Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-12-05 / 49. szám
KaivcßöcsriBcdik évfolyam. 43. szóm. izemlseí, 1842 december S. a Vármegyei Itizoltószövetség, a Vármegyei Daioskerület és a Vármegyei Állattenyésztési Egyesület hivatalos lapja B9 Előfizetés: Egész évre 10 pengő, félévre 5 pengő, negyedévre 2.50 pengő. Egyes példány ára 0.20 pengő. Alapította: néhai TUBA JÁNOS. — Felelős szerkesztő: DR. KÄLLAY ENDRE. Szerkesztő: DR. BÁRÁNY A Y JÓZSEF. Főmunkatársak: SZOMBATHY VIKTOR és NEHÉZ FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor ucca 29. sz. Telefon: 80. Megjelenik minden szombaton. Kéziratokat nem adunk vissza. j LEVÉL AZ UTCASEPRŐKHÖZ Ä rémhír boszorkánykonyhája csak nem szűnik meg működni. Fő, kavarog a rossz szándék, foríyog az aljas szenvedély. Keverik a hamis kártyát a sötétben dolgozó kezek. Lapunk legutóbbi számában is olvashattunk egy ilyen minden alapot nélkülöző rémhírről. Polgármesterünk voll kénytelen a legcrélyesebben és a leghatározottabban megcáfolni azt a mesterségesen elterjesztett hirt, hogy a magánháztartások december 1-től kezdve csak a vágóhídon vághatják le sertéseiket és a vágás alkalmával 6 kg. fehérárut és 9 kg. húst kötelesek leadni. Tehát valaki, vagy valakik kifőzték ezt a rémhírt s mint jólinformált helyről nyert értesülést »szigorúan bizalmas« jelszó mellett egy-két ismerősnek megsúgták. A hír gyorsabban terjed, mint a tűzvész, s mert az emberek hamarabb elhiszik a rosszhírt, mint a jót, — aminthogy embertársainkról is sziwscbbm elhisszük a rosszat, mint a jót, — az alatloinban elhelyezeti akna felrobbant s november 29-én nem kevesebben, mint száznegyvenen vágták le hízó állatjukat éspedig legnagyobb részt időelőtt, félhízoit állapotban. A boszorkánykonyha tehát célt ért, mert így a város zsírszüks:gl “tc kisebb mértékben nyer fedezetet, mintha teljesen kihízott állapotban vágták volna le azokat. A belső front gyengüli és ez nekik a fő. Azóta december 1. már elmúlt s látjuk, hogy a rémhir hamis «s oll, a rendelet még mindig nem jelent meg. De ha megjelent volna is, vagy esetleg megjelenne is a jövőben, ugyan mit értek volna cl sietségükkel a kicsinyhltüek, a rémhíreknek bedőlök? A sertésvágást be kell jelenleni s így a hatóság pontosan tudja, kik váglak, tehát utólag is könnyen betudná hajtani rajtuk a leadásra kötelezett mennyiséget. Előny tehát a korai vágásból senkire sem háramlanék, a kár, — legyük hozzá: a nemzeti kár is, — azonban már megvan, azt jóvátenni nem lehet. így vagyunk általában a rémhírekkel. Töniegjelenség ez, ami — sajnos, — elég gyakran megismétlődik. Akár kísérletezni lehet vele. Csupán néhány feesegőnek kell »bizalmasan« megsúgni, hagy tizenötödikétől kezdve nem lesz fogkrém. Bizonyosra vehető, hogy a hir pillanatok alatt elterjed s mindenki fogkrémet vásárol fölös mennyiségben s némely háztartásban ládaszámra fog állni a fogkrém, a drogériák viszont kiürülnek. Ha úgy jóhirtelen alapos házkutatásokat ia: tanúnk, egész biztosam rengeteg fölöslegesen csszehalmozott áru kerülne elő. Kávé, cukor, rizs, csokoládé, cípőtalp, gyertya, gyufa, bors, liszt, madzag, csomagolópapír, szeg, drót, szappan, paprika és egyéb felsorolhatván dolgok tömege jutna napfényre. Nyugodtan merjük áliíütni, ha valamennyi felhalmozott áru forgalomba kerülhetne, hosszú időre zavartalanná válnék a közellátás. Kezdődött pedig minden halmozás egyegy száriiyrahocsájtoU rémhírrel. A rémhírek forrása többféle. -Vannak, akik tréfából, saját mulatságukra gyaln k ki és Erjeszt nek ham's híreket és boldogan nevetnek a markukba, amikor a saját kM'lt hírük visszaérkezik hozzájuk. Az ilyenfajta rossz tréfának igen sokan felültek a cseh megszállás utolsó heteiben, amikor a cseh hatóságok beszedték a rádiókat. Vannak, akik közönséges haszonlesésből lépnek a rémhírterjesztés útjára. Valaki el akarja adni • -* I Ne haragudjatok meg kedveseim, | ha tegezni foglak benneteket ez alka! lommal. Testvéreimnek, édes magyar testvéreimnek