Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-01-14 / 2. szám
1939. január 14. KOMÁROMI LAPOK 3. oldal. Megkezdődött a komáromi kir. törvényszék működése Soós Imre dr. törvényszéki elnök ünnepélyesen leieiie az esküt Dukovics Vilmos dr. győri ítélőtáblái elnök elölt. btttoiffanoÉ o* Of lorí nyomógombot automata \ készülékek. Az Orion 977« | t«löt,ozOrion999v.típusd j rádióval tíz különféle állófi Olást lehet egyszerű gomb«, OyomáisoJ beállítani f ORION 977«9m KAPHATÓ MINDEN ORION R Á D I Ó K E R E S K E D Ő N É É A kormány rendelkezése folytán január 1-én kezdődött meg a Felvidék felszabadított magyar területén a magyar királyi bíróságok működése. A komáromi kir. törvényszék január 1-én teljes ülést tartott, amelyen megjelent Dukovics Vilmos dr. győri Ítélőtáblái elnök, Szilij Zoltán dr., a győri törvényszék elnöke, n győri ítélőtábla bírái, Eckert László dr. ügyészségi elnök, valamint a komáromi törvényszék és járásbíróság minden bírája. Dukovics Vilmos dr. felolvasta az igazságügyminiszter rendeletét, amelylyel a komáromi törvényszéket a győri Ítélőtáblához csatolja, s ennek kapcsán a következő beszédben üdvözölte a komáromi törvényszéket s annak bírói karát: — Az ezeréves Magyarországnak Szent István évében a jó Isten kegyelméből visszacsatolt részein ma kezdi meg működését a magyar igazságszolgáltatás. Közel négy évtizedes munkának legünnepélyesebb mozzanata ez a mai nap, amikor ide jöttem, hogy újra birtokba vegyük, amit gyáva és hazug igazságtalanság rabolt el tőlünk. Jöttömben túláradó öröm váltotta fel azt a fájdalmat, amely erre jártunkkor szívünket mindig eltöltötte. Könnyes szemekkel tekintettünk át éribe a nemes magyar városra, amelyhez annyi magyar dicsőség és most húsz éves magyar szenvedésnek emléke fűződik. Mélységes meghatottsággal léptem át a leomlott trianoni határt. — Üdvözlöm szívem egész melegével s egyúttal mély tisztelettel és elismeréssel ama testvéreinket, kik velem ugyanazt érzik, akik megőrizték hűségüket a hazához, veszedelmek árán is gyermekeibe oltották és bennük ápolták, kartársi együttérzéssel, kik ezen idő alatt is az igazság szent eszméjét szolgálták s ahol lehetett elnyomott társaikon segítettek, lelkesedéssel azt az elődeink által megszentelt helyet, amelyet most avatunk újra a magyar igazságszolgáltatás templomává. — Keltsen magasztos légköre áhítatot a belépőben, a benne elhangzó igék terjesszék az örök igazság világosságát és fényét, nyújtsanak békességet és megnyugvást azoknak, akiket igazságtalanság ért, hirdessék a 'magyar jog és igazságszolgáltatás határainkon túl is elismert magas színvonalát. Komáromnak egykor bevehetetlen érődé legyen a magyar igazságszolgáltatás olyan erős vára, hogy azt többé semmiféle hataloim se dönthesse meg. Az ia szellem, amely ércbe öntött rettenthetetlen hősének s meleg szívű költőjének leikéből árad felénk, ihlesse meg az igazságszolgáltatás munkásait, is, vezesse a hazafiság, amely a haza fundamentumáért folytatott munkát soha tehernek nem érezheti, vezesse bátorság az igazság kimondásában, vezesse a szív melegsége az elnyomottak és szerencsétlenek ügyében. — Ezeknek reményével a magam, a kir. Ítélőtábla s a felügyeletem alatt álló összes bíróságok nevében szeretettel üdvözlöm az oly sokáig nélkülözött komáromi kir. törvényszéket. A jelenlevőkre