Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2002 (1. évfolyam, 1-8. szám)
2002-06-27 / 2. szám
KÖNYVTELZ Ő----------------------------------------------------------------------!■---------------------------------------------------------------------------------2002. június 27., csütörtök 1. évfolyam, 2. szám Az olvasók által kinyitott könyv Hát, kinyitottuk - a nyitott könyvet. A Könyvjelző első számában Nyitott könyv címmel indított rovatunk sokak tetszését elnyerte, ám csaknem ugyanennyien kifogásolták, hogy a kép túlontúl kicsi, éppen csak szemügyre vehető, de nem komolyan. Szóval, hogy van is, meg nincs is. Ugyanebben a májusi Könyvjelzőben azonban előre jeleztük, hogy ennek a júniusinak az olvasók már nemcsak társtulajdonosai, hanem társszerkesztői is lesznek. Hát ezért a többes szám, így, mi együtt hoztuk tető alá ezt a mostani mellékletet, s ezért nyitottuk ki benne, a magunk örömére a könyvet. Mondanom sem kell, mert aki kezében tartja és kinyitja a Könyvjelzőt, láthatja, sok másban is megfogadtuk a tanácsokat, javaslatokat. Nem igyekeztünk megvalósítani a jobbító szándékú indítványokat és ötleteket, hanem megvalósítottuk. Amit nem, nem. De továbbra is érvényes, amit elterveztünk, nevezetesen, hogy ami nem volt benne a múltkori számban (és ebbe se fért), benne lesz a következőben. Amíg lesz melléklet, amíg lesz könyv, és lesznek olvasók. Bízzunk a legjobbakban! Magunkban — mondhatnám nagyképűen, de ez cseppet sem elbizakodottság, hiszen mimagunk együtt, tehát mi, olvasók vagyunk az olvasás birtokosai, mi vagyunk a legkeményebb, legjobb mag, birtokosán, személyesen, akárhogy ragozzuk is. És ez is jó jel. A szerkesztő Könyvek, esők, ések. Szombati nap, Pest, Vörösmarty tér. Esik, abbahagyja, kisüt a nap, fúj a szél, eláll. Állunk, megyünk, megint állunk, elvagyunk. Nincs új a nap alatt: sok sor, a sarkon újságos. És már nincs, válaszolja. Több kérdés nincs. Van élet, és irodalom, meg más is. Ki az, aki szónokol?, kérdem Boross Ambrusnét. Fogalmam sincs. Könyvek, könyvek, prospektusok, röpcédulák, könyvek. Minden kirakva, minden látható, minden megfogható. Ezerkilencszáz forint, és kétezer-kilencszáz forint, és háromezer-kilencszázkilencven forint. Állunk a sorban, és esik, kisüt a nap, fúj a szél, vihar a pénztárcában, kiállunk a sorból, a buksza még megvan. Másik sarok, más sorok, felvidéki kiadók. Nemes Mihály Magyar viseletek története című gyönyörű könyvét nyitogatják. Fúj a szél, és fújja a kitett Könyvjelzőt, nem a Kepes Andrásét, a mienket. Leülünk, jön Vámos, jön Kepes, leülnek. Felállunk, jön Cselényi, szalad tovább, jön Grendel, szalad tovább. Ozsvald Zsuzsika szalad a Könyvjelzők után. Állunk, megyünk, érdeklődünk. Keressük Tóth Lászlót, megtaláljuk Varga Imrét. És Duba Gyula megtalál bennünket. Ő Bettest keresi. Mennénk, és nem tudunk, ezerek állanak előttünk, hosszan kígyózó sorban. Ki az, aki dedikál?, kérdi Boross Ambrusné. Fogalmam sincs. Több kérdés nincs, pénz sincs több, a kevesebb is több lenne. Odamegyünk, megnézzük a költőt, a könyvét is, megjegyzem a nevét, a következő sarkig elfelejtem. Ingyen lehet verset olvasni!, szónokolja egy másik költő. Nincs új a nap alatt. És már nap sincs. Van azonban Márai. lehet olvasni megint. Boross Ambrus
