Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-11-05 / 45. szám
1938. november 6. KOMÁROMI LAPOK 3- ok***ki, félívben észak felé kanyarodik, úgyhogy a Csallóköz öt nyugati községe Szlovákiáé marad. A Kisdunától északra a pozsonyi és érsekujvári vasútvonalon fekvő Cseklfsz Magyarországhoz kerül, innen az új határ a Galánla és Pozsony közötti vasuli fővonaltól északra halad, úgyhogy - Szene magyar területre esik. A halár ezután az említett vasútvonal fölött megy mintegy Tardoskeddig, onnan északra kanyarodik s az Aranyosmaróttól délre levő Verebély fölött és Szelepcsény alatt metszi a vasuli vonalai. Innen nagyjából egyenletesen kelet felé tart. Lévától északra halad í el keleti irányban a nógrádi Kékkő- | ig. Kékkő alall kanyarodik el és 1 'északkeletre fordul el Losonc fölé. § Losonctól északra keleti irányban Rimaszombat fölült halad, majd észak felé kanyarodik, úgyhogy Jolsva magyar területre esik. Ezután kelet felé tart a határ és Rozsnyótól északra halad a német nyelvterület határáig. Szomolnoktól és Mecenzéítöl délre kelet felé megy, majd ívben Kassa fölé kanyarodik s Kassát megkerülve, keresztezi a Hernádot és átvágja az eperjes—simonkai hegyláncot. Nagyszalánctól délre kanyarodik el egyenes irányban keletre, úgyhogy az Ungvár és Nagykapos közötti vasútvonal Ungvár várossal együtt Magyarországnak jut. Ungvári megkerülve, a határ délkelet felé tart, körülöleli északon és északkeleten Munkácsot, úgyhogy Munkács is Magyarországé. Munkácstól keletre kanyargó vonalban bocsátkozik le Ugocsa megyébe, Nagyszöllőstől nyugatra halad el Feketeardóig, amely Magyarországé, egyenes vonalban metszi a vasúti vonalat és Halmi állomásnál végetér. A döntés alapján Magyarországhoz tartozik KomáHúsz éve készülünk megírni ezt a cikket. Húsz éve várjuk, reméljük, hogy egyszercsak felcsendül a magyar katonakürl hangja s mosolygósán, kedvesen lépkednek be a barnaképű magyar bakák, csattognak a huszárlovak patkói, a soha el nem felejtett csendőrsisakon meglibben a zöld kakastoll, hogy a »magyar« név mellől egyszerre lekopik ez a jelző: »kisebbség«, a melléknévnek minden velejárójával, fájdalmával, meghureollságávai, szegénységével együtt. Húsz éve erre vár a tinta a toliban, az ólombetű a szedőszekrényben, a hajtás a létékben, húsz éve óhajtjuk ezt a pillanatot, kétség és remény kitűzött vergődve, húsz éve ennek élünk, mert a szól elfojthatták, a tintásüveg dugóját lezárhatták, a nyomdagépet lepecsételhették, de a gondolatot, a vágyat, a sóhajtást és a reménységet kiölni belőlünk soha nem tudták. És nem tudták különösen Komáromban: büszkén vallhatjuk most, hogy Komárom az élen járt mindig Szlovákiában, ha magyar gondolat tcltévállásáról, magyar példáról, magyar buzdításról volt szó, Komárom ősi neve tisztán és folttiatanul ragyog ina is, a pecsovicsok s a sietve behódoltak kis száma inellcü a gerincesek, a soha meg nem alkuvók, a tisztahitűek nagy serege élt itt. Hozzánk járlak, inni a magyar Ilit liszta vizéből, hozzánk jártak a bíztatás szavát hallani, bennünket kereslek fel jó példáért s hozzánk fordultak a magyar barátságért: Tátra alján s Túróéban, Csaca vidékén s a Felső-Yág mentén, valahányszor magyarok hajoltak össze hús fejekkel, — vágyva s elismerően ejtették