Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-12-19 / 51. szám

8. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1942. (Le1 in bér 19. HI1EK — Kitüntetés. A Kormányzó Ur Öfőmél­­tósága 1942. november 12-én legfelső elhatá­rozásával elrendelte, hogy Sümegh Lo­­tár bencés tanárnak az ellenség előtt tanúsí­tott kitűnő szolgálataiért a dicsérő elismerés a hadi szalag egyidejű adományozásával íudtul adassák. E magas kitüntetés a Gim­názium egy kiváló tanárát érte, aki a sop­roni 34. gyalogezred kötelékében 9 hónapos írcntszolgálatot teljesített. — Köszönetnyilvánítás. Vitéz Darányi Béla a Futura vezérigazgatója, Kisgadóc pusztai (Komárom m.) földbirtokos, a ko­máromi közkórház gyermekosztálya létesí­téséhez 100 P-t juttatott hozzám, mely ösz­­szeget az illetékes helyre eljuttatva köszö­nettel nyugtázok. Vitéz Nagy Nándorné. I——------—“Ti A Komáromi El-Hodossy Károly. \ ^ Takarékpénz_ tár épületén gyászlobogót lenget a szél. Hosszas szenvedés után, életének 58. évé­ben december 13-án meghalt az intézet cégvezető főkönyvelője, H o d o s s y Károly. 37 éven keresztül állt az elhunyt főtiszt­­viselő az intézet szolgálatában, tehát egy egész élet munkaerejét áldozta tel a közgaz­daság oltárán, kötelességtudó pontossággal, lelki ismeretes buzgalommal ás érinthetetlen becsületességgel. De értékes tagja volt vá­rosunk társadalmának és közéletének is. Bár nem volt városunk szülötte, mégis ko­márominak tekintette magát s készséggel kapcsolódott bele minden közhasznú társa­dalmi és kulturális mozgalomba. A Komá­romi Dalegyesületnek 37 éven át volt lelkes, tagja, ebből 34 éven keresztül a működő­­karban fejtett ki lelkiismeretes, értékes te­vékenységet, emellett az egyesület külön­böző tisztségeit is készséggel vállalta s amit vállalt, azt pontosan teljesítette is. Tulaj­donosa volt a Komáromi Dalegyesület 30 eves ezüst emlékérmének is, az utóbbi évek­ben pedig, amióla egészségi állapota miatt müködőtagságát kénytelen volt beszüntetni, az egyesület választmányában buzgólkodott példásan. A cseh megszállás alatt törhetetlen tagja volt az Egyesült Magyar Pártnak és bátor katonája minden magyar ügynek. Ha­lálát felesége, szül. Pentlie Gizella, továbbá gyermekei, a harctéren katonai szolgála­tot teljesítő Iván, továbbá Magdi és Edit, valamint kiterjedt rokonság gyászolják. Ha­láláról a családon kívül a Komáromi Első Takarékpénztár is külön gyászjelentést adott ki. Temetése dec. 15-én, délután folyt le a ref. temetőben igen nagy részvét mellett. É R T K SÍIÉ > ! Nyitva a városi gőz- és kádfürdő! Karácsony hetében a következő napokon: Hölgyek részéra gőzfürdő. Hétfőn déli 12 órától e-te 19 óráig. — Péntek he­lyett szerdán 12 órától este 19 óráig. Férfiak részére gőzfürdő. Szerda reggel 8 órától déli 12 óráig. — Csütörtök reggel 8 órától este 16 óráig. — Csütörtök este 17 órától 19 óráig munkás gőzfürdő. Kádfürdő. Minden nap reggel 8-tól este 19*30 ó.