Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-12-23 / 51. szám
1939. december 23. KOMÁROMI LAPOK 7. oldaL Bébi György a csillagokon túl angyalokat látott ívta: Nehéz Ferenc. Iskolából ballagtunk hazafelé. Hát egyszercsak a Patakyék kutyája úgy rohant ki ránk, mint valami oroszlán, — illetőleg nem is pontosan miránk, hanem az előttünk ballingáló fehémépek csoportjára s azok közt is legelsősorban arra a szomorúszemű, szőkefejű kis Horváth Rózsikára. Bábi György a tarisznyáját vágta sebtiben a kutyához, de úgy ám, hogy a koma tolltartója menten összetört a vadállat bordáján. Hiába: Horváth Rózsika nyomorult kabátkája szörnyű-módon lehasítva figyegett a szélben. — Istenem, Istenem ... — zokogta a szerencsétlen s nekidűlt a kerítésnek*. Bábi György akkor már mellette volt s szelíden simogatta a kislány szőke haját. Azt mondta neki: — Azér nem köll mingyár bőgni. Fontos, hogy életbe maradtál. Mi is odamentünk, körülálltuk őket. Gyuri pajtás most hozzánk fordult komolyan: — Nem igaz, gyerekek ? Az élet a fontos. Fene eszi azt a rongyos kabátot! Mély filozófiai igazság csendült ki a hangjából, bólintottunk rá mindnyájan. Ám Horváth Rózsika csak tovább sírt: — Ez az egy kabátom vót... még vasárnapra is ... — tördelte. Erre megállapodott hirtelen Bábi György hadonászó keze. Sötét fejét odadugta lassan a kislány fehérségbe-rémült arcához: — Még vasárnapra is? — I-i-igen... — szipogta Rózsika. Bábi György ott tartotta még egy ideig a fejét az arca előtt. Egészen sötét lett az a jázmin-fehér arcocska annak a nagy, fekete, busa fejnek a közelségétől. Aztán láttam, hogy egyszercsak megint felemeli Bábi György azt a súlyos, nagy kezét, odaemeli lassan a Rózsika arcához és ... letörli a könnyeket a szipogó orrocskája mellől. S mindezt oly roppant gyengédséggel •cselekedte Bábi György, hogy a fejem leteszem rá: Horváth Rózsika édesanyja se tudta volna különben! Ekkor szólalt meg a hátunk mögött Csirke Andris. Megszólalt a nyavalyás, mint egy nagyon-nagyon elkésett visszhang: — Az élet a fontos, gyerekek. Fene eszi azt a rongyos kabátot! Bábi György feléje fordult s kettőt lépett. És ugyanazzal a súlyos, kemény öklével, amellyel az imént a könnyeket simogatta le Horváth Rózsika arcáról: úgy mellbevágta Csirke Andrist, hogy az nyekkenve szállt neki a Patakyék kerítésének. S mialatt végtelen szomorúság ömlött el Bábi György barna képén s a fájdalom szinte kirítt a két fekete szeméből, így szólott hozzánk, akik körülálltuk őket: — Én mondom, gyerekek, az életnél pocsékabb dolog nincs a világon! S ámbátor a saját szavait hazudtolta meg Bábi György, mégis valamennyien igazat adtunk neki, mert a tekintetünk szüntelen ott csüngött a Horváth Rózsika letépett, egyetlen kabátján. ... Azokban a napokban pedig már erősen készülődtünk szent karácsony ünnepére. Kicsi házunk belső szobájában összebújtunk hárman, Bábi György, Szálai Pál meg én, s szorgalmasan gyakoroltunk, mert nem akármiféle felkészültséggel akartunk útrakelni annak az ügynek érdekében, amelynek az ötletét a szeretet sugalmazta mindhármunk szívének ... A leggyönyörűbb karácsonyi énekeket szedtük elő s úgy válogattuk össze a műsort, hogy a katolikus ablakok alá katolikus, a református ablakok alá pedig református ének jusson. Én magam katolikus voltam, a cimborák meg Kálvin János hitét vallották, de egyforma hittel s áhítattal tudtuk zengeni mindegyik vallás karácsonyi dícséretét, mert szilárd meggyőződésünk volt, hogy a dicséret valamennyiünknek egyurához szól. Régi-régi, boldogságos esték voltak azok! Édesanyám mindig ott leskelődötthallgatózott az ajtó mögött s ha véletlenül kinyitottunk rá, mindannyiszor könynyeket láttunk a szemében. így jött el aztán karácsony estéje. Induláskor Bábi György megfogott kettőnket, nagy-erősen átölelte a nyakunkat s azt mondta: — Hej, ha sikerülne, testvér! Mingyárt szebb vóna ez a pocsék élet! — Sikerül! — mondtuk egyszerre Szálai Pállal. Bábi György felnézett az égre. Az ég tiszta volt, telihold ragyogott Radvány irányából s a csillagok