Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-08-20 / 34. szám
4. oldal. KOMAROMI LAPOK 1938. augusztus 20. Nyári barangolás a dalmát silgettengeren Végig a kék Adrián: a délszláv Jadranon Susakíól Hvarig és vissza Irta: Fúthy Ernő. A FELFÚJT GYÖNGY Rab-Susak ... Csak ne volna a kellemes hegyekről való elutazásnak, búcsúzásnak, elválásnak ilyen halálszaga! Bánatomban beültem a bárba egy kis jegelt veresre. A mellettem . lévő asztalnál épp akkor kezdte el udvarolni a bevezető motívumokat egy négerre sült úr, egy sülni induló szarajevói hölgynek. Az ilyesmi viszont felvidítja az embert, mert ez a legyőzhetetlen életet észlelted valamikép és épp ezért örömmel szögeztem le, hogy este még jól bevacsoráztam Hvaron, most ülök a bárban, a jéghideg vörössel, ami rendkívül jót tesz az embernek ebben a melegben, azután alszom egy remeket a fenomenális fedélzeti kabinban és reggel nyolckor Rabon vagyok, Dalmácia északi részén, egy másik szigetén, amelyet általában az Adria gyöngyének szoktak nevezni. Megelégedetten gyújtottam rá egy Drinára. Őszinte sorok egy felkapod hely.ő; Érdekes és elég szép fekvésű ez a Rab szigete, amelyről Herczeg Ferenc színes, kellemes útirajza a »Szelek szárnyán« Arbe néven emlékszik meg. Mit mondjak: nagyot változott a világ azóta, és ma Rab, Raguza vagyis Dubrovnik után a legmondénebb hely az Adrián. Ezt már a két folyton nadrágban járó prágai hölgy is emlegette még Biogradban. Meg is találtam őket a rabi strandon. Rögtön közölték, hogy már Rab sem a régi. — Tudja, — mondja Elze, — borzasztó, hogy mennyire leromlott a közönség nívója. Össze sem lehet hasonlítani a tavalyiakkal meg a tavalyelőttiekkel. Erről később végighallgattam egy szókimondó bécsi asszony előadását a vízben, a nagy keréken való hancúrozás közben. Hát ami igaz, az igaz. Júliusban, augusztusban, publikum szempontjából, nem nagy öröm a tenger. Kispolgári, vagy maximum középpolgári, dús taglétszámú családok és a társasutazások oly csodálatosan nagy hazai unalmat és nehézkességet hoznak magukkal egyes helyekre, hogy a végén elszalad az egyik ember a másiktól. Meg is mondta dr. Avellini Hvarban — Uram, ide októberben tessék eljönni, majd akkor meglátja, mi van itt. Rab ugyan nem családi hely, úgynevezett mondén élete viszont ugyancsak hamis. Bécsi jobban fizetett irodakisasszonyoké itt az éjszaka, meg a nappal sztárjaié, filmről másolt Marlene Dietrich allűrökkel, hajjal, arccal, szemöldökkel, mindennel. Láttam egész közönséges éjjeli tengerparti jeleneteket, de hallottam azt is, amikor egy rettenetes csúnya és terebélyes falusi tanítónő kétségbeesetten tiltakozott ellene, hogy nagyon elszánt lovagja a szálloda kapujáig elkísérje. Ilyen végletek között vonaglik itt az élet, amely valahogy képtelen jellegzeteslen kialakulni. A strandra vitorláscsónakok viszik az embert, sőt vissza is hozzák, háromért, azaz hogy '30 fillérért. A strand azzal tűnik ki a dalmát parti fürdők közül, hogy feneke színtiszta homok, fent a magasra képezett parti részén ugyancsak van elég homok, ami nagy dolog errefelé. Ezenkívül lassan mélyül a víz. Be lehet menni jó száz métert és még mindig nem kell úszni. Ezzel szemben, mint minden nagy tömeg által frekventált helyen, zavaros, piszkos a víz. Nem úgy, mint Biogradban vagy Hvaron, ahol meg lehetett látni a dináros pénzdarabot az ötméteres mélység fenekén is, olyan kristálytiszta volt a tenger. Bóra!... Nem is máradtam sokáig a Frange - pánok