Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-12-01 / 96. szám
4. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937. december L FRUSKA NagybiKerü jótékonycélu műkedvelő előadás — november 30. A Jókai Egyesület már többször megkísérelte egy műkedvelő gárda összetoborzását, de a Jókai-centennárium alkalmával megalakult előadói gárdán kívül eddig nem sikerült műkedvelő társaságot megszervezni. Annál kellemesebb most a meglepetés, hogy intelligens ifjúságunk körében készséggel vállalkoztak többen a műkedvelő gárda megalakítására s az új, igen sikerültén összeválogatott tagokból álló társaság már be is mutatkozott a komáromi közönségnek. A gárda megszervezése Bartos Frigyesné érdeme, aki lelkesen vette kezébe a gárda összeállításának munkáját a jótékony óét érdekében. A gárda bemutatkozása teljes sikerrel járt, ami egyébként előre várható volt, mert hiszen városunk legkiválóbb műkedvelői képezik tagjait. Dicséretes gesztus volt részükről az, hogy első előadásukat jótékony célra, a Szlovenszkói Magyar Gyermekvédő akció javára adták, amellyel nemes gondolkozásukról tettek követésreméltó bizonyságot. November 27-én szombaton este volt a bemutatkozás a Kát. Legényegylet színháztermében, még pedig telt ház telőtt s olyan zajos sikerrel, hogy hasonló meleg estje már régen volt műkedvelőknek. Egy kedves amerikai vígjáték, a Fruska került színre a legjobb előadásban. A darab megválasztása is szerencsés volt, mert mindvégig mulattató, kacagtató jelenetekben bővelkedő s emellett a jó Ízlés határait megtartó színdarab ez a vígjáték, melynek szerepei sok pompás alkalmat nyújtanak a szereplőknek ügyességük és emberformáló képességük bemutatására. A kitűnő szereplők egytől egyig nagy sikerrel játszottak, az előadás a közönség elragadtatásával találkozott, aminek nemcsak a felvonások végén, hanem előadás közben is, nyiltszini tapsokban adott kifejezést. A címszerepet Urbúnyi Viola adta, aki természetes bájjal, igen sok rutinnal játszotta meg nagy és vérbeli előadói tehetséget követelő szerepét Minden részletében helyes felfogással és meglepő ügyességgel elevenítette 'mjeg a Fruska alakját, mely igen sikerült alakítás volt. Riszdorfer Maca (Harringtonné) az anya szerepében tökéletes alakítást nyújtott, mellyel gyarapította eddigi elismert nagy sikereit. Szily Manci (Grace) nagy otthonossággal mozgott a színpadon s szerepét kitünően adta. Szabó Erzsébet epizódszerepében is bájos jelenség volt. Az előadás központjában ifj. dr. Mohácsi] János állott, áld az apa szerepében valóban mesteri alakítást nyújtott. Minden túlzástól ment, rendkívül ügyes és rutinos játékával teljes mértékben rászolgált arra az általános elismerésre, amelyben részesült. Lelke volt az előadásnak. Nagy Jenő (Toniiy) pompás alakításával, diszkrét játékával egyik legjobb szereplője volt az előadásnak, melynek sikerét az ő játéka is nagyban előmozdította. Hasonlóóképen igen ügyesen játszott Kecskés László (Bili) is, aki szerepébe jól beleélte magát. Sterk István (O’FÍaherty) kis szerepét is hatásosan játszotta. Az összjáték kifogástalan, simán gördülő volt, ami nemcsak a szereplőknek, hanem a kiváló rendezőnek: Szombaíhy Viktornak érdeme, aki a darabot ügyes irányítással, avatott kézzel rendezte. A nagy sikerben jelentékeny része van, fáradozása minden dicséretet megérdemel. Szinszerüség és szcenirozás szempontjából is kifogástalan volt az előadás. Súgó Nagy Endre volt, áld e tisztét jól töltötte