tengerében pirinyóka fehér bárányfelhők bukdácsoltak. Köröskörül a hó olyan volt, mintha aranyat szórtak volna hirtelen a világra. A hegyek felől fúj dogált valami szellőcske, de alighanem egyenest a Balatonról jött, mert olyan meleg volt, akárcsak az édesanyám símogatása. Bábi György nézett, nézett arra a magas égre, szinte már sokának tűnt, ameddig nézett, de a világért se zavartuk volna, mert Szalai Pállal olyasformát éreztünk, hogy alighanem azok mögött a csillagok mögött angyalokat lát Bábi György. Kisangyalokat lát, aranyos, fehér ruhában, akik táncolva udvarolnak körül egy másik kisangyalt, akinek azonban nincsen aranyos ruhája, csak egy kopott szürke kabátjai s a kabátja is borzasztó-mód össze vagyon tépve... Nem zavartuk, mondom, Bábi Györgyöt, hagytuk, hadd nézelődje ki magát az odaföntvalókban, elindultunk ketten Pali komámmal. Mire azonban megérkeztünk volna az első házhoz s odatelepedtünk volna örömet hirdető szíveinkkel a világos ablak alá, már mellettünk termett Bábi György s ő tette rá azzal a feledhetetlen basszus-hangjával először, hogy: Csordapásztorok midőn Bötleliembe Csordái őriztek éjjel a mezőbe... ... A falu közepén cseréptetős, szép, nagy ház állt. Az uccára is szolgált ajtaja, az ajtó azonban erős vas^zárnyakkal volt ellátva s be is volt zárva cúdatalmát, tudniillik ekkor már tisztán láttuk a Gyurka pajtás nemes szándékát. Csak úgy csengtek-bongtak a fényes koronák, ötvenfilléresek, meg húszfilléresek, talán még szebb karácsonyi éneket muzsikáltak, mint mi ... Bábi György kifordította a tenger pénzt a pultra. De letakarta mindjárást a tarisznyájával, úgy kérdezte Bergert: — Mennyiér adja azt a kiskabátot, amék ott lóg a szegen ? Mikor megolvasta Bábi György a keresetet, bizony még harminc korona hiányzott az árból. Pedig huszonötöt már egymaga csúsztatott a tarisznyába Bábi György, még otthon, mikor elindultunk. Nem tudni ámbátor, hogy mikép tett szert ilyen irtó nagy összegre, de lehet, hogy az édesapjától kunyerálta ki valami csehszlovák nyelvtankönyre, aminek megvétele okvetlen kötelező. A turpisságból, ha 'így ijvolt, könnyen baja származhatott volna Bábi Györgynek, viszont remélhette, hogy a baj mégse lesz olyan nagymérvű, éspedig annálfogva, mert az öreg Bábi sokkal inkább utálta a cseheket, mint hogy egy vacak nyelvtankönyv miatt súlyosabb kellemetlenséget okozzon az egyetlen fiának ... Dehát, mondom, mindezek ellenére hiányzott még a kiskabát árából harminc korona. S ennél a szomorú ténynél derült ki mégis, minden kétséget kizárólag, hogy Berger Ármin szintén nagyon-nagyon megérdemelte volna, ha az ő ablaka alá is készítünk valami kiválószép nótát. Még egy valódi, hébemyelvű karácsonyi nótát is megérdemelt volna Berger úr, becsületszavamra, mert ahogy a lógó orrunkat látta, tizenötpercnyi habozás után így szóltahozzánk: — Tudják mit ? A jövő héten eljönnek és lemorzsolják a kukoricámat... Mert tekintetünkből kiolvasta valószínűleg, hogy ez egyszer okvetlenül megbízhat bennünk. ... Horváthék házatája igen csendes volt. Errefelé nem nagyon köszöntött senki, mert a nyavalyás társaság itt nem remélt valami jó anyagi kilátásokat. BÄCHER-MELICHAR Eredeti eszközök és alkatrészek Bächer- Melicharnál Budapest, Vilmos császár-út 52 rul. Az ajtó fölött pedig ez a felírás ékeskedett a holdfényben: »Berger' Ármin divatüzlete'.'.. Hát ez a ház volt még hátra, meg még egy. Ahhoz az utolsóhoz azonban csak később igyekeztünk. Tehát megálltunk a Berger előtt s Bábi György azt mondta: — No, kezdjük, testvér! Szalai Pál már köszörülte is a torkát, az utolsó pillanatban azonban meghökkent: — Testvér, itt baj lesz. Ide nem készítettünk íneket. — Abbizony, a jótáncossát! — vakarta meg a tarkóját Gyuri pajtás. — Mivelhogy ez az illető itt izráélita... Nagy gondba sűlyedíünk hirtelen. Valamennyi felekezet karácsonyi énekéből tudtunk egy tarisznyáravalót, de a zsidókrul bizony megfeledkeztünk. — Most mi lesz ? — tűnődött Bábi György. — Pedig a böcsületért ld köll tennünk itt is. A következő pillanatban a homlokára csapott. — Megvan! — mondta. — Azt hiszem, itt nem köszönthetjük illendőbben a karácsonyt, mint hogy... — be sem fejezte a mondatot, irtózatos módon megdöngette botjával a vasajtót. — Ki az ? — kiáltott belülről valaki. — Nyissa ki, Berger úr, üzleti ügybe vagyunk! — Kerüljenek az udvar felől! — szólt vissza a zsidó. Bent voltunk az üzletben. Berger úr meggyujtotta a petróleum-lámpást s mi összeborítottuk a három tarisznya tar-LÉVAI FERENC KOMAROM késműves és mfiköszörűs — Acélárúk szoküzlete Duna utca 4. Megálltunk az ablak alatt s rátettük* szép piánóban: Sokezer angyalok zengnek, A pásztorokkal örvendnek... Ének végén kinyílt az ablak s dió csördült meg a fejünk felett. Valami három szem diót hullatott mindegyikünk tarisznyájába Horváth néni, de ime, a muskátlik felett megpillantjuk ám most a Rózsika fejét is. Nagyon ágaskodott kifelé: — Gyuri!... — súgta. Ezt neked tartogattam. Kapd el! Bábi György egy szem szaloncukrot kapott, sztaniolpapír is volt rajta. Azt a sztaniolt valódi aranynak látta most a pajtás. Ragyogó tekintettel nézett viszsza az ablakra, úgy nézett, csakugyan, mint a nyergesújfalusi apácák az oltárképbe s a keze lassan-lassan felkúszott az ablak párkányára. Odacsempészte valami roppant kiváló érzékkel a kis csomagot a virágcserepek mellé. Azt a kis csomagot, amelyikbe azt az illető pöttöm kabátot hajtogatta bele Berger úr... S aztán elindultunk hazafelé. Még mindig sütött a hold, a csillagokból sem hiányzott egy árva sem, aranyfényben csillogott az egész falu. Bábi György menetközben megint csak az eget nézte, alighanem megint csak az angyalokat figyelte ottan, de a tekintete most mintha olyasmit árult volna el, hogy annak a bizonyos rongyoskabátos angyalkának kicserélődött a ruhája. Talán még sokkalta szebb ruhában volt, mint a többi. Ballagtunk a szikrázó hóban. Bábi György ért haza legelőbb. Mikor megálltunk a kapu jókban s kezetszorítottunk véle, azt mondta: — Ügyi, minő szíp az élet, testvér? Felelni akartunk neki, igenlő választ akartunk adni Bábi Györgynek, de ahogy a szánkat kinyitottuk, abban a pillanatban megszólalt a toronyban a harang. Elsőt harangoztak az éjféli misére. öwrüw ’ X TUNGSRAM m(mhsL , Szakadékba zuhant ember imája Uram, ne hagyj el! nézd, a vérem piros patakja sziklakőre omlik, fehér palástom, látod, összetéptem, reményem? álmaim? ócska, törött holmik, s a lelkem, jaj, a lelkem vitorlája kettéhasadt, s a régi, vidor gálya: az életem sötét vizekre tévedt — 'Uram, ne hagyj el! Hol talállak téged?! Hol, merre vagy e szörnyű sötétségben, finely körülvesz? Se földön, se égen nem gyűl világ, vagy bíztató szövétnek — a szakadék mély s benn rebbenő rémek szárnya hasítja zúzott homlokom, s míg sebzett szájjal imám mormolom, szomjas szemem a sötétségbe mártom: mindhiába, az utat nem találom! Fényt, adj Uram, fényt e vak homályba, hiszen a fénynek voltam cimborája — jiagy Isten, csak egy sngárt lehelj ide, hogy menni tudjak el, el, messzire, ha kell, sebosztó, éles köveken, tövisek között, lázban, betegen, csak menni, menni, áldott fény után, fehér csúcsokra, ahol már puhán 8 melegen zeng a Nap arany sugára, s a lelkemet egy tiszta Lélek várja! Uram, ne hagyj el! Küldd a Fényt hamar, másképp megöl a Bűn s a Zavar! Komárom, 1939. december 6. Jámbor László. — öröm a fogházban. A krisztusi szeretet az Irgalmas Nővéreket a fogházba is elvitte. Iskolánkívüü népművelődés keretében »Karácsonyi szeretet« címen előadást tartottak. A betlehemi Jézuska szeretetét felgyújtották a rabnők szívében s rábírták őket arra, hogy hazamenve tovább sugározzák azt családtagjaikra, fe’ebarátaikna. Magukkal vitték növendékeik egy részét, kik bájos kis jelenetekkel, szavalatokkal, énekkel végtelenül boldoggá tették a rabnőket. Bánat- és örömkönnyeket hullattak. A kis szereplők meghatódva nézték őket. Műsor után szeretetcsomagokat osztottak ki. Boldog, örömpercek voltak ezek! C Hunyadi János természetes forrásáé « 75 é*C ' » bevált keserű viz újszerű párlat*. Borítékja * r csak lö fillér, ize sós n a m keserűi
