Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-10-03 / 40. szám

VX't

Hátvcmharmcsdik évfolyam.

40. szám.

■■int)

Szombat £942 október 3.

Politikai, társadalmi és a Vármegyei Tíizoltószövetség,

közgazdasági lap — A Komárom Vármegyei Közjóléti és Gazdasági Szövetkezet, a Vármegyei Daloskerület és a Vármegyei Állattenyésztési Egyesület hivatalos lapja

El ff fi z p lés:

Egész évyc 10 pengő, félévre 5 pengő, negyedévre 2.50 pengő. Egyes példány ára 0.20 pengő.

Alapította: néhai TUBA JÁNOS. — Főszerkesztő: 1)R. GAÁL GYULA. Felelős szerkesztő: OR. KALLLAY ENDRE.

Szerkesztő: DR. BARANYAY JÓZSEF. Főiminkatársak: SZOMBATIIY VIKTOR és NEHÍZ FERENC.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor ucca 29. sz. Telefon: S0. Megjelenik minden szombaton, kéziratokat nem adunk vissza.

A tisztviselők Hősi halált halt Kormányzóhelyettesünk

áldozó munkateljesítményét és emlékének áldozott a vármegye közgyűlése

kakészségét ismerte el Komárom vármegye törvényhatósági bizottsága, amikor részükre két hónapi fizetésnek és családi pótléknak megfelelő összegű segélyt szavazott meg. Ugyanez a felfogás nyilvánult meg Komárom Ihj. város legutóbbi közgyűlésén is, amely szerényebb anyagi képességeihez mérten fél hónapi fielés és családi pótlék erejéig részesítette tisztviselőit és aikalmazottail segélyben.----- wi Mvmwmnmmmm*—

Előzetes letartóztatásba helyezték a tejdrágító Kollárt

OKTÓBER 4-IKI VALLOMÁS

A tisztviselők segélyezése békés viszonyok közölt ritkább jelenség és legfeljebb egyéni vonatkozásban ismeretes. Rendezeti viszonyok között a tisztviselő nyugodtan végzi a neki kiosztott munkái, meri létfenntartási gondok kevésbé vonják el figyelmét a kölclcsségleljesíléstöl. Illetményei szerények ugyan, de azok a I az életárak állandósága mellelI be India magának osztani. Vkkor is csak a legszerényebb keretek között mozog ez az élei és még mindig messze van állói a nívótól, amelyet emberi ni éklósága és társadalmi helyzete illán joggal megkövetelhetne, de mégis rendezettnek mondható.

Alá azonban rendkívüli viszonyok közt élünk, amelyek rendkívüli követelményeket is hoznak magukkal. Ma a tisztviselők létszámát erősen megesappanlja a katonai szolgálatra történt jelentékeny számú behívás, valamint az a körülmény, hogy többen közülük otthagyják a tisztviselői pályái és más. jövedelmezőbb munkakörben keresik sorsuk javulását. V megmaradt tisztviselőnek feliát ezek helyett is dolgoznia kell. ezek munkáját is el kell végeznie, meri az élei meg nem állhat. söl a közszolgálat igénybevétele is megnövekedői! a rendkívüli viszonyok folytán, s így még ez is növeli a tisztviselő feladatál.

Emellell nyakába szakad! a tisztviselőnek a háborúval karöltve járó általános drágaság. Megdrágull az élei az egész vonalon, megdrágult megengedett módon és meg nem engedett árdrágítások folytán egyaránt s a munkájában önmagát feiörlö tisztviselő inegkiirlíloll szabadidejében kimerülésig lót-fut. hogy magái és családját a legszükségesebbekkel ellássa. — már amennyiben ezt a fizetés megengedi. De sajnálattal kell megállapítani. hogy ez a felemelt fizetés nem tud lépési tartani az általános drágulással, aminek pedig az a következménye, hogy a fokozottabb műnkateljcsít in én nyeI fordított arányban áll a lest és szellem táplálása, ami végre is a tisztviselő teljes leromlására vezet. S a tisztviselő mégis keményen megállja helyét.

Állításunk bizonyságául idézzük alispánunk legutóbbi jelentéséből a következő részletei: Elképzelhetetlen lelki erő kell ahhoz, hogy valaki. — bátran kimondom, — a lélminimum alall álló illetmény ellenében becsületes, jó munkál nyújtson. A tisztviselői kar hazafias gondolkodását igazolja. hogy rendelkezik evvel a nagy lelki erővel, megcsappan! lélszám ellenére mindenki háromszoros munkál végez.« Ezl az alispáni jelentési kiegészíthetjük még avval, hogy ezt a háromszoros munkál is panasz nélkül végzi a tisztviselő. A szabad pályán élők jelentékeny része csupa pá-Azon. a napon, négy évvel ezelőtt, valamennyien tudtuk már, hogy a »vakbél« —' Csehszlovákéi —- hamarosan eltűnik Európa testéből. Az operálókés, amelyet Hitler s Mussolini markolt, élesre feme villogott már fölötte.