-ig Városi gőz- és kádfürdő. — Éjféli mise. Az általános légvédelmi intézkedések és az ezekkel kapcsolatos ei­­sötétítési kötelesség miatt a éjféli misék megtartása ezidén csaknem leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Ezért a római pápa megengedte, hogy az éjféli miséket már a délutáni órákban tartsák meg a hadbanálló országokban akként, hogy az elsötétítés kez­dete "előtt már otthonukban tehessenek a hívek. Ezért Komáromban is, a Szent And­rás templomban december 24-én u. fél 7 órakor lesz az éjféli mise. —- Ünnepi idén tiszteletek a karácsonyi «zent ünnepekben a komáromi evang. egy­házban és körzetében. Karácsony szent este. Dec. 24. Este 6 órakor Komárom Észak. Végzi: Szakáts László s. lelkész. Este 6 óra­kor Komárom Dél. Végzi: Fadgyas Aladár esperes. Karácsony I. ünnepe. Dec. 25. D. e. 10 órakor Komárom Észak. Úrvacsora­­osztással. Végzi: Fadgyas Aladár esperes. D. e. 10 órakor Komárom Dél. Úrvacsora­­osztással. Végzi: Szakáts László s.' lelkész. D. e. 10 óigakor Tata. Végzi: Pósfay György leik. jel. D. u. 3 órakor Ogyalla. Úrvacsora­­osztással. Végzi: Szakáts László. D. u. 4 órakor Ács. Urvacsoraosztással. Végzi: Ful­­gyas Aladár. D. u. 4 órakor Almásfüzitő, végzi: Pósfay György. Karácsony 11. ün­nepe. Dec. 26. I). e. 10 órakor Komárom Észak. Urvacsoraosztással. Végzi: Szakáts László. D. e. 10 órakor Komárom Dél. Vég­zi: Pósfay György. I). e. 10 órakor Tata. Urvacsoraoszíással. Végzi: Fadgyas Aladár. D. u. 5 órakor Gúta. Végzi: Pósfay Gv. D. u. fél 4 órakor Nagyigmánd. Úrvacsora­­osztással. Végzi: Szakáts László. Vasárnap. Dec. 27. D. e. 10 órakor Komárom Észad. Végzi: Konkoly Iván tábori lelkész. D. e. 10 órakor Komárom Dél. Végzi: Szakáts László. — MÉRLEGKÉSZÍTÉST, könyvielfekíetést ▼űliftl könyvszakértő. Érdeklődők címét kéri a, kiadóhivatalba. 754 — Halálozás. Súlyos csapás látogatta meg a Galgóczy családot. Mint részvéttel értesü­lünk, özv. Galgóczy Józsefné, szül. Hoff­mann Erzsébet életének 78-ik évében rövid »aenvedés után visszaadta nemes lelkét Te­­remtőjének. Temetése pénteken délután ment végbe a ref. temetőben igen nagy részvét mellett. Az elhunytat hat gyermeke, két unokája és kiterjedt rokonság gyászolja. — Megszűnt a dunai személyhajó járat. A Budapest és Korhelyes között járó sze­mélyhajó december első hetében beszün­­katte a közlekedést. Ilyen késő őszbe nyúló MernélThajó járat a Dunán azelőtt néni *0t. 1' ,, ' . é Igaz részvéttel ér-Jánossy Károly. | tg,„,nnk Jiülossy Károly miniszteri tanácsos, pénzügy igazgató, az evang. egyház felügyelője, Komárom város és vármegye törvényhatóságának tag­ja, a Délkomáromi Hitelszövetkezet fel­ügyelőbizottsága elnökének váratlan elhalá­lozásáról. Rövid szenvedés után életének 62-ilc évében fejezte be földi pályafutását. Tevékeny része volt elsősorban is a város déli részének fejlesztésében, e városrész köz­életi, társadalmi életében. Hosszú időn át mint az evangélikus egyháznak másod fel­ügyelője, majd mint felügyelője hűséggel és kiváló eredméfiyességgel szolgálta egyházá­nak ügyeit. Nagy szerepe volt és értéked munkásságával nagyban hozzájárult, mint egyházának világi vezére, a trianonnal elvá­lasztott egyháznak egyesítéséhez. Az el­hunytban özv. Jánossy Károlyné szül. Szlo­­boda Mária hűséges férjét, Anna és Katalin gyermekei a szerető, gondos édesapát gyá­szolják. Földi maradványait 19-én, szomba­ton délután 3 órakor az északi városrész evangélikus temetőjében helyezik örök nyu­galomra. —- Honvédőinkért. A keleti harctérre in­duló, ott küzdő és a sebesült honvédek ré­szére az alábbi szeretetadományok érkez­tek hozzám: özv. Stoisich Rezsőné fél kg. vaj, 2 és fél kg. sajt, 1 db. friss kenyér; Orsz. Társadalombiztosító komáromi pénz­tára íiszlv. kara 277.50 P; II. árkásztábor tisztikara 210,- P; Derzs Sándor 30 P A szives adományokért ezúton mond hálás köszönetét és további adományok felaján­lását kéri Alapv Gáspár polgármester, a magyar Vöröskereszt komáromi fiókjának elnöke. Ä Belsővár melletti katonai sporttelepen jégpályát lélesítek. Jelentkezés minden nap d u. fél 4-től fél 5-ig a sporttelep melegedő épületében. Idénybérlet felnőtteknek f hó 2..’-ig yal# jelent­kezés esetén . . 12,- P. Idénybérlet felnőtteknek f hó 23. után 15.- P. Diákbérlet 1. Iió 23-ig való jelentkezés esetén’ 6.- 1\, 23. után....................................8.- P Szives támogatást kér: GL0B1TS JENŐ 760 pályabérlő. Házasság. Somogyi Rózsa Éva áll. ta­nítónő és dr. Keöváry Kálmán a Ma­gyar Általános Hitelbank tisztviselője, Bu­dapest, házasságot kötöttek. — Plébános beiktatás és templom megál­­dás. Lélekemelő ünnepsége volt vasárnap az alsógallai kát. híveknek. Ekkor iktatták be új plébánosukat, Fennesz Imre volt könnyei káplánt. A beiktatás után a Szent István egyházközség új templomát áldották meg. A beiktatást és a templom megáldást Németh Gyula c. kanonok, felsőgallai plébános végezte. Szentbeszédet G y i r­­mót Gyula tatai plébános mondott. — Vértes szíiitársulat a sebesült honvé­deknek. Dicséretes tervet valósít meg az itt működő színtársulat. Szerdán, december 23-án d. u. 3 órai kezdettel honvéd dísz­előadást tart sebesült honvédeink szórakoz­tatására és karácsonyi, ünnepük melegebbé télelére. Előadásra kerül a Beeskereki me­nyecske a Turul szálló termében a Vértes színtársulat szereplésével. Jegyek a hajózási, irodában a gőzfürdőnél vagy a színház} pénztáránál kaphatók. — A gimnáziumi segítőegyesület választ­mánya folyó hó 15-én tartotta karácsony előtti ülését Alapv Gáspár elnökletével, amelyen főként a karácsonyi ruhasegély kérdésével foglalkozott. A segély iránti kér­vények szigorú felülbírálata után elhatá­rozta a választmány, hogy az idén 16 pár cipőt, 36 öltözet ruhát, í télisapkát és 1 télikabátot oszt ki a szegénysorsú és jó ta­nulmányi előmenételű tanulók között, s ennek fedezetéül .7500 pengőt utalt ki pénz­tárából. — Előadás u sebesült katonáknak. M e 1-kavics Mihály a délkomáromi Turul-mozi megértő tulajdonosa, igen gyakran rendez mozi előadásokat a Komáromban ápolt sebesült honvédeinknek. Legutóbb »A halá­los csók«-ot, majd most csütörtökön az Uz Benoe«-t mutatták be nékik. Igen nagy élvezetiéi nézték szegény sebesültjeink az élvezetes előadásokat és a Híradókat. — A nemes emberbarátokat kéri a komá­romi Szeretetház vezetősége, hogy akinek van felesleges beteghordozó, vagy toló ko­csija, ajándékozzák a Szeretetháznak (Dél­­komárom, Gyár-utca 32.), ahol egy szeren­csétlen, magával tehetetlen idegbénult bete­get ápolnak. Annak részére kellene. Ha a kocsin javítani való van, az nem haj, a Sze­retetház kijavíttatja.