Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-12-24 / 102-103. szám
10. őldál. KOMAROMILAPOK 1927. december 21. egyszer mégis ... Ne bánjátok, úgyis megettük volna, elpusztítottuk volna. Hát most nincs legalább mibe belepusztítani. Hosszan ültünk, magunk elé néztünk s hallgattunk. A foszlós kalács íze a számban égett s egy percig könnyek szorongattak. Aztán ránéztem apámra. akij csendes mosollyal nézett bennünket s egy darab barna kenyeret szelt le: Edd kalács helyett fiam. Hidd azt, bogy kalács. És örülj neki, hogy adhattunk ma valakinek mi is puha kalácsot... Beleharaptam a kenyérbe. Háromnapos, barna kenyér volt, a héja keményen ropogott. Anyám rámosolygott a kenyérre s lassú mozdulattal simította végig az abroszt. Rajtafelejtettem szemem édesanyámon s ahogy mosolyát néztem, mindjárt elhittem neki, hogy amit rágok, az a legfinomabb s legpuhább ünnepi kalács. Azóta, ha valami nem ízlik az életben, csak őreá gondolok, anyámra. A mosoly, amely mindig velem van, a legkeserűbb falatot is megédesíti, mert az édesanya szava tudja a száraz kenyeret átvarázsolni omlós, finom kaláccsá ... Egy nap Betlehemben, ahol Krisztus urunk született Jrhi: I)r. Baranyay József. Ilyenkor, karácsony előtt, műidig kétszeresen boldognak érzem magam, ha arra gondolok, hogy a hatalmas Gondviselés megengedte, hogy eljuthattam a Szentföldre, ahol Krisztus Urunk járt, tanitoti, mártírhalált halt és föllámadott. Szinte-sokszor azt képzelem, hogy álom az egész és csak álmomban jártam Betlehemben, Krisztus Urunk születése helyén. De ha előveszem a Szentföldről hozott sok emléket, akkor boldogan érzem, hogy ez nem álom volt, hanem egy szép, soha el nem felejthető színes valóság. Jeruzsálemből, abol pár napot töltöttünk, egyik nap kirándultunk Betlehembe. A Megváltó idejében gyalog, öszvéren vagy szamárháton, no meg tevén tették meg az utat a vándorok, mi már gyorsan iramló autón száguldottunk ki Jeruzsálemből Betlehembe. De hát persze hiába ismerik a Szentföldön is az autót, azért elég sokan használják még most is a fentebb felsorolt régi közlekedési eszközöket. Útközben megálltunk Ráchel sírjánál. Ráchel a biblia szerint Lábán legifjabb leánya volt, akiért Jákob előbb hét évig és azután, amikor Lábán Ráchel helyett idősebb nővérét, Leát adta oda, még hét évig, összesen 14 esztendőt szolgált. A biblia szerint Ráchel, amikor Jákob felesége lett, Józsefnek és Benjáminnak adott életet, de Benjámin születése után meghall. Ennek a Ráchelnek sírjál mutogatják a Betlehem felé vezető út mellett. Ősrégi épület ez, amelynek belsejében még régibb kőkoporsó van elhelyezve. Párszor körüljártam ezt a több ezer éves síremléket, amelyről az a véleményem, hogy csak kőkoporsónak látszik, de valójában belül nem üres és egészen tömör és a sír tulajdonképpen a hatalmas kőtömb alatt van. A zsidók által nagy tiszteletben tartott ősi sír környékét is szentnek tartják. A kegytárgyakat forgalomba hozó kereskedők mozgalmas üzleteket bonyolítanak itt le. Apró kis szelencékben Ráchel sírja mellől szent földet hoznak forgalomba, amelyet azok őriznek nagy tisztelettel, akiknek nem engedte meg a sors, hogy eljöhessenek a Szentföldre és elzarándokoljanak a zsidók egyik ősanyja, Ráchel sírjához. Amikor mi ott jártunk, igen sok zarándokot találtunk ott, akik buzgón imádkoztak az ősi sír tövében. De nemcsak a zsidók, hanem a keresztények is nagy tiszteletben tartják Ráchel sírját, mert minden karácsony ünnepén a Jeruzsálemből jövő köves úton körmenet halad Betlehem felé teve- és szám ár háton és mindig megállnak és imádkoznak