Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-12-05 / 49. szám
2. oldal KOMÁROMI LAPOK 1942. december 5. Kitünően vizsgáztak a honvédelmi híradós ianiolyam nőhallgatói Több ízben megemlékeztünk már arról a tanfolyamról, amelyet a honvédelmi női munkaszolgálat híradós szakára jelentkezett nők részére rendeztek. Ez a tanfolyam mindössze három hétig tartott és november 28-án végződött, amikor is a tanfolyam 49 hallgatója formális vizsgán tett tanúbizonyságot előkaladásáról. A vizsgán J ablonkay Elemér alezredes, a légvédelmi központ parancsnoka elnökölt, a' tanfolyam parancsnoka vitéz M u z s 1 a y Ferenc százados volt, előadói pedig V a c i n á r Ferenc főhadnagy, T eleki Sándor hadnagy és Árendás József zászlós voltak. A vizsgán a Honvédelmi Női Munkabizottság képviseletében Alap y Gáspárné elnök, dr. S z i j j Ferencné és dr. K á 11 a y Endréné aleLnőkök jelentek meg. ' Ami a vizsgán először vonta magára a figyelmünket, az a teljes katonai fegyelem volt, amely a hallgatók magatartásában, viselkedésében és feleleteiben egyaránt megnyitvánnlt. De semmivel sem maradt a fegyelem mögött a kiképzés szellemi eredménye sem. Szinte csodálatos, hogy három hét alatt ilyen eredményt lehetett elérni olyan nőknél, akiknek a katonai légvédelmi' híradósszolgálat eddig teljesen ismeretlen terrénum volt. A feladott kérdésekre úgyszólván gondolkodás nélkül röppent ki a vizsgázók ajkai közül a szabatos, tömör válasz. Pedig az anyag, amit a három hét alatt meg kellett emészteniük, meglehetősen nehéz és komplikált s úgy elméleti, mint gyakorlati téren teljes lelki elmélyülést kíván. Örömmel és büszkeséggel állapítjuk meg a látottakból és hallottakból a tanfolyam teljes sikerét és a magyar nő minden tekintetben értékes voltát. A magyar nő ébersége, találékonysága, nyugodtsága biztosíték arra, hogy amit a honvédelmi szolgálatból rájuk bíznak, azt maradéktalanul teljesíteni is fogják. Ennek a megelégedettségnek és bizalomnak adott kifejezést a vizsga elnöke is vizsgazáró beszédében, aki további lelkimeretes munkára, szorgalomra, pontosságra buzdította a tanfolyam végzett hallgatóit. A hallgatók közül Kurcsa Ilona mondott köszönetét keresetlen szavakkal az elnöknek, a tanfolyam parancsnokának és előadóinak fáradságukért és türelmükért. A vizsga a magyar Hiszekegy elmondásával ért véget. Ez volt nálunk az első női híradós tanfolyam, amelynek végzett hallgatóit most a katonai légvédelmi központokban helyezik el, ahol felváltják az eddig ott szolgálatot teljesített katonákat, s így ezek más, nehezebb szolgálatra válnak felhasználhatókká. Értesülésünk szerint januárban lesz a második híradós tanfolyam, amelyre jelentkezni lehet minden kedden d. u. 5 órakor a Városház I. em. 7. ajtó alatt a munkabizottságnál. A tábori postai csomagok súlyhatárát felemelték A honvéd vezérkar főnöke december 1-től kezdődően a zöldszínü bélyegjegyes táboripostai levelezőlap felhasználása mellett havonkint feladható, egylcilogramos tábori postai csomagok súlyhatárát két kilogramm emelte fel. Ezzel egyidejűleg a tábori postai árumintaküldemények forgalmát megszüntette. A fentiek alapján tehát tábori postai címre árumintaküldemény nem küldhető. A tábori postai csomagok súlyhatárának felemelésével kapcsolatban az eddigi tartalomkorlátozást az alábbiak szerint módosította: a) a tábori postai csomagokban küldhető élelmiszer súlya legfeljebb egy kilogram lehet; b) egy tábori postai csomagban legfeljebb 200 gram dohány vagy 300 darab cigaretta, vagy 50 darab szivar küldhető ; c) a tábori postai csomagokban szalonna, kolbászféle és egyéb húsáru is küldhető az élelmiszerre megszabott súlyhatárig (1 kilogram); d) egyéb korlátozó intézkedések továbbra is érvényben maradnak, így: 1. gyufa tábori postai csomagban nem helyezhető el; 2. valamint nem küldhető tábori postai csomagokban olyan nagymennyiségű közszükségleti cikk sem, amii a címzett személyi szükségletét lényegesen meghaladja; 3. Nem küldhető egyéb olyan természeti} cikk sem (óra, ékszer, polgári és női öltözködési és piperecikkek, saját szükségleten felüli mennyiségű fényképészeti cikkek, stb.), amely a hadműveleti területen a címzett céljaira nem