Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-11-06 / 89. szám
8. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1937. november 6. Jókai útja Rév-Komáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig Előszó Ez a munka nem a horatiusi kilenc év bölcs tanácsára pihent, hanem a fatum libelli, a könyv sorsa miatt. Mikor a Jókai Egyesület a százados forduló alkalmával megtisztelt ezzel a megbízással, a ma^gyar irodalom és a sajtó sok értékes művet, tanulmányt, alkalmi cikket, megemlékezést bocsátott a ma és a jövő közönsége rendelkezésére. Ebben a gazdag anyagban a szülőföld és környezet rajza részben ismétlődésekben merült ki, részben pedig fakultan jelentkezett. ’ Komáromot és Jókait nem az a véletlen köti össze, hogy bölcsője itt ringott a néma házban, hanem az a .beszédes valóság, hogy gyermek-éveit, játékait, iskoláit, az életbelépésnek merész kísérletét az »ezüstös« Komárom látta, igazította. Bárhol történt is születésünk, azt a helyet tartjuk szülőföldünknek, mely »dajkánk dalával van tele«, melyhez a gyermek- és ifjúéveink eltörülhetetlen emlékei fűznek. Jókai Komárom fia így is, úgy is. Nemcsak mert itt született, hanem mert az élet hajnalának ragyogó sugarai itt özönlöttek el fiatalságát, mert apja halála itt borította gyászba, mert Asztalos Etelka itt lelkesítette, szigeti kertjük lombja itt susogott fülébe csapongó ábrándokat. Követve tehát Goethe intelmét, vissza kell idézni ama régi Komáromot, mely fölött nem mindig ült a romantikának rózsaszín felhője, de annál többször és néha sokáig megülte a történelmi fátum komor valósága. A komáromi ember véletlenül sein gondolt arra, hogy romantikában éli le napjait. Az idegen annál hamarosabban eszmélt rá, hogy itt a múlt patinája és a mindenkori bizonytalan jövendő homálya dereng. Komárom a múlt század utolsó negyedében is olyan volt s alig változott valamit külső képében és lakosainak társadalmi és magán életében, mint amilyen volt Jókai gyermek- és ifjúsága éveiben. Ez a reális és becsületes város okos maradiságával és komoly életfelfogásával, mondhatnáh életbölcseletével, történelmi múltjával és természeti szépségeivel mindenben alkalmas környezete volt jövendő nagy írójának. Életrajzírói fölismerték és értékelték is Komáromnak Jókaira való hatását. Mégis úgy látszik az ide törekvő környezet-rajzokon, hogy a város felett lebegő rózsaszínű romantika inkább megragadta képzeletünket, mint az a történeti valóság, mely a. kis város küzdelmes múltjára és mindenkor súlyos helyzetére nehezedett. Vonzott a régi Komárom, amelyet Beöthy Zsolttal én is szülővárosomnak éreztem,, bár egyikünk sem komáromi szülött. Itt töltött időm az első eszméltető benyomásoktól a bibliai hetven esztendő kedves emlékeivel, mindig becses szememnek és szívemnek. Arra gondoltam, hogy én talán tisztábban látom azt a komáromi életet, mely Jókai lelkét formálta, azt a várost, ahol legüdéhb, tehát legmaradandóbb benyomásait szerezte. Ha ez csakugyan így van, ha csakugyan jobban ismerhetem a régi várost, reményem lehet arra, hogy nem végzek fölösleges munkát, mikor Komáromnak Jókaira gyakorolt eszméltető, nevelő és jellemformáló hatásait próbálom bontogatni, magyarázni. Szeretném jelezni útját a bölcsőtől a babérig. ‘ Jókai életének első nagy válsága a márciusi napok és a Világos után következő gyász volt. írói pályájának gazdag igéretű megindulása is erre