Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-12-01 / 96. szám
1937. december 1. KOMAROMI LAPOK i !:I •!tv : -5. oldaL Jókai útja Rév-Komáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig Irta Erdélyi Pál 8 Az akadémiai ifjúság foglalkozása nem merült ki a leckeórák látogatásában és a tanulásban. Egymás közt az akadémián ugyan rivalizáltak, de azon kívül meghitt társaságot alkottak. Egyikök vívni, másik táncolni, harmadik hegedülni, Jókai festeni tanított, jótékony, nevelő hatással voltak egymásra és természetesen ápolták a testületi szellemet. A jogász ifjúság társadalmi tényező a városok életében ma is, az volt Kecskeméten, Jókai idejében is és a kékszemű, szőke hajú komáromi jurátus nemcsak az akadémián és társai között^ a városban is feltűnést keltett és hangadóvá lett. E vidám és derék fiatalság a vidéki művelődési központok, a kollégium ;>s városok úri köreiben szívesen fogadott vendégként forgolódott; bál, műkedvelői előadás, házi mulatság, szüret, családok összejövetele, kirándulás, színház, alig folyt le náluk nélkül, Jókai mindenütt első, sok házban járatos, sok fiatal leánynak mulattatója, össze jövete lek rendezője; kellemes elegáns és jól öltöző, jól szituált nemes ifjú, kinek társalgását a mamák, készültségét az apák és udvarlását a leányok szívesen látták. És őt már némi írói nimbusz is kötvjette s a véletlenül Kecskeméten szinészkedő Petőfivel való szoros barátsága emelte. Még mindig nem tudott határozni. Festői ábrándjait nem zavarta el, sőt Kecskeméten .szorgalmasan festegetett, nem egy leányismerősét festette le olajban, írói becsvágya azonban már komoly kísérletre ösztönözte. Bz a (próba, ha nem járt is teljes sikerrel, eldöntötte sorsát és jövendőjét s már Ízelítőt nyújtott az írói dicsőség mámorából. Komáromi versi kéi, színi kísérlete még egészen zárt rokoni és baráti körben maradtak, pápai szárnypróbálgatásai már a nyilvánosság elé kerültek, igaz, hogy a képző társaság közönsége még nem a nagy nyilvánosság. De az Akadémia drámapályázatára beküldött darabja, a »Zsidó fiú«, melyet Kecskeméten írt, országos nyilvánosság elé került, kezdetnek és Ígéretnek egyaránt bevált. A Zsidó fiú, dráma öl felvonásban Jókainak első, irodalmi igényű műve. Az Akadémia drámai pályázatára volt szánva s mert idegen kézzel kellet írni, Petőfi másolta. A dráma sorsa ismeretes, Vörösmarty és Bajza ellenében, kik a jutalomra is érdemesnek tartották és ajánlották, más pályamű vitte el a pálmát. De Jókainak a két nagy irodalmi kitűnőség elismerése úgyis sikerL jelentett s az eredmény úgyis boldoggá tette. A dráma csak ötven év múlva jelent meg nyomtatásban, természetes, hogy akkor már nem hatott. Ami ma meglep, költői nyelve és szabad ömlése a gazdag ifjúság ajándéka; ami nem hat, a romantika halmozása, korának irodalmi hatása. A mese érdekes, de beállításában szaggatott epizódok egymásutánjával inkább emlékeztet a drámára, mint érezteti azt. E szerint alakjai és jellemei inkább vitetnek, mint úszmakj a (mese árján. A túlzó romantika divatja elmúlt, a dráma elmélete és gyakorlata a mai irodalmunkban is (nagyot haladt, a dikció zengését megszoktuk s nyelvünk azóta erőben és bájban, ritmusban és természetességben egyaránt főitisztult. Ebben a pályaműben nem szabad többet látni, mint ami benne van., de azt meg kell látni: Ígéretet a jövendőre, melyért a géniusz merészsége és frissesébe szavatol. VI. A kecskeméti vidám és boldog kel esztendő, melynek Körösi Sándor oly vonzó képét rajzolta,1) melyről Molnár Adám annyi derült epizódot tudott elmondani,2) hamarosan eliramlott s Jókai kitűnő diplomával sietett boldog édesanyja karjai közé. Kevés ifjú hagyja el iskoláit annyi elismeréstől követve, mint Jókai, kit társai irigység nélkül szerettek. Még kevesebb az olyan, kinek jövendő útjára már az Akadémia elismerése vet fényt s rajta kívül nincs senki másA ki ennek az úlnak legvégén oda emelkedett volna, ahol Jókai dicsősége delelt. A legboldogabb édesanya egyengette útját otthon, Komáromban, Asztalos István irodája felé, ki a