Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-12-10 / 50. szám
2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1938. december 10. Magyar népies kézimunkák, magyar babák, magyar népies dísztárgyak Kellner Olgánál Igmándi ut 34. fj Komárom fejlődési lehetősége A két városrész vezetősége memorandum mat f ordul a kormányhoz a régi intézmények és hivatalok visszahelyezése s új intézmények felállítása iránt. — Szaporítani kell a gyárakat és ipari üzemeket. szórtan, egymástól távol álló vidéken és városokban lakik. Ennek a magyarságnak most már nem politikailag, hanem a kulturális és gazdasági erőforrások gyűjtésével kell boldogulásának útját megteremtenie. Attól nem kell tartani, hogy bármilyen más nemzetiségi politika eiidegeníthetné ezeket a magyarokat az anyaországtól, mert az emberi lélek, különösen pedig a magyar lélek olyan, hogy minél erősebb nyomás nehezedik rá, annál ellenállóbbá válik. — Az új határokon túl maradt magyarságnak A szlovákiai tartománygyülési választásra az egységes párti listán száz jelölt között csak két magyar jelölt neve szerepel. Esterházy János grófot a tizenhetedik helyen, Szépé sházy Bertalan földbirtokost pe-Megírtuk annak idején, hogy a felszabadult Komáromot legelsőnek Budapest székesfőváros nevében Szendy Károly polgármester még november 6.-án táviratban üdvözölte. A napokban most megküldötte a székesfőváros november 16.-án tarlóit díszközgyűlésének határozatát, amely a következőképen hangzik: Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1938. november 16-án tartott ünnepi rendkívüli díszközgyűlésében szűnni nem akaró határtalan lelkesedéssel ünnepelte a Felvidéki Területeknek a Magyar Szent Koronához való visszacsatolását és az országgal történt egyesítését. Szendy Károly polgármester előterjesztésére a rendkívüli díszközgyűlés elhatározta, hogy testvéri szeretettel köszönti Komárom városát, a nagyobb létszámú szlovákságban kell a megértő védelmezőjét keresni, mert ha más nyelven beszél is a szlovák és a magyar ember, de az ezeresztendős együttélés következtében a két nép lelkisége körülbelül ugyanaz. Ezt az irányt képviseli és tartja fenn Szlovákiában az én legkedvesebb tanítványom, Esterházy János. A Szlovákiában élő magyarság fennmaradását legjobban az fogja biztosítani, ha maga teremti meg létének feltételeit és ugyanolyan igyekezettel és energiával dolgozik nemzeti léte érdekében, mint ahogy a nálunk élő nemzetiségek keresik boldogságukat. dig a hetvenhetedik helyen jelölték. A németek közül szintén kettőt jelöltek és pedig Karmasin német kisebbségi államtitkárt a tizenhatodik és Steinhübel szklenói plébánost a negyvenhatodik helyen. hazánk e hagyományokkal százszor megszentelt védőbástyáját és annak lakosságát, amely a húsz esztendős rabság alatt is megmaradt igaz magyarnak. A székesfőváros közönsége boldog büszkeséggel öleli magához az Üristen kegyelme folytán véráldozat nélkül szabaddá vált testvéreket és az idők végezetéig vállvetve küzd velük tovább a szentistváni Magyarországért. Karafiálh Jenő m. kir. titkos tanácsos,, főpolgármester, a köz-* gyűlés elnöke. A művészi kivitelű pergamentre festett díszes okmányt a Székesfőváros és Komárom város címerének színes rajza díszíti s a szöveg 'díszbetűkkel van megfestve. Az értékes okmányt a város bekeretezi éti és nyilvános szemlére teszi ki valamely üzlet kirakatába. — december 9. Komárom városa a felszabadulás folytán olyan helyzetbe került, amely jövő fejlődésének erőteljes lehetőségeit biztosítja. Komárom a Duna mindkét partján terül el, elsőrendű közlekedési vonalak mellett, a legjobb összeköttetéssel a világ négy tája felé. Az erőszakkal elszakított két városból hamarosan egy vármegyei székhelyül szolgáló törvényhatósági joggal felruházott város lesz, lakosainak