az időre esik. Az irodalmi világba való belépése s a közéletbe való beloppanása döntötte el sorsát: két út nyílt meg előtte. Az egyiken a dicsőség felé kellett lépdelnie, az irodalmi, a másikon az ott szerzett kincset kellett kockáztatnia: a politikai szereplés útján. Az egyik úton vezető volt, mint író a magyar Parnassusnak örökfényű régiójába emelkedett; a másik úton őt vezették, mint politikus, igazán vezető pozícióra nem tudott emelkedni. Pártjának mindenkor dísze, a párt népszerűségének őre, a párt politikájának publicistája. Kétségtelen, hogy így is külsőleg zajos sikerei voltak, de kétségtelen az is, hogy a politika koszorújának gyorsan elhulló levelei közé font töviseket alig lehet elfelejteni. Ezek még írói nimbuszát is tépdesték és ez a nagy író politikai állásfoglalásaiban nem egyszer, többször bukkant komoly ellenszenvre. Szerencse, hogy ezek a kérész életű politikumok kihalnak a kortársakkal, emlékük elhalványul a nemzet előtt. Öt irodalmi dicsősége fényében fogjuk látni ezentúl is, a márciusi ifjak vezére s az elnyomatás ellen küzdő hazafi képét őrizzük meg továbbra is. Körülbelül ezeket a gondolatokat fejtegetve készültem el 1926 december elejére, mikor Viharosról átköltöztem. Ezekben a napokban a kézirat eltűnt és szorgos kutatással sem tudtam előkeríteni. Reméltem, hogy majd csak előkerül. így is lett, azonban jó későn, de jobb későn, mint sohasem. Ez a szerencse akkor ért, mikor már azon gondolkoztam, hpgy vagy újra kell írni, vagy lemondani annak megírásáról. * 1 Budapest, 1934. szeptember 25-én. Erdélyi Pál. Jókai Mór i. Asvai Jókay Móric, nemes ásvai Jókay József és nemes banai Pulay Mária ötödik gyermekök, Rév- Komáromban, 1825 febrüárius 18-án született. Károly és Eszter után két fiúgyermek születése boriirta Erdélyi Pál tóttá örömbe s hamarosan bánatba is a derék szülőket, mert a két fiúcskát egymás utáji s korán vesztették el. Mindakettőt Lajosnak keresztelték. Ragaszkodtak a névhez, holott ismerhették azt a babonát, hogy a|z elhalt gyermek magával visz; nevét, sőt azt is, akit nevére kereszteltek. Csallóközi nemesi Családaink azonban nem hittek ennek a babonának s Jókayék is Lajosra akarták keresztelni. Csak nehezen egyeztek bele más névbe s így választották a Móric nevet. Mellőzve a névhez fűződő epizódok elmondását: a Jókayak dicsőségét ő emelte legmagasabbra, nem a Lajosok. Atyja földbirtokos^ majd komáromi ügyvéd, utóbb városi árvagyám volt; vitézkedő és gazdálkodó elei után a honoratiorok közé lépett, noha a közpálya tülekedése helyett szívesebben hajlott a szelíd múzsák felé. Gyengéd apa, közbecsülésben álló »városi úr«, szerető hitves és Komáromban az akkor már föllendült irodalmi és mívelődési mozgalmak csendes osztályosa és lelkes társa. Rajzolgatott, olvasgatott, öszszeirogatta, a mi tetszését különösen megragadta, nemzete és családja múltja egyformán érdekelte s mint az utolsó nemesi insurrekció részesének, magának is voltak már egyéni élményei, melyeket összeirogatott és amelyekről szívesen elbeszélgetett. Édesanyja azok közé a nagyasszonyok közé tartozott, akik egyforma készséggel és rátermettséggel intézik házuk apró-cseprő teendőit és családjuk meg gazdaságuk életbe vágó ügyeit. Tűzről pattant, energikus családfő lett és szívesen, meg eredményesen vállalta és vette át urától házuk ügyes-bajos, kis és nagy dolgainak kormáiiyzását. Amennyire ellentétes