Szemkáprázva néztük ezt a villogást. Odaát, a hídon túl. valamivel könnyebb Volt á helyzet.' Ott mozogni lehetett legalább, el lehetett kiáltani a vágyat, a jogot, az igazságot. Ott azt is megtehették, hogy asszisztálni menjenek a nagy operációhoz. Boldog-emlékű Teleki J‘.ál gróf s Kánya Kálmán fel is készültek már erre. A budai vár alatt 'üteni kezdték a »Zsófia« hajót. Mi azonban, ideát, csak a lelkünket fűthettük még. Tétlenségre voltunk kárhoztatva. Csak várnunk kellett. Amerre léptünk, szuronyokba s géppuskákba ütköztünk. Szóba sem állhattunk egymással, mert a magyar szóra gyilkot rendeltek. Süketek voltunk, mert az antennáinkat lekaszabolták. Ráadásul alig voltunk páran, kegtöbbnyire aszjszonyok. Erőseinket a szudétákra hajtották, farkas-szemre a némettel, vagy pedig Terezinbe, a kazamatákba. Mátyás király aranykertjében szárítatlanul, vetetlenül sívárlcodott a föld. A dunamenti hallatokon gyerekek görnyedtek a kesén' szőlős puttony alatt. A kukkó-asz,szonyok keble kiszikkadt' s vérestejek adhattak csecsemőiknek

A szuronnyal s puskával szemben nem volt szégyen a hallgatás. Tudtuk, hogy minden pisszenésre kevesebben lennénk. Ez pedig nem volt érdekünk, hisz any nyian szenvedtünk együtt. Az öröm pe dig már előrevetette l ényét Bel vederéből. Miért ne örüljünk együtt is ?

• De mégis ... v alakinek oda kellett ad aiia magát közülünk. Oda kellett-adnia: az áldozatra. Szükség volt erre, mert a világ szeme figyelt ránk. Figyelte az akaratunkat.

Ki kellett valakinek nyilatkoztatnia ezt az akaratot, mindnyájunk nevében. Még ha puskák ropognak, ha vér is hullik a nyomában.

A komáromi ifjúság vállalkozott erre.

1938 október 4-ike volt.

Az Egyesült Magyar Párt titkos ülése (alatt, a Jóki-szobor előtt összenézett pár fiatal egyetemista, bencésdiák, iparos.

nasz s közben lelkiisincrclfurilnlás nélkül srófolja fel az árakat a me<*engcilcll haláron Iúl. Panaszkodik s ^közben dagadtra bízik maga is. meg a tárcája is. A tisztviselő nein árilrágíthal. a tisztviselő nem kövelelődzhel. nem sztrájkolhat és mindezek ellenére sem panaszkodik. Nein panaszkodik a megélhetési nehézségekre, nem panaszkodhatik a nagy imtnkas/aporulalra. bánéin összeszorított fogakkal, hangtalanul húzza a nyakába vállalt igát, mert tudja, hogy nagyírta: Nehéz Ferenc

A Kultúrpalota udvarán egy új Pilvax kontúrjai tűntek fel... Valaki a múzeumba rohant s a Nemzeti Dal eredeti első kiadásából hozott elő egy példányt. Pillanat alatt a lelkekben visszhangzott a refrén: Rabok tovább nem leszünkA,.

A többit tudjuk. Nem olyan régen volt mindössze négy éve, hogyne emlékeznénk rá. Azoknak az óráknak min'f den pillanata olyan emlék, amely örökké. kimoshatatlauul benne él azoknak a a lelkében, akik ebben a városban éltek.

Az áldozat vér nélkül folyt le. De tudjuk azóta, hogy ennek csak egy csep/) híja volt. A fegyverek töltve voltak s a géppuskák gombján, az Erzsébet-szigeten, ott szorult már a cseh katonák keze. A telefon az első pillanatban megszólalt már Pozsonyban, az országos elnök szobájában. A magyarság vezérei is ott szorongtak azonban, szerencsére. Az elnök felvette a kagylót, elsáppadt a hír*re. A száját is nyitotta már, de á mieink szinte torkára fojtották a parancsot. Lövetni akart. Csehszlovákia egész tragédiája — ha így lehet nevezni Bcnesék hamis kártya-várának összeomlását — ott sűrűsödött c pillanatban a pozsonyi szobában. A végzet üzent a szoba fojtott, fülledt levegőjében s feszítette a falakat. Az országos elnök is rádöbbent erre s megtörve jelentette ki:

— Ne aggódjanak az urak, mi már nem lövünk a komáromi fiatalságra.