-íj — A Thaly Ferenc alapítvány kezelésével és a kamatok odaítélésével megbízott bi­zottság elnöke, Löké Károly a legutóbbi vármegyei közigazgatási bizottságon terjesz­tette elő évi jelentését, amelyben örömmel állapította meg, hogy még a mai nehéz! időkben is igen szép eredménnyel mű­ködnek a nemzetiségi községek magyar ta­nítói, A bizottság négy iskolában és egy óvódéban tett ellenőrző látogatást s az ott tapasztaltakkal nagyon meg volt elégedve. Ezen eredményekhez képest a szokásos dí­jakat is kiosztották. — A Magyar Mozgőfínyképcngedólye'ek Országos Egyesülete most tartott közgyűlé­sén Melkovics Mihályt, a Turul mozgó tu­lajdonosát rendes választmányi tagjává vá­lasztotta. ELMARADT KÖNYVELÉSÉT rendbe­hozom. Megmagyarázom az egyedül elvégez­hető könyvelési. Díjtalan felvilágosítás. Cím a kiadóhivatalba. 753 — Légvédelmi rendelkezés megszegése miatt Lusztig Lajos vértesszöllősi lakost 100 pengő pénzbírságra vagy 10 napi elzárásra ítélték, mert az elsötétítés ideje alatt az előírt szabályokat vonakodott betartani s többszöri felszólításnak is ellenállt. — Fegyveres erő sérelmére elkövetett 2 rendbeli rágalmazás vétsége miatt állt a (ör­vény előtt Krausz Sándor 21 éves banai la­kos, ki az Ács községhez tartozó Vas-pusz­tán a magyar honvéd Hadseregre súlyos rá­galmazó kijelentést tett és izgatott. Jogerő­sein 2 hónapi fegyházra ítélték. — Vallásos esi az evang. templomban. A Komáromi Evang. JNiőegylet folyó hó 20-án, vasárnap d. u. 1 órakor az egyház templomában az eg)’ház szegényeinek ka­rácsonyi megsegítése céljaira vallásos ün­nepséget rendez, melyen előadást dr. R e ö k Iván budapesti sebésziőorvos tart, kinek Sebész találkozik Istennel« sajtó alatt lévő nagy munkája elé éppen most tekint nagy várakozással a tudományos és keresztyén magyar világ. Az est műsora; 1. Közének. Énekeskönyv 112. 1—2. vers. 2. Imádság és Ige olvasás. 3. Szaval: Majorovics Katalin tisztviselőnő. 4. Előadást tart: dr. Reök Iván budapesti sebészfőorvos. 5. Ének-hár­mas. Előadják: dr. Pazar Lászlóné, Se­rényi Emma, Harrer Margit, a komáromi állami polg. leányiskola tanárnői. Orgonán kísér: Nagy Sándor egyházi karnagy. G. Szaval: Tarnay Miklós községi elemi iskolai tanító. 7. Imádság, áldás. 8. Közének. Éne­keskönyv 112. 4. vers. Az egyház minden hívét és az érdeklődőket szeretettel hívja az elnökség. — Finn hadiárvák segélyezése. Az Egye­sült Magyar Női Tábor megkereste Komá­rom vármegyét, hogy két finn hadiárva ellátási költségét vállalja. A kisgyülés a két hadiárva részére évi 720 P-t szavazott meg. — Államsegély. A belügyminiszter a zöld­keresztes tej- és cu korakció továbbfolytatá­sára 30.019 P államsegélyt és 2G.600 kg. cukrot folyósított. — Karácsonyfa ünnepségek