Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-06-27 / 26. szám

2. oldal, KOMÁROMI LAPOK 1912. június 27. Dunántúli földrengések; Szinnyei papa; Komáromi poetrinák (Fábián Juliánná, stb.): Lilla végnapjai; Komáromi insur­­genske; A herkályi csatározások; Ketel vezér; Pápa és Komárom. Ezek az ér­tékes cikkek a Komáromi Lapokban, a Komáromi Híradóban, a Komáromi Hír­lapban, a Komáromi Újságban jelentek meg. Értékes cikkeivel kitörölhetetlenül be­írta nevét Komárom város és Komárom vármegye történetébe és a kultúra őrei nem engedik, hogy emléke elmosódjék. Áldás emlékére! (bj) Leventenap Komáromban Komárom, jún. 21. (A Komáromi La­pok munkatársától.) Vasárnap. Olyan az ég is, mintha ün­neplő ruhát öltött volna. Végtelen hosz­­szú, ibolyakék köntösén egy csöppnyi felhőfodor se látszik, csak a napsugár futkossa be milliónyi, arany szkófium­­szállal. A ráckerti iák mozdulatlanul áll­nak, lombjukban a kismadarak szótla­nul figyelnek. Azt gondolom: irigyked­nek is. Hogy miért? — Hát azért, mert olyan szép nótát, mint aminőt ezek a zöld egyenruhába öltözött, kipirult arcú gyerekek, ezek a leventezenészek fújnak csillogó-villogó trombitáikon, bizony még nem hallottak. Ehhez még az ő nóta-’ juk is mármint a kismadaraké, — csak szerényke erőlködés ... Ilyesmit gondolhat az a nénike is, akivel együtt lépünk be a Ráckertbe, hogy tanúi le­hessünk a komáromi leventék ünnepé­nek. Pedig ez ía nénike alighanem sokra tartja a kismadarak nótáját. Egyszerű, sötétruhás, fejkendős asszony, aki kint lakhatik a Benőben, vagy a Partosuj te­lepen, ahol a stigiincek meg a sárgari­gók köszöntik neki a jórcggelt. Most azonban látjuk: ragyog az. arca s szinte táncot lép a leventezenére. —• Maga is eljött, nénikém? -- szólít­juk meg örömmel. — El én, persze, hogy el! — feleli — A fiam is most esküszik . . . Boldogan kísérjük be a pályára ezt a szegény munkásasszonyt. Boldogan, mert azzal a pár szóval elárulta előttünk: mennyire tudatában van a leventeintéz­mény fontosságának. A fogadalom ked­véért kilométereket gyalogolt, mert a fia is levente, itt van a • többi sokszáz közt, aki ma »esküszik« a kötelességre... ' S igen, ez az egyszerű munkásasszony most megszégyenítette azokat, akiknek kilométereket se kellett volna menniök, hogy idejöhessenek. S megszégyenítette, de nagyon, azokat, akik nem munkás­­asszonyok, nem munkásférfiak, hanem urak, hivata'nokok, középosztálybeliek. Mert bizony: ahogy széjjelnézünk a gyér közönségen, alig látunk valakit ebből az utóbbi »osztályból«. Mind-mind csak egyszerű emberek vannak itt, akik való­­szinüleg a legkevésbé hangoztatják any­­nyiszor, hogy az ifjúságé a jövő s hogy’ mennyire fontos az ifjú nemzedék elin­dítása az élet rögös útján,.. Ezek az egyszerű emberek itt nem’ hangoztatják mindezt. Ezek tudják és érzik. Látni a sztemüiköü s a büszkeségü­kön, ahogy a leventeseregre tekintenek. Jó ezt így elgondolni éppen Alapy Gáspár polgármester háta mögött, aki itt ül előttünk. Ö is érzi biztosan, hogy nagyon sokan hiányoznak innét. S nem ÚJSÁGOT OLVASUNK Irta: SZOMBATHY VIKTOR hiszem, hogy ne fájna neki is ez a szomorú körülmény, aki a leventeintéz­mény ügyét annyira a szívén viseli. Tud­juk, hogy az újonnan alakult zenekar se . volna még az ő jóindulata és támo­gatása nélkül. A szombatesti szerenádon a szívük melódiáit fújták a fiúk a pol­gármester ablaka alatt: a szeretetük s hálájuk bizonyságát. . . De figyelem: kezdődik már az ün­nepély. Több, mint ezer komáromi le­vente sorakozik a pályán. Felcsendül Zackar Imre ifjúvezető ajkán a Zászló­szózat, majd Keszi Jenő levente sza­valata: »Magyarnak lenni...