Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1939-09-16 / 37. szám

1939. szeptember 16. V • KOMÁROMI LAPOK 7. oldal. | Patay Károly. 1 Mély részvétíel^­­fésülünk, hogy Pa­tay Károly református lelkész .és a barsi ref. egyházmegye tiszt, esperese, áldásos életének; 8o. évében hosszas, de keresz­tyéni türelemmel viselt szenvedés után elköltözött e földi életből, visszaadván nemes lelkét Teremtő]ének. A megboldo­gult lelkipásztor régi, köztiszteletben álló vezéralakja volt a református egyháznak, mélynek közel hat évtizedig állott szol­gálatában. Mint az alsó- és felsőszecsei ref. gyülekezet lelkésze, hosszú évtizede­ken át hirdette az Űr tanítását híveinek, akiknek mindvégig szerető és hűséges lelkipásztora volt. Kiváló felkészültsége s alapos tudása lelkésztársainak elis»­­merését szerezte meg számára, a tisz­telet és bizalom a barsi egyházmegye élére állította, amelynek 28 évig volt esperese. E tisztében az egyházmegye igazgatásában és felvirágoztatásában ki­fejtett odaadó tevékenységével szerzett maradandó érdemeket. A csehszlovák megszállás első három évében a dunán­túli ref. egyházkerülettől elszakított két egyházmegyében püsp ökhelyettesként működött s ő készítette elő a f elvidéken megalakult dunáninneni egyházkerületet. Az egyházi közélet széles területein nagy buzgalommal tevékenykedett és vállalt kötelezettségét lelkiismeretesen és ered­ményesen teljesítette. Mint az egyetemes Konvent tanügyi bizottságának elnöke, a református iskolák érdekében sokat fá­radozott. A komáromi ref. tanítóképzőin­tézet igazgató tanácsának elnöke volt s ebben a tisztében elismerésre méltó ügybuzgalommal végezte feladatát. 1936- ban megvált esperesi tisztétől és lelki­­pásztori állásától, amikor nyugalomba vonult s a barsi egyházmegye elévülhe­tetlen érdemei elismeréseképen örökös tiszteletbeli esperesnek választotta meg. Az egyházi és polgári közélet terén ki­fejtett sikeres munkálkodásáért még a világháború előtt a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntették ki. Az el­hunyt lelkipásztort, aki a legutolsó idő­ben is -lelkesen munkálkodott, szeptem­ber 13-én délután helyezték az alsó- Szeesei i-ef, temetőben levő családi sír­boltban nagy részvét mellett örök nyu­galomra. Temetésén a barsi égyhózme­­gye lelkészi kara teljes szákiban Tett részt, hogy az egyházmegye tanítói ka­rával együtt lerója igaz kegyeletét az érdemes egyházi vezetőférfiú iránt. Ko­porsójánál Czeglé.dy Pál esperes mon­dott mélyenjáró gyászbeszédet, melyben meleg szavakkal méltatta Patay Károly nagy érdemeit, a sírnál Szabó Zstgmond egyházmegyei tanácsbíró, baj kai lelkész búcsúzott el a megboldogulttól. Elhuny­­tát két leánya, testvérei, sógornői, v.ejei és unokái gyászolják, a kiterjedt rokon­sággal együtt. Halála nagy vesztesége egyházának, melynek buzgó, odaadó és szeretettel munkálkodó lelkész-vezetője volt. Áldás emlékére! — öröm a komáromi házaknál. Hosszú, barna, s zöld, recczelt szélű, keskeny, írásos, számozott. Mi ez? Villanyszámla s gázszámla. Az év ele­jén néhány hónapra kimaradt, mar­tnál* örülni kezdtünk, hogy ezentúl ingyen kapjuk a gázt s a villanyt, valami csodálatos égi jótevő jóvoltá­ból, ám az öröm korainak bizonyult: tavaszkor elkezdték hordani a kes­keny, kartonpapiros-szalagokat s olyan sokat hoztak egyszerre, kette­sével, négyesével, hogy az már erős túlzásnak tetszett. Nem volt valami kedves dolog, egyszerre fizetni két hónap gázfogyasztásának s villany­­használatának számláját, különösen így% drágult és alaposan átszámított formájában. Most aztán vége. Nem a villanyszámlának, hanem a kettős KOMÁROMMEGYEI HITELBANK RT a MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANK, BUDAPEST affiliált intézete, Komárom, Baross ucca 7. szám Fiók : Komárom-Ujvárosban, Igmándi ut 16. sz. alatt. • A bank működése kiterjed a bankszakma minden ágazatára: be­tétekre, betétkönyvecskékre és folyószámlákra. Érték­papírok vétele és eladása. Tőzsdei megbízások lebo­nyolítása a budapesti és külföldi tőzsdéken. Kül- és belföldi csekkek és kereskedelmi utalványok behajtása. Átutalások és meghitelezések bel- és külföldre. Kül- 878 földi pénzek beváltása mindenkor a hivatalos napi árfolyamom Fonciére Általános Biztositó Intézet Komárommegyei főügynöksége. pénzbeszedésnek. Miként az utolsó pénzbehajtásból látjuk, alighanem vé­gére járunk a kettőzöttségnek, júliu­sit, augusztusit kifizettük, kiizzadtuk a gázl s kilo bbanlot luk a villany­pénzt, — tenyerünket vígan csapkod­juk egymáshoz, ilyen az öröm a ház­nál. Manapság már ekkora örömök­nek is örülünk. Most már, remélhető­leg, egyenként kopogtatnak, röppen­nek, mosolyognak a számlák s csak azt kérjük, hogy ez az egy eljöven­dő számla semmiesetre .ne legyen na­gyobb, minL a múltkori kettő együtte­sen, mert akkor ugyanott tartunk, ahol a mádi hitsorsos... Izgatottan várjuk tehát a legközelebbi számlát. — A községi óvoda vezetősége tudo­mására hozza a szülőknek, hogy a köz­ségi óvodában a tanítás /. hó 18-án, hét­főn megkezdődik. Felhívatnak a szülők, hogy akiknek 3—4—5 éves gyermekük van, azok f. hó 18—19-én délelőtt és délután, 8—11 és 2—4 óráig okvetlen Írassák be gyermekeiket az óvodába. — A Színházi Magazin ajándékak­ciója. Páratlan kedvezményeket je­lent be a »Színházi Magazin« új szá­ma. Minden olvasó és előfizető művé­szi fényképet, értékes könyvet, egy ingyen lappéldányt kaphat. Minden új előfizető ajándékba kapja Ujváry Sándor, volt udvartartási konyhafő­nök most megjelent Konyhaművészet című 10 pengő értékű remek szakács­­könyvét. Uj 20.000 pengős pályázatot is hirdet az új számban a Színházi Magazin, melynek első díja egy autó. Minden részlet kitűnik az új számból, mely egyébként gazdag és változatos tartalommal jelent meg. Részletesen beszámol, az induló színházi-, mozi- és divatszezőn, valamint a társadalom és sport eseményeiről, cikket közöl a népszerű primadonna tollából, Honthy Hannáról és érdekes vallomásokat Makay Margitról, a magyar színmű­vészet másik kiválóságától, abból az alkalomból, hogy a Sziniakadémia ta­nárává nevezték ki. HOFFMANN késműves és műköszörüs acéláruk szaküzleie Karmelita épület (Rába felöl). A cég fennállásának 50. év Győri vfordulója. I — A rk. egyházközség új képviselő­testületének eskütétele. A magyaror­szági szabályoknak megfelelően meg­alakított új egyházközségi képviselő­­testület szeptember 10-én, vasárnap a délelőtt 9 órakor kezdődött nagymise keretében ünnepélyes formák között tette le hivatali esküjét. A nagymisét Les tár István dr. prépost, szentszéki tanácsos, plébános mutatta be, aki az evangélium elmondása után magas­­szárnyalású szentbeszédben vázolta a képviselőtestület hivatását, különös fi­gyelemmel a komáromi viszonyokra. A szentbeszéd után a képviselet tag­­‘jai a főoltár lelőtt a szentélyben fél­körben sorakoztak és Lestár István dr. előolvasása után elmondták az ün­nepélyes eskü szövegét. A szentmise átdozási része keretében a képviselő­­testület tagjai testületileg járultak a szentáldozáshoz. — A községi iskolaszék ülése. Az újonnan megalakított községi iskolaszék szeptember 15-én d. u. 6 órakor tartotta első érdemleges ülését Szíjj Ferenc dr. elnöklése mellett. Wánkay László jegyző felolvasta a tanfelügyelőség átiratát az ideiglenes tanítói állások betöltése tár­gyában. Ezek szerint az iskolaszéknek csupán ahhoz van joga, hogy 2 betölten­dő állásra a tanítókat kisegítő szolgá­latra behívja, miután az állások még nincsenek megszervezve. Ennek megfe­lelően a most felállított VI.—VII. fiú­előnyös fizetés, feltételek mellel1 t Komárommegyei Hitelbank rt. Első komáromi gőzerőre berendezett 961 kelmefestő és vegytisztító üzem Alapítva: 1905. KOMÁROM Nádor-u. 3 és 48 Fest, tisztít, impregnál és tartósan molytalanít! Gallértisztítás! Kár volt... Kár volt a messzi Ázsiából Csalóka fényre útrakelni, Elhagyni bölcsőt, ősi tájat S mindent, mi szép volt, elfeledni. Kár volt bejönni Pusztaszerre, Cserélni kővel ősi sátrat, Kardot ledobni oldalunkról S pusztulni hagyni paripánkat. Etelközben, Lebédiában A por belepte nyomdokunkat, Elfújta évek száz viharja Az ezer év előtti múltat. Ma lennénk népek nggy vezéri S nem várna sorsa útszéli fának, Mit villám sújt, a vihar tördel És szolga népek megtépáznak. Kár volt, nagy kár szegény magyar­lak Vállalni s nyögni bús keresztet: Hátat feszitni hol Nyugatnak, Hol meg, ha úgy jött, Napkeletnek. Tatár, török, ha kínált jobbot, Elfogadni és velemenni, Együtt üvöltni farkasokkal: Ezt kellett volna cselekedni. Végig söpörni félvilágot, Isten kezében- lenni ostor, Nem várni meg, míg gyászzenével Koporsónk indul Trianonból. Nem várni meg, mig ránk taposnak, Míg meggyaláznak ádáz módra S kik szolgának is hitvány ebek, Minket taszítanak szolgasorba. Kár voll a messzi Ázsiából Csalóka fényre útrakelni, Elhagyni bölcsőt, ősi tájat S mindent, mi szép volt, elfeledni. Hága, 1939. Keszegh Sándor. — Szíg:dországói Magyarországig. A szegedi ellenforradalom húszéves évfor­dulója alkalmából Bokor Pál dr. »Sze­gedországtól Magyarországig« címen könyvet írt, melyben eleven tollal em­lékezik meg azokról az eseményekről, melyek a szegedi ellenforradalom ese­ményeivel összefüggésben állottak. Meg­írja a szegedi proletárdiktatúra kikiál­tását, az ellenforradalmat, a tisztikar szervezkedését, a Szegedi Antibolsevista PANNÓNIA SZÁLLÓ Budapest, Rákóczi ut 5. Elsőrangú családi szálló a város központjában. Egyágyas szobák 5 Pengőtől 12 Pengőig, kétágyas szobák 9 Pengőtől 18 Pengőig. A visszacsatolt felvidéken lakó kedves vendégeinknek 20 °/0 kedvezményt Polgári árak! nyújtunk szobaárainkból. Pensió rendszer is bevezetve. 638 és. leányosztályok ideiglenes vezetésére az iskolaszék ZSidek Margit tanítónőt és Schlaffer Ernő tanítót hívta be. A ta­nításban akadályozott tanerők helyette­sítéséről az iskolaszék határozata alapján az elnök gondoskodik. Pethő Sándor igazgató jelenti, hogy a tantestület részé­ről az iskolaszékbe delegált WAnkay László egészségi okokból lemondott úgy ezen hivatásáról, mint jegyzői tisztségé­ről. A tantestület helyette Uhereczky Géza tanítót bízta meg képviseletével. Az iskolaszék jegyzőkönyvi köszönetét mondott Wánkay Lászlónak több évi ér­demes jegyzői működéséért s a jegyzői tisztséggel egyhangúan Vheraczky Gézát bízta meg. — Pethő Sándor igazgató jelenti, hogy a községi iskolákba 1173 tanuló iratkozott be, ebből a komárom­­óvárosi iskolára 1036 , a pusztamonosto­rira 137 tanuló esik. A pusztamonostori iskola igazgatójának indokolt kérelmére az iskolaszék elhatározta, hogy a folyó évre harmadik kisegítótanítót alkalmaz a monostori iskolánál s megteszi a szük­séges lépéseket, hogy a jövő tanévre a harmadik tanítói állás megszerveztessék. Végül Lestár István dr. indítványára az iskolaszék felkérte a polgármestert, hogy leánytanulóknak a gimnázium első osz­tályába felvétele tekintetében felmerült anomáliák megszüntetése iránt tegye meg a szükséges lépéseket. Comité megalakulását, a nemzeti hadse­reg újjászületését, az aradi és a szegedi nemzeti kormányok megalakulását, Ká­rolyi Gyula gróf és Ábrahám Dezső kor­mányainak működését, a Nemzeti Had­sereg zászlóbontását, Horthy fővezér hadseregének elindulását a második hon­foglalásra, a dunántúli hadi eseménye­ket és az ellenforradalom diadalát, A könyvhöz Uzdóczy Zadravec István dr., volt tábori püspök írt lelkeshangú elő­szót, Márky Imre pedig költeményben méltatja a nagy vezért. A könyvet a Stádium sajtó vállalat részvénytársaság adta ki, egy fűzött példány ára 10 P, megrendelhető Hargittay Józsefnél, Bu­dapest, VIII., Rock Szilárd-u. 25. sz. alatt. Kitűnő ifjúsági olvasmány, emlék­könyvnek is ajánlhatjuk. Október elsejére önálló házat keresek meg­felelő esetben éves bérletre, két szoba-konyhával, csendes városnegyedben, esetleg kül­városban. Kert vagy gyümöl­csös előnyben. Ajánlatokat a bérösszeg megjelölésével „lelkiismeretes lakó“ jeligére a kiadóhivatal továbbít. 1142

Next

/
Thumbnails
Contents