város közéletében vezető ember, tekintélyes úr és kitűnő ügyvéd volt: principális és atyai jóakaró egy személyben. Nála kezdte a patváriát s minden tekintetben kiérdemelte elismerését. A hazakerült fiatal Jókait mindenfelé szívesen fogadták és hamarosan megállapították róla, hogy jót tett neki a kecskeméti levegő, hogy megférfiasodott. S ebben az észrevételben feledés borult Jókai kisasszonyra, ahogyan korábban becézték. Amit maga vallott magáról, hqgy Kecskeméten lett ember és író — otthonában rendre ismertté lett. Itt is, mint ott, szívesen járogalott társaságba és szivesen ajánlkozott arra, hogy egyik-másik ismerőse arcképét lefesti. A régi ábránd, melyet atyja szövögetett gyermeki kísérletei alapján, még egyre kisértette, hogy festő legyen. Szinnyei följegyezte róla, hogy még ekkor is följárt Orbán Gábor városi rajzmesterhez s hogy ő (Szinnyei) látta készülő olajképét is, mely valami régi várat ábrázolt. S mégis Komáromban kevesebbet festett, mint Kecskeméten. A régi ábránd talán csak akkor foszlott teljesen szét, mikor őt Petőfi, Pákk Albertnek mint kiváló festőt mutatta be, holott Jókai már akkor föltűnt néhány elbeszélésével s a Hétköznapok egyes, részleteivel, melyek a P. Divatlapban jelentek meg. A fiatal patvarista tehát rajzolgatott, festegetett. 1) Pesti Hírlap 1893. 5—7. sz. 2) Maga is vidám és humoros természetű ember. Sokszor és szivesen emlegette a régi jó időket s annak sok vidám történetét mesélte el. — Sajnos, hogy ezek a mesélővei «együtt örökre elhallgattak. készült az ügyvédi cenzúrára, járt társaságba, részt vett a fiatalság mulatozásaiban is, de legszívesebben szigeti kertjökbe vonult, vagy valami más olyan helyre, ahol gondolataival, ábrándjaival, álmaival a természet ölébe rejtőzhetett. Mintha az otthon a kecskeméti vidám és legényes életet lassankint elnyomta volna, talán a régi emlékek hatása alatt, talán az új benyomásoknak engedve: mennél több időt tölt otthon, annál inkább magába vonul. Hajlamán kívül valami más is közre játszik ebben a szokatlan íétrehúzódásban: Asztalos Etelka. Derék principálisán kívül Asztalos házában más vonzó erőt is födözött föl, Etelkát, principálisának szép, fiatal leányát. Ismeretségük csakhamar szépen induló regénnyé volt válandó s Jókai sok esztendő múlva le is írta a regény elejét a Tengerszeméi hölgy-ben. E regény hősei a költő és Domokos Jánosnak, az aranyembernek egyijr. unokahuga. A Domokos leányban Etelka elevenedik meg tolla alatt s az Énregénynek elejét, a történetnek első bájos fejezetét, ama szivárvánvos ábránd rajzának tekinthetjük, mely szívókét összefűzte. Hogy részleteiben mi a történeti valóság s abban is mi vonatkozik Etelkára, talán nem annyira fontos, mint eszményi vonzalmuk rajza (és a szerelemtől életre költött becsvágy: kitűnni, hogy méltó lehessen Etelkára. Az imádott leány tehát munkára ösztönzi az ifjú szerelmest: íróvá teszi, talentumát ébreszti föl. Eddig talán födi is a rajz a: valóságot, de itt a regény eltér tőle/ mert a Tengerszemű hölgy már nem Etelka, de csapodár szívű, hiú és élni vágyó pillangó, aki egy vagyonos nemes ifjúhoz megy feleségül azalatt, míg a költő érette dolgozik, s a valóság hasonlít a regényhez annyiban, hogy Etelka és Móric útja elválik. Érdekes, hogy a regényben az elválás okát azzal a komáromi kifejezéssel jelöli meg, amely a valóság szerint födte Etelkától való elszakadását: szélszólták őket. Mert kettejüket csakugyan szétszólták s bár minden jóra válhatott volna: nem történt semmi, ami a szétszólást megakadályozhatta volna. A Tengerszemei hölgy és a költő történetének szálai a regényben szinte egymás kedvéért állandóan bogozódnak, kereszteződnek, Etelka és .Móric, ahogy szétszólták őket, többé nem is találkoznak, bár e harmatos szerelem emléke Jókait folyton kiséri s a szeretett leány képe és emléke vissza-viszsa tér —-»gondolatban és költészetében. Etelka iránt az irodalom a Hétköznapok megírásáért hálás, mert Jókai ezt az első regényéi az Elelka-láz idején szigeti kertjökben írta, hova 1845 nyarán elvonult remetéskedni: dolgozni, tanulni .és ábrándozni. Ez a harmadik Etelka belejátszik az irodalomba, mint Vörösmartyé és Petőfié, nem ugyanoly erős visszahatással, de mégis azzal a kétségbe nem vonható ténnyel, hogy Jókait a Hétköznapok megírására tüzelte. Ha igaz, hogy a hatást az ellenhatásból lehet legjobban fölismerni, nem érdektelen ezt a mehanikai törvényt emlékezetbe idézni. Vörösmarty Etelkájának köszönhetjük Zalán futásá -t, Petőfinek a Cipruslombok-at, Jókainak a Hétköznapokkal. A Cipruslombok költői emléke annak a hirtelen támadt és magasra lángoló szerelmi szenvedélynek, mely Etelka tragikus elvesztése után az imádott leány sírja fölött kiégett. Zalán futása, azonfelül. hogy a szeretett leány képe és emléke Vörösmarty költészetében annyiszor fölbukkan és oly soká kiséri a költőt: mértéke annak a nemes és komoly érzelemnek, melyről Vörösmarty jellemzően vallja, hogy áldja Etelkát, mert általa fejlett ki benne minden érzemény. E mély vonzalom sok-sok esztendő múlva sem halkul el, hanem tárgyat cserél s Laurában ujjongva tör elő. Vörösmart}» mély érzésű, komoly és állhatatos szenvedélye mi másc mint Jókainak diákos lángolása, mely még csak egy elégiát sem sugallt? Petőfinek nyári zivatarként kitörő és elfutó fájdalma mellett Jókai álmatag hangulata, mely még panaszra sem kél, csak egy illúziót kelt, hogy a még Kecskeméten forgatott regényét Etelka kedvéért írja meg. Nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy az Etelka-epizódban sokkal több a romantika, mintsem a /való s hogy abban Etelkának Jókaira eső futó mosolyánál többet ne is keressünk. Ismerve azonban Jókai hirtelen támadó hangulatait és merészen szálló fantáziáját, föl lehet tenni s így el is lehet fogadni, bojgy a szép leányka az ifjú patvarista fejét pillanatra megzavarta s -hogy e pillanat elég volt annak elhintéséne, amit az irodalom komolyabb és mélyebb hatásnak minősített. A juratéria arra is alkalmas idő, hogy az alatt a fiatal ember sok mindent megtanuljon, amit az akadémiában nem tanítottak, hogy az alatt más egyebet is forgasson, ne csak a tripartitumot s végül, hogy az alatt valamire el is határozza magát. Úgy látszik, bog}- Jókai csak az ügyvédi diploma megszerzésére határozta el magát, hogy a juratéria ideje alatt az idő és körülmények hullámain ringott és sajkája ott lelt kikötendő, ahol a hullámok ringatták vagy ahova ragadták. Azzal tisztában volt, hogy a régi Jókai-vagyonnak sokfelé oszlott s apja után reá szálló részére nem támaszkodhat; nem azért tanul tehát, hogy a rigorozum után cum decore ősi vagyonából urasan megéljen, hanem azért, hogy kenyéradó pályára léphessen. Édesapja is így tett, ügyvéddé lelt és hivatalt vállalt. Ez a; gondolái édesanyjának is telszelt, őt magát is tüzelte s amellett úgy érezte, hogy apja emlékének is tartozik vele. Különben is kora fölfogása szerint is a közpályára való lépésnek az ügyvédi diploma megszerzése volt az első föltétele, mert azt tekintették ama bűvös fűnek, mellyel a Jövendő Kapuját föl lehet patüntatni. Jókai tehát, mint aféle jó fiú, szivesen foglalkozott előbb Komáromban, utóbb Molnár Józsefnél Pesten a jogi stúdiumokkal, de azalatt már írogatott és folytonosan művelte magát, sőt már írói nevet is szerzett és Petőfi karján is költészetének reá hulló sugaraitól megvilágítva foglalt helyet a »közvélemény asztalánál«. Petőfinek két költeménye szól Jókaihoz. Az elsőben ifjú pályatársát üdvözli, a másodikban hozzámenekül, barátságában talál erőt, megnyugvást a jövendőre s védelmet a támadók ellen. Az első keresetlen: szívből fakadó üdvözlet ifjú pályatársához s bíztató remény szólal meg benne, a második elmélyült bizalom és törhetetlen reménység talentuma és barátsága iránt. Gondoljunk arra, hogy Petőfi nem mindenkit tisztelt meg barátságával s arra, hogy 1845 végén üdvözlő verse keltekor, nimbusza már fent ragyogott. Jókaira tehát nemcsak megkülönböztetés, hanem kitüntetés számba ment Petőfinek szokatlan melegsége és elismerése. Bizonyára érezte ő ezt maga is, talán jobban is meghatotta, mint azok a