ki városunk nevét: Komárom, A komáromi kőszűz mégiscsak fügéi mulatóit az idegen megszállók seregeinek. a seregnek, amely úgy állott bosszút tehetetlen dühében, hogy még az ablakfákat is elégette s széttörte a lépesüket, csak azért, mert Komárom hiúsz évig nem violt hajlandó elhinni, hogy a sereg s a város; lélekben, testben: egy. Húsz éve fojtogatták belénk a szót s játszottak fölényesen velünk, állítólagos kisebbségi jogokat hangoztatva, mint macska szokott az egérrel.., Néha mézes vesszőt húzlak el az ajkaink előtt, de kiderült, hogy a mézes vessző mindig lépes vessző volt, olykor égnek fordított szemmel ígérgették a jobb sort, a demokrácia jegyébe hurkolták az elnyomást, bátor szóra! bíztattak, de ha valaki bátor szóval nekik nem tetsző igazságot mondott, arra rögtön kimondták a kegyetlen ítéletet. Húsz éve vártuk ezt a pillanatot, húsz évig hordtuk egy idegen államidegen nevét: most végre megnyíltak a sorompók, kiyirultak a tiltott színek s fölesendül az ajkakon az üldözött ének. Sokat tanultunk s hölesebbek, leltünk. A húsz év tanulságát leszűrtük: nem bosszúhadjáratokat indítunk, hanem munkát, munkál, munkát hirdetünk a magyarságért, új és egészséges vérkeringést sürgetünk a magyar életben, hogy ne csak Komárom és! Kassa, hanem Pozsony, Nyílra és Nagyszöllős is visszatérjen egyszer oda, ahol mi oly örömmel pihenünk meg a terhes küzdelem után: az Édes anya kebelébe. Járass Andor egyesült párti országos elnök meleg köszöneté a magyar delegációnak A döntőbíróság Ítéletének kihirdetérom, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Jolsva, Rozsnyó, Kassa, Ungvár, Munkács és Reregszász városok. A vitás városok közül Pozsony, Nyitra és Nagyszöllős marad Szlovákia területén. A magyar delegáció köréből származó közlés szerint a Magyarországnak jutott terület magába foglalja a nyitrai kerület legnagyobb részét és a jól svai vitás területet. Egészen pontos és végleges határt még nem lehet megjelölni, mert kisebb kiigazításokról még szó lehet. A bécsi döntést igen nagy lelkesedéssel fogadták Budapesten és Szlovákia magyarlakta területein, melyek majdnem teljes mértékben Magyarországhoz csatoltattak. Magyarország területe 12.400 négyzetkilométerrel és a rajta lakó egymillió lélekkel szaporodott. Az új határkiigazítással Magyarország lakosainak száma több, mint egymillióval emelkedett. se után Kánya külügyminiszter a delegáció tagjaival visszatért a Bristol szállóba. Itt megjelent a delegáció előtt Jaross Andor és Esterházy János gróf nemzetgy. képviselő, hogy megköszönjék a delegáció fáradságos és eredményes munkáját. Jaross Andor orsz. pártelnök beszédében kijelentette, hogy szavaiban a Csallóköztől Kárpátaljáig lakó magyarok nevében beszél és első kötelességének tartja, hogy megköszönje Kánya Kálmán külügyminiszternek 'fáradságos munkáját s azt, hogy bevált diplomáciai tudásával és tekintélyével eredményre vezette a magyarság ügyét. Hálás köszönetét mondott Ttíeky Pál grófnak, a világhírű szaktudósnak, aki minden tudását latbavetette a magyar érdekekért. A KOMÁROMI LAPQ8C a magyarság tántoríthatatlan harcosa. Olvasd és terjeszd! Hiárt ne szépítsük meg életűnket? Egy egyszerű és hatásos szer, Miért ne szépítsük meg életünket, miért engedjük az életkedvünket elvenni? Ha végtagéi izületi bántaimak kínozzák vagy ideges fájdalmai vannak, akkor vegyen egy üveg Tógáit. Nincs egyetlenegy hasonló szer — akár* Mennyire is dicsérik — amelynek 7000-nél toub orvosi eiismerökvele lenne es ráadásul sok levél hires tanároktól. Legyen tehát bizalma A Fogai feloldja a hugysavat és ezáltal egyenesen a baj gyökeréhez jut Még ma próbálja meg. Tógái minden gyógyszertárban i 2.