Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-09-16 / 37. szám
HÍREK 6. oldal,._________________________ A KÁVÉHÁZI KONRÁD. ez a különleges emberfajta isinél feltámadt s itt buzgólkoriik közöltünk. Felfuvalkodottsága s tájékozatlansága messziről virít s talán meg sem érdemelné, hogy foglalkozzunk vele, ha a mai időben százszor s jszáz^j szór fontosai)!) nem lenne, mint bármikor máskor, hogy a jóhiszemű közönség ne üljön fel a hozzáértés köpenyébe bújtatott nagyhangoskodónak. A Kávéházi Konrád ugyanis nemcsak ostoba, hanem kártékony fajta is. Előtte nincsen tekintély, nincsen szakismeret-tisztelet, minden harcteret jobban ismer, mint a saját tenyerét, mindenről jobb az értesülése, mint a vezérkaroknak, a hadijelentésekből pedig egészen mást tud kiolvasni, mint ami benne áll. Tücsköt s bogarat, tudniillik. Ezenkívül térképzsenialista. Nincs az a frontvonal. amit azonnal le ne kanyarítana ceruzájával a kávéházi márványasztalra s ezt olyan fejlett ügyességgel teszi, hogy még a napfoltok állásából is bevehetetlen front-támaszpontokat tud kitervelni. Bizalmatlanságot fröcsköl ez az embertípus, suttog, titokban jajveszékel, mérgezett levegőt terjeszt maga körül. Az egyetlen megoldás: ne hallgassuk meg ezeket a fecsegőkel, ezeket a fontoskodó s álokoskodó ravaszokat, ezeket a vészmadarakat, hiszen a magyar közönség higgadtsága s értesülési lehetőségeinek komolysága, hitelessége, úgy sem enged teret az olyan ostoba híreszteléseknek s kitalálásoknak, amelyeknek táptalaja csak a tájékozatlanok hiszékenysége lehelne. Hidegvér! — Révay István pártelnök Komáromban. Révay István gróf, az Egyesült Magyar Párt országos ügyv. elnöke Rozsinszyy László orsz. pártigazgató és Müller Rudolf orsz. főtitkár kíséretében szeptember 14-én Komáromban tartózkodott és a párt helyiségében a helyi pártvezetőség elnökségével több fontos pártügyben megbeszélést folytatott. Meghallgatta a pártvezetőség előterjesztéseit és a párttagoknak kérelmeit s több, a városra és a város polgáraira vonatkozó közügyben informálhatta magát. — Protestáns napok. Az Országos Bethlen Gábor Szövetség október 28 és 31-ike között Budapesten nagyszar bású protestáns napokat rendez. A szervezés munkája országszerte megindul; s minden remény meg van arra, hogy a protestáns társadalomnak ez a nagy összejövetele jelentős társadalmi eseménye lesz a magyar protestáns életnek. A protestáns napokra a rendezőség nemcsak a hazai, de a külföldi protestáns vezető személyiségeket is meghívta. A rendezőbizottságnak sikerült jelentős vasúti, elszállásolási és ellátási kedvezményeket biztosítani a résztvevők számára. A részletes programot a napokban küldik szét. , Az Országos Protestáns Napok iránt nemcsak az ország, hanem a külföld protestáns köreiben is élénk érdeklődés nyilvánul meg. A polg. fiúiskola isko'aszékének alakuló ülése. A komáromi községi polgári fiúiskola iskolaszéke szeptember 9-én délután tartotta alakuló ülését Alapy Gáspár m. kir. kormányfőianácsos, polgármester elnöklete mellett. Az iskolaszék választott tagjai az esküt letették s utána az iskolaszék megválasztotta elnöknek Alapy Gáspár polgármestert, jegyzőnek Tóth Kálmán polg. isk. tanárt és gondnoknak Vásárhelyi Károly igazgatót. Vásárhelyi Károly igazgató ezután jelentést tett az iskolában előfordult eseményekről. Eszerint a polgári fiúiskolában, mely visszanyerte régi alsófokú középiskolai rangját, a beírt tanulók száma szaporodott, úgy, hogy több' párhuzamos osztály felállítása válik szükségessé. A2 iskolaszék jóváhagyta az igazgatónak ama intézkedését, hogy két tanári állásra pályázatot hirdetett s megbízta a pályázatnak a még szükségies «gy tanári állásra való kiírásával. Ezen állásokra vonatkozólag az iskolaszék KOMAROMI LAPOK 1939. szeptember 16. Polák Miklós vegytisztító és ruhafestő Komárom, Rákóczi u. 21. Fest, tisztit és vasal! Gallértisztítás t Olcsó árak! megkeresi a várost, hogy tegyen felterjesztést a minisztériumhoz az államsegély megadása iránt. A már meghirdetett két állásra 16 pályázat érkezett be. Az iskola két tantermét a mostani tanévre az igazgató átengedte a főgimnáziumnak, amit jóváhagyott az iskolaszék. Az igazgató tartalmas jelentését az iskolaszék tudomásul vette s iskolalátogatásra F ü 1 ö p Zsigmond és Nagy János tagokat kérte fel. — Megalakult a Bírák és ügyészek Országos Egyesületének komáromi osztálya. A Bírák és Ügyészek Országos Egyesületének komáromi osztálya vasárnap délelőtt tartotta alakuló gyűlését. Az osztály elnöke dr. Soós Imre törvényszéki elnök, társelnöke dr. Eckert László ügyészségi elnök, titkára dr. Stiffl Ignác törvényszéki bíró, pénztárosa pedig dr. Nagy Géza törvényszéki bíró lett. Választmányi tagok: dr. Németh Zsigmond, dr. Kovács János törvényszéki tanácselnökök, dr. Weszelovszky János komáromi, dr. Szabó Tivadar ógyallai, dr. Valló János lévai járásbírák és dr. Kammerloher József kir. ügyész. Választmányi póttagok: dr. Markovits Béla, dr. Nagy Vilmos és dr. Ráróssy Gyula törvényszéki bírák lettek, míg a kassai országos közgyűlésen dr. Soós Imre és dr. Weszelovszky János lesznek a komáromi osztály képviselői. Pécsi Kőszésibás&Ycc dunabal parti képviselete Komárom, Magyar-u. 3 1075 Telefon 145.. — A Jókai Egyesület őszi műsora. A Jókai Egyesület szűkebb vezetősége megkezdte hétfőesti összejöveteleit, dr. Szijj Ferenc elnök vezetésével. Az első őszi összejövetelen az Egyesület legközelebbi műsortervét beszélték meg. Tekintettel arra, hogy most már anyaországbeli, fővárosi, vagy nagy vidéki városból hívott művész szereplése elé nem gördül akadály s a pozsonyi Országos Hivatal nem szólhat bele az Egyesület művészi s közművelődési munkájába: a lehetőségek szélesebbek, tágabbak s a műsorterv sokkal szabadabb. A Jókai Egyesület fővárosi szereplőket hív meg, elsősorban a Fővárosi Népművelődési Bizottság által már kilátásba helyezett műsort valósítja meg, majd meghívja Győr, Esztergom, Pápa, Székesfehérvár előadóit s művészeit, valamint meghív más, kiváló előadókat. Ha a körülmények lehetővé teszik, élénk kulturális életet indít a Jókai Egyesülőt. — Beoltják az ebeket. A polgármesteri hivatal falragaszokon hirdetményt tett közzé, amelyben az ebeknek veszettség elleni kötelező védőoltásáról intézkedik. Komárom területén ezután csak olyan ebeket szabad tartani, amelyek veszettség ellen be vannak oltva. Az oltást egy év múlva meg kell ismételni. Az oltás kötelezettsége alá tartozó ebeket október 1-ig összeírják, október 1-étől november 1-ig pedig minden ebet beoltanak. Az oltás magán úton is eszközöltethető, de annak megtörténtét azt egyenesen erre a célra nyomtatott igazolólappal igazolni kell. A közös, tömeges eboltásokra a város külön helyeket jelöl ki, ezeken a helyeken okt. 3-tól lü-ig lehet oltatni. Minden ebtulajdonos figyelmét felhívjuk a már megjelent s kiragasztott hirdetményre. I,.. . . I őszinte részvéttel vet-Racz Lajosit a hírt) hogy Rácz Lajos, a KFC fiatal csatára pénteken, szeptember 15-ién, reggel 7 órakor rövid szenvedés után hirtelen elhunyt. A tehetséges középcsatárt rövid szereplése alatt is mindenki megszerette, és benne látták a KFC