Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-12-15 / 100. szám
Otvennyolcadik c '.yam 100. szám Szerda, 1937 december 15. Alapította: néhai TUBA JÁNOS. ------ POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP ------- Főszerkesztő: GAAL GYULA DR. Előfizetés: egész évre 80 Ké, félévre 40 Felelős szerkesztő KÁLLAY ENDRE DR. Ké. negyedévre 20 KC. Külföldön 120 Kö. - Egyesszám ára 1 Ké. Szerkesztő BARANYAY JÓZSEF DR. Főmunkatársak: FÜLöP ZSIGMOND és SZOMBATIIY VIKTOR Szerkesztőség és kiadóhivatal Masaryk ucca 29. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton Szilassy Béla szenátor interpellált az árpa és maláta kivitelénél tapasztalt anomáliák miatt Az árpa és a maláta kivitelénél egyes beteges tünetek mutatkoznak, amelyek sürgős orvoslásra szorulnak. A viszszásságok következtében sok károsodás éri a gazdákat, akiknek érdekei megvédelmezése céljából Szilassy Béla dr. szenátor interpellációt intézett az összkormányhoz. Az alaposan megindokolt interpellációban a következő kérdéseket teszi föl az összkormányhoz: Van-e tudomása azokról az üz elmekről, melyek a csehszlovákiai árpakivitelt veszélyeztetik ? Hajlandó-e vizsgálatot indítani annak megállapítására, hogy ki felelős azért, hogy az árpa- és malátakivitel a mai napig nem indulhatott meg? Hírek a kormány Az ünnepek előtt nincs egyéb program, mint minden évben ilyen időtájt, a költségvetés megszavazása után a karácsonyi szünet megkezdése. A téli munkaprogram egyelőre tehát a nemzetgyűlés ítéli szabadságra küldése, ami karácsonyig megtörténik. Ezzel egyidejűleg Hodzsa miniszterelnök háromheti üdülési szabadságra távozik s január közepén kezdődik a kormányrekonstrukciós tárgyalás. A feltétlenül felváltandó miniszterek között emlegetik Machnik nemzetvédelmi, Dostálek közmunkaügyi miniszteren kívül Bechyne vasutügyi és Dérer dr. igazságügyi minisztert. Bechyne minisztertől pártja kezd elfordulni. Különben is mindig az volt a nézet, hogy Bechyne csak beházasodott a szociáldemokratákhoz a cseh nemzeti szocialistáktól. Bechyne miniszter ugyan Prágában tartózkodik, de újságírók előtt kijelentette, hogy ő még betegszabadságon van. Dérer miniszteri Markovics váltaná fel, mint az már máskor is történt, ezúttal állítólag abból az okból, hogy Dérer szabadabb legyen a szlovák néppárt ellen intézett koncentrált agrár-szociáldemokrata támadásban. A kormánybalépés lehetőségére epedve vár a cseh nemzeti egyesülés, mely már most szerette volna bejuttatni jelöltjét Najman helyére. Hogy vágyakozása kielégül-e, már főbenjáró felelősséget vállal) raa-Mit szándékozik tenni a kormány, 'hogy az ilyen üzelmek következtében a gabonatársaságra háruló károkat ne hárítsák át a földművesekre semmiféle alakban? Hajlandó-e a kormány intézkedni, hogy az árpaexportnak eddig nyújtott, de a világpiaci árak alakulása következtében fölöslegessé váló extrakedvezményeket a gabonatársaság azonnal szüntesse be? Milyen intézkedéseket hajlandó tenni a kormány annak érdekében, hogy az állampénztárt terhelő két évi kedvezmények az állampénztárba téríttessenek vissza? rekonstrukciójáról arról ma korai volna beszélni. Ezenkívül a szlovák néppárt ama szárnya, melynek vezetője volt aktív miniszter, ugyancsak hajlandó lenne hozzáülni a kormány telt fazekaihoz, azonban az agrárfővezetőségnek ez a megoldás egyáltalán nincs Ínyére. Január közepére mindenesetre az marad a legnagyobb gond, hogy amennyiben Hodzsával a pártok nem akarnak majd kormányt alakítani, ki legyen az utód. A szocialisták legújabban dr. Cserny belügyminisztert találják nagyon rokonszenvesnek, aki erélyesen veszi kezébe a határvidéken a cseh kisebbségek védelmét, MlcsochoS nevezte ki esz elnök kereskedelmi miniszterré A köztársaság elnöke a halálozás folytán megüresedett kereskedelmi és iparügyi miniszteri állásra JVÜcsoch Rudolf cseh iparospárti képviselőt nevezte ki. Az