Ráchel sírja előtt. Ezen az úton haladtak a napkeleti bölcsek is, akik közvetlen Betlehem kapuja előtt lévő kútnál csillapították szomjukal. Ezt cselekszi a karácsonyi körmenet is. Amint közeledtünk Betlehemhez, mindjobban éreztük, hogy valami vallásos áhítat szállj a meg a szívünket, amit már abban a pillanatban kezdtünk érezni, amikor a hajfai kikötőben a Szentföldre léptünk. De ez az áhítat különösen fokozódott itt, ahol minden talpalatnyi hely megszentelt rög és ezer és ezer vallásos esemény emlékét őrzi. Ismeretes, hogy az a szűk szállás Betlehemben, amelyről az evangélisták elmondják, hogy oda tért be Mária és József, már a második század evangéliummagyarázóinál sziklabarlang gyanánt szerepelt. Azt is tudjuk, hogy ezt a barlangot a legelső keresztény időben mutogatták már, mint Krisztus Urunk szülőhelyét. Azt is hozzátehetjük, hogy Betlehemben az ökölnyi gyerekek, pogányok és keresztények egyaránt el tudták vezetni az idegent arra a helyre, ahol a Megváltó született és ahol látható a jászol, amelyben az Ur Jézus pihent. Az csak természetes, hogy a betlehemi barlang igen hamar a kereszténység legnevezetesebb és legszentebb helye lett, ahová a világ legtávolabbi részéből is zarándokoltak a hívők százai és ezrei. E barlang fölé a keresztény vallás egyik hű terjesztőjének, Nagy Konstantinusznak anyja, Szent Ilona császárné 335 év táján igen szép bazilikát építtetett. A születési barlang egy ligetben feküdt, amelyet a pogány Adonisznak, a szépség istenének szenteltek. A bazilika felépítésével a pogány kultusz helyet adott a kereszténységnek. Szent Ilona császárnő által épített bazilika úgy ölelte át a születési barlangot, hogy a barlang képezte a bazilika kriptáját, amelyet államvallást megillető tisztelettel vettek körül. Ezt a bazilikát a VIII. században átalakították, de még most is a legszebb ókeresztény építmények közé tartozik és a keleti részét még mindig használják istentiszteleti célokra. Végre elérkezett a várva-várt pillanat és beléphettünk a születési barlang fölé épült bazilikába. Már a belépésnél feltűnt, hogy a hatalmas bazilika bejárata szűk és alacsony, úgyhogy valósággal térdre kellett görnyednünk, amikor áthaladtunk a bejáraton. Kezdetben azt hittük, hogy egyenesen a földalatti születési barlangba jutunk, azért olyan szokatlanul alacsony a bejárat. Nagy volt azonban a csodálkozásunk, amikor a bejárat végétért és láttuk, hogy egy hatalmas templomba jutottunk be. Azt is gondolta és mondotta egyikmásik utitársunk, hogy azért kell a bejáratnál annyira legörnyedni, hogy a hívők már a bejáratnál boruljanak le a szent helyen. Sajnos, a szűk bejárat oka sokkal elszomorítóbb. Amint hamarosan megtudtuk, ez a szűk bejárat a kereszténység és a pogányság közötti harcnak egyik szomorú emlékét őrzi. Hogy a pogányok boszszantsák és megszégyenítsék a keresztényeket, amikor még a születési templom bejárata hatalmas és tágas volt, a pogányok állatokat, teheneket, lovakat, tevéket vezettek be a templomba és ott tartották hosszabb ideig. Ha a keresztények szól emeltek a kegyeletsértés ellen, gúnyos röhögés között vágták vissza a pogányok, hog3r hiszen a Megváltótok is istállóban született, hát miért nem tetszik nektek, ha ide istállóba való barmokat kötünk be. A kereszténység azután úgy fogott ki a pogányokon, hogy a tágas bejáratot annyira megszűkítette, hogy amint már előbb jeleztem, csak térdig meggörbülve lehet a szent helyre jutni és az állatokat nem lehetett rajta bevezetni. A születési barlangba a szentélyből északra 16, délről 13 lépcső vezet le. A talpazata fekete