mély hatást gyakorolt beszéd után Soós Imre dr. törvényszéki elnök az esküt letette, mely után Dukovics dr. táblai elnök a következő1 beszéddel köszöntötte a komáromi törvényszék elnökét: — Szeretettel köszöntőm ebben az ünnepélyes pillanatban, amelyet ünnepélyessé tett az esküben a Mindenhatóra való hivatkozás. Különösen felemelő ez a pillanat Méltóságodra, meri húsz évi elnyomatás után felszabadulva, újra a magyar haza szolgálatába állni, amelyért Méltóságod csak titokban imádkozhatott és himnuszát is csak így énekelhette, kimondhatatlan öröm és boldogság. A tér zeni. mit jelent ez Méltóságod életében s hogy milyen mélységes hálaadás tölti el szívét. Nagyon boldoggá tesz, hogy ki'neveztetése a magyar szivek osztatlan öröme. — Méltóságod, mint bíró fogja hazáját újra szolgálni. A magyar bíró fogalmában büszkeség van; büszke a hivatására, büszke a függetlenségére, amely Méltóságod távolléte alatt sem csorbulhatott. A magyar bíró az igazság szent ^eszméjét hivatásszeretettel, szívvel, lélekkel szolgálja, jutalmát a maga lelkiismeretét is megnyugtató igazmondásának meggyőző erejében s ennek elismerésében keresi és találja, szüntelenül érzi azt a kötelezettségét, Hogy iamit a Szent Korona nevében hirdet, annak igazán szent meggyőződésének kell lennie s hogy ezt elérhesse, szívesen tesz éjjelt nappallá. — Méltóságod letette a bírói talárt, amely hivatva volt a fórumon fellépését ünnepélyessé tenni és tekintélyét emelni, de magára fogja venni a magyar bírónak a kiérdemelt bizalom és tisztelet szálaiból szőtt köntösét, amely nagyobb ünnepélyességet ad, mert szálai a lelkekből erednek s ezt a köntösét nem fogja letenni soha, az lényétől elválaszthatatlan marad. A tekintélyt pedig a magyar bírónak megadja példás élete, alapos munkája, nemes lelkülete, igazságossága, jó szíve és hozzáférhetetlen pártatlansá— Méltóságod a bírói mellett vezető állást tölt be: ezzel felelősséget vállal a vezetése s felügyelete alatt álló bíróságok tekintélyéért is. Magasan kiemelkedő polcra kerül, ahonnan meszsze elhallatszik minden szava s el is látszik minden gesztusa, fel fognak tehát figyelni Méltóságodra s szavát és tettét példaként fogják követni. Ha Méltóságod hűséges ápolója marad annak a szellemnek, amely a magyar bíróságokat mindenkor eltöltötte s annak a kartársi együttérzésnek, amely munkánkat könnyíti és kedvünket erősíti bízvást számíthat arra, hogy nagyszerű magyar elődeinek helyét méltóan fogja betölteni. —- Isten nevében és hozzá emelkedő lekkel hirdetem mindanngiunk hitét, hogy amint a Mindenható hatalma adott vissza nekünk elszakított testvéreket, ő fogja megadni az erőt ahhoz, hogy a Tőle származó nagy eszmét úgy szolgáljuk, hogy munkánkat az Ö áldása kísérje. A táblai elnök szívbemarkoló, nemes lelkesedéssel elmondott beszéde titán Soós Imre dr. mondott mélyen átérzett köszönetét az üdvözlésre a következő beszéddel: — Mélyen meghatódva mondok köszönetét Méltóságodnak hozzám intézett üdvözlő szavaiért; ez üdvözlő szavaknak melegséggel párosult ereje, s a közelmúlt napoknak eseményei örömünnepet jelentenek számunkra és számomra. — örömünnepről szóltam, mert az elmúlt 20 év alatt is voltak nekünk ünnepeink, de az adott viszonyok között kevés örömöt hoztak azok, — a mi ünnepeinken kívül államünnepekben is bőven lehetett részünk, ezek