vérmérsékletnek voltak, olyan boldog harmóniában olvadlak föl. miikor szerepet cserélve s azt hűen ellátva családjuk és házuk javát munkálták. A későbbi nagy költő édesapjától gyengéd szívet és szerénységet, édesanyjától fogékony elmét és fáradhatatlan szorgalmat örökölt. Ingadozó természetével a puha Jókayak közé tartozott, költői egyéniségén, mesés szorgalmán Pulay Mária puritán nevelése és példája tükröződik. Ezek a vonások csodálatos következetességgel jelentkeznek egész életében és munkásságában. Jókaynak a mindennapi életben mindig volt valami Mentorra szüksége, költői világában soha, itt mindenkor saját erejére támaszkodott. Amilyen ingadozónak láttuk a mindennapi prózai élet kisebb-nagyobb kezdeteiben., oly erőteljesen és határozottan alakult ki írói talentuma. Bátran el lehet mondani, hogy pályáját szinte szenvedőlegesen futotta be, szívesen hajolt meg mentorai és könnyen az események alakulása előtt. Viszont teljesen ura volt költői programjának, mert szuverén tehetségével játszva hárított el útjáról minden akadályt. A költő szüleinek ellentétes vérmérséklete szerencsésen olvadt harmóniába közös életök fonalán, a költőnek szüleitől nyert öröksége ilyen boldog összeforráson nem esett át: egyéniségében ő is habozó, ingatag Jókay maradt, költészetében anyja szuverén hatalmát érezteti. Jókai életében nem egy ellentmondással találkozunk, mikor a költő a közvéleménnyel, az író a politikussal kerül szembe, mikor öregedő korában lojalitásával fiatal kora nimbuszára von fátyolt, melyet dicsősége fényével sem tud láthatatlanná tenni. De a szülői' házban nyert jellemalkotó hatások végig kisérik egész útján: az öreg poéta éppen olyan szelíd és gyöngéd érzésű, mint volt gyermekkorában s éppen annyira befolyásolható is. A boldog gyermekélet emléke kisérte végig és sugározta be egész életét s az ártatlan gyermekszoba fehérsége látszik meg abban, hogy sem ajakáról, sem tolla alól soha sem siklott ki semmi illetlenség. Ez is egyik része Jókai drága örökségének. Az a gyengédség és az a mélységes szeretet, mely szüleit az ő bölcsője fölött összefonta, kísérték őt egész életén. Átszállóit Károlyra és Észterre, majd Vályra és Komáromra,, utóbb Pápára és Kecskemétre, Petőfire és Laborfalvy Rózára, végül az egész nemzetre. Mindenki szívébe fogadta őt s azok; közé az emberek közé emelte,, akiknek talán yem helyeselhetjük minden lépését, mégis sokkal jobban ^zerejjük, mint azokat^, akiket kifogástalanoknak ismerünk. Egyéniségének talán más vonásait is sikerrel lehetne nyomozni, de csodálatos talentumának forrására sem a szülőkben, sem apai és anyai ágon felmenő őseiben nem tapinthatunk. Ennek megérlelésére sem geneológiájukban, sem közszereplésökben nem találunk felötlő vagy megbújó vonásokat. Ilyen kísérlet eleve is eredménytelennek látszik. A nemesi sors szürkeségébe merült Jókayak és Pulayak közül csak Jókay Józsefet nevezhetjük tágabb értelemben vett litterary gentlemannek és csak Pulay Jánosról lehet szó, aki a szatmári béke történetét írta míg,. Talán ez is toliban maradt volna, ha véletlenül nem Pálffy János íródeákja, az eseménynek részese és tanúja. A költő maga talán azt hiszi, hogy joggal hivatkozhat apai és anyai őseire, de a költő is téved, ha azt hiszi, hogy gazdag talentumát kimütathatólag egyiktől vagy másiktól örökölte. Ilyen irányú nyomozás eredményteldn kísérlete helyett alig elégedhetünk meg