és vörös erecskékkel átfutott fehér márvány. Az oldalai és menyezete is jórészt márvánnyal van burkolva és nehéz, selyem függönyökkel borítva. A barlang három oltára közül legnevezetesebb a keleti sarákban lévő márványoltár, amely alatt ezüst lámpák sugározzák a szelíd fényt és megvilágítják az asztal alatt levő 14 ágii ezüslcsillagot, amelynek belső körzetében ez az egyszerű felírás olvasható: »Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától«. Ebből a születési barlangból ajtó nyílik egyéb, szintén földalatti kápolnákba, minő a Herodesi király által legyilkolt kisdedek emlékét őrző aprószentek kápolnája, Szent Jeromos, Szent Paula, Szent Eusztáchius, Szent Eűsébius sírja. Jámbor szerzetesek fogadtak benminket a szentélyben és apró karácsonyfagyertyácskákat adtak kezünkbe és annak világánál mentünk le a fentebb leírt születési sziklabarlang-. ba, ahol dacára annak, hogy sokan voltunk, mégis áhítatos csend ütött tanyát. Csendes zajt csak a meghatódott szivek dobbanása okozott. Felejthetetlen percek voltak ezek és nehezen, fájó szívvel váltunk el ettől a megszentelt helytől. Maga Betlehem Júda földjén fekvő kis város, 8 ezer lakossal. Nagy város sohasem volt, de örökké világhírűvé avatta az a szerencsés körülmény, hogy itt született az Ur Jézus Krisztus. A hebroni országút mentén, Jeruzsálemtől gyalogosan kétóra járásnyira fekszik egy magaslaton. Lakosainak fele római katolikus, fele nem egyesült görög, van köztük néhány száz örmény katolikus és ta-^ Ián száz mohamedán. Betlehem kedves, tiszta és jó kinézésű városka, amely elüt a többi eléggé piszkos keleti városok nem mindig megnyerő külső képétől. Bejártuk Betlehem majd minden uccáját, hiszen szent nyomokon jártunk itt, akárcsak bent Jeruzsálemben a Szent Sír templomában, az Olajfák hegyén, vagy a Getszemáni kertben. Nehéz volt megválni Betlehemtől, ettől a szent várostól, de időnk letelt s vezetőnk sürgette az indulást és a köves úton gyorsan robogtunk Jeruzsálembe. Mikor ezeket a sorokat írom, az uccán betlehemes gyerekek járnak és felhangzik énekük, hogy: Mennyből az Angyal Lejött hozzátok, Pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe Sietve menve Lássátok, lássátok... A betlehemes gyerekek éneke újra eszembe juttatja azt a felejthetetlen napot, amelyet Betlehemben töltöttem, ott, ahol az Ur Jézus született... Bandika karácsonyfája írtam én már egyszer a Hornik családról, Hornik András és Trimay Katalin szerelméről, Hornik uram százaranyakat tett a móringolásról. Az óta forgott tovább az idő kereke, a jegyesekből házaspár lett s Hornik szép pályát futva, mint szenátor öregbíté hírnevét. Eljegyzésük 1780-ban történt s 1783- ban már mint hűséges házastársak laktak a mai Masaryk ucca nemesi telkén épült házukban. Kata leányzó mint asszony, boldog családanya féltő gonddal ápolja életfájuk új hajtását, a kétéves kis Bandikét. Most is, karácsony hetében néki szolgál és édesteherként viszi a vett zöld fenyőfácskál, hogy Jézuska adományával feldíszítve, megörvendeztesse pici szívét. A nagy hideg gőzöl. Fiacskája észrevévén őt, elibe tipeg. Karácsony este Hornikéknál is felgyűlt az örökszeretet-gyertya lángja s fénye még sápadtabbá tette a pici arcot, mely láztól égő szemmel nézte. Mély csend van a Hornik házban. Beteg a Bandika, ezért nagy’ a szomorúság, nagy a bánat. De im, a mély csendet hang töri át, messziről jövő, szívhez szóló, vigaszt nyújtó. Betlehemjárók éneke ez, mely lágy zsolozsmájával a szívhez érve újéletet, hitet nyújt a reménytelenségben lemondással küzdő kétségbeesett szülőknek. Krisztus