—• Ke és 27.50 Ke árban kapható. De csak 1 ogalr vegyen és ne ártson magának aiacsonyráruin szexek által. Nyugdíjasok figyelmébe! Általános megütközést és megbotrán* kozást kelteit a szlovák kormány azon in» fézkedése, mellyel megtiltotta, hogy az állami nyugdíjasok illetményére már meg» érkezett ősszeget rendeltetési helyére jut» fassák és az összeget visszarendelte az állampénztárba. A kétségbeesett nyug* díjasok, akik egy fillér nélkül néznek így egy féli hónap elé, küldöitségileg jártak a Magyar Nemzeti Tanácsnál és Fülöp Zsigmond várcsbirénál, hogy nyugdíjuk kifizetése iránt közbnjárásukat kérjék. Sajnos, a közbenjárások a bosszú» szomjas tót kormánynál nem tudtak ered» nr-ényt elérni, a dcg’ődő kélfarku oroszlán ha már harapni nem is tudott, legalább megtette az utolsó rúgást. Mosolyogni le» heine ennek a vergődő mozdulatnak a kemikusságán, ha nem fűződne hozzá annyi tragikus szomorúság, nem követné azt éppen annak a társadalmi réiegnek a kétségbeesése, amely legjobban rá van utalva a becsületiel megszolgált nyugdíj* fillérekre. Szolgáljon vigaszul számukra az a H?*tos tudat, hogy a magyar állam nem kö» veti szomszédját a rideg önzés utján, ha* nem kötelességének ismeri, hogy hala» déktalanul hóna alá nyúljon a megriadt öreg magyaroknak. Ä Magyar Nemzeti Tanács ugyanis módját találta annak, kérelmüket nyomban tudomásába hozza vitéz Temessy Milán hadtestparancsnok* nak, a felszabadul terület leendő legfőbb katonai parancsnokának, aki nyomban megtefe a szükséges lépéseket a magyar kir. kormánynál az elmaradt nyugdíj ki* utalása iránt. Figyelmeztetjük tehát a rosszemlékű múlt legutolsó áldozatait, hogy legutóbbi nyugdíjutalvány szelvényüket, valamint nyugdíjjogosultságuk egyéb esetleges iga* zoló okmányait tartsák készenlétben, hogy a nyugdíjjogosultságuk minél gyorsabban és fentakadás nélkül megáliapúhatólegyen, mihelyt azt a katonai közigazgatási haló* ság elrendeli. kolás, de azért Losoncig egyebet se ordítottam, mint Éljen Magyarország s a Horthy tüzér legelső a világon. De itt, hallja, nincsen semmi kedvem. Már csak mennék haza. Mondja, hiszen újságolvasó ember, mikor megyünk mi már liaza tollas katonának? — Jó az Isten, majd csak megsegít, — feleltem, mert már akkor nagyon biztatókat jeleztek az újságok s a németek is masírozni kezdtek Leitmeritz felé a maguk új hazájában. — Nem bírom én azt ki, valamint mondhatom, nem bírja közülünk egy se, ugy-e, legények? Húszán üldögéltünk akkor már a magyar csoportban, én adtam a cigarettát, ők a jó szót. Mind rábólintolt az igére s csak szemük türelmetlen csillogása mutatta, hogy többet tartózkodik otthon a telkük, mint itt, a havas Tátra alatt. — Én ammondó vagyok, — folytatta Naprágyi, — hogy akár tetszik, akár nem, innen elmegyek s velem együtt a többiek mind. Nem nekem való élet ez itt. több hasznomat