érezlek benneteket, akiiekéi sorsközösséget vállaltam már akkor, amikor kinyílt a szemem s megláttam, hogy a magyar küszködésben, magyar szenvedésben nem lehet különbség köztünk. Bevallom előttetek azt is, hogy sokat köziiletek többre becsülök azoknál, akiket sokkal nagyobb feladatra szemelt ki a sors, mint hogy a Nádor-utcát vagy a I\lapka-teret söpörjék, de akik ezt a feladatot csak sZáml S nem tettel teljesítik. Lehet, hogy megint akadnak, akik ez után a vallomás után hajnalban rontanak be hozzám, magánlaksértést követnek el velem szemben s miközben még gyötrő álmot álmodom azokról, akik nem jutottak el a magyar öntudatnak arra a fokára, hogy az igazság rájukolmsását inkább magukbaszáltva, mint felháborodm fogadják, — életveszélyes fenyegetéssel, öklüket rázva ágálnak az ágyam felett. Lehet, hogy megint akadnak olyanok, akik úr gyűlölőnek, bélyegeznek meg leveleikben azért, mert azt tartják: méltatlanul írok annyit a kicsi komáromi emberről, akit éppen annyira tartok mint az eleget szenvedett középosztálybeli, sőt a magasabb osztálybeli embert. Nem törődöm ezzel, kedveseim. Nem törődöm, mert tudom, hogy Ugyanekkor vannak, — sokkal többen, mint a megsértődök, .— akik igazat adnak nekem s akik tudatában vannak annak, hogy éppen ma étjük azokat az időket, amikor az »úr, nem úr« fogalmát véglegesen ki kell közösítenünk a magyar életből. Ismétlem tehát: ne haragudjatok a tCjgezésért. Hogy pedig ezt a levelet ma éppen nektek írom, komáromi utcaseprők, etínek nagy oka van. Szürke, csöppnyi embereknek képzelitek magatokat a komáromi utcán, azt gondoljátok, senki se vesz észre benneteket, legfeljebb csak olyankor, amikor söpörgetés közben valamelyik csinos lábú hölgy cipőjében véletlenül megakad a söprütök. Pedig nem így van. Nagyon tévedtek, ha ezt gondoljátok. Árgus szemek figyelnek rátok, onnan is, ahonnét nem is sejtitek. Elárulom nektek, hogy az utóbbi időben — a nyakunkon lévő legnagyobb átkon: a megoldatlan zsidókérdésen kívül — titeket emlegetnek legtöbbször Komáromban. Nem lehet a város házán kisgyűlés, vagy közigazgatási bizottsági gyűlés, amelyen ne kerülnétek szóba. De a gyűléseken kívül, társaságfölöslegét, amelyet spekulációra összehalmozoü, csak el kell helyeznie a hirt, hogy azt a bizonyos árut kivonják a szabadforgalomból, másnap már húsás haszonnal adhat túl fölöslegén. Mások kishitűségből s a vele rokon kapzsi önzésből vetemednek erre az. útra. Aki félti a hasát vagy iá kényein; ét, ok nélkül halmozza az árut és evvel magával ránt másokat is, akik hasonlóképen kishiiüek 'és önzők. Mindegyik ártalmas, mindegyik veszedelmes a közre, mégis legveszedelmesebb az, aki avval a céllal tervei ki szándékosan hamis hírt, hogy belső zavart is nyugtalanságot keltsen. Ma pedig' bővít», n vagyunk az ilyeneknek Is. Minél gyengébb a belső IRTA: NEHÉZ FERENC ban, összejöveteleken, egyesületekben is állandó beszélgetés tárgyát képezitek. Legtöbbnyire pedig az utcán, hivatástok színhelyén, akkor, amikor nem is sejtitek. Kimondom kereken: panasz van ellenetek. Nincsenek megelégedve munkátokkal, azt állítják rólatok, felületesek vagytok, nem végzitek kötelességteket olyan lelkiismeretesen, mint ahogy kellene. Nagy szó ez, ugyebár kedveseim! ? Meg kell ugyan jegyeznem, hogy a »tisztelet a kivételnek« jelszót a kifogást emelők is elismerik, de végeredményben — általánosan — az utcaseprők becsületéről van szó. Mi az oka ennek, miért ez a sok panasz ellenetek? Azért, mert Komárom — Magyarország egyik legpiszkosabb városa. Akkor, amikor még az idegen uralom alatt sínylődött, amikor csak a vérét szívták ennek a városnak, de gondot nem fordítottak rá, sem a belsejére (a belsejére nem a halálom, hanem az itt élő igaz magyarság ügyelt és sikerrel!), sem a külsejére, — akkor nem botránkozott meg s nem is volt szabad megbotránkoznia senkinek, ha mocsok, szenny uralkodott az utcáin. De felelősségünk es elfogulatlansáunk tudatában ki kell jelentenünk, hogy ez a mocsok és szenny