jövő, nagy játékosát. Hirtelen halála általános megdöbbenést keltett játékostársai és a sport közönség körében. Temetésén — amely vasárnap délután lesz — a KFC vezetősége és a játékosgárda is megjelenik. Nyugodjon békében! — Hanzsér Zoltán új dalai. Nemrégen emlékeztünk meg a tehetséges komáromi zeneszerzőnek, Hanzsér Zoltánnak sikeréről, új dalaival. Most ismét szerzett egy csokorra való szép magyar nótát. Az egyik nólafüzet a Hitegettél, csalogattál című haílgatónótát s a Fakapu, fakilincs, garádics című csárdást, a másik nótafüzete az Erdélyt viszszavesszük című indulóját s a Gyere velem Bodri kutyám című dalát tartalmazza. Fülbemászó zene ,jó szöveg: a nótafüzet igy hamar ismertté lett, olyannyira, hogy már a második kiadását érte el. A kedves, friss dalokat ajánljuk a magyar dalszeretők figyelmébe. A kották jó zongoraletéteket tartalmaznak. — A Városi Könyvtár vezetősége nyomatékosan figyelmezteti azokat az olvasókat, akik a nyári szünet előtt kivitt könyveket még mindig nem vitték be a könyvtárba, hogy a lumnlevő könyveket sürgősen vigyék vissza, mert különben késedelmükért büntetetést kell fizetniük. — Hirdetés. A komáromi államilag segélyezett községi polgári fiúiskolában á tanítás f. é. szeptember hó 18-án, azaz hétfőn kezdődik. A tanulók reggel 8 órakor felekezetek szerint tanévnyitó istentiszteleten vesznek részt. Gyülekezés fél 8 órakor az iskolában. — Az Igazgatóság. — A »Tisztipavillon ezentúl »Tisztipalota.: A honvéd állomásparancsnokság városunk legnagyobb lakóépületét, a lisztipavillont átkeresztelte, elismerésremélló okokból. Ezentúl »Tisztipalota« lesz a neve az érdekes, hatalmas épületnek. Az elnevezés magyaroszamatú: s jobban is ráillik a városnak .erre a kincstári épületére, mint az idegenhangzású pavilion, vagy, mint a falusiak mondták: Babilon. Ilyen hatalmas épülettömböt egyébként sem lehet a kisméretű s más építési rendszerű épület elnevezésével pavillonnak nevezni. Reméljük, hogy a város közönsége hamar megszereti ezt az új s magyarosabb nevet s a maga részéről is így fogja nevezni: Tiszlipalota. — A tanítás megkezdése a komáromi iparos- és kcrcskcdőtanonciskolában. A helybeli iparostanonciskola lanulói f. hó 18-án délután 3 órakor, a kereskedőtanonciskola tanulói pedig f. hó 19-én délután 3 órakor jelenjenek meg az iskolában. — Az Igazgatóság. Turul Filmszínház Komárom. Kun Miklós utca 11 sz. Telefon 70. Szeptember 16-án, szombaton ‘47 és ”49-kor és 17-én, vasárnap ‘43, 'Ifi, 7j7 és *49 órakor Lövik Károly regényének filmváltozata: A leány vári boszorkány Főszereplők: Csortos Gyula, Szörényi Éva, Hámori Imre, Szombathelyi Blanka, Vaszari Piroska, Rátkay Márton, Apáthy Imre, Biliesi Tivadar, Pethes Sándor és Rácz Vali. Elsőrendű kiegészítők. Szeptember 18-án, hétfőn ‘47 és ”49 órakor Sidnay Toler az új sárga detektív első kalandja Charlie Chan Honoluluban Kalandok kalandja, izgalmas és mindvégig érdekfeszítő nyomozás. — Szenzációs kiegészítő filmek. Szeptember 19-én, kedden V«7 és “49 órakor A legremekebb film. Nevető orkán FRA DIAVOLO (Az ördög testvére) Auber romantikus nagy operettje, Dennis King, Thelma Född. Főszereplők: Stan és Pan. . Remek kiegészítők. 