a komáromi evang. egyházban. A komáromi evang. egy­házban a tanuló ifjúság karácsonyi ünnep­sége keretében a déli egyházrészen f. hó 22-én d. u. 3 órakor az egyház imaházában, í. hó 23-án d. u. 3 órakor pedig az északi részen az egyház kultúrtermében végzi a Nőegy­let az egyház szegényeinek karácsonyi meg­segítését. Az ünnepségekre az egyház min­den hívét szeretettel hívja a :Nőegylet elnök­sége. Gubát Gyűlsz orgona- és zongorakészííő mester Komárom, Citrom-utca 1. sz. JglItL Elvállal mindenféle szakszerű javításokat Sáafe bőrözésekef e's han- Prff golásokaf jutányos ®(1 * áron. 639 Zongorák vétele és eladása! A kenyérellátással kapcsolatban a Kis­alföldi Mezőgazdasági Kamara azt javasolta illetékes helyen, hogy friss kenyeret egy­általán ne szolgáltassanak ki, még azoknak, a magánosoknak se, akik a saját kenyerüket pékiparosnál süttetik. Egyben kérte a Ka­mara a pékiparosok hatékonyabb ellenőrzé­sét és a kereskedők körzeti beosztását, hogy így egyes üzletek idő előtti kivásárlása megakadályozható legyen. — Tejdrágítás. Messinger Béláné komá­romi lakost a tejnek maximális áron felül való eladásáért 200 pengő pénzbüntetésre Ítélték. ítélete nem jogerős. Maga még most sem tudja? A DOBOS cég majd megmondja, Hogy mit vegyen karácsonyra. Kooiárom, Yárauyy*-«. 9. Ttldoi: 210. — Vallásos-est Felsége lléren. Dec. 16-án szerdán nagyon jól sikerült és telkihatások­ban gazdug vallásos-estélyt rendezett a íel­­sőgelléri ref. gyülekezet. A templomot zsú­folásig • megtöltő közönség előtt Erdélyi Pál a gyülekezet lelkipásztora, volt tábori lelkész tartott rendkívül érdekes előadást: Karácsony esténk Oroszországban« címen. Zámbó István dimamocsi lelkész vallásos énekeket adóit elő a közönség élénk érdek-< lődése mellett. Zsemlye Lajos hetényi lelkész biblia magyarázatot tartott, mély ha­tással. A helyi gyülekezet leánykörének tagjai közül többen szavalatokat adtak elő. A bogyai iskolások vegyeskara ádventi éaa­­keket énekelt Varga István tanító veze­tésével. Jelentős perselypénz a honvédek! karácsonyi megajándékozásának hazafia* célját szolgálta. — Emlékezés Gaal Gj utóról. Az alábbi sorokat kaptuk: Végtelen sajnálattal látom b. lapjukban, hogy a Komáromi Lapok-at ismét súlyos gj ász érte. Kérem a Tekintete*. Szerkesztőséget és Kiadóhivatalt, hogy sú­lyos gyászukban úgy a magam mint a Tün­dém jjak egész szerkesztősége és kiadóhiva­tala őszintén álérzett részvétét elfogadni szíveskedjenek. A mai súlyos viszonyok között kétszeresen fáj, ha egy ilyen gerin­ces, magyar újságírót veszít el a magyar társadalom. A Komáromi Lapok vesztesége pedig annál nagyobb, mert Istenben bol­dogult Fülöp Zsigmond után most Gaal Gyulát is el kellett veszítenie. Ismételt együttérzésünk kifejezése mellett vagyok a nagyérdemű Szerkesztőségnek és Kiadó­hivatalnak igaz tisztelettel Csalkovszky László a »Tündémjjak« felelős szerkesztője és kiadója. — A szilveszteri záróra. A belügyminisz­ter a folyó évi szilveszteri zárórát minden nemű nyilvános étkező- és szórakozó helyi­ségekre nézve éjiéi után: 1 órában