szükséges és esetleg üzérkedés céljait szolgálhatja. Tanárok a Vármegyeházán A Vármegyeház gyönyörű nagytermében most elhallgattak a politikai viták, visszahúzódott belőle egy-két napra a vármegyei élet, s azok szólaltak fel benne, akik a fiatal életek, a nemzet jövő.jének lelkét irányítják. Csaplovics József dr. kir. főigazgató idehívta találkozóra nov. 30-án a tankerület középiskoláinak igazgatóit, hogy megbeszéljék az iskolaigazgatás legfontosabb kérdéseit, a mai élet sürgetői követelményeit, melyeket az iskolától vár. December i-én 'és 2-án pedig a legnemzetibb tantárgy, édes anyanyelvűnk tanárai jöttek össze két napos tanfolyamra, hogy ismeretekben gyarapítva még biztosabb kézzel nyúlhassanak a magyar gyermek leikéhez, a magyar jövő alakításához. Jövőt építő szivek találkozása volt ez. Ezen a magas színvonalú; tanfolyamon, ahol a tankerület legjobb magyar tanárai, akik országos viszonylatban is az élen haladnak, fejtegették a magyar tanítás, nevelés nagy kérdéseit, valóban a gyermeket szerető szív uralkodott. Izzott minden előadásban, ez csillogott a hallgatók szemében:. Büszkén érezte mindenki, hogy a magyar tanárok az élet ütőerén tartják a kezüket, tele vannak szeretettel, a gyermeki lélek alakításának vágyával, s ott ég bennük a felelősség tudata, olyan lesz a magyar jövő lelke, aminővé ők alakítják. A kilenc előadás nyolc előadója közül kettő a komáromi gimnázium tanárai közül került ki. Dr. Sulyok Efrém a magyar prózai stílus fejlődését mutatta be nagy tudással, éles szemmel, a mindenütt lelket kereső ember lekesedésével. Megmutatta, hogyan kell az érettségire készülők lelkét beállítani a történeti magyar lélek sugárzásába. Dr. Pálos Ferenc pedig a tanár és diák számára egyaránt legnehezebb kérdésről, a dolgozatírásról és javításról értekezett. Megnyitotta a hallgatók előtt a gyermek- és ifjúkor lélektanának hatalmas távlatait és biztos kézzel vezette őket a titok felé, amikor nem lesz kereszt a dolgozat sem tanárnak, sem diáknak, hanem lélekmunkálás, léleksugárzás, a legbensőbb én megmutatása, jellemfejlesztés lesz belőle. Csaplovics József dr. főigazgató zárószavában a nemzeti lélek további szolgálatát hangoztatva a legnagyobb magyar, Széchenyi önismeretet és folytonos önnevelést kívánó szavaival zárta be ezt az eredményes szakértekezletet. December 3-án pedig a polgáriiskolai tanárok cseréltek mély, komoly gondolatokat, mélyedtek bele nevelési fontos kérdésekbe. Az öreg Vármegyeház történelmet élt nagyterme bizonyára boldogan mosolygott e napokban, mert látta és érezte, hogy a nemzet igazi napszámosai, a mar gyár tanárok mennyi féltő gonddal, milyen nagy szeretettel és tudással, komoly akarással nevelik a legdrágábbat, a magyar gyermeket. Ä Vöröskereszt • ismét kéréssel fordul Komárom áldozatrakész közönségéhez: harctérre induló katonáinknak gyűjt ezúttal sisakjuk béléséül szolgáló poszt óneműt, filckalapot, svájci sapkát, stb. Akiknek módjukban áll, szolgáltassák be teliál enemű adományaikat a Vöröskereszt helyi szervezetének elnökségéhez, a Városházára, a polgármesteri hivatalba! MA: kivánsughungverseny Ma délután négy órakor veszi kezdetét a MANSz komáromi szervezetének rendezésében az a kívánság-hangverseny, amelyet a Komáromban ápolt sebesült honvédőink kérésére és szórakoztatására rendez a Központi Szálloda nagytermében változatos, nívós műsorral. A sebesültek elhelyezése oly módon történik, hogy még a nagy közönségnek is jut hely. Jegyek a pénztárnál még kaphatók. December 19-ig meg kell ejteni a felsőházi tagválaszlásl Lapunk legutóbbi számában röviden ismertettük a felsőházi tagok választásáról alkotott törvényes intézkedéseket. Ezek szerint a választások határidejét a belügyminiszter rendelettel állapítja meg. Arra is rámutattunk, hogy a mostani választásoknak még ez évben meg kell történniük, mert a régi tagok joga január elsejével megszűnik. Azóta már meg is jelent a belügyminiszter rendelete, amely a választásokról és azok határidejéről intézkedik. A rendelet szerint még az 1942. évben be kell tölteni azokat a felsőházi tagsági helyeket, amelyek az 1926. évi XXII. te. értelmében a tíz éves megbízatások lejárta folytán ez év végért