egykori fészkében. Az egyik reggel nyolckor úgy leszaladt velem a hajó észak felé, mint a nyúl. Alig értünk azonban ki a szabadabb tengerre, nagy meglepetés ért bennünket, ami rám: szárazföldi patkányra, egyenesen élmény erejével hatott. Északkelet felől a parti hegyekből förtelmes erejű szél kapta oldalba a hajót, amely szégyen ide, szégyen oda, bizony eldült a süvítő, jajongó viharsuhancok reggeli tornája alatt. A tenger, az eddig dunai szelidségű Adria pedig úgy felfortya n, hogy rá sem lehetett ismerni. Fehér volt a dühtajtéktól és olyan hullámokat eregetett indulatja, hogy azok a második fedélzetre is felnéztek és úgy végignyalták pillanatok alatt a terepet, ■mint annak a rendje. Táncolt hajónk kegyetlenül. Fogózkodás nélkül mozdulni sem lehetett. Egyszer megkíséreltem és nekimerészkedtem a külső korlátnak, hogy megnézzem a mélyben azt a fantasztikus tombolást és sistergést, amit ilyenkor a tenger végez és aminőt oly ritkán láthat a tengernélküli föld fia. Csak egy percig bámulhattam, a következő pillanatban nekiment egymásnak két öreghullám odalent és ebből a csattanásból vagy két vödörre való víz a magasba lendült, onnan pedig tuss alakjában zuhant vissza rám, illetve a fedélzetre. Ott álltam megfürödve. Egy ugrással visszarepültem a hajó falához, amelynek korlátjába többek között egy cseh nézőtárs is kapaszkodott, aki gyanúsan merevülő szemmel nézte a viháncoló tengert. — Na, — mondtam nevetve és ráztam le magamról a vizet, — ez a tenger nem viccel. — Nem, nem — felelt elhaló hangon, majd elszántan odarohant a külső korláthoz. Áthajolt rajta és a kezében lévő újságot diszkréten arcához tartotta. Megsajnáltam szegényt, de ahogy körülnéztem, láttam, hogy bajok vannak. A Reuter távirati iroda jelentése sze* rint tegnapelőtt hajtották végre Schwarz Mordecháj, palesziinai zsidó rendőr felett a halálos Ítéletet az acrei börtön udvarán. Halálra Ítélték, mert agyonlőtt egy arab rendőrt. Titus császár ideje óta Schwarz a második zsidó, akit Pa* lesztinában kivégeztek. A világ zsidó szervezetei, különösen a csehszlovák szervezetek, kérvényt nyuj* toltak be a palesztinai angol hatóságokhoz, hogy kegyelmezzenek meg Schwarz Mór* dechájnak, de a kérvényt elutasították. Schwarz Komárom vidékéről szár* A komáromiak daliás főhercege. Maholnap már nem igen lesz Komá* romban élő ember, aki emlékszik még a komáromiak egykori daliás főhercegére, János főhercegre, aki Komáromban a múlt század hetvenes éveiben több esz* lendőt töltött itt a kőszűz városában. A Habsburg család tagja volt, de a bécsi Habsburgok kegyvesztettje és így érthető, hogy a hazafias komáromi közönség két* szeres szeretettel fogadta az ódon falak közé vezényelt magasrangú katonatisztet. A Bécsben mulató Habsburg család azt hitte, hogy a főhercegnek a Komáromba való vezénylése száműzetéssel lesz egyenlő. Hogyisne lett volna az, gondolták a büszke császárvárosban: Bécs, a gazdag város után a szegényes Komáromba kerülni nem lehetett valami főhercegi élvezet. Hiába irta és hirdette széliében az or* szágban a kétszázéves Komáromi Kalen» dárium boríték verse, hogy Ez ime itten Rév*Komárom város, Nyáron már nem poros, télen már nem r [sáros, mert bizony ezzel a híradásával ez a jó öreg kalendárium ugyancsak meghamisí* Egyre-másra szaladgálnak a matrózok a vödrökkel. Az egyik pihenőszékben egy német férj vigasztalja feleségét, hiába. A másikba egy hős ficsur rogyott bele, aki eddig pipával és ballonkabáttal