programszámai azonban következetesen az elmúlt idők, évek és rendszer bántó, a legtöbbször reánk nézve sértő kritikájában csúcsosodták ki. — Mi el voltunk szakítva 20 év óta attól a hazától, amelyben oly sok magasztos örömünnepet éltünk át, az utolsó 20 év alatt nem maradt hátra számunkra más, minthogy mindennapi forró imánk tárgyává, minden lenyugvásunk édes álmává váljék az vem is csak elvétve mozdult... és csak néztem-niéztem ázt a szembefordult kislányt... és * * ő csak kacagott, kacagott büszkén, gőgösen, szépségének és győzelmének teljes tudatában, kacagott az aranyhaja, két csillagszeme az egész, gyönyörű, hófehér teste, a két gömbölyű karja, ahogy cudarul elém tárta őket, azok a pirinyóka, meg-megmozduló kemény kis keblei, amelyek már daooskodni kezdtek ott a búzavirágszinkék selyemtrikó alatt, minden-minden kacagott raj la, az egész lénye; — maga volt egy óriási, boldog, büszke, édes nyári kacagás 1 . Aztán egyszerre csitt, — megfordült Hirtelen, nekiszaladt a Dunának. Jómagam is hátradőltem ekkor s homlokomra szorítottam a tenyerem. Soká hevertünk így hárman, mi széles földön bátor, nagyszerű legények: Végre feleszméltem: ' —’ Kutyaistállóját, gyérünk már! Ráncigálni kezdtem a két kenyerest. — Csomóra hékások ! "Csomóra, igen. Fiát ez volt. Persze .. . '. A két kövér úí messze gyúrta az iszapot a Duna szélében, előttünk csak a kislány .úszkált magában; mint a Szekérék körijéből vízbe hulló rózsa:.. Intettem á fiúktiák' s egy pillanat alatt eltűntek a fel járásban. Irány: a fjlagórial ' , * ' ' Ott 'függtek a ruhák szép sorjában a‘ ■tfádszőlő mögött, fogasfa aggatva. Kabátok, nadrágok, ingek. rS a ■ sarokban egy ’ fonottszék kar-'ján: halványsárga selyemszoknyácska, pöttyös blúzocska, kicsi habfehéí; "ingjecske... $ S.zá.lai ‘Páf mint, a vércse,, csapott lé a fonottszékre. ' j -rr-: Ez az. 'önyém!. mondta. V- vA.. tekintetéből láttam,.* hogy. gyű- • kölni tudott volna azokért a holmikért. Hagytuk persze, mert a magam részéről megelégedtem az egyik kövér nadrágjával, Bábi Györgyöt pedig szintén ebben az irányban ösztökélte a bosszúvágya. Kiadtam a jelszót: 1 — Rajta. Gyönyörű munka volt. Igazán gyönyörű és páratlan munka. Nem hiába voltunk erről az oldalunkról olyan híresek végig az öreg Duna mentén... Pár pillanat múlva olyan csomó :gábalyodott az egyik nadrág szárán, ; hogy ember legyen, aki kibontja. Aztán a másik száron is. Végül a kabát! injjakon s az ingen is. Bábi György is ; hamar végzet t a maga részével. Ráadásul összekötöttük a két' nadrágot. Szalai Pál ott ült a fonottszékben és simogatta szelíden a selyemrUhácskákat. — Teveled mi van? — Nincsen szívem, pajtás. ' — AkutyaiStállójiat! — Nem visz rá a lelkiősmeret, hi-’ :ába... , Bábi György kikapta a kezéből a szoknyát. Csavart egyet rajta, de Sza-' lai Pál olyat vágott az orrára, hogy • mentén kicsordult a vére. : Gyuri’testvér nem szólt,* kifújta az orrát, szippanlbtt még hármat s az, zal úgy hasbateremtette Szálai Pált, hogy Szálai Pál összekápődott, mint a sün. Db a szoknyát, azt nem engedte... Ezzel el is lett volna intézve a dolog, annyi különbséggel azonban, hogy a szoknyán kívül való blűzocskát, meg ingecskét mégis megcsomóztük Bábi Györgygyei * közöset). Éppen az . utolsó bogot kötöttük , a hobbikra, > mikor a Duna felől velőtrázó sikoltást, kiabálást hallottunk. Rohantunk a .lépcsőhöz, hát láttuk ám, hogy jó húsz méterre a parttól egy világoskék-sapkás faj. bukdácsol, .fel-alá ,a, hullámokban...... . . . — Ejnye, testvér! — mondtam Gyurkának s iszkirí! Repültünk a lépcsőn. Pillanat alatt a fuldokló mellett úsztunk. Gyuri húzta jobbról, én balról. Ketten vittük a partra szegénykét, olyan volt, mint egy agyonázott, agyon« tépázott virág. Úgy adtuk a jajgatva érkező kövér úriember karjába. A másik kövérnek is úgy remegett a hasa, hogy azt gondoltuk, a hasa elhagyja az illetőt azonnal... — Szón ja! Szonjácska! — óbégatta az első kövér, míg á második olyan csókokat cuppogtatok egyfolytában hol Bábi György, hol meg az én aroomra, hogy azt véltem, tán záporeső esik. Egyúttal belénk karolt s cipelni kezdett bennünket az első kövér után, aki a lépcső felé indult az ájult Szonjácskával. Testvér; jobb lesz eliszkolni! — súgtam Gyurinak a filagóriában létező állapotokra gondolva. De a kövér nemengedett: — Édes, hős gyermekeim ... köszönöm, köszönöm... — hajtogatta egy« re. — Gyertek csak!... Hiába rángattuk magunkat, a > vi! tágért se lehetett megszökni. Hát fölérkeztünk. Szonjácskát lefektették a fonottszékbe és nemsokára ki is nyitotta a szemét. -— Fázom... — lehelte alig hallhatón. ■< ’ — A ruháit a» kedvesnek-! — bömbölte az első kövér. — Hamar! Az urakat pedig kérem egy kicsit kifáradni... , ■ ” Az »ürak«-ba mi isi beletartoztunk, hát iparkodtunk is — voltia, ha a másik kövér nem fogott volna még mindig vasmarokkal mind a kettőn« két. így csak úgy iparkodhattunk kifelé;,’ahogy ő... ■ : Ám -ebben a pillanatban váratlan ; dolog történt. A filagória hátsó sarkából,'onnan aZ árnyékból, előtűnt hirtelen Szalai Pál szomorú alakja. Előtűnt, mondom, és szépen, sorjában oda teregette az első kövér úr elé a Szonjácska ruháit. Oda bizony: nemcsak a szoknyát, hanem a kisblúzt1 is meg az inget is! És — majd az állunk esett le — egy * fikarcnyi csomó se volt egyiken se! Se a blúzom, se az ingem! összenéztem Gyurivlal s a [kiqma már a fogas felé .intett. Uramfia, a nadrá* gok is, a kabátok is csomózatlan lógtak ott, habár egy kicsikét gyűröttnek is látszottak, de az utóvégre bekövetkezhetett a nagy tolongásban is, a veszedelem idején ... őszinte ámulattal s baráti szívünknek minden hálájával fordultunk Szalai Pál felé, aki szomorú arcával ott sürgött-forgott a fonottszék kögul. Pali pajtás visszamosölygött .rá s az arcáról úgy eltűnt a bánat, mint az árnyék a napsugár elől. Letette az inget, jött kifelé. ‘ — Tedd ráj testvért ’— léptem eléje s* kezemet nyújtottam neki. Először ránézett a kezemre, aztán a szemfejn közé nézett, de olyan megvetően, szúrósan, hogy megpislogtam belé, aztán fölvetette a fejét és elment mellettem.' Bábi Györgyre egy tekintetet se paza-. rótt... i A második kövér úr, aki felcipelt bennünket, ezenközben odaférkőzött a, kabátjához s csoszogva hozott felénk valamit. Mi úgy álltunk ott az ajtóban, mint a búcsúzkodó gólyák. Valami megmagyarázhatatlan fájdalom tépdeste a lelkűnkét ”.... : ,» " x - f : Ekkor nyújtotta felém -a keszi úr a j százasbankót: . .. • •. * ; — Osszátok el, gyerekek!... • , , Ránéztem, mint ahogy Szalai Pál az előbb rám nézett. IVjegvetően, büszkén. A z l án?.' ódgsz ól tahi Bábi ^György- i •nek: .... ? — Gyerünk, testvér! S elmentünk. | i | ,