Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2002 (1. évfolyam, 1-8. szám)
2002-12-05 / 8. szám
Mi történik a halálunk utáni napon? Valljuk be: üres óráinkban néha eljátszogatunk a gondolattal: vajon mi fog történni a halálunk után..., a halálunk utáni órában, napon? Ezt teszi könyvében (Bp., Magyar Napló, 2001) Monoszlóy Dezső is. A kisregény több síkon is a játék eszközéhez nyúl. Alapötlete a lehető legegyszerűbb - a földi létből való távozásunkat követő idő eseménytörténetére vonatkozó elképzelések egyikének-másikának taglalása —, főhőse közvetlenül meg sem jelenik benne, szorosan vett története szinte nincs is. Meghal egy ember — történetesen író (volt) az illető, de Monoszlóy Dezsőt látszólag a legkevésbé sem az ő alakja, története érdekli. A könyvben arról olvashatunk, mit tesz, mire gondol közvetlenül a főalak halála után a felesége, mit vált ki a halálhír egykori (fiatal) szeretőjéből, hogyan fogadja azt két fiatalkori osztálytársa. Mégis, csakhamar nyilvánvalóvá lesz számunkra: Monoszlóyt mi sem érdekli jobban, mint a halott, a megszólalók szavai az ő arcképét, az ő jellemvonásait vázolják föl, az ő élettörténetét villantják elénk. Magukat mondják, de egy másik emberről beszélnek; a maguk életében próbálnak rendet rakni, de minden mozdulatuk egy másik emberhez viszonyítottan értelmeződik, s nemcsak az olvasó, hanem saját maguk számára is. Játék tehát ez a könyv; játék — szerepekkel, személyiségekkel; alakjai, bár sosem lépnek ki önmagukból, minduntalan valaki mást értelmeznek. De kicsoda A halálom utáni napon halottja, Koncz Gábor író? A könyv írójának, Monoszlóy Dezsőnek az alteregója, aki a saját halálhírének lehetséges fogadtatása fölött töpreng el kegyetlenül őszinte hangnemben? Megható/heroikus önélveboncolás lenne ez a könyv? Jóllehet a regényben, mint említettem, nem jelenik meg közvetlenül annak főalakja, nem ő beszél, hanem mások beszélnek róla, a cím egyes szám első személye mégis a könyv íróiönvallomás-jellegére utal. Az sem kerülheti el figyelmünket, hogy bár a könyv negyedüt fejezete nem más, mint szemelvénygyűjtemény a regény íróhősének (hősének?) munkáiból, ezek az idézetek, ha emlékezetem nem csal, egytől egyig korábban megjelent Monoszlóyírásokból valók. Ha tehát Koncz a műveiben nem Monoszlóyt plagizálta, akkor ez a fejezet egyértelművé teszi a Koncz—Monoszlóy azonosságot. Vagy mégsem? Hiszen miért ne volna lehetséges az — s olvasatomban ez a játék is benne van a kisregényben —, hogy eddigi életművében tulajdonképpen Monoszlóy plagizálta műve íróhősének, Koncznak a munkáit, ületve — továbbvive a gondolatot—Monoszlóy az alteregója Koncznak; vagyis miért ne lehetnénk mi, írók, a hőseink megfelelői csupán, akiket az általunk megálmodott-megteremtett regényalakok írnak? Mert ez a könyv a viszonylagosságról is szól. Arról, hogy nincsenek biztos pontok, fogódzók, értékek, az életben minden viszonylagos, még az életünk is az. Illetve, elsősorban a viszonylagosságról van itt szó, A halálom utáni napon ennek a felismert — végletes és végzetes — viszonylagosságnak a torokszorító drámája. Itt van például az egyik osztálytárs: Élet Mihály Is. Monoszlóy írásainak egyik korábbi, vissza-visszatérő figurája, akit eddig okkal vélhettünk az író novellákbeli megjelenítőjének is. A mostani regényben régi osztálytársa ugyan Koncz Gábornak, s jóllehet Életet a lehető legteljesebb mértékig hidegen hagyja Koncz halála, minden porcikájával, minden gondolatával szembeszegül neki, s a legkisebb gyászt, a legcsekélyebb megérintettséget sem érzi eltávozta fölött, a regény mégis mintha minduntalan azt sugallaná, hogy a halott Koncz Gábor tulajdonképpen vele beszélteti el magát, mintha a szócsövének használná Életet, akinek alteregó volta itt is megőrződik, csak itt éppen Konczé, vagyis, továbbmenve, mégiscsak Koncz—Monoszlóyé. Játszik Monoszlóy szinte mindennel: a regénytér és a regényidő teherbírását próbálgatja, s példátlan távlatokat képes nyitni mindkettőt illetően — hol a világ egyik, hol a világ másik szögletében találjuk magunkat, odavissza csúszkálunk az időben, a reálisból az irreálisba, a lehetséges lehetetlenből az elképzelhetetlen valóba lépünk sorozatosan; magyarán, ez a kis könyvecske egyszerre rész és egész, beszél a jelenről, s már utal a jövőre is. De próbára van téve itt a nyelv teherbírása is: az író a szövegben nem különíti el írásjelekkel, tipográfiai megoldásokkal az írói narrációt könyvbeli figuráinak emlékezésétől, nem jelzi külön a közvetlen beszédet, egymásba érnek könyvében a különböző nyelvi és stíluselemek, -rétegek, a személyeset a személytelentől, a lírait az iróniától mi sem választja itt el, a szavakkal könnyűszerrel megragadható a szavakkal megfoghatatlanra nyit folyton-folyvást ablakot. Ez megint a mű tömbszerűségét emeli ki, mely a kozmikus hidegséget és az életteli televényt, a konstruktivista célra törést és a szabad burjánzást szintén egyszerre egyesíti magában, megnehezítve az értelmezést, de hát — mintha ezt is sugallaná a könyv — emberi világunkban amúgy sincsenek tiszta és pontos, egyértelmű olvasatok. Csupán egyetlen bizonyosság van: az életé, s minden egyes új művünkkel tulajdonképpen azt hosszabbítjuk meg, s a halálunk utáni napot odázzuk el. Tóth László Jankovics Marcell Egy század legendái Méry Ratio Prokopp Mária Középkori freskók Gömörben Méry Ratio Nemes Mihály Magyar viseletek története Méry Ratio Kötve, 398 old., 15x21 cm bolti ár: 290 Sk kedvezménnyel: 26l Sk Kötve, 96 old., 21x29 cm bolti ár: 590 Sk kedvezménnyel: 539 Sk Kötve, 96 old., 21x29 cm bolti ár: 590 Sk kedvezménnyel: 539 Sk Könyvjelző 8/02
