Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-10-21 / 42. szám
1939. október 21. KOMAROMI LAPOK 3. oldal. Légvédelmi gyakorlatok az egész országban Magyarország területén október 24. és 27.-e között országos légvédelmi gyakorlatok lesznek. Komáromban dobszó út fán teszi a hatóság közzé a készültség időpontját, azonkívül a reggel hét órai rádió is be fogja mondani, hogy az ország területén mikor s hol lesz riadó. A komáromi rendőrkapitányság falragaszokon világosította fel a város lakosságát, mit kell e légvédelmi készültség alatt tenni. E falragaszokat mindenki olvassa el saját érdekében. A légvédelmi készültség tartama alatt harangozrü s gyári szirénákat megszólaltatni csak légvédelmi féltések alkalmával szabad. A légvédelmi készültség tartama alatt a csökkentett világításra vonatkozó rendelkezések irányadók. Kisugárzó fénynek látszatnia nem szabad, sem lakásból, sem üzletből. Nem szabad a járművek fényét sem tompítatlan hagyni. A járművek húsz kilométeres sebességgel közlekedhetnek. Riadó esetén el kell bújni kapuk alá, védett helyre, a járműveket a járda s»élére kell állítani. A járművek utasainak is ki kell szállni s elbújni a legközelebbi kapu alatt. A kocsisok, soffőrök azonban a járművön maradnak, illetve a kocsisok a lovak mellett. Ahol már van óvóhely (pince), p lakóknak oda kell lemenni. Aki a légoltalmi gyakorlat ideje alatt kárjelzést lát, azt azonnal jelentse a legközelebbi rendőrnek, vagy légoltalmi embernek. (Tűz, rombolás, vagy gáz jelét!) A légi veszély elmúlását szirénajel (kétszer két percig tartó, hosszú, állandó magasságú jelzés), vngy rendes harangozás jelzi. A teljes elsötétítést ilyenkor csökkentett világítás váltja fel. A gyakorlat 48 óra hosszat egyfolytában tart. Aki a rendelkezéseket megszegi, tizenötnapi elzárással büntethető. Rózsák imája A kertet már hideg eső verte és a virágok között sápadt árnyék jár, a halál. Száradó bokrok mögött sétálok s a rózsák szeme epedön tekint reám: ne még, ne még, ne jöjjön bz enyészet, hogv belénk fojtsa a félig kimondott szót, hiszen ezen az őszön annyit szeretnénk még mondani a civódó világnak szépségről, jóságról, százszorszent békéről, nyargaló szelekre bízni a postánkat, még van erőnk, van bimbónk, ünnepre készülünk ; tikkasztó melegek nem szívták ki nedvünk és odalenn új rózsáért vajúdnak a gyökerek. A kertet már a hideg eső verte, de a sok virág még kínálta szirmait s kelyhiikböl csendem ki az életért könyörgő, tisztító imát. 1939. október 14. Tamás Lajos. — Legújabb tánc a Horsy-horsy. Egy óra alatt megtanulja Kominek tánciskolájában, Vigadó. (1219) Gvőrffy István Irta: Manga János. A budapesti lapok rövid hírekben számoltak be Győrffy István dr. egyetemi nyilvános rendes tanárnak, az első magyar néprajzi tanszék professzorának haláláról. A Pesti Hírlapon kívül mindössze egy délutáni lakban olvastam hosszabb méltatást Győrffy professzor munkásságáról. Nagyon szomorú jelenség ez ma, amikor egy-egy színésznő kutyájáról is oldalakat írnak a lapok, nem is beszélve az »előkelőségekről«, akiknek 'az egyes napilapokban szinte napr ól-napra kijár a megfelelő adag tömjénezés, egy-egy unalomig elcsépelt »nemzetmentő« frázis állandó ismételgetésével. Ugylátszik, mintha ma csak a »társadalmi tényezők «-nek volna értéke, nem a komoly tudósoknak ,akik származásukra való tekintet nélkül, munkásságukat egy boldogabb jövő reményében végzik. Ki is volt tulajdonképen Győrffy István? Egy karcagi szűrszabónak