« S íme: Tenke Lajos ezredes, levente­­dandárparancsnok lép a szónoki emel­vényre s minthacsak Komárom lelkiis­meretéhez akarna szólni, így beszél: — El kell tűnnie az osztálykülönb­­ségnek, le kell omolniok a társadalmi válaszfalaknak. Ez az ifjúság már tuda­tában van ennek s nem akar ismerni mást, csak magyar embert... Az c< ele i katonás, é/ces szava be­tölti a pályái s az első tapsot a leventef csapatoktól kapja. A fiúk arca ragyog, látszik, hogy legfőbb parancsnokuk szavaiban testet öltött az, amit éreznek! Fenséges szép pillanat következik most: 280 ifjúlevente fogadalmat tesz, amelyet Edenhojjer Nándor ifj. elnök méltat leikig megható beszéddel. Utána a csa­patok díszmenetben vonulnak el a dan­dárparancsnok előtt. A díszmenetet a komáromi és lévai egyesített .leventezenekarok kisérik. Ott néztük a menetet a Széna-tér sarkánu Az a munkásasszony, akivel a pályára mentünk, ismét mellénk kerül. Szinte előrehajolva, meresztett szemekkel nézi a nagyszerű menetet. — Melyik a maga fia, néni ? — kérd­jük. — Ott jön ... — mutatja boldogan —=­­Az a mezítlábas .. . Valóban: a sorban egy mezítlábos fiú halad. A vezényszóra erősen vágja a ke­mény, forró úttestre mezítelen lábát s fölemelt fővel, -büszkén masírozik el az előkelőségek: Tenke ezredes,’Alapy pol­gármester, Reviczky alispán. Vásárhelyi igazgató meg a katonatisztek csoportja előtt. 'Ahogy, elnézzük, igazat adunk Tenke ezredesnek, aki beszédében azt mondta: ha ilyen ifjúságunk lett volna 1'918-ban, nem következett volna be a nemzeti gyász ... Noshát: ma itt menetel ez az ifjúság. Ébredj jel, Komárom társadalma s hall­jad meg ennek a menetelésnek dübör­gését, erejét! (n) I SZENDREY IMRE j Súlyos csapás látogatta meg a magyar tanítóságot, egy derék, népszerű, köz­­becsülésnek örvendett tagja költözött el az élők sorából és hagyta itt ezt a földi siralomvölgyet. Amint őszinte rész­véttel értesülünk, Szendrey Imre, a ko­máromi községi iskola nyugalmazott ta­nítója Győrben 76 éves korában elhunyt a kórházban, ahol betegségére keresett gyógyulást. Kitűnő tanító, jeles szépirodalmi és történetíró, megértő kartárs és j.óbarát volt Szendrey Imre, aki a nyugalom éveit csendes visszavonultságban töltötte. Az esti sétái alkalmával lehetett csak látni. A sétát is szűk keretek között bonyolította le: a Nádor utca sétatérre néző sarkától a Duna utcáig lassan lépe­getett, szivarozott és ritkán elegyedett beszélgetésbe valakivel. Két éve itthagy­ta Komáromot, Tatára költözött, nevelt leányához, Szentirmay Liboméhoz, ahol szintén a legnagyobb visszavonultságban töltötte csendes napjait. Elmúlása őszinte részvétet vált ki nagyszámú ismerősei, kartársai, barátai köréből. Szendrey Imre 1866-ban született. Ele­inte festőnek készült, de később a tanári pályára lépett és kilenc éven át a ko­máromi polgári isko’ánál, mint rajztanár működött, majd 1906-ban átlépett a köz­ségi iskolába és ott tevékenykedett egé­szen nyugdíjba vonulásáig. Sokoldalú irodalmi munkásságot fej­tett ki. Szépirodalmi, történeti és mű­vészettörténeti dolgozatokat írt, amelyek az Ország Világ, Vasárnapi Újság, Fő­városi Lapok, Képes Családi Lap.ok, Művészet és a Budapesti Hírlap hasáb­jain jelentek meg. Munkatársa volt csak­nem az összes Komáromban megjelent lapoknak. Szerkesztette különböző idők­ben a következő lapokat: Nagy-Kunság, Bohó Miska, Szabadkai Közlöny, Fél­egyházai Hírlap, Újvári Híradó, a Ko­máromi Híradó és lapunkat is, a Ko­máromi Lapokat. Mint a Komáromvár­­megyei Általános Tanítóegyesület fő­jegyzője a Tanügyi Értesítőt is szer­kesztette. Az