új miniszter hétfőn délután tette le a köztársasági elnök kezébe az alkotmányos hivatali fogadalmat. — Mlcsoch az iparospártnak alelnöke s egy ízben már volt miniszter. Külpolitikai események Komárom, december 14. A külpolitikában egymást váltják az események, amelyek a világ figyelmét szokatlan módon kötik le, bár az események horderejél csak később lehel felmérni. Delbos francia külügyminiszter körutazása az európai szövetségesek országaiban, egyik érdekes eseménye a külpolitikának. Mikor Delbos elindult kőrútjára, olyan hírek kerültek forgalomba, hogy a francia külügyminiszter Anglia előzetes beleegyezésével és jóváhagyásával látogatja meg Lengyelországot és a kisantanl-államokat s arról is volt szó, hogy ezen látogalás folyamán a kisebbségi kérdésről is tárgyal s e látogatás hozzá fog járulni a kisebbségi kérdés problémáinak megoldásához. Ma már tudjuk, hogy erről nincsen szó s Delbos látogatásának egyedüli célja a szövetséges államok közölli szoros viszony megerősítése, amit a szokásos pohárköszönlőkben is kifejezésre juttatnak. Lengyelország, Románia és Jugoszlávia után Csehszlovák iá lia fog ellátogatni a francia külügyminiszter s azután, mint aki jól elvégczfe dolgát, hazaindul Franciaországba, ahol majd beszámol tapasztalatairól. Nagyobb érdeklődést váltott ki a külpolitikában Olaszország elhatározása, mely szerint kilép a népszövetségből. A kilépést az olasz nép nagy helyesléssel fogadta, a nyugati nagyhatalmak egyelőre még színlelik a nyugodt fölényt s azt mondják, hogy fez a lépés várható volt, hiszen Olaszország már másfél év óta részt sem vett a népszövetség ülésein jfe az utóbbi időben tanúsítóit magatartása ennek a lépésnek megléteiére engedett következtetni. Arról persze nem beszélnek a nyugati demokrácia képviselői, hogy a népszövetségben most már csak két nagyhatalom van, az a két nagyhalalom, amely a népszövetséget a saját maga érdekeinek szolgálatára rendezte be s amelyeknek a rossz békekötésektől terhelt szereplése idézte elő a népszövetség tehetetlenségét és ezzel együtt kudarcait is. Olaszország kilépésével a népszövetség Anglia és Franciaország érdekszövetségévé zsugorodik össze s hovatovább teljesen feleslegessé válik, mert annak tárgyaló asztalánál csak egy vélemény juthat érvényre, az, amit a két nyugati nagyhatalom akar. Ehhez pedig nem szükséges ez a drága milliókon fvnlartott nemzetközi intézmény. Olaszország szakítása úgyis a felbomlást fogja előidézni. A távol keleten dúló háború egyik igen veszedelmes epizódja az amerikai ágyúnaszád elsüllyesztése és több angol hajó megtámadása, amelyet a japán repülők vitték véghez a Jangcse folyón. Nem lehet csodálkozni azon, ha ezekre az eseményekre az amerikai és angol hatóságok felháborodnak és elégtételt kérnek a japánoktól. Azzal a sajnálkozó kijelentéssel, amellyel Ilirola külügyminiszter sietell az amerikai nagykövet elölt a veszedelmes incidenst elintézni, egyáltalában nem lehet megelégedni, mert hiszen nemcsak anyagi értékek, hanem emberi életek is áldozatul estek a japán bombavelő gépeknek. Amerika sürgős jelentést kért az eseményről és a szerencsétlenül járt áldozatokról s mihelyt a jelentés kezében lesz, meg fogja tenni a diplomáciai lépéseket. Tehát újabb bonyodalom lehet ebből az incidensből, amelyért elégtételt kelt adnia Japánnak. Ez az esemény természetesen nemcsak Japánt és Amerikát, meg Angliát érdekli, hanem az egész világot is, amely rettegve várja, hogy mi lesz a folytatása az újabb konfliktusnak. Közben pedig Szovjetoroszországban lezajloüak a választások és az orosz nép »megválasztotta« a szovjet vezetőit. Moszkvából érkezett hírek szerint a szavazásra jogosullak kilencvenöt százaléka megjelent a választási urnáknál s a választás alatt a »lakosság kitűnő fegyelmet tanúsított«. A szavazás egyetlen listára történt, ami valóban csak arra volt jó, hogy diszkredilálja a titkos választást, amelyen ellenjelöltekre nem lehetett szavazni s ha valaki azt a merészséget is elkövette, hogy egyik vagy másik jelölt nevét kihúzta, az gára, amelyet ha megtudnak, a GPU- val fog meggyűlni a baja. S még így is elképzelhetetlen terrort fejteitek ki a hatóságok a saját hatáskörükben, hogy csak a hivatalos lista kerüljön ki gy őztesen az urnákból. A külpolitikának most lezajlott eseményei közölt ez a legvígaszlalanabb, mert ez a választás az emberi jogoknak kigúnyolását jelenti s az emberek sok millióinak egyéni elhatározását teszi lehetetlenné. S ha még hozzávesszük azt, hogy a novemberben összeállított első hivatalos lista jelöltjeinek egy részét közben kivégezték s ezek helyett új listát kellett összeállítani, akkor clszörnyűködvc lehet csak azokra az állapotokra gondolnunk, amelyeket a szovjet vezetői teremtettek meg a százhetven millió orosz számára felállított földi paradicsomban. Felhívás! Felhívjuk párthíveink figyelmét arra, hogíy, az állandó választói névjegyzékeket most állítják össze és ezt a névjegyzéket december 15-től 22-ig bezárólag közszemlére teszik ki a városokban a hazak kapui alatt és a választási irodában, a községekben pedig az elöljáróság helyiségében. Választójoga van minden csehszlovák állampolgárnak, aki 21. évét 1937, december 31-ig betölti és legalább három hónap óta tartózkodik a községben. Ha valaki kimarad a jegyzékből, azonnal reklamálja jogát. Minthogy a választójog igazolásához az állampolgársági bizonyítványnak és ott, ahol bejelentő hivatal van, a bejelentő lapnak előmutatása kötelező, mindenki haladéktalanul szerezze be ezeket az okmányokat. Ugyancsak javíttassuk ki! az esetleg hibásan szereplő nevet vagy téves születési évszámot. Minthogy tavasszal előreláthatólag községi választások lesznek és csak az szavazhat, lakiniek nevét feltünteti' a névjegyzék, minden magyar kötelessége, hogy haladéktalanul biztosítsa választójogát. Később erre nem lesz alkalma! Felvilágosítást készséggel ad pártunk központja, főtitkársága, valamint vidéki titkárai. Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt központja. Kié n megtakarítások érdeme? Tudja mindenki, hogy az 1938. évi állami költségvetési javaslat számszerű összeállításának végleges megállapítását hosszadalmas tárgyalások előzték meg, amelyek a takarékossági bizottságban folytak le a bizottság és a különböző miniszteri tárcák képviselői1 között. A tárgyalásokban ismételten résztvett a kormány is és ennek élén Hodzsa Milán dr. miniszterelnök is. Közismert dolog az is, hogy a miniszterelnök a fedezeti javaslatok és a költségvetés gyors parlamenti elintézésénél többízben is igénybevette a július elején felhasznált módszert, amely a lemondás ismételt felvetése volt. Ezt a módszert ezúttal nem kellett a gyakorlatban használni, inkább engedtek a miniszterelnöknek. Az élesen figyelő azonban Hodzsa miniszterelnöknek a szenátusban elmondott beszédében érdekes megnyilatkozásról vehetett tudomást. A közfigyelem ugyan ez alkalommal is a miijfiiszterelnöknek kisebbségpolijtikai miegj nyilatkozására terelődött, azonban ennél még érdekesebb volt az a nyilatkozata, amely a költségvetésnél elért megtakarításra vonatkozott, s amelyet csak a szakavatott fül vett észre. A miniszterelnök ugyanis felemlítette, hogy a minisztériumok túlzott — 4 milliárdnyi — igényeit a kormány maga faragta le 2.5 miliiárddai s a takarékosisági bizottság további 112 milliót faragott le. Ezt a tételt Remes szájából is h|allottuk, csak azzal a kis eltéréssel, hogy a túlzott igénylések nagyobb részét a takarékossági bizottság faragta le. Nos, a miniszterelnök szenátusi! megnyilatkozásáért nagyon megorrolt a miniszterelnök pártjának elnöke, Beran képviselő, aki véletlenül a takarékossági bizottság elnöke is. De RemeS főelőadó sem örült a miniszterelnöki! megnyilatkozásnak, mert hiszen ezek;