be. A Komáromi Lapok 2. sz. keresztrejtvény szelvénye. Az előadást vasárnap ismét nagy sikerrel megismételték és mint az első estén, úgy ezen is a közönség a legvidámabb hangulatban kacagta végig az előadást, melynek folyama alatt ismételten kitörő tapsokkal ünnepelte a kitűnő gárdát. örömmel üdvözöljük az új műkedvelő gárdát és reméljük, hogy játékukban még többször lesz alkalmunk gyönyörködni. A pompás előadást szívesen ajánljuk a színházlátogató közönség figyelmébe, az önzetlen lelkesedéssel fáradozó derék műkedvelőket pedig szeretetébe. A Fruska előadása nívós és hivatásos színészek játékával is kiállja a versenyt. Fiestái suhemeok iolvcsjbcmdájcs Az utóbbi időben több.fiatal komáromi suhanc, aki a külvárosban verődött össze, tolvajbandába tömörült s a vagyonbiztonságot veszélyeztette. A fiatal suhancok a tolvajlás különféle ágait megosztották egymás között. Egyik részük azzal foglalkozott, hogy a vidékről beérkező kocsikról esernyőket, kabátokat, ruhanemüeket, takarókat lopjon el, a másik része pedig kirakatfosztogatásra specializálta magát s legutóbb Frank Antal Jókai uccai rövidárukereskedő kirakatát törték föl, onnan szvetterelcet, ruhanemüeket loptak el. A rendőrség lefülelte a tolvaj suhancokat s átadta őket a bíróságnak. A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy fehérnemű varrodámat f. évi december hó 1-én az újonnan épült MlLUS-féle hazba, Köztársaság u. 4. sz. alá helyezem át, ahol az összes női-, férfi- és gyermek fehérneműk szakszerű készítését, valamint gépendlizést vállalok. — Ezúton kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását. Kiváló tisztelettel Fischofné-Fischer Berta Zseblámpa fényénél akarta agyonlőni az anyósát egy mariosi gazda Fekete Lajos martosi gazda huzamos idő óta rossz viszonyban élt az anyósával ,Jóba Karolinával s hacsak lehet, borsot tört az anyósa orra alá. A veszekedés oka a családi okon kívül anyagi természetű volt. Egy kiadós családi veszekedés után Fekete Lajos elhatározta, hogy végez anyósával. Éjnek idején felkereste anyósa házát, felzörgette. Jóba Karolinát. Az öregasszony nem akarta beengedni vejét, aki erre rátörte anyósára az ajtót s az ágyba menekülő asszonyra rávilágított zseblámpával, majd közelebb ment hozzá, rájött s kiszaladt. A golyó szerencsére a falba fúródott s Jóba Karolinának a nagy ijedtségen kívül semmi baja nem történt. Az anyós másnap bement az ógyallai csendőrségre s feljelentette a vejét. Kiderült, hogy Fekete Lajos egy talált fegyverrel akart yégezni az anyósával. A komáromi kerületi bíróság dr. Krizs-tanácsa most tárgyalta az (esetet s Fekete Lajost magánlaksértés és jogtalan fegyvertartás vétségében találta bűnösnek s háromhónapi fogházra ítélte, valamint 50 korona pénzbüntetésre marasztalta el, jogerősen. — A ragályos náthával való fertőzésnek mindig a kevésbbé edzett szervezet esik áldozatul. Edzzük tehát szisztématikusan testünket masszázsokkal. A ragályos náthát megakadályozzuk, ha orvosi tanácsra rendszeres masszázsokat végzünk Alpa sósborszesszel. A száj, orrüreg és légzőszervezetünk alapos dezinfekciója által a fertőzést is megakadályozzuk. Gargalizáljunk és öblítsük szájunkat higított Alpával. Dörzsöljünk tenyerünkre egy kevés Alpát s lélegzők azt be. Fertőtlenítsük lakóhelyiségeink levegőjét Alpával való permetezéssel. — Ügyeljünk arra, hogy bevásárlásnál tényleg Alpát kapjunk. HÍREK — Jótékonyeéhi lenest a Kollégi- > untban. A Református Leánykor a szegénysorsú, vallásos érzésű szülők iskolába járó gyermekeinek karácso-{ nyi felsegélyezésére vasárnap, december 5-én, délután 5 órakor a Kollégium nagytermében jótékonycélú teadélutánt rendez. A teadélután szép, komoly műsorral lesz egybekötve, s a befolyt jövedelem a vasárnapi iskolás gyermekek ruhasegélyére fordíttatik. A nemescélű egyesület eddig évenként mikulási és karácsonyi vásárt szokott rendezni, ebben az évben teadélután rendezésével kívánja szolgálni a szegény gyermekek megsegítésének ügyét. A teadélutánra helyszámok a ref. lelkészi hivatalban szerezhetők be. A minden nemesszívű emberbarát támogatására érdemes teadélután változatos műsora a következő: 1. 137. dicséret első verse: Menybéli felséges Isten! 2. Megnyitó, mondja Pap Kovách Elemérné díszelnök. 3. Erdélyi Pál gelléri ref. lelkész bibliamagyarázatot tart. 4. Kezeinket összetéve... Gyermekkvartett. Éneklik Csizmár Márta, Szolik Kató, Bakonyi Pityu és Kovácsi Jenő. 5. Thaly Lóránd: A régi hárfa. Szavalja Kövendi Margit III. é. tanítóképz. növ. — Tea felszolgálás. — 6. Hogyha Jézus újra eljön. Gyermekkar. Betanította és vezeti Kiss Irén tanítónő. 7. Kecskeméthy István: Jaurius leánya. Szavalja Nagy Antal fog. VII. o. t. 8. Tudom, hogy a csillagok felelt... Énekli Magyar i c s Mária, kiséri T e 1 e k y Miklós zenetanár. 9. Egghardt: Harangjáték. Zongorán előadja Banai Tóth Ilona fg. VIII. o. t. 10. A tanítóképző női karának éneke. Vezényel Nagy Sándor igazgató. 11. Közének: 89. zsoltár első verse, Az Urnák irgalmát... Műsor után több torta kisorsolása. — Miért marad! el vasárnap a postai Jókai-bélycgzö. Kaptuk a helybeli postaigazgatóságtól a következő átiratot: B. lapjuk 95. számában a harmadik oldalon lett azon megjegyzésükhöz, hogy a postaigazgatóság bürokratikus akadályokat gördített a Jókai szobor leleplezés alkalmával feladott leveleknek kék színű postabélyegzővel való bélyegzése elé, szabad legyen kérni a következő helyreigazítás közzétételét: Nem helytálló a Komáromi Lapok 95. számában »A szoborleleplezésen megjelenők figyelmébe!« feleim alatt írt azon megállapítás, mely szerint a postaigazgatóság bürokratikus akadályokat gördített a kék színű postabélyegző használata elé, mert a postaigazgatóság mindenkor és mindenkinek a legnagyobb előzékenységgel áll rendelkezésre. A nagyérdemű közönség óhaját, ha annak elintézésére megfelelő idő áll rendelkezésére, mindenkor igyekszik teljesíteni, ha arra mód van. A jelen esetben a bejelentés november 25-én történt, tehát 3 nappal az ünnepély előtt és így technikai okokból a postaigazgatóságnak a legjobb akarat mellett sem állt módjában a szükséges bélyegzőt idejében elkészíteni és azt az itteni postahivatalnak! használat végett leadni. Hasonló esetekben kérjük ezen bejelentést legalább 21 nappal előbb eszközölni. Rendes bélyegzőnek más színben való használata nem engedélyezhető. — Katolikus akadémia. A Katolikus Akció ezen a télen ismét két ciklusban rendezi meg szokásos kát. akadémiai előadásait. Mégpedig az első lesz ádventben1, a második a nagybőjti időben. Minden előadássorozat hét napot vesz igénybe és egy kivétellel minden előadási napon két előadás lesz, amelyeket azután vita, illetve kérdés-felelet követ. A kát. akadémiai előadások helye ismét a Kát. Legényegyesület nagyterme. Az előadások sorrendje, előadói és tárgyai a következők lesznek: Nov. 30.: Lestár István dr.: Az öngyilkosok és az egyházi temetés, Romhányi Árpád: A műanyagok. Dec. 