Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-03-28 / 13. szám
2. oldal KOMÁROMI LAPOK 1912. március 28. — Rheuma, kőszvény ellen, idegfájdalmnknál, fejfájásnál, tag- és izületi fájdalmaknál gyorsan és -biztosan hatnak a TOGAL-tabletták. Orvosok ezrei ajánlják a TOGAL-t, tehát On is bizalommal vásárolhatja. Tegyen még ma egy kísérletet. Kérje kifejezetten a kiváló hatású TOGAL-t. Kérdezze meg orvosát. Teljesen ártalmatlan. Minden gyógyszertárban P 1.60. (164) Nagy sikere volt a Katolikus Nők Napjának A komáromi katolikus női egyesületek szerdán, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Árpádházi Boldog Margit tiszteletére katolikus napot rendeztek, amely a szép célhoz méltó komolysággal, igen szép siker jegyében folyt le. Délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise volt a Szent András templomban, amelyen az egyesületek tagjai s a nagyközönség szentáldozáshoz járult, délután 5 órakor pedig a Katolikus Legényegylet nagytermében nagy érdeklődés mellett díszgyülést tartottak. Az itt lefolyt műsor keretében a gimnázium énekkara a »Pannóniában nőtt« című régi egyházi éneket adta elő, Kara Antónia, a KLOSZ tagja a »Szent Margit legendáját« szavalta el mély érzéssel, nagy tapsot aratva, a Szt. Ágnes és a Szt. Margit DL-csoport pedig egy mozdulatkórust adott elő. Szökős Péter gimn. tanuló szavalata után Sztrilich Pálnő Csapody Hedvig írónő tartott igen érdekes előadást, amelyben Boldog Margit eszményi alakját példaképül állította a mai magyar női társadalom elé. A gimnáziumi énekkar újabb fellépése, Morvát h Erzsébet kitűnő szavalata s a Szt. Zita-kör tagjainak .szavalókórusa következett ezután, majd Zachar i á s Flóra szociális testvér, a kolozsvári Kaláka egyesület vezetője tartott szép s értékes előadást »Áll a kereszt, gomolyog a világ« címmel. Rés tár Irén a »Fehérasszony című költeményt szavalta még el, P á n y i k József káplán zárószavakat mondott, végül pedig a közönség a Christus vincit c. éneket énekelte el. cs résdbiüzlelek kereskedői hasznát A köveüátásügyi miniszteri megállapította az egyes cikkek részletfizetésre történő eladásánál felszámítható kereskedői' hasznot. A rendelet kiterjed mindenolyan ügyletre, amelyet kereskedő bútornak, lábbelinek, textilárunak, ruhaneműnek, továbbá a ruházatot kiegészítő konfekcionált textil- és bőrárunak részletfizetéses eladására nem kereskedővel köti. Részletkereskedőnek azt a kereskedőt kell tekinteni, aki a felsorolt cikkeket a fogyasztónak havi, vagy heti részletekben törieszthető hitelre olyanmódon adja el* hogy a vételár kifizetése lábbelinél legalább 4, egyéb cikkeknél legalább 6 hónapig egyenlő havi, vagy heti részletekben történik és az utolsó üzletévben/ ilyenmódon lebonyolított forgalma az évi teljes üzleti forgalmának legalább 70 százalékát teszi ki. A rendelet értelmében a szabályszerű üzleti könyvet vezető részlctkereskedő a beszerzési, illetőleg önköltségi árhoz a bútornak részletre történő eladásánál 6 havi hitelnyújtás esetén 'egfeljebb 40, 6 hónapot meghaladó hitelnyújtásnál 45 százalék bruttó hasznot számíthat. Egyéb cikkeknek részletre történő eladásánál a szabályszerű üzleti könyveket vezető részletkereskedő a beszerzési, illetve az önköltségi árhoz, ha egész évi teljes üzleti forgalma a 100 ezer pengőt meghaladja 50, ha egész évi teljes üzleti forgalma az 50 ezer pengőt meghaladja, de