megszűnnek, amelyek az 1942. évi XXI. te. értelmében 1941. december 31. napjával időelőtt megüresednek, továbbá amelyek a tagok számának szaporításával álltak elő és végül azokat a felsőházi tagsági helyeket, amelyeket a Magyar Szent Koronához visszacsatolt Jóváhagyta a belügyminiszter a városi bérház vázlatterveit Ismeretes, hogy Komárom város, a nagy lakásmizéria enyhítése érdekében bérházat szándékozik építeni. Az építkezési költségek részbeni fedezésére, a közgyűlés határozata értelmében 500.000 pengő kölcsönt vesz fel a város az OTI-tól, ehhez azonban a belügyminiszter csak azzal a feltétellel volt hajlandó hozzájárulni, ha az építendő bérház vázlatterveit előzetesen megtekintheti s azokat jóváhagyja. A vázlatterveket Broczky Béla komáromi építész készítette el s mint értesülünk, azok a belügyminisztérium teljes tetszésével találkoztak. A tervek jóváhagyása megtörtéit s most már semmi akadálya sincs a kölcsön felvételének. Akkor, amikor efelett örömünknek adunk kifejezést, őszintén örülünk a kitűnő, fiatal építész sikerének is, aki minden bizonnyal még több értékes müvével járulhat hozzá városa fejlesztéséhez. Rum-, likőr és pálinka különlegességek kicsinyben és nagyban legelőnyösebb beszerzési forrása PUHR TIVADAR •r «■ rn rr * ® «W rum- es un KOMÁROM Ferenc József rakpart 21. (az udvarban) 649 Borgyaraoan Távbeszélő: 3-46. területeken újra megalakult törvényhatóságok részére a törvény az ott megjelölt számban megállapított. Ez utóbbi kategóriában tartozik Komárom thj. szab. kir. város és Komárom vármegye törvényhatósága is. A felsőházi tagok és póttagok választását a rendelet szerint az 1942. évi december hó 19. napjáig bezárólag kell megejteni. Minthogy így a rendelet csupán a választások megejtésére kijelölt határidő utolsó napját jelöli meg, az egyes törvényhatóságok feladata, hogy a választás határnapját a megadott határidőn beiül kitűzzék. Amenynyiben ez meg nem történnék, úgy a felsőházi tagokat a kormány javaslatára a Kormányzó Ur nevezné ki. Lapunk zártáig még sem Komárom város, sem Komárom vármegye nem tűzték ki a választás határnapját. Eltemelliik Gaul Gyulái Városunk egyik leghűbb, leglelkismeretesebb, legáldozatkészebb fiát, dr. Ga~ ál Gyula ny. polgármestert, lapunk főszerkesztő j éj. november 29-én délután 2 órakor kisértük el örök nyugvóhelyére, a komáromi református temetőben levő családi sírboltba, ahol immár örök álmát alussza ősei, szülei; testvérei társaságában. Álmodik szép, nagy, boldog Magyarországról, álmodik szülővárosa jobb jövőjéről, népe öröméről, megelégedettségéről,' Temetésén az az őszinte nagy részvét nyilvánult meg, amely kijár mindazoknak, akik egész életüket, munkájukat, tudásukat önzetlenül a köznek szentelték. A résztvevők nagy tömegében ott láttuk vitéz Nagy Nándor főispánt, Alapy Gáspár polgármestert, Füssy Kálmán orsz. képviselőt, dr. Csukás István főjegyzőt, a ref. egyház prosbiteriumát dr. Soós Imre törvényszéki elnök, főgondnok vezetésével, a Jókai Egyesület küldöttségét dr. Szijj Ferenc elnökkel az élen, a Komáromi Lapok szerkesztőségét, kiadóhivatalát és még sok egyesület és intézmény képviseletét. A gyászszertartást Galambos Zoltán ref. lelkész végezte, aki költői szépségekben gazdag beszéddel méltatta az elhunytat mint egyént, mint közéleti férfiút, mint törhetetlen magyart és mint egyházának hűséges fiát, volt főgondnokát. Azon kevesek közé tartozott — mondotta, — akik a legnehezebb helyzetijén sem veszítik el hitüket, bizalmiakat, ment ha Isten velünk, ki ellenünk! A sírnál Alapy Gáspár polgármester köszönte meg a távozónak azt az áldozatos, bátor, önfeláldozó munkásságot, amelyet e város érdekében annak legszomorúbb napjaiban, a cseh megszállás kezdetén mint polgármester kifejtett s amelyért e város soha sem lehet neki eléggé hálás. Dr. Kállay Endre a Komáromi Lapok szerkesztősége, kiadóhivatala és nyomdaszemélyzete nevében vett búcsút a mindig lelkiismeretes, tárgyilagos, pontos főszerkesztőtől, akit lapszerkesztő minőségében is az abszolút igazságosság vezetett. Ezután a Református Egyházi Énekkar gyászdalokat énekelt, melyek hangjai mellett leeresztették a koporsót az annyira szeretett szülőföld ölébe.