3-án: Fehér Damáz: Mért tartják egyesek még ma is magánügynek a vallást? Kocsis Károly: A filmhősök hálása a mozilátogató közönségre. Dec. 7-én: Wánkay László: A reneszánsz festészet. (Képvetítés.) Dec. lö-én: Czuczor Menyhért: A csoda, Bangha Dezső dr.: Gyakoribb jogi tévedések és annak következményei. Dec. 14-én: Hájas Gábor: A vegyes házasság jogi és lélektani szempontból. Romhányi Árpád: Az alpok világa. (Képvetítés.) Dec. 17-én: Weszelovszky János dr.: Mikor felel a szülő a gyermekéért a bíróság előtt? Brinzik József: A férfi és nő lelki világa. Dec. 21-én: Kova! Béla: A szocializmus alkonya Oroszországban. Kállay Endre dr.: Jogbölcseleti szemelvények. Minden előadás 30—30 percig tart, tehát a pontosan este 8-kor kezdődő akadémiának mindig 9-kor van vége. A reájuk következő ú. n. N lkod érntis-kérdésekre való válaszoknál már csak azok maradnak ben társadalomtudományi kurzus lesz ! dekelnek. Karácsony után a Kát. Körben társadlomtudományí kurzus lesz! — A Karifász Mikulás vására. Mind jobban közeledik Mikulás napja, a gyermekek által olyan nehezen várt este. Már csak 3 nap aluszunk« — mondogatják a kicsinyek és ujjaikon számolgatják a napokat. A szülők is várják az estét, hiszen a gyermekek öröme az ő nagy örömüket jelenti. De a gyermekbarátok is részesülhetnek ezúttal abban az örömben, hogy a zsenge életpalánták kitörő ujjongásait élvezhetik. Tele lesz mosolygó gyermekarcokkal úgjf a nézőté^ mint a színpad a Kát. Legényegylet nagytermében, ahol Jancsi és Juliska tündérmesét álmodnak. És amint a meseországban az már szokásban van, egy rövid órára minden játékszer: babák, ólomkatonák, mézeskalácsszívek megelevenednek, táncolnak, ugrálnak, szóval a nagy rendező ezúttal dr. Szijj Ferencné elviszi a kicsinyeket az álomországba, a nagyokat pedig a visszaemlékezések világába. A táncokat K ominek Antal tanította be. A zenét a gimnázium zenekara szolgáltalja K rizsán József vezényletével. A Karitász kéri a közönségei, hogy a december 4-iki szombati előadással kapcsolatos Mikulás és karácsonyi vásár megtekintése és olcsó, szép karácsonyi ajándékok megvétele céljából már d. u. 6 órakor a Legényegyletben megjelenni szíveskedjék. Számos érdekes meglepetésről is gondoskodtak. A sok élvezeten kívül a megjelent közönséget még az a tudat és jóleső érzés, is élt öltheti, hogy minden fillérrel, amit olt elköltenek, hozzájárulnak ahhoz, hogy sok szegény család karácsonyi szerel el csomagot kaphasson. Szeretettel vár mindenkit a Karitász vezetősége. — A magyarkomáromi városi moziban ma, szerdán és holnap, csütörtökön a legnagyobb filmesemény, a magyarul beszélő film: Áve Mária, a lengyel sasok, a fekete Madonna csodája a fehér Pálos atyák szent kegyhelyén, kerül bemutatásra. — A tehénszarv kiszúrta a Íriszeinél. Bartalos Miklós 83 éves nagymegyeri gazda a tehenei körül foglalatoskodott az istállóban. Egyik téheiie rugdalózni kezdett s szarvával az öreg gazda félszemét kiütötte, úgy, hogy szeme, azonnal kifolyt. Súlyos állapotban szállították a kornál romi kórházba. — Mikulás és karácsonyi vásárra ajánlok: Zsámbokréti teavajat és különféle sajtkülönlegésségeket, olajos és konserv halakat, prágai győgysonkát, valamint az összes likőr és borfajtákat, bel- és külföldiekét. Grahain és (Knacke) gyógy kenyeret,. Hág kávé és legfinomabb fajkávék naponta villannyal pörkölve. Vidéki rendeléseket legolcsóbb napi áron szállít: Berger F. Vilmos fűszer- és csemegekoreskedő. Telefon 155.