nem volt olyan nagy mérvű a kissebbségi sorban gyötrődő Komárom legvadabb csehpárti uralma alatt sem, mint most, a felszabadulás ötödik esztendejében. Tudjuk, hogy a húsz esztendő nagy feladat és megpróbáltatás elé állította a felszabadult várost, de a hagy gondok s feladatok közt köny. nyen megoldható problémának tartjuk a tisztasági kérdés megoldását, amely több figyelemmel s aránylag kevés anyagi befektetéssel sikerülhetne. A költségvetés adataiból, amelyekre olyan előszeretettel hivatkoznak, semmi jelét sem látjuk annak, mintha a város méltányolni igyekeznék ennek a lenézett, de lényegében igen fontos kérdés megoldásának szükségességét. Utóvégre a város egészségi szempontjáról van szó, de nem maradhat figyelmen kívül az sem: milyen véleménnyel távoznak el tőlünk az idegenek, akik »Komárom történelmi várázsától« voírzotlan jönnek hozzánk s akiknek például az öreghídra szeszemétkupacokon s egy éve felszedett járdaburkok helyen tátongó mélyedéseken át kell botorkál niok vissza, az állomás felé. Jókai és Klapka városának vonzóereje nem lankad-e le azok szemében, akiknek például magánlakásokba kell becsöngetniök azért, mert front, annál erőtlenebbé válik a külső front. Ez az első világháború legte cserül; b tanulsága. És ezt jól tudják a inéregkevcrők is. Aki hamis hírt terjeszt, az hazaáruló és úgy is kell vele elbánni. Védekezzünk ellenük, adjuk át őket a büntető igazságszolgáltatásnak kímélet nélkül, mert 1918mák nem szabad megismétlődnie, hiába kísért köz ünk Szamuelliék és Kun Béláik árnya. A magyar hadsereget még egyszer szétzüleszíeni nem tehet s ez a hadsereg maga fog szétütni idehaza is azok között, akik gyenge lelküek, kishitüek, önzők halmozók vagy a belső front megbontó!, s így amit a boszorkánykonyhán főztek, annak maguk fogják meginni a levét. a város belső területén, ahol a legtöbb történelmi és irodalmi látnivaló van, egyetlen illemhely se áll rendelkezésükre? Vannak utcák, amelyekben éppen emiatt a körülmény miatt elviselhetetlen bűz uralkodik s kérdezem: jótékony hatással van-e ez például azokra a kismagyarokra, akiket a magyarok Istene arra szemelt ki, hogy egészségesen, tiszta tüdő birtokában állhassanak egykor a sorozóbizottság elé, amely honvéddé üti őket? Nem tudom, mit szóltok a gyanúsításhoz, komáromi utcaseprők, amelylyel rátok testálják a város tisztátalansága folytán megállapított bűnt. Kikérni talán nem tudjátok magatoknak e gyanúsítást, mert talán fórumotok sincs, ahol érvelni tudnátok igazatok tudatában. Nem tartanám azonban magamat Komárom tiszta életéért halálig küzdő magyarnak, ha nem jelenteném ki előttetek nyíltan, becsületesen: én is észleltem, hogy néha nem a hivatása magaslatán áll közietek egypár, viszont el kell ismernem, hogy kellene illetékes fórumnak lenni, amely megértő szívvel ott állana hátatok mögött. UTÓIRAT: Milyen csodálatos a sors! Látjátok, alig fejeztem be levelemet, kopogtak az ajtómon s belépett hozzám egy úr. Előkelő, magasállású úr, aki azonban azok közül való, aki szívesen lehajol oda, ahol néni éppen a selymes, hanem a kérges kezekkel történhetik kézfogás. Lehajol például hozzám is és szívesen kinyitja előttem a magyar sorsért aggódó szívét. A tisztaság neki is szívügye, nemcsak belső, hanem külső tekintetben is. Lám, ahogy a levelemre nézett, egyszeriben nagyon komoly lett a tekintete. Csak a levelem címét olvasta el, de tudtam, megéreztem abban a pillanatban, hogy — már ott is van nálatok. Már lehajolt tibozzxdok is, komáromi utcaseprők. És a következő percben már megbízott, hogy utóiratként közöljem veletek a következőt: Egy bizottság fog alakulni, amely megtekinti a komáromi utcákat. Amelyik utcaseprő körzetében a legtisztábbak lesznek az utcák, az 100 pengő jutalmat kap, ezt az összeget maga ez az úr fogja kifi-' zetni, & saját pénztárcájából. Gondolkozzatok ezen az utóiraton, kedves: im. Gondolkozzatok, mert nem mesedolog, hanem színtiszta igazság. Az én előkelő ismerősöm szavatartó ember. r