a fia. Már gyermekkorában a csodálatos szépségű szűrökön és a szűröket rendelő és próbálgató »szilaj pásztorok« gondolkozásán keresztül nézte a magyar életet, ö maga is megízlelte a pásztoréletet: tanítványainak gyakran beszélt fiatal koráról, amikor miiit kisbojtár hónapokat töltött a tanyákon, őszintén elmondta azt is tanítványainak, hogy sohasem tartozott a jeles tanulók közé, inert az aranyzsinóst 8 henger n0gyon o Uelsen 0 RD MOTOR R.T. BUDAPEST AUTORIZÁLT ELADÁS 1910 ÓTA HAHN ARTHUR és TÁRSAI BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ŰT 10. TELEFON: 113 619 Legényavaiás Csallóközön Győriek vendégszereplése Komáromban A Jókai Egyesület, mint a város vezető kultúregyesülete, vasárnap kezdte meg irodalmi s művészeti előadásainak sorozatát s egyben áz idei előadó-évadot. Elsőül a hírneves győri zenelrió s a győri Kisfaludy Kör tagjait látta vendégül az előadóemelvényen. ' A győri vendégek tisztán művészi lelkesedésből, Komárom iránti szeretetből ajánlották fel közreműködésüket s olyan szép műsorszámókkal kedveskedtek a közönségnek, hogy az est kiemelkedett az átlagos rendezések sorából, magasrendű, művészi, lelket gyönyörködtető előadás volt. Kár, hogy a közönség nem volt oly nagy számmal, mint amennyit ez az est megérdemelt volna: nagyon sokan hiányzottak, akiknek méltán ott lett volna a helyük. Bevezetőül dr. Szijj Ferenc, a Jókai Egyesület elnöke üdvözölte a vendégeket s örömét fejezte ki afölött, hogy Győr és Komárom közölt mindjobban elmélyülnek a kulturális kapcsolatok. Majd dr. Valló István, Győr város polgármesterhelyettese és kultúrtanácsnoka tartotta meg méiyenszántó felolvasását »A kereszt szimfóniája« címen. Időszerű gondolatokban gazdag felolvasása a keresztnek, a krisztusi igazságnak hirdetése volt irodalmilag remekül kicsiszolt formában. Harsányi Lajos győri kanonok, a Kisfaludy Kör elnöke s a Kisfaludy Társaság tagja szavalta el ezután több pompás versét. Harsányi Lajost már egy tavaszi matinéról ismeri Komárom közönsége s a régi ismeretséget felújította, a régi barátságot elmélyítette a hírneves pap-költőnek újabb szereplése. A gondolatok gazdagsága, ritmusának páratlan szépsége, az előadás módjának bája s közvetlensége sok-sok hálás tapsra ragadta a hálás közönséget. Az országhírű zenetrió lépett fel ezekután: H. Szanyi Irma zongoraművésznő, Hermann László hegedűművész, a győri zeneiskola igazgatója, H e 1 é n y i Gyula gordonkaművész, a zeneiskola tanára. Csajkovszki A-moll trióját játszották oly kristálytiszta művészettel, amilyet régen hallott a komáromi közönség. Nem könnyű feladatra vállalkozott a trió, amikor Csajkovszkinak egyik legérdekesebb művével akarta megmutatni, hogy a trió technikában, érzésben, művészi felfogásban s patéíikus nagyvonalúságban egyaránt kitűnő. Az oroszos méiabú, a fokozódó, majd ismét elmerülő dallamhullámzások, s hegedű s a cselló egymással való finom párbeszédei, a bravúros kitörések, a halkan elnémuló lelki fájdalom mesteri érzékeltetése méltán az ország egyik legjobb kamaraegyüttesévé emelik a győri triót. A jelenlévő közönség örült, hogy oly hosszú idő s annyi tingli-tangli után végre komoly, mágusrendű muzsikál élvezhetett, pompás előadásban. A közönség mind az öt megjelent győri előadót hálásan, sok tapssal ünnepelte. — Tanuljon táncolni Kominek tánciskolájában a Vigadóban. Tanítás egész nap. A nap valami vidám, pehelysárga fénynyel süt végig a csallóközi tájon, itt még a menetrendszerű pontossággal érkező északi szél sem hideg, inkább feloldódik és megenyhül a dús vegetációban. Ezen a napon még a levegő is megtelik viliódzó vidámsággal, szinte kavarog a levegőben a jókedv. A falvak tele vannak virággal, zászlókkal, pántlikákkal, kurjongatásokkal és muzsikával. Az általános jókedv forrása az, hogy húsz esztendő után először ünnepli szabadon a csallóközi magyarság a legényavatás régi, kedves ünnepét. A húsz cseh eszíendő alatt is felavatták a legényeket az ősi szertartásokkal, de azokból a legényavatásokból hiányzott a szabadság széles derűje, a magyar nóta lendülete. LÉGÉNYDARDA Most mindez együtt van s minden falu olyan féktelen vidámsággal üli meg az ősi ünnepet, hogy szinte szétrobban tőle a határ. Galánta előtt, egv egészen kicsiny faluban állunk meg, hogy végignézzük a legényavatást. A templom mellett húzódó, gyepes téren már állanak a sátrak, cincogva hangolnak a cigányok s a gyep szélén, színes félkaréjban várakoznak a lányok, mert ebben az avatásban nekik is nagyi szerepük van. A széles utcán, valami nyolc ház homlokáról rúd mered ki az utca fölé, rajta a legénység jelképes jelvényei. Színes pántlikán feketebőr »buksza«, az avatandó legény apjának ajándéka, persze kibélelve az avatás várható költségeivel, egy lopótök, annak a jelképezésére, hogy a legénynek most már jogában áll egyedül is kimenni a pincébe és bort fejteni a hordóból, aztán egy nikkel »cigarettadózni«, amelynek a tetején szerelmes kép van kék zománcból. A »legénydárda« végén pedig atszúrva lóg az avatandó legény gyereksapkája, mert ettől a naptól kezdve kalapot visel. Minden egyes kidugott legénydárda azt jelenti, hogy a házban avatandó legény van. A gyepen összegyülekeznek az öreglegények, akiket már régebben felavattak és valamennyi magával hozza az avatás legfontosabb kellékét, egy jó vékony, suhogós mogyorópálcát, a csizmaszárba dugva. Amikor aztán már minden fontos szereplő együtt van, megalakul a menet. Élre áll a cigánybanda, amely ezúttal már szabadon látszhatja a Rákóczi-indulót, utána a legöregebb legény, akinek a karján hímzett bőrzsákocska himbálódzik. Utána jönnek sorban, vidáman kurjongatva a többi legények. KIKÉRÉS A menetet a lányok csoportja zárja be, ők már előre örülnek annak a látványosságnak, amit a legényavatás igér. A menet elérkezik az első avatandó legényes házhoz és elkezdődik ősi rigmusok, szokások szerint a kikérés. Az öreglegény megdön„CORSO” " ÉTTEREM ÉS SÖRÖZŐ KOMÁROMUJVÁROSBAN, Nagyigmándi-ut 13. Gyönyörű kerthelyiség, modernül berendezett éttermek és söröző helyiségek. Elsőrendű ételek. Kitűnő italok. Menürendszer. Havi étkezőknek kedvezmény. Cigányzene. Társasebédek és összejövetelek legalkalmasabb helye. Mérsékelt polgári áraki Gondos kiszolgálási ros történelem helyett sokkal jobban érdekelte őt az, amit tanárai nem tanítottak: a magyar paraszt élete, környezete, hite, művészete és mindaz, ami a falu életével összefüggött. Tudományos pályáját a Nép-) rajzi Múzeumban kezdte és az egyetemi Néprajzi Intézetben fejezte be. Ötvenhatodik évében érte utót a halál, munkaközben, íróasztalánál, kedvenc tárgyai: tülkök, karikásostorok, szűrök, juhászbotok társaságában. Még halála előtt egy héttel együtt ültem vele: kérdezgetett munkám, terveim felől, tanácsot adott, mint a jó apa gyermekének. Jó apja is volt az »öreg számadó«/ minden tanítványának. Az öreg »gazda« minden végzett tanítványát nyilvántartotta: időnként magához kérette őket és a