száma meghaladja a 30 ezret és kedvező geográfiái és kereskedelmi fekvésénél fogva joggal számíthat arra, hogy a felszabadított csallóközi, mátyusföldi és délnyitrai területek lakosságára a legtermészetesebb vonzóerőt fogja gyakorolni. A trianoni határ megvonásával Komáromot érte a legsúlyosabb veszteség. Amikor kettévágták, elvesztette legértékesebb dunántúli vidékeit, két virágzó, gazdag és tekintélyes járását s mint dunai határváros, teljes megbénulásra lett kárhoztatva. A letűnt idegen impérium alatt a hatóságok nem sokat törődtek városunkkal, a legfőbb gondot a lakosság politikai magatartására fordították, gazdasági érdekeivel nem azonosították magukat az illetékes körök s ha tovább tart az elnyomatás korszaka, Komárom. lesorvad, e előbb-ulóbb olyan sorsra került volna, mint pld. Zimony volt a déli halárszélen. A cseh és szlovák halóságok rendőr-, finánc-és katonavárost csináltak Komáromból, amelynek lakosai állandó felügyelet alatt állottak s csak azoknak volt elviselhetőbb sorsuk, akik megalkuvásra készen állottak s akik a hatalomnak, — sokszor igen szemérmetlenül — hajbókoltak, mausztáztak, poklanáztak és nazdároztak: az agrárhuszároknak, a marxista vezéreknek s az alkalmi hajlongóknak, gerinctelen egoistáknak. Merültek ugyan föl tervek, amelyekről beszéltek és tárgyaltak, kiépítették a dunai kikötőt, de ennek rendeltetését nemcsakhogy nem használták ki megfelelő módon, hanem szélsőséges vámpolitikájukkal úgyszólván teljesen megbénították forgalmi lehetőségét. Míg más városokban számos állami és magánépületeket emeltek, addig Komáromban még az iskoláik számára sem voltak hajlandók ilyen irányú áldozatot hozni. Óvakodtak attól, hogy invesztáljanak, a cseh tőkének fent a történelmi országokban kerestek elhelyezést, még a megtakarított pénzüket is a csehországi bankokba küldték. El lehet mondani, hogy semmivel sem járultak hozzá Komárom gazdasági életének fellendítéséhez s nem igen bánták volna, ha városunk súlyos helyzetébe belepusztul. Ha még sokáig így tartott volna, ez is bekövetkezhetett volna. Ez a szomorú körülmény is azt követeli, hogy a Duna mindkét partján egyesített ősi városra a felszabadulás után szebb jövő virradjon és a fejlődés lendülettel meginduljon. Komáromnak kedvező fekvését teljes egészében ki kell használni és mindent el kell követni, hogy Jókai városa virágzásnak induljon s itt a Duna mindkét partján boldog és megelégedett nép lakjon. Meg kell tehát találni azokat a módokat és eszközöket, amelyek segítségével a fejlődési lehetőségek eredményes valósággá válnak. A Duna bal- és jobbpartján fekvő városrésznek vezetői idejében felismerték a helyzetet és megtették a lépéseket, hogy az egyesített Komárom részére megteremtsék mindama feltételeket, amelyek fejlődését előmozdítják. Több memorandumot dolgoztak ki, amelyekre a város népességi, forgalmi és gazdasági viszonyainak megerősítéséhez szükséges intézmények megvalósítását kérik a különböző minisztériumokban. Komárom a háború előtt nagy helyőrség székhelye volt s most vissza kell állítani, sőt fokozni kell azt. A bevonuló csapatok legfőbb parancsnokának teljes jóindulata birtokában megkereste a városok vezetősége a Honvédelmi Minisztériumot a hadtestparancsnokságnak Komámároinban leendő felállítása iránt, amelynek gazdasági fellendítő hatása kiszámíthatatlan lenne. Memorandu-Két magyart jelöltek a szlovákiai tartománygyülési egységespárti listán Budapest székesfőváros művészi kivitelű díszokmánnval üdvözölte Komáromot Szivárvány r Irta: Nyáry Andor. A Duna-parton, ahol a halászok laktak, nagy csoportosulás támadt. Rozi, az egyik halásznak a felesége újságot tartott a kezében s átszaladt vele a szomszédba, ahol Harkapusz János, a halászgazda lakott. — Hé, Mari néni! — No, ki az? — Én. A