a 100 ezer pengőt nem éri el 45, ha pedig az 50 ezer pengőt nem haladja meg, 40 százalék bruttó hasznot számíthat. Kimondja a rendelet azt is, hogy beszerzési árnak az árucikk számla szerinti vételárát kell tekinteni, amelyhez hozzál számíthatók a költségek, a közterhek, viszont le kell vonni a beszerzési árból az árengedményt, a pénztári engedményt, a forgalmi jutalékot stb. Részletfizetésre történő eladásnál a vásárlás alkalmával a lábbelinél havi részletekben történő fizetés esetén legfeljebb a vételár egyötöd részét, havi részletekben történő fizetésnél legfeljebb a vételár egytizen- Heted részét, egyéb cikkeknél havi részletekben ■való fizetésnél a vételár egytizenötöd részét szabad a vevőtől követelni. A rendelet arról is intézkedik, hogy a részletkereskedő készpénzfizetésre történő eladás esetén hány százalékos engedményt köteles nyújtani. Közgyűlés a Református Egyházban Március 22-én tartotta a ref. Egyház szokásos tavaszi közgyűléséi a Kollégium dísztermében Galambos Zoltán lelkipásztor és dr. S o ős Imre főgondnok elnöklelével. Imádság és éneklés után Bibliái olvasott a lelkipásztor, majd felolvasta elnöki j döntését, mely felölelte a mull év összes egyházi eseményeit. Külön elismerőleg szólott a presbitérium s a diakónus testület munkájáról, az új gondnokok példás elöljárásáról, a Prot. Nőügyiéi szociális munkájáról s a többi testület hűséges fáradozásáról. Kiíért a háborús időkkel kapcsolatos idegességre és a közbékességsí megháborííani akaró alattomos maik.ír a, és isteltélelemre s alázatos hitre buzdította a hívőikéi. Ismertette az Egyház mull évi krónikáját, mely rövid összefoglalásban szemléltéül' egv év óriási lelki munkáját. Vázolta a lelkipásztorok és a diakonissza testvérek iauzgólkodását s ezzel kapcsolatban főként a belmissziói síkon mozgó munkákat. Az óévi és újévi istentiszteletek alkalmával Ls felolvasott statisztikai számok a gyülekezet hitéletének, anyagi áldozathozásának és a könyörülő szeretet munkájában való részvételének beszédes bizonyságaiként hirdetik, hogy az egyházi élet nagy lépésekben ment előre a múlt évben is. Újból nagy elismeréssel szólott az elnöki jelentés az egyházi fegyelemről, mely a presbitérium nagy bölcsességére vall és amely nagy mértékben erősíti a hitéletei és a gyülekezeti öntudatot. Ezen fegyelmező mu n ka eredm ényekén t az egyházi fegyelmi bíróság már a mull évben többekei eltiltott az új törvények szerint is az Úrvacsora szentségétől és négy egyháziadnak m g ugedíe. hogy a templomban a vasárnap délelőtti istentisztelőt keretében nyilvánosan megkövcs.ék az Egyházat s így jóvá tegyék Isten és az Egyház ellen elkövetett vétküket. Az elnöki jelentés végül is összefogásra, magyar hazánk iránti odaadó hűségre és mindenki irányában való testvéri szeretetne hívta fel a közgyűlési. Majd Pály Dezső presbiter ismertette a mull évi zárszámadást, mely szerint a közpénz!