imitálta a tengeri farkast. Itta a konyakot, de hiába. A kikötőben még ó, mily fölényesen hettyegő démonok, most itt hevertek nyögve és siralmasan. Rossz volt rájuk nézni. Bóra! — mondta a pincér vidáman és megállt, hogy ‘gyönyörködjék a hullámok harcában. Cirkvenicától kezdve viszont, mintha elvágták volna. Ismét sima vizen szaladt a hajó Susak felé. A susaki papucs ás mí g néhány apróság. Még egy-két filmkockát a kóborlás végére. Amikor lefelé mentem, a susaki szállóban felejtettem a reggeli cipőmet. Biogradban vettem észre. Gondoltam, nincs baj, majd megkapom visszajövet, hisz ugyanoda szállottam. A biogradi portás azonban írt érte. Azt mondta, itt az a rend, hogy utánaküldjék. De nem küldték. Én nem nyugtalankodtam, a portás igen. Elutaztam Hvarra. Két nap múlva átnyújtott a ‘titkár egy csomagot. Uram, megjött a papucsa Susak - ról. Susakban az igazgató bocsánatot kért, hogy ily későn jutottak hozzá az elküldéséhez. De — mondta mosolyogva — mégis jobb későn, mint soha. Nincs furább, mint az a tízméteres híd, amely átíveli a fiumara patakot. A híd egyik oldalán van Délszlávia, a másikon Olaszország. Az egyik oldalon Susak, a másikon Fiume. Felmentem sétálni a susaki hegyoldalba és néztem az ütött-kopott fiumei villamosokat. Sétáltam Susakon s néztem, hogy Fiúméban mikép randevuzik a hadnagy úr a szinyorával. Azt hiszem, a susaki hölgyek fiumei pletykákkal szórakoznak és viszont. mazik, néhány év előli vándorolt ki Palesztinába, ahol belépett a zsidó segédrendőrök közé. A halálraítélt rendőr utolsó kívánsága az volt, hogy beszélhessen az újságírókkal. A lapludósitókat be is vezették a börtön udvarára s a halálraítélt rendőr a bitófa árnyékában kijelentette, hogy ártatlanul ítélték el, mert nem ő ölte meg azt a rendőrt, aki* nek haláláért felelősségre vonták. Schwarzot néhány perccel nyilatkozata után mégis felakasztották. tolta a világtörténelmet, mert a hatvan* hetven év előtti Komárom bizony na* gyón is poros és sáros volt. Hiszen még most sem lehetne nyugodt lelkiismeretid kimondani a teljes por* és sármentessé* get. Szóval a bécsi udvari intrika biz* losra vette, hogy János főherceg itt, Ko* máromban halálra fogja unni magát. Dehát miért is lett János főherceg kegyvesztett Bécsben, az udvarban ? Még füzérőrnagy korában irt egy röpirafol: „Drill oder Erziehung“ címmel és ezzel maga dien zúdította Albrecht főherceg engesztelhetetlen gyűlöletét. Ezt még job* ban fokozta, amikor egy történelmi mun» kajában az 1849*iki magyar szabadság» harcról írván, a legmelegebb elismerés hangján szólt Klapka hős komáromi se» regéről, amely végsőkig tudta tartani a komáromi várat az ostromló osztrák le» hefetlen dühe ellen. Hátha annyira imponál néked a ko» máromi várőrség, menj szórakozni Ko* máromba, főzte ki a bécsi boszorkány» konyha és János főherceget Komáromba helyezték. Albrecht főherceg nem örvendett va* lami nagy népszerűségnek a magyarok körében és a miatta idekerüli János fő* Vennék egy kisebb családi házal Cím a kiadóban. herceg népszerűsége csak nőtt a komá» romiak szemében. A bécsi intrikusok azonban nagyon tévedtek, hogy János főherceg itt ha* Iáira unatkozik, mintha börtönben lett volna, mert a főherceg pompásan érezte itt magát, összeforrott a komáromi pol» gársággal, sietett megtanulni magyarul. Magyar tanítója Nemes Soma községi iskolai tanító volt és hamarosan már annyira haladt a magyar nyelvben, hogy Petőfit eredetiben olvashatta, ami igen boldoggá