyolcvan évvel ezelőtt, 1922-ben jelent meg a Csehszlovákiába szakadt magyarság első irodalmi vonatkozású kötete, egy évkönyv. Az Új Auróra nevű irodalmi almanachot még további tíz követte, a gyűjtemény utolsó darabja az 1932-ik évi volt. Bár a Magyar Ifjak Pozsonyi Szövetsége (M1PSZ) által kiadott kalendárium a színvonalát tekintve sosem töltött be meghatározó szerepet, már az elsőben több jelentős írást közöl. Itt olvasható Alapi (később: Alapy) Gyulának, a komáromi múzeum és könyvtár igazgatójának Magyar muzeális kincseink című értekezése; benne a szerző a könyvtárak és múzeumok szerepét, a nemzeti művelődés feladatait1 vázolja: „a művelt ember napirendjének egy része a könyvtárban telik el." Vagy: „Pozsony, Komárom, Rimaszombat, Kassa, Krasznahorka, Lőcse, Bártfa múzeumai mind megannyi állomásai a magyar művelődésnek. Érsekújvár, Ipolyság, Aranyosmarót, Léva, Losonc, Beregszász városokból még hiányzik a múzeum, pedig lelkes magyar emberek lakják, művelt és tanult férfiak élnek ott, akik ezt a gondolatot felkarolhatják, mert ezek lesznek a magyar kultúránk erős bizonyítékai. E kultúrcsarnokok megőrzik és híven átadják ezen értékes emlékeket kedvezőbb idők szerencsésebb nemzedékeinek, mint mi vagyunk, akidnek a küzdelem jutott feladatul az alkotás csendes és megnyugtató munkája helyett.” Ugyanitt olvasható Ovidius Faustnak, a pozsonyi városi levéltár és múzeum akkori asszisztensének Pozsony legjellegzetesebb műemlék épületeit tárgyaló rövid bemutatója, az újságíró és szerkesztő Reinel Jánosnak a Sajtóirodalmunk legújabb korszaka című vázlata, Kumlik Emilnek, a pozsonyi (akkor már néhai) Erzsébet Tudományegyetem könyvtárigazgatójának összefoglalója (A szlovenszkói magyarság kulturális feladatai), a később Győry néven ismertté vált Wallentinyi Dezső két verse, az akkor még Ady bűvkörében élő érsekújvári költő, Ölvedi László Levelek című költeménye, benne ilyen szép zenei versszakkal: „Alkonyi bíbor villog az égen; Halk, csudaszárnyon szállnak az árnyak A csókos estnek bűvös ködében... Alkonyi bíbor villog az égen.” Nem tudhatom, a mai olvasók többsége miként fogadná s olvasná ezt az irodalmiközéleti évkönyvet, mely oly sok mindenben s mégis nem sokban különbözik a maiaktól. Azt sem tudom, felfigyelt-e valaki is az almanach megjelenése óta eltelt nyolcvan esztendőben Bognár Cecilnek (férfiról van szó, aki Pannonhalmán végezte a teológiát és Budapesten a matematika-fizika-filozófia szakot!) az itt megjelent, Az írótól az olvasóig című esszéjére; Umberto Eco, ha áttételesen is, de tudhat róla, ezt bizonyítja 1994- ik évi harvardi előadás-sorozata. Szóval, az írótól az olvasóig rövid az út, de beláthatatlan. A könyv jelzi. Csanda Gábor 0 Könyvjelző 4/02