ár kiadása és bevétele 25.473.51 P-t tett ki. A többi pénztár állagában nem történt változás. Majd ismertette az elnökség az Egyház földvéíeli terveit. A felszabaduláskor a hívek adakozó szeretőiéből összegyűlt u. 11. felszabadulási alapból szerzett föld vételét jóváhagyta. Végül pedig Csizy István gondnok ismertette az adózás kérdését s megindokolta az adóemelés szükségességét, mely szerint csak a százalékos adó emeltetik fel. A közgyűlés ezt is elfogadta. Végül is imádság zárta be a mindvégig méltóságteljesen lefolyó közgyűlést. , : I 1 ; ! á DaSagyesüSe! VI. hangversenyéről Minden város kulturális fejlettségéről nem azzal tesz tanúbizonyságot, bogy a felülről rákenyszerített művészeti, irodalmi megmozdulásokon mennyien vesznek részt, mert hiszen nem köteles senki sem elfogadni szentírásnak deka denn íróknak feldicsért erőlködéseit vagy a zenének csúfolt s minden zenetörvényt/, összhangzattant sutba dobó zenei kommunizmust, hanem a saját erejéből, alulról kiépített megmozdulásai lehetnek egyedül az értékmérők. Komárom büszke lehet kultúrájára, mert itt minden komoly értékei mindig megbecsültek s ma-' ga is minden egyesületével, szabadegyetemével, vitaestjeivel, kiállításaival, zenei előadásaival ezt a komoly, klasszikus értéket megütő irányt igyekezett képviselni. A zene terén igazán el vagyunk kényeztetve, mert Janosits műszaki tanácsos, Farkas Márta és mások révén régen beeveztünk a klasszikus zene megélvezésének titkaiba s ezért talán igényesek is vagyunk s ha néha kritikáink nem mindig túláradóan kedvezőek az előadóknak, jószándékkal, a hibák javítása végett írjuk. A saját előadásainkat sem kíméljük. Ma régi, sok dicsőséget szerzett Dalegyesületiink »filharmonikus« hangversenyéről kell örömmel beszámolnunk. Örömmel, mert Komárom közönsége teljes egészében felvonult a szombati hangversenyre, megfeledkezve a sok ügyesbajos gondról, ami nap-nap után éri, örömmel, mert várakozásunkban nem is csalódtunk. A Dalegyesület elnökségét, de legfőképpen agilis és ambiciózus karnagyát, Schmidt Viktort illeti az elismerés, és dicséret, hogy hosszú, fáradságos munkát és anyagi kiadást nem kímélve lehetővé tették ennek a valóban reprezentatív hangversenynek megrendezését. A műsorral azonban nem értünk teljesen egyet sem mennyiségileg, sem minőségileg. Igen találóan mohdotta egy zenebarát a Parasztbecsület után, hogy a kevesebb talán több lett volna, mert éppen ez az operarészlet volt a legfárasztóbb. Kerek 38 percig élvezhettük a ihelódiagyöngyök kiválogatott zuhatagát, — mint a »kuglófból« kiszedett mazsolát. A jóból is megárt a sok! Mi ’ igen örvendünk, ha a komáromi karnagyok nemes vetélkedése különböző síkokon jelentkezik, mert így a zene minden terén kiváló teljesítményeket kapunk, azonban minden specializálódás mellett sem szabad megfeledkeznünk adalárdák lényegéről, a magyar dalkulturáról, a magyar szerzőkről még akkor sem, ha.mi magunk nem vagyunk elragadtatva a Bartók-Kodály irányzattól, Kcveseltiik az a cap el la kórusokat, a Harmat népdalátiratot, amelyet pedig a vegyeskar igen szépen, dinamikusan adott elő. A zenekar határozottan nagyot fejlődött a Hunyadi-nyitány óta és a Sevillai borbély nyitányát meglepetésszerű finomsággal és biztonsággal adta elő. Úgy látszik, a nyitányok kérdése nálunk meg van oldva. Az est fénypontja a Trubadúr volt minden tekintetben. A szólisták nagyszerű teljesítménye, a zenekar finom kísérete, de legfőképp a férfikar tömör s mégis pianokat betartó aláfestése tökéletes operai műélvezetet nyújtott. A Dalegyesület férfikara még ma is virágzása tetőpontján áll s ha ehhez, hangerősségéhez mérten, megfelelő női kar társul, országos viszonylatban a ma mindegyre előtérbe nyomuló vegyeskarok között az elsők közé kerülhetünk. Érdemes, sőt kell is vele foglalkoznunk. A budapesti szólista vendégekről tulaj-, donképpen nem írunk kritikát, nagyszerű teljesítményüket a közönség újra meg újra kitörő tapsorkánja eléggé méltá-FUHR TIVADAR__ I Tei.i..: 346.| rum- és Hkörgyárct ajánlja husvétra elsőrendű gyártmányait! Kiváló minőség! KOMÁROM, Olcsó arak! Pontos kiszolgálás! Ferenc józsef-rakpart 21. Eladás kicsinyben és nagyban! (Bent az udvarban) MILUS vegyileg fest, tisztít ruhákat KOMÁROM Nádor-utca 3. Tsíelőn 292. A'apíliaíoll 1305. nyolta, de mégis ki kell emelnünk Szalay Eszter operaénekcsnő Pillangó kisasszonyát és Lányi Viktor: Bakonyerdőn c. dalát, amelyben bámulatosan szép koloraturát kaptunk fenomenális iskolázottsággal; trillái, fedett hangjai felejthetetlenül szépek. Bcnkő Sándor a Parasztbecsületben mutatta meg igazán, mit tud, zenekart és énekkart átfogó tömör hanganyagával. Kacsóh: Késő ősz van c. dalát in diszpozíciója ellenére is meg kellett ismételnie. Hiába, a húsz éves kisebbségi sors emléke még ma is kisért, a magyar szerzeménynek, magyar dalnak tomboló sikere van Komáromban. A műsort változatossá tette Molnár Anna hárfaművésznő szóló-játéka s habár a hárfa nem egészen szóló-hangszer, de — mint láttuk — tehetséggel és szorgalommal felejthetetlent lehet vele produkálni. Különösen Schuekker Mazurkáját játszotta művészi értelmezéssel és érzéssel a művésznő. A szólisták kiséretéB Sendlein János látta el a tőle megszokott congenialitással. Ne panaszkodjék senki, hosszú kritikánk végére értünk, de nem mulaszthatjuk el külön is kiemelni a dalegyesület érdemes karnagyának a szíwel-lélekkel, összes erőit megfeszítő karmesteri munkáját, biztos vezetését. A szombat esti teljesítmény újabb fejlődés volt, megint egy lépés előre s ebben látjuk részére a legnagyobb dicséretet. Csak még egy kis igyekezet, egy kis összefogás s megérjük az állandó komáromi kis filharmonikus zenekart s vele, mondjuk, egy opera —' »A farsangi lakodalom« teljes első felvonásának előadását is. dr. P. B. .110 négyszögöl telek ® szabod kézből eladó egy emeletes ház mellett. Érdeklődni lehet Kapitány-u. 22. sz. a. Ggyullán bérbeadó 195 elköltözés miatt úri- és női íodrászüzlet teljes berendezéssel újonnan átalakítva, iparengedéllyel együtt. Cím a kiadóhivatalban. Szines-film bemutató Komáromban A JESZO dicséretes ügybuzgósággaí ragad meg minden alkalmat, hogy hivatása szerint a művészetek szószólója legyen. E hasábokon már többízben jelent meg hír arról, hogy a JESZO május 24—31. között kettős kiállítást rendez és pedig »Humor a művészetben« címmel és műkedvelők fényképkiállítását. Most örömmel kaptuk a hírt, hogy ezeken kívül most, március 29-én, vasárnap d. u. 7 órakor is rendkívüli műélvezetben lesz részünk, mert a JESZO színes filmbemutatót rendez a Kultúrpalotában. Ezen. a bemutatón városunk több neves műkedvelőjével együtt Kelety Miklósné, sokszorosan díjnyertes műkcdvelő-fényképező is bemutatja legszebb filmjeit, mielőtt külföldi kiállításokra küldené. A művészi képeken kívül időszerű oroszországi harctéri jelenetek is bemutatásra kerülnek. A ritka esemény elé nagy várakozással tekintünk. A részletes műsor a következő: 1. Rövid előadás a színes fényképezésről. 2. Kelety Miklósné sokszorosan díjnyertes műkedvelő-fényképező színes filmjeiből mutat be. 3. Komáromi műkedvelők színes filmjeinek bemutatása. Helyárak: egységesen 50 fillér, diákoknak 20 fillér. A bemutató tiszta jövedelmét a Vöröskereszt javára fordítják.