Rozi... Nyissa csak kin. kaput! Jól megtermett asszony jött ki a konyhából. Kenyeret dagasztott. Könyökig lisztes' volt a keze. — Mit akartok? Rozi a kezében tartott újságra mutatott. — Hallja csak, mit ír az újság! — No mit? — Azt írja, hogy Németországban egy ember átment a szivárvány alatt és nyomban asszonnyá változott. Meg kell jegyeznem, hogy faluhelyen az öregek között még a mai napig is tartja magát az a tévhit, hogy aki átmegy a szivárvány hídja alatt, az menten átváltozik. Az ember asszony«.yá lesz, az asszony pedig emberré. A hírre megindult a vita. Egyesek hittek az újságnak, de a legtöbben tagadták. Puskás Márton, az öreg csősz azonban azt állította, hogy nem bolondság az, amit az újság mond, mert az ő gyerekkorában a tahiban is történt egy ilyen átváltozás. Az egyik öreg kőrakó munkás, aki nem ismerte a szivárvány természetrajzát, átment alatta és — Uram bocsáss! — nyomban vénasszonnyá változott. A ködmene rékli lett, a nadrágja szoknya, a kalapja fejkötő, a csizmája piros tutyi, a bajusza pedig levált a szája széléről és megsötétedett. No, nevettek is az emberek. Az is bolond, aki elhiszi az ilyen mesét! — mondta Mari ínéni. — Nem mese az, — magyarázta Puskás Márton, — hanem való igaz! És hozzátette: — De úgy mondják, hogy csak akkor változik át az ember, ha részegen megy át a szivárvány alatt. Erre már Mari néni is megnyugodott. — Az lehet, — hagyta rá. — A részeg emberrel sok minden megesik. * Meleg nyári délután volt. A fák levelei lankadlan lógtak az ágakon. Esőt jósoltak. A csónak lassan úszott a Dunán fölfelé. A kormánynál Harkapusz János ült, a nagybajuszú halászgazda. Mérges volt, mert már háromszor kivetették a hálót s még csak egy keszeget sem fogtak. Egy kis itóka is volt benne. Az is tüzelte és a sikertelenségért a halászlegényeket okozta. Különösen Pintér Gyurit. Ez a Gyuri egy kicsit elmaradott legény volt, de amúgy igen dolgos és tisztességludó. Éppen ezért nagyon bántotta, hogy a gazda minduntalan beleköt. De hát ő csak fizetett ember volt a ladikban, hát hallgatott. Közben dél felől felhők úsztak az égen és szél kerekedett. Harkapusz gazda, a part felé irányította a ladikot. Kikötöttek a csárda elé, aztán bementek az ivóba. Harkapusz gazda külön ült a sarokasztalhoz. Rossz kedve volt. Mielőtt' ugyanis eljöttek hazulról, csúnyán összeszólalkozott Mari nénivel, a feleségével s Ilyenkor lelke nagy tüzét borral szokta locsolgatni. Hozatott magának egy liter bort és lassú, kimért kortyokkal iddogálta. Közben megeredt az eső. Harkapusz bácsi ivott. Már a második litert szopogatta. Már a lelke tüze is engedett, a keze pedig úgy reszketett, hogy amikor rá akart gyújtani a cigarettára, a gyújtót — a bajusza alá vitte. A szőrszálak seroentek egyet s mielőtt odakaphatott volna, a félbajusza úgy leégett, hogy csak a Körtéje maradt az orra alatt. A legények nevettek. Harkapusz szidta őket és mérgében Gyurihoz vágta a poharát. A legény mondani akart valamit, valami nagyot, de osszeszorította a fogát s az összeszorított ajkak közül csak ennyi szűrődött ki: — Na, megállj! Majd visszaadom én még neked a kölcsönt! Harkapusz pedig' most már mérgében ivott. Addig ivott, amíg a cigaretta egyszer csak kiesett a szájából, ő maga meg szépen, simán lehuppant a székről. Pintér Gyuri kiment a kocsmából, hogy megnézze, hogyan áll az idő. Az eső már elállt. A nap újra kisütött. — Nini! De szép szivárvány van az égen! A legény nézte a szivárványt. Tulajdonképpen nem is tudta, hogy miért nézi, hiszen látott ő már szivárványt eleget. De most. mintha a szivárvány beszélt volna neki. Amint hallgatta... egyszerre csak megjelent előtte Rozi, amint a múltkor az újságot lobogtatta és újságolta, hogy Németországban mi történt azzal az emberrel, aki átment a szivárvány alatt.