Országos Monográfia Vál­lalat Komárom vármegye monográfiája kötetének közoktatásügyi fejezetét is ő írta. Önálló munkái: Csokonai Lillája; A magyar ház és stílus története; Jászkun redempció; A jászkunok története; Zádor és Ágota; Ezeréves Komárom; A révko­máromi ref. főiskola története. Nagyon értékesek Komárom múltjáról írt cikkei, minők: Komáromi alapítása; Komáromi labancok: Komáromi régiségek; A csal­lóközi várkunok; Komárom fejedelmi vendégei; Komárom a törökvilágban; A- komáromi garabonciás; Komáromi bo­szorkányok ; Kollégiumunk története; Lapok a Kollégium, történetéből; Komá­rom a szabadságharcban; Csokonai Ko­máromban, Ányos Pál Komáromban; Megyénk műemlékei; Községeink ere­dete; Kurucvilág megyénkben; Iparisko­lánk története; A komáromi bencések; Újságot vásárolok vasárnap délelőtt a pályaudvar ujságosfülkéjében. Olyan színes, tarka, étvágygerjesztő ez az uj­­ságosfülke, mint valami bazár, vagy bé­kebeli élelmiszerkereskedés. Csupa ízes holmi, ínycsiklandó, pénztárcanyitogató, pompás áru, háromszor is visszatér az ember a kirakott újdonságokhoz, alig bír megválni a borítékrajzoknak, a kiáltó nagy betűknek, a vastag füzetek­ének s az izgalmat ígérő olvasmányoknak sűrű erdejétől. , Három vasárnapi számmal, színházi láppal, tankcsodák és repülőharcok új­ságjával rakodom meg, hónain alatt újság, zsebemben újság, irattáskámban újság. Nem fogok unatkozni az úton. Úgy csörtetek a várakozó vasúti kocsi felé, mint egy útban lévő Mikulás, aki­nek még a derekán is ajándékcsomag csüng. Meleg van a fülkében és félhomály. Minden helye foglalt, az utasok komo­ran s ellenségesen méregetik egymást, az utazás kezdeti pillanatában mindenki a maga kényelmére gondol s a Szom­szédban kényelmének, jókedvének, sza­bad mozgásának akadályát látja. Néha a szomszéd megállónál már elkövetke­zik a feloldódás, máskor a végállomásig meresztgetik egymásra szemüket ellen­ségesen az utasok, anélkül, hogy vala­melyiknek eszébe jutna egyetlen ked­ves, megnyerő, barátságos szó is... — Szabad uram, az egyik újságot? A közvetlen, kérő hang megdöbbent: ez nem szokás mostanában, ez a nyílt s határozotthangú felszólítás a kölcsön­adásra. Falusi formájú férfi az illető, intéző­­képe van, bizonyosan a földmívelési mi­nisztériumban járt, őrlési engedélyekért, vagy krumpli-ügyben. Szeme bíztatóan csillog, bajsza vidáman kunkorodik föl­felé. Unatkozik máris, olvasni akar. Szeme fürgén kalandozott rajtunk s végül ná­lam pihent’ meg. A bizalom kellemes érzés. Átnyújtom az egyik újságot, bár kissé kelletlenül, mert éppen az után nyúl, amelyiket magam is elsőnek vá­lasztottam. A nagybetűs címek éveit él­jük. ;— Harmincháromezer tonna, — nyug­szik meg a tekintete az első oldalon s bizalmaskodva teszi hozzá, akkor lesz igazi békevilág, ha az első oldalon is­mét rejtélyes gyilkosságok s megdöb­bentő szélhámosságok híreit olvashatjuk majd .. . — Igen, — mondom, s szétteregetem a magam újságját. — Nem szoktam pénzt adni újságra, — vallja be leplezetlen őszinteséggel,— mindig találok valakit, aki szívesen ide­adja. A vallomás nem tetszik, vállat vonok. A vonat megindul. — Tetszik? — kérdezi az én barát­ságos intézőm a szomszédjától, mert a mellette ülő utazóforma ember közelebb­hajol hozzá s úgy pillant bele az elsüly­­lyedt regisztertonnákba, kissé rövidlá­tóén. — Köszönöm, — bólint az utazó, aki láthatóan könyv újdonságokkal lepi meg majd a vidéki városokat, — tessék ide­adni a belsejét. Úgy hatá'roznak már az újságomról, mintha nem is az enyém lenne. A lapok széthullanak, szuszogva sze­dik össze, mire kézben tartják, olyan a frissen