tudományos kérdésekben adott jótanácsain kívül tanítványainak családi és anyagi problémáit is megbeszélte. A nyár folyamán feleségemmel együtt látogattam meg őt az egyetemi Néprajzi Intézetben. Fekete ruhában, zsakettben fogadott minket. Első pillantásra meglátta feleségem arcán, hogy elbeszéléseim után másképp képzelte el a »gazdát«. A professzor mosolyogva szólt feleségemhez, amikor leültünk: — Nagyságos asszony, nem ilyennek gondolta az öreget, ugye? Hát úgy vagyok az igazi, ahogy János mondta. Sokat dolgozott, sokat írt Győrffy professzor, de munkájának legértékesebb gyümölcse az a könyv, amely augusztusban jelent meg: »A néphagyomány és a nemzeti művelődés«. Ebben a könyvben írta meg röviden és mindenki számára érthetően, hogy mi is az a néphagyomány és mik a teendőink, ha azt akarjuk, hogy' magyar földön magyar életet éljünk. A nemzetmegtartó hagyományok letéteményese a parasztság, — írja Győrffy — az európai, nemzetközi magas műveltség hordozója pedig az úri osztály. Vájjon nem érkezett-e el az ideje annak, hogy1 a középosztály felülvizsgálja a nemzeti műveltségről vallott eddigi felfogását s a néphagyományokat tegye a magyar nemzeti művelődés alapjává? Az a roppant szakadék, ami ma »úr« és »paraszt« közt fennáll, egyszerre áthidalható volna s ez a műveléspolitika a nemzet fennállását egy újabb ezredévre biztosítaná. Nagyon jellemző a népies irodalommal kapcsolatos megállapítása: A középosztály ideáljait vagy magasabb rendű tudást igyekszenek a “népbe bevinni, anélkül, hogy megkísérelnék hozzáhangolni a nép hagyományaihoz. Nemzetünk történelmi nagyjainak példáival, hazafias, irredenta versekkel, szavalatokkal akarják a népet hazafiasabbá tenni, pedig az a magyar paraszt, akinek joga és boldogulása van, minden propaganda nélkül is hazafi. Megmutatta ezt az idén is Kárpátalja visszavételénél, ahol a nép fiai mentek elől. Letagadhatatlan igazságokat állapít meg Győrffy a következőkben is: Csodálatos dolog, hogy éppen az állami tisztviselőkből _ tanító, lelkész, közigazgatási tisztviselő, katonatiszt, akik jórészének az élethivatása a néppel való közvetlen érintkezés — a népismeret tudományát semmiféle vizsgaszabályzat nem követeli, ellenben a parasztot a tételes törvény nem ludasa nem mentesíti a büntetés alól. Mitele jogon követeljük a tisztességtudást a néptől, ha mi nem tudjuk a népi szokást, illendő magatartást és tapintatlanul naprol-napra megsértjük őket? Győrffy könyvének utolsó fejezete világosan megmutatja az utat: Az utóbbi idők világtörténelmi eseményei arra intenek bennünket, hogy nemzeti erőnket, egységünket fokozzuk. A mai magyar középosztály már nem azonos a történelmi középosztállyal, s ma már nem az az erő, amely megbonthatatlan egységben tudná tartani a magyar társadalmat. A magyar társadalom utolsó, de legnagyobb erőtartaléka a magyar nép; s a magyar néphagvomimyok felvételével, sőt az abba való beleélésével a középosztálynak meg kell újúlnia, meg kell erősödnie, sőt lelkileg is néppé kell lennie, ha magyar akar maradni... Az »öreg számadó« mintha végrendeletét írta volna meg utolsó könyvében, azt a végrendeletét, amelynek sorai között a magyar nép életének és jövőjének • útját rajzolta meg végtelen szeretettel és egy emberélet gazdag tapasztalataival. Végrendelete ott van minden tanítványa kezében, hogy megkezdjék a munkát, hogy haladjanak azon az úton, melyet kijelölt az eltávozott »gazda«, hogy »Magyarországon magyar életet éljünk.« I