tette. Különösen örült annak, hogy régiség gyűjtő szenvedélyét itt, Komáromban, ebben a régi, patinás városban eléggé ki tudta elégíteni A kapucsengők ősei, a kopogtatók, amelyek nem hiányoztak egy komáromi kapuról sem, nagyon érdé* kelték, mert igen sok régi, többszáz éves is volt azok között. Ezeket mind össze* vásárolta, illetve a legtöbb polgár aján* dékul adta neki, amit a főherceg viszon* zott valami szép ajándékkal. A kopogta* tókon kívül a régi szélkakasokat is ősz* gyűjtötte, amelyek közölt szintén volt nem egy a lakafosmesferség remeke. A Klapka* téren akkor egy közkút állott, amelynek vasrácsa csodálatos példánya volt a vas* munkaművészetnek. Egyszer átírt a vá* roshoz, hogy ezt a remekművet megvá* sárolja. Tekintettel arra, hogy a városnak igen sok jót tett, különösen a gyakori árvizek alkalmával és a dunai védtöliésl is az ő kezdeményezésére építették meg és az építkezéshez katonai munkaerőt adott, a város ajándékképpen adta át ezt a remek vasrácsozatot, amely egy szőlő* lugast ábrázolt a legfinomabb részlelki* dolgozásban. Amikor a tragikus végű főherceget a Habsburg család holttá nyíl» vánította, a komáromi Jókai Egyesület mozgalmat indított, hogy ez a remek vas* rács Komáromba visszakerüljön a gmun» deni ló partján levő Orih kastélyból, ahová a főherceg annak idején vitette, de sajnos a Jókai Egyesület akciója nem járt eredménnyel. Néhai Tuba János bátyám, volt bank* igazgató, országgyűlési képviselő, a Ko* máromi Lapok megalapítója, mondotla nekem, hogy egyszer nagy fölháborodási okozott az a sajnálatos eset, hogy a ko» máromi gyakorlótéren egy osztrák tiszt egy magyar tartalékos tanítói arcul ütőit. A város másnap küldöttséget menesztett a főherceghez. Ennek a küldöttségnek a szónoka Tuba János volt. A főherceg nagy fölháborodással hallott az esetről és teljes elégtételt igért, de sajnos másnap hirtelen elhelyezték Komáromból. Ki tudja, nem*e az elégtételadástól féltek Bécsben? Tuba János bátyánk azt is elmon* dotta, hogy amikor a főherceg megtudta, hogy az ő szüleinek régi, antik órája van, meglátogatta az öreg komáromi ha» lászcsaládot és elkérte az órát. Ha va* lami régi szekrényről hallott, rendesen személyesen nézte meg és hacsak lehe* felt, megszerezte azt. Prágay Ferenc ko* máromi molnármesfertől is vett egy ilyen antik szekrényt, amely már igen rozoga állapotban volt. E régi szekrényt Molnár Ferenc asztalos, a Népbank ké» sőbbi igazgatója restarálta a főherceg uta* sítása szerint. Amíg a munka tartott, sűrűén be*belátogalotl a műhelybe és ott hosszasan elbeszélgetett, sőt ha esténkint Molnár Ferenc kinézett a nádor*uccai lakása ablakán, az arra haladó főherceg mindig megállóit pár barátságos szóra. A komáromi könyvkötők munkája is nagyon tetszett néki és Komáromból való eltávozása után is sokáig Merld Alajos komáromi könyvkötőnél köttette könyveit. Itteni borbélya Búza Sándor volt, akit annyira megkedvelt, hogy eltá* vozása után nagyobb pénzjutalmat és fényképét küldte meg neki. Búza Sán» dór egyik rokonától hallottam, hogy ami* kor a főhercegnek hullani kezdett a haja, közönséges petróleummal kenték be és aztán bekötötték fejét és jóidéig ebben az éppen nem illatos pácban izzadt a fő« hercegi fő. Komárom messze földön hires szép asszonyai és szép leányai is hozzá já* rultak ahhoz, hogy Komáromban jól »Ártatlan vagyok!« — mondotta kivégzése előtt a Jeruzsálemben felakasztott, komáromi származású zsidó rendőr Régi komáromi emlékek in.