20—21-én, szerdán és csütörtökön ‘47 és'49-kor A SEJK FIA Rudolf Valenti»o és Binky Vilma felejthetetlenfilmje' Fox híradó. Törvénykezés § A komáromi törvényszék egy kilenc évvel ezelőtt történt gyilkosság ügyében itélkazett Kolompár József 34 éves hercegfalvi cigány lócsíszár 1930 november 10-én Szlojka Sándor nevű társát a csehszlovák megszállás alatt álló Tárnok község határában revolverrel mellbelőtte. Szlojka kórházba szállítás közben meghalt. Kolompár pedig Magyarországba szökött át, így bűncselekménye meg-* lorlatlanul maradt. A felszabadulás után Kolompár abban a hitben, hogy bűncselekménye mar feledésbe ment, megjelent a visszacsatolt részeken. Ezt Sztojkáék megtudták, nyomban feljelentették Kolompárt a csendőrségeta. Kolompárt letartóztatták, megindult ellene «az eljárás. Az ügyészség szándékos emberölés bűntettével vádolta. A komáromi törvényszék előtt a napokban megtartott tárgyaláson a vádlott tagadta bűnösségét és azt adta elő, hogy a revolvert az úton találták, öszszevesztek, hogy kié legyen és amikor egymás kezéből rángatták, a revolver elsült és így okozott halálos sérülést Sztojkán. A kihallgatott tanuk ezt a védekezést megcáfolták és egyhangúlag azt vallották, hogy a revolver már régen Kolompár birtokában volt. A szóhanforgó napon Szlojka azzal kért Kolompártól cigarettát, hogy »Neked van, mert kiraboltad a nyéki trafikot/« Ez Kolompárt olyan méregbe hozta, hogy Sztojkát arcul vágta és ráordított, mondja meg kitől hallotta azt a rárágalmat, mert különben agyonlövi. Kolompár rögtön elő is vette egy fatörzsben elrejtett revolverét. Szlojka menekülni igyekezett előle, azonban menekülés közben szembe került Kolompárral. Ez három lépésről a mellébe lőtt. A vádat képviselő dr. Kammerloher József királyi ügyész a vádlott ellen szigorú ítéletet kért, míg dr. Barta Lajos komáromi ügyvéd az enyhítő szakaszok alkalmazását kérte. A törvényszék Kolompárt az enyhítő szakaszok alkalmazásával 3 évi fegyházra Ítélte. Az Ítéletben a vádlott megnyugodott, azonban az ügyész és a védő fellebbezést jelentett be. (§) Hatósági közeg elleni erőszak és testi sértés bűntettével vádol tan állott a komáromi kir. törvényszék dr. KowícS-tanácsa előtt Pék Ferenc somorjai napszámos és egv fiatalkorú. A vádirat szerint Pék és fiatalkorú társa a múlt év decemberében egy körvadászat utáni napon tiltott körülmények között egy nyulat szereztek a somorjai határban. A község felé tartó nyultolvajokat meglátta Losonczi József vadőr, aki felszólította a két fiatalembert, hogy adják át neki a vadat Pék és társa eleinte vonakodott, de később mégis átadták a vadőrnek a nyulat. Pár nappal később Pék Ferenc es társa a községben találkozott Losonczival, a Csakarik-féle vendéglő előtt. Mikor meglátták, összesúgtak s megtámadták a vadőrt, akinél nála volt a puskája is. Losonczi védekezett, de a két erős fiatalember kicsavarta köziéből a fegyvert, a fegyverrel bántalmazta is, úgy, hogy a vadőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bíróság Pék Ferencet és a kiskorút könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek s az előbbit 7 napi fogházra Ítélte, utóbbit pedig próbára bocsátotta. A hatósági közeg elleni erőszak vádját mindkét vádlottal szemben elvetette a bíróság, éspedig igen érdekes megokolás folytán. Tudniillik Losonczi József vadőr akkor, mikor az leset megtörtént, még nem tette le a magyar hatóságok előtt az esküt s így nem számíthatott magyar hatósági közegnek, a törvény tehát, mint ilyent, még nem védhette. Az ítéletben a vádlottak megnyugodtak, de az ügyész fellebbezett. (§) Megölte újszülött gyermekét, 3 hónapot kapott. B. .1. csallóközaranyosi, 21 éves Leány házasságon kívül született gyermekét, közvetlenül a születése után házaik padlásán megfoj-i tóttá. A gyermek tetemét zsákdarabok-i ba göngyölítve a ház kéményébe dugta. Szerdán tárgyalták az ügyét, a 1»ány töredelmes valk>taá*t tett. Háromhónapi fogháabüütnüfct kapott.