sikerek, melyeket a P. Divatlapban megjelent elbeszélései arattak. Minden simán ment s itt meg kell állapítani, hogy Jókait a siker és dicsőség nem kapatta cl. Csak olyan megbízható nagy deák volt, mint amilyennek kisebb iskoláiban mutatkozott: szorgalmasan végezte prakszisát és állandóan készült a rigorózumra. Ennyi komolyság nem minden ifjú emberben találkozik, kivált az olyanok között, kiket az irodalom szele érinteti vagy elragadt. Jókait az elismerés és a dicsőség nem mámorosítóttá el annyira, hogy tanulmányaiban megingott volna. Pedig nem vonult félre tanuló szobájába s nem zárkózott el a fiatalság mozgalmas és vidám életétől. A siker, melyet Petőfi előlegezett, nyomon követte dolgozatait s az ifjú barátok társasága, melybe szintén Petőfi vezette te, lelkesedéssel fogadta és szeretettel sátorozott körülötte. ' , Pápai és kecskeméti barátai közül is sokkal találkozott s velők megújította vagy fönntartotta baráti viszonyát. Szívesen látott vendége lelt a Pesten élő komáromiak társaságának is, melyet néhány birtokos család, a sűrűn látogató megyei és városi ismerősök, Pesten élő orvosok, politikusok és jurátusok a komáromiak ismert összetartozásával valóságos családdá avattak. Tóth Lőrinc, Beöthy Zsigmond, Pázmándv Dénes, Külkey Henrik az irodalom és közéletemberei különös örömmel fogadták a jeles és máris kitűnt ifjú kompatrióiát, kit Petőfi mindenütt mint Magyarország leendő nagy íróját mutatta be. Szivesen látták az irodalom vezető emberei is, Bajza, Vörösmarty, Frankenburg, Vahot Imre, Pákh és az a lelkes ifjúság, mely a fővárossá leendő polgárvárosnak magyar szint és zamatot kölcsönzött. Nem lenne csoda, ha Jókai ilyen kedvező viszonyok között, ilyen társaságban s a negyvenes évek közepén lüktető, nagy akaratoktól és elhatározásoktól izzó életárján megfeledkezett volna egy-egv pillanatra azokról az ígéretekről, amelyeket édesanyjának fogadott, hogy Pesten leteszi az ügyvédi cenzúrát. Nem így történt. Tartotta magát s elhessegetve a csábító alkalmakat, a képzelő erő ábrándjait, az ábrándok mámorát, talán még talentuma feszítő erejét is megfékezve: egész lélekkel fordult tanulmányaihoz. Meglepő jelenség, hogy az a fiatal író, aki már Pesten való megtelepülése előtt föltűnést keltett néhány elbeszélésével, aki a Hétköznapok kéziratával hagyta el szülővárosát, aki Petőfit talentumával és barátságával megigézte és a talentum talizmánjával mondott búcsúi édesanyjának, Etelkának és szülővárosa feledhetetlen emlékeinek, hogy ez a fiatal író egész férfinak mutatja magát és egyenesen halad kitűzött célja felé: diplomája kiküzdésére. Bele lehet-e tekinteni az ifjú lélek mélyébe ezekben a forró és bizonytalan órákban? A kollégiumi és az édesanyai nevelés puritán parancsa, mely kötelességét tái'ja szeme elé, elég erős arra, hogy uralkodjék érzelmein, leküzdje ábrándjait, de még sem tilthatja el emlékeitől. Bizonyára Jókai lelkében-is fölrajzollak ezek az emlékek, melyeket a búcsú pillanatában tatán elnyomott a válás fájdalma. Mikor a pesti hajó megindul l lefelé, bodor i'üslje fölfelé, mikor integető édesanyja kendője beleveszett a víz fényességébe, a kedves sziget fái eltűntek szeme elől s a felséges Duna kanyarodó partja egy rövid pillanatra lezárta a víz folyását: bizonyára Jókai szeme előtt is összefolyt a múlt s (még nem tárult ki a jövő. Keressük-e ebben az ígérőén naiv fiatalemberben, ennek fölrajzó ábrándjaiban, a változás izgalmaiban, melyeket a válás és Etelka emléke árnyalnak, keressük-e a komoly meggondolásokat, jövendőjére irányuló aggodalmait? Ne tegyük! Bízzuk szabadsága hajnala örömedre, lelkesedésére, reménységeire, ahogyan jövendője és (mi már tudjuk) dicsősége felé halad. De azt már megállapíthatok, bog}» Jókai ekkor szakadt el Komáromtól, hova ezután csak vendégül, ritkán és rövid időre fog el-ellátogatni és csupán abban marad komáromi, amit hazulról emlékeiben, nevelésében és tehetségében magával visz. Tarsolyában viszi magával azt a bűvös füvet, mely jövendője kapuját megnyitja: tehetsége talizmánját. (Folytatjuk.)