Negyedik évfordulóját üljük ennek a papnak. Négy év telt el azóta, hogy a komáromi fiatalok a diadal városává tették' ezt a várost. Ennek a diadalnak nyomában indult meg a magyar vágy és akarat fergeteges megnyilvánulása végig az elszakított részen A komáromi fiatalok lohbantották lángra a magyarság lelkében szunnyadó szikrát. Önfeláldozásuk. bátor kiállásuk példa volt, erő és bizalom azok számára, akik addig hangtalanul tűrtek. A komáromi Mutálok diadalának híre átfutott a hídon is s büszke lett rájuk a haza, amely kitárt karral, örömmel várta őket keblére.

Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: mi lett azóta velük, mit csináltak négy éven át azok a fiatalok, akiket olyan örömmel fogadott az ország s akik 1938 október 4-ikével olyat tettek, amivel

részben ezen fordul meg <1 háború sikere. <1 nemzet jövője, az ország sorsa. Szegénységében, nélkülözésében is fényes példája a hazafias áldozatkészségnek és a magyar lelkierőnek. Tanuljanak tőlük a lemondani nem tudók, az áldozatoktól gyáván rettegők. a háború borzalmain élősködők és gazdagodni akarók, tanuljanak a kisbilűek, az angol rádiót hallgatók. íme lehel és kell áldozni másokért, embertársainkért, a közéri, csak lélekerö kell hozzá.

nemcsak azt mutatták meg, hogy érdemesek a haza ölelő karjára, hanem azt is: merni tudnak, dolgozni tudnak. kiáK lani tudnak— a visszanyert hazáért.

Mert igen, az a fiatalság sokat várt a visszatéréstől. Méltónak érezte magát arra, hogy a szenvedésért kárpótolva legyen. Az évforduló alkalmas arra, sőt követelőleg kívánja, hogy bevalljuk://«?/?/ így történt-. Ki az oka ennek ? Semmiesetre sem a haza, amelybe v isszatértek, hanem azok, akik akkor, amikor ez a íiatalság bátran hangot adott magyarsá; gának, még a kapuk alatt sündörögtek. Emlékezünk kézlegyintésekre s mosolygásokra ezeknek az illetőknek részéről, mialatt a Szent András-templomban az első Himnusz zengett. »Gyerekségnek, meggondolatlan felhevülésnek« bélvcgezték a hatalmas tüntetést s kokárdájuk még a boltban volt, mert az utcán Sprusánszki sétált. Ezek voltak azok; akik november 6-án elsőnek szórták az őszirózsát a magyar honvédekre s nem átallották segítségüket felajánlani arra, hogy a spanyol lovasokat leszórják az öreghídról. Ezek furakodtak a MÉPr vacsorákon a miniszterek meg az államtitkárok közelébe s minden lehetőt elkövettek, hogy tanukul idéztessenek meg egy-egy igazolóbizottság elé. Most már ki mertek állni, meg merték magul kát mutatni, úgyannyira, hogy hatalmastsá nőtt testükkel eltakartak, legázoltak mindenkit, aki magyar szerénységénél fogva érdeméért jelentkezett. Az ő »érdemük« mellett silánnyá törpült minden érdem s mikor arról volt szó, hogy Nemzetvédelmi Keresztet osztanak, első dolguk volt »életveszélyes« működésüket bizonyítgatni. »Húsz évig szenvedtünk!« — kiabálták iülsiketítő módon s az ifjúságnak, amely nem hivatkozhatott szerintük erre, mivel húsz évet se, vagy csak kevéssel több időt ért addig, kussolnia kellett.

Egyszeresük olybá tűnt, mintha nem is volna ifjúsága Komáromnak. A fiatal arcok eltűntek. A 'iatal lelkek tüze lelohadt. A ‘énv. mellyel beragyogták egy»szer a kisebbségi sors egét, hirtelen kialudt belőlük. Letargia, kiábrándulás Vett eröf a fiatalságon. 80 too pengőért gürcölni ment s az. eszmére, amelyet leikébe ültetett a kisebbségi sors s amelyet gyümötcsöztetni akart a felszabadulás után, nem sokat adott már. A kávéházi asztal egyre nagyobb koszorút kapott velük, mert ez lett a szórakozás. Az asz1- tal mellett ugyan felvillant még pillanatra a régi emlék — az október 4-ikí láng — de rögtön eltűnt, mint a 'üst, amelyet a cigarettából fútták.

Múlt az idő. A füstberévült tekintetek közt akadt, amely tüzet kapott néha. Volt ököl, amely az asztalra csapott* Megtörtént, hogy erre felpattantak mind. Elindultak. Mondjuk: a Kultúrpalota fw-