állapította meg. A fenti helyiségekben a szórakoztató­­zene is 1 óráig szólhat. — Rövidesen megjelenik a Komárom 1lij. szalu kir. város Ltk- és Címjegyzéke. Hir­detéseket felvesz a kiadóvatal. Nádor utca 29. szám. — Iratkozzunk be a városi könyvtárba! Január elsejével kezdődik az új félév a Kultúrpalota földszintjén elhelyezett városi közkönyvtárban, ahol közel húszezer kötet könyv várja az olvasni szeretőket. Olvasói díj: új olvasóknak 4 pengő 60 fillér, ennek ellenében az olvasó két katalógust kap éá hetenkint háromszor (hétfőn, szerdán 6a pénteken d. u. 2—5-ig) cserélheti a köl­csön kapott könyveket. A régi olvasók díja 3 pengő. Aki meg ebben az évben beiratko­zik, annak a könyvtár a folyó évben in­gyen adja az olvasni valót. Siessünk mielőbb beiratkozni. — Katonából pap, — papból katona. A tatabányai evangélikus egyház lelkésze, K a­­lufszky Kálmán, aki eredetileg tényle­ges iüzértiszt voC'i s e iminöségébén küzdötte végig a világháborút, a békeszerződések megkötése után kilépett a hadsereg köte­lékéből és teológusnak iratkozott be a sop­­rooni evangélikus teológián. Tanulmányai végeztével lelkéssszé avattatott és ekkoc a tatabányai evangélikus gyülekezet válasz­totta öt meg papjává. Itt lelkészkedett mos­tanáig, közben megnősült, családot alapí­tott és bár több gyermeke is van, most újból frontszolgálatra jelentkezett, újból ténylege­­s itt ette magát s ez idő szerint már ott küzd az orosz fronton, mint tüzérszázados a haza védelmében. — Gépkezelői tanfolyam. A Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara rendezésében 1943. január hó Ilién Győrött mezőgazdasági gép­kezelő (traktorkezelő) tanfolyam nyílik meg. Jelentkezést elfogad és bővebb felvilágosí­tással szolgál a Kamara Győrvármegyei Kirendeltsége, Győr, Vármegyeháza, II. ern. 18. ajtó. Köszönetnyilvánítás, Az'Első Takarékpénztár igazgató­ságának, tsztviselő karának és mind­azoknak, akik felejthetetlen jó fér­jem, illetve szeretett édesapánk Hodoss? Kárai? takarékpénztári cégv. főkönyvelő elhunyta alkalmából részvétüknek személyes megjelenésükkel, vagy vi­rágok küldésével, írásban vagy szó­val adtak kifejezést és ezzel mélysé­ges fájdalmunkat eayhíteni igyekez­tek, ezúton mondok hálás köszönetét. Komárom, 1942. december 16. özv. Koátssy Károlyné és gyermekei. Komárom tbj. szab .kir. város polgármesterétől. 25144/1942. pm. sz. VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY. A város egyes hivatalai és intézményei ré­szére az 1943. évben szükséges nyomtatvány, papír és irodaszer biztosítására zártkörű, versenytárgyalást hirdetek. A nyomtatvá­nyok és papíráruk mintái, nemkülönben, azok mennyiség és milyensége a hivat aló* órák (9—12) alatt a városi számvevőség­nél megtekinthetők. Az ajánlat zárt borítékban lepecsételve 1942. évi december hő 20-án déli 12 óráig adandó be a városi iktatóba. A borítékra rá kell írni: »Ajánlat nyomtatvány és iroda­szer szállításra U Komárom» 1942. évi december hó 9ä ALAPY GÁSPÁR s. k. Bt. klf. kormányfőítnácsöSj. 758 (.[..! jMtelfcűtistcr,

Next

/
Thumbnails
Contents