király estjén. És Hornik megérti. Fájdalmas szemmel néz hűséges társára, fiára, a karácsonyfára. Kebléből sóhaj tör elő s fejét mélyen hajtva lép a fához és előtte leborulván, könnyek közt kéri Megváltója irgalmát szenvedő gyermekükre. éltük reményére. Szívből jön a fohász, felszáll az égbe és a könyörülő Isten leküldi angyalát az élet gyógyító balzsamával s leveszi a szenvedő gyermek homlokáról fájdalma tövis koszorúját, öröm ül a Hornik házon, Bandika felgyógyult és vidáman játszik Jézuska ► sok-sok adományával. S láttára a vaskezű szenátor, erős viharok kemény daoolója, lágyszívű apává válik. Csillogó szemmel ad hálát Istenének s fogadja, hogy a karácsonyfát, mely alól fohásza meghallgattatásra talált s mely visszaadta gyermekét, megőrzi és nem hagyja el soha. * Azóta nagyot fordult az idő kereke és sok-sok mindent felőröli, míg 1783- tól 1937-ig ért. Eltűnt forgatagában a Hornik család, a korában kimagasló Trimay család, ma már késői utóda sincs. Minden megváltozott, minden megszűnt, csak egy nem: a karácson fácska. Ha a Masaryk (Nádor) ucca 65. számú ház előtt megállva, annak átellenesét nézzük: elibénk tárul az egykori híres kúria. Udvarából a házat átnőve, magasan kilátszik egy fenyőfa, Bandika volt kárácsonyfája. A fa még ma is él és női az égnek, hogy így hirdesse a könyörülő Isten végtelen nagy' irgalmát. Farkas Péter. A karácsony mindenkor a legnépszerűbb ünnep volt, de a legtöbb babona is fűződik hozzá Egyetlen ünnep körül sem keletkezett évszázadokon keresztül annyi kedves népszokás, mint éppen a karácsony körül. Nem hiába a családok ünnepének tartották ősidőktől fogva, mert valóban az. Az a körülmény, ahogyan a kis Jézus Betlehemben született, az emberi szegénység és egyszerűség legtökéletesebb kifejezője. Istálló, pásztorok, barmok, népvándorlás, zűrzavar, mind-mind olyan körülmények, melyek az egyszerű emberek életsorsának velejárói. Nem csoda hqj, ha eme ünnep körül számos, sőt számtalan babona keletkezett s szokássá jegecesedett. Ahány világrész, ahány ország és ahány vidék, annyiféle babonás, de azért ártatlan népszokást jegyeztek fel a karácsonynyal kapcsolatban. Egyes községekben Andrásnap, Karácsony és Szilveszter estéjén, a 7 órai harangozáskor a legények és leányok kiállanak a kapuba s a bal lábukra állva, megkérdezik az első arra menőtől a keresztnevét, mert ugyanaz lesz a neve az illető jövendőbelijének is. Vannak falvak, ahol Karácsony és Szilveszter éjjelén háromnegyed 12 órakor a leányok kimennek a csorgóra (csörgő forráshoz) és megmossák az arcukat friss vízzel, de nem törülköznek meg, hanem hazaszaladnak és senkinek egy szót sem szólva, lefeküsznek s akiről legelőször álmodnak, az lesz a jövendőbeli. Igen sok karácsonyi pásztorjátékot ismerünk, melynek tárgyában népies babona szerepel. Van egy divatos pásztorjáték, melynek szereplői egy gyorsfutó, egy angyal, négy fiatal pásztor és egy öreg pásztor. A játék egyébként tele van humoros részletekkel is. Babonás néphit az is, liogy karácsony éjszakáján minden jószág megszólal az istállóban. Vannak falvak, ahol szalmát terítenek az asztalra, arra abroszt tesznek és azon vacsoráznak. Másnap a szalmából gúzst tekernek és á gyümölcsfák törzsére csavarják. Ezek a szalmagúzsok megmentik a fa gyümölcsét a férgesedéstől. Az is régi szokás, hogy karácsony vagy Szilveszter estéjén galuskát főznek s minden galuskába egy cédulát tesznek, melyre egy férfi neve van felírva. Amelyik galuska legelőször jön fel a víz színére, a benne levő név lesz a leány jövendőbelijének neve. Aki nem hiszi, próbálja meg.