vasalt újság formája máris, mintha most került volna elő a szemét­kosárból. — A képeslapját egy pillanatra, — bó­lint barátságosan a balszomszédom s már nyúl is a könyöklő alá, ahová kis raktáramat rejtettem. Vállat vonok, lelkesedésem lohadni kezd. A magam újságját lapozgatom, kihajtom, behaj­tom, valami a szemembe repült, meg­h Keresztény Nemzett Liga közgyűlése A Keresztény Nemzeti Liga felvi­déki tagozata június 2ü-án (ártotta Komáromban évi rendes közgyűlését vitéz Bar tál Iván elnöklése melleit. Az elnök megnyitó beszédében vá­zolta a fiók mull évi tevékenységét, örömmel állapította meg, hogy mind­jobban gyengülnek az erők, melyek a Liga célkitűzéseinek útjában áll­lak. Ez azonban nem leszi fölösle­gessé a további intenzív munkát, sőt a háború következtében mindjobban szükségessé válik, hogy a Liga tagjai úgy a közéletben, mint a társadalmi életben a belső rend, nyugalom és a végsőkig kitartás érdekében buzgók kódjának. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után dr B arany a y Dezső ügye. elnök Ierjesztette elő évi jelentését, amit a közgyűlés egyhangúan tudo­másul vett, Vargha Imre titkár pe­dig felolvasta a számvizsgálók jelenté­sét és a jövőévi költségvetést. A köz­gyűlés mindkettőt elfogadta. Majd ki­egészítették a választmányt, letárgyal­ok az egyes fiókok indítványait és a folyó ügyeket. V a rgh a Imre ismertette a Liga dalpályázatának eredményét. Hat pá­lyázat érkezett be, mindegyik régi népdalok és evvel kapcsolatos népszo­kások összegyűlj lésével foglalkozik. A pályázatokai Kodály Zoltán és dr_. Yargyas Lajos bírálták felül és ax ő véleményük alapján a közgyűlés az I. díjat (250 P) Maligha Jánosnak, a II. díjat (100 P) Szőke Péternek, a III. díjat ifj. Du dics Lászlónak ítélte oda, a többi pályázatot dicsé­retben részesítette. A hírlapírói két 100 pengős díjat ez évben a közgyűlés Fé ja Tibor lévai és Schneider Ede érsekújvári újságíróknak utalta ki. Végül dr. Birkás Géza, a Liga központi kiküldöttje tarlóit rendkívül élvezetes és tudomány osan felépített előadást az általános helyzetről, ame­lyet a közgyűlés nagy figyelemmel hallgatott végig és lelkes tapssal ju­talmazott. Az előadáshoz Divéky Andor és Király József szóltak hozzá ugyancsak nagy érdeklődést keltve. MILIfS vegyileg fest, tisztít ruhákat TOMÄROM Nádor-uíca 3. Telelőn 292. Alapítlaioii 1905. törtöm szemem a zsebkendőm csücské­vel, az újságot magam mellé helyezem e művelet idejére. Ezt a pillanatot ragadja meg a jobbszomszédom s közvetlen moz­dulattal nyúl az újságom után: — Egy pillanatra, uram! — s már teszi is fel szemüvegét, hogy a divatos szí­nésznő nyilatkozatát jobban olvashassa. Egy vékony képeslap a padlóra hull, azt a szembenülő hölgy kapja föl, höl­gyekkel nem szabad udvariatlankodni, különben is, a hölgy már elmerült a divatoldal nyúlánk mintáinak tanulmá­nyozásába, A könyvügynök titokban ki is tép egy közgazdásági hírecskét, ügyesen repeszti meg a lapot, alig hallhatóan. A hölgy ezt látja és — Szabad ? — kérdi. — ön úgyis férfi, nem érdeklik a divatdolgok. Szakszerűen szakítja ki a divatrajzok oldalát s dugja be a kézitáskájába, a kölnivizes üueg[ s a vasúti jegy közé. Az egész szakasz az én újságjaimat forgatja. Még egy lap van nálam, de nem sokáig, mert Bicskén ismerős száll a kocsira, bekukkant a folyosóról, öröm­mel üdvözöl, kirántja a fülke ajtaját, ke­­zetszorítunk s már veszi is el az újságot a kezemből. — Friss déli lap, — állapítja meg tár­gyilagosan, — megnézem. Nekidől az ablaknak s belemélyed a. sportrovatba. < i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents