Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2002 (1. évfolyam, 1-8. szám)
2002-12-05 / 8. szám
Tudományunk csúcsteljesítménye / Hatalmas vállalkozás végére tett pontot a Kalligramnál kiadott, több mint hétszáz nagyméretű oldalon megjelent kötet, Vadkerty Katalin A kitelepítéstől a reszlovakizációig - Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti történetéről címmel. Nem tudom, nem tudom, nem az immár több mint nyolc évtizedes cseh/szlovákiai magyar művelődés legjelentősebb tudományos tettéről van-e szó... Mert annak ellenére, hogy a 700 oldalból 300 a dokumentumokat tartalmazó Függelék, s hogy a most megjelent kiadvány tulajdonképpen a már korábban kiadott három könyvet hozza szintézisbe, mondom, mindezek ellenére mégiscsak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk e vállalkozásról. Annál is inkább, mert a mindenkit érdeklő és mindenkit érintő téma ellenére az anyag szigorúan tudományosan van földolgozva, s így valóban érvényes az előbbi megállapításunk: alighanem tudományunk csúcsteljesítményéről van szó. Legföljebb Turczel félbemaradt vállalkozása, a Két kor mezsgyéjén veheti föl vele a versenyt, s mondjuk, Janics Kálmán könyve, A hontalanság évei, noha ez, mint tudjuk, nem elsősorban tudományos céllal létrehozott munka. „Már a II. világháború utolsó szakaszában egyértelművé vált, hogy a csehek és szlovákok nemzeti államaként felújítandó Csehszlovákia meg akar szabadulni az országban maradó nem szláv, azaz német és magyar lakosságtól. Az új, kisebbségellenes nemzeti politikát meghirdető Kassai Kormányprogram elfogadása (1945. április 5.) jelentette a kezdetét annak az intézkedés-Vadkcrty Katalin A KITELEPÍTÉSTŐL A RESZLOVAKIZÁCIÓIG Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 kozöui történetéről i....................'Kaftyrarrt .......-.......... sorozatnak, amely során a csehszlovákiai magyar kisebbség egészét háborús bűnösnek nyilvánítják, s megvonják tőle a csehszlovák állampolgárságot, elkobozzák ingatlanjait, bezárják iskoláit. A magyar lakosság nagy tömegeire a kitoloncolás, a kilakoltatás, az internálás, a lakosságcsere várt...” — olvashattuk még 1993-ban a szerző első kötete, A reszlovakizáció kapcsán. Azóta persze imamalomként ismételjük e közhellyé vált sorokat, ám Vadkerty Katalin épp e közhellyé silányult szlogen mögé nézett, s hétszáz oldalon igyekszik a világ tudtára adni, valójában mit is rejtenek e megállapítások, s mit jelentett példának okáért csak az, hogy „csupán a reszlovakizálás 719 települést érintett, s ennek során 423 264 személy kérte a szlovák nemzetiség megadását...” S ez, mondom, csak a reszlovakizációt jelentette, vagyis a Trilógia első (az egyesített kiadásban a harmadik) részének a problematikáját. Ám ezt követték A deportálások, majd A belső telepítések és a lakosságcsere című részek (az új kiadásban az első és a második rész), s ezek újabb százezreket érintettek természetesen. A deportálások, ahogy e rész alcíme is sugallja, a szlovákiai magyarok 1945 és 1948 közötti csehországi kényszerközmunkáját taglalja, míg A belső telepítések és a lakosságcsere a konfiskálásokról, a kolonistákról és a külföldi repatriánsokról szól, s végezetül A csehszlovákmagyar lakosságcsere az egész kálvária legtragikusabb szakaszáról, a kitelepítésekről. Aligha lehet pár sorban érzékeltetni egy trilógiának még akárcsak a tartalomjegyzékét is, nem szólva a Jegyzetekről, Felhasznált irodalomról, Táblázatokról, Dokumentumokról, Névmagyarázatokról. Mert mindezt tartalmazza természetesen ez a kivételesen gazdag, s így mi sem nyilvánvalóbb: drága könyv. Nem győzzük figyelmeztetni a kiadókat, hogy legalább az ilyen, mindenkit — nem csak az újgazdagokat — érdeklő könyvet próbálják megközelíthető áron piacra dobni. Hisz, gondolom, még a tudós történész sem azért írja meg munkáját, hogy azt csak pár ember olvassa (mi több: akik megvehetik, azok nem is szoktak olvasni), hanem igenis azok, akiknek szól, s akiknek (diákok, nyugdíjasok) az olvasásra idejük volna, csak pénzük nincs. Pukkai László Mátyusföld I. Lilium Aurum A kötet szerzője a Mátyusföld néven ismert tájegység gazdasági-nemzetiségi átalakulását mutatja be 1945-2000 között, kiemelt figyelmet szentelve a második világháború utáni magyarellenes intézkedéseknek, egyben átfogóan felmérve a Galántai járás társadalmi és gazdasági változásait a jelölt időszakban. Fűzve, 197 old., 16,5x23,8 cm bolti ár: 250 Sk kedvezménnyel 210 Sk Szlovákia védett állatai Hasak György összeállítása Lilium Aurum Félszáz védett állat lexikonszerű aprólékos leírása teljes oldalas színes fényképekkel, az állatok besorolásával, magyar, latin és szlovák nevezéktannal. A könyv ezenkívül tartalmazza a Szlovák Köztársaság védett állatainak teljes jegyzékét veszélyeztetettségük fokának és eszmei értéküknek a feltüntetésével. Előszó: Miklós László. Fűzve, 174 old., 12,6x16,5 cm bolti ár: 155 Sk kedvezménnyel 145 Sk Kossuth Lajos azt üzente... Liszka József összeállítása Lilium Aurum A magyar történelem nagy alakjai között Kossuth Lajost előkelő hely illeti meg a nép szájhagyományában, így az egykori felvidéki tájegységek folklórjában is. A kötet képet nyújt arról, milyen formában maradt fenn Kossuth alakja a népdalokban és a prózai népköltészeti alkotásokban a Csallóköztől a Bodrogközig. Kötve, 54 old., 11,6x15,7 cm bolti ár: 79 Sk kedvezménnyel 69 Sk Könyvjelző 8/02 E