vennék nekem otthon. Nincs egy férfikéz az egész családban, nincs, aki őszire munkálná a földet, még a lovainkat is elvitték. De, ha ezek a bajok nem is volnának, igaz magyarnak otthon a helye mostanában, nem pedig itt, a padláson. Rántott egyet a vállán: — Hazamegyek. Ekkortájt jött a parancsolat, hogy akinek nincsen meleg takarója, meleg ruhája s aki éhes, hazamehet szabadságra két napra, de hozzon magával takarót, amikor visszajön. Másnap Naprágyi Sándor eltűnt. S vele együtt a fél szakasz. Úgy elillantak, hogy harmadnap sem jelentkeztek a reggeli névsorolvasásnál. Ezek átszöktek a gömöri határon, - meglátjátok, — búsult a füleki s igen bánta, hogy nem tartott a Naprágyi társaságával. Negyednap éjjel tértek meg. Éjfél is elmúlt, mire a vonat bedöcögött velük a késmárki állomásra s mire ők felmásztak hozzánk a padlás gerendái közé. Fülledten porzott a padlás, horkolt, köhögött az egész háztetőalja nép. Az is megbetegedett itt, aki solia orvost nem látott.- Meggyüttünk, — tapogatták ki körülöttünk a szalmát s ledőltek fáradtan. Nagyot s boldogat sóhajtott. Magára rángatta a takarót is, amiért haza kellett mennie s fáradhatatlanul majszolta az otthoni kenyeret. — Hol voltak? — suttogtam vissza, — már nagyon aggódtunk ám magukért. Nem felelt Naprágyi, hanem a sötétben sokáig, türelmesen kutatgatolL Kis csomagját oldozgalta csendesen, végre megkereste a kezemet s belenyomott valamit. Puha, illatos, izes ajándék volt: foszlósbélü kenyér. — Magyarországi, — suttogta, — a testvérem sütte, magyar kenyér. S lovábbkeresgéll. Megint csak megkereste a tenyeremet s miközben ujjaimat selymes, finom tapintás érte, súgta tovább: — Hát ez ludja-e, mi? Magyar nemzeti pántlika. — Hol járt maga, Naprágyi? A sötétben is látni lehetett vidám mosolygását, amint huncut ráncokba fut a szemealja. — Odaát. — Odaát? — rémültem el. — Odaát, — helyeselte, — éppen átugrottam hozzájuk egy kis kenyérért s ezért a szép szalagért, aminek a színei még így sötétben is sütik, égetik a szemeinket. Mert meg kelleti nekik mondanom, hogy várjanak most már türelemmel, nemsokára hazamegyünk, hogy illő tisztességgel fogadhassuk őket. — No és? Azt mondták, bőgj- még várnak egyideig, de nem sokáig már. Mert Tarjánba voltam, tudja, Salgótarjánba, s onnan hoztam ezt a kis nemzeliszin szalagot... Kézbevettük a szalagot a sötétben, úgy dédelgettük. Mintha csodálatos fényt sugárzott volna a szalag, mintha jóságos meleg áradt volna belőle | s titkos hivogató szó suttogott volna, ! mert az egész padlásalja magyar fel- I ébredt erre, csak a magyar, senki más ; s a szalmában közelebbcsúszott Nap- i rágyi Péterhez, Naprágyihoz, aki át- I szökött tegnapelőtt Tarjánba, Tar- i jánba egy szeletke szalagért... Kézről-kézre adogattuk a szalagot. Mindenki tenyerében tartotta egy percig, melegített, forró volt ez a szalag, megesküdtünk volna ott a sötétben, hogy a sziliét is pontosan látjuk, a színét is ennek a háromszinű, selymesfogású kis szalagnak. Visszalette végül is Naprágyi a sza; lagot a zsebébe s fekhelyére mászott | az egész társaság. Megnyugodott min! denki, jóleső álomba borult, de hiszen j így is illeti, mert Naprágyi pompásan j elvégezte a követséget: elhozta túlról, ! odaátról a legszebb üzenetet.