tetszetős föltevéssel, sem pedig sziporkázó ötlettel. Még Mikszáthéval sem, mely szerint a Gondviselés minden Jólcaytól megtagadott valamit s az így kuporgatott talentumokkal ajándékozta meg a költőt, két kézzel rakván tele »kívül-belül szépségekkel«. Még e családok története is megíratlan. Eötvös Károlyra nem mernék támaszkodni, Mikszáthé sem teljes, a 1 csallóközi Jókayakat alig ismeri. Takáts Sándor ugyan jó helyen tapogat, mikor a család csallóközi vonatkozásait emlegeti, de abban, hogy bár Csallóközben több Jóka nevű község van, mégis a család nem ezek egyikéből vagy másikából vette nevét,, hanem az Ilka vagy Jolka, Jóka nevű szigettől kaphatta, minden valószínűség szerint téved.*) Az egykori Ilka vagy Jóka nevű szigetet ma már meim tudjuk lokalizálni s legalább előttem a Macskarév s a mogyorósi rét is ismeretlen. Azok a bizonyos legöregebb emberek sem tudlak megbízható értesítést adni, kiket e végre fölkerestem és megkérdeztem. Úgy látszik, a tündérvilág fénye és emlékei a mai Csallóközben már egészen elhomályosultak. A Felsó Csallóközben lévő Jóka községek egyike-másika ma is megvan s valamelyik nevet adhatott a családnak. Tudva azt, hogy az anlireformáció a XVII. század derekán Pozsonyban igen hevesen működött s hogy az itt élő reformátusok ez elől Alsó-Gsallóközbe húzódtak alá és ott telepedtek meg, valószínűnek látszik, hogy- az a három Jókay is, kiket a XVII. sz. derekán Komáromban találunk, szintén az onnan menekülők közé tartozott. Jókay Mihály 1663-ban lett komáromi polgárrá. A szegény menekültek azonban csöbörből-vödörbe kerültek, mert Komáromban is föléledt az antireformáció. Ez érteti meg, hogy 1675-ben Jókay Mátyást Komáromban a város kapitányának választották, egy másik Jókayt, Jánost, 1676-ban tanácsúrrá, aki esküdt és peroeptor is volt. Ezek tehát katolikussá lettek, különben nem kerülhettek volna városi tisztségekbe. Mihály ellenben megmaradt kálvinistának és ennek volt egyik utóda az a Sámuel, aki Gyallára költözött. Takáts említi, hogy Jókay Mihály 1668-ban kapott címeres levelet, viszont tudjuk, hogy a Gyallára költözött Jókay Sámuel is kapott vitézi tetteiért nemességet és címiért, s a geneológusok benne ismerik .föl a nemességszerzőt s tőle vezetik le a költő fölmenő őseit is. Az itt mutatkozó nehézségek kutatása helyett elégedjünk meg azzal, hogy a gyallai és csallóközi Jókayak az idők folyamán a kisebb birtokú és közélettől visszavonuló vagy viszszaszorított köznemesek közé fakultak és sem a megyei közéletben sem a szellemi küzdelmek világában nem tűntek ki, kik közül csak Józsqf, a költő, édesapja, vált szélesebb körben ismertebbé. A geneológia fényeinek hiában való faggaLása helyett a Mikszáth csillogó ötlete ellenében eszméljünk arra, hogy Jókai abban az .esztendőben születetL melytől nemzetünk reformkorát számítani szoktuk és. arra, hogy reneszánszunk e korában az isteni Gohdviselós nemcsak a puha Jókayak és a kolerikus Pulayak ivadékát, hanem az egész magyar nemességet »teli rakta kívül-belül szépségekkel«. Az út azonban nem fogy el a mérföldkőnél, amint van utána, van előtte is. Ami a reformkor dicsőségét jelenti, az új élet vágya és kivívása, már korábban készülődött, tehát korábbi ígéret beváltása volt. Nincs ugrás a történelemben, nincs megszakadás a szellem munkájában. A fejlődésben logika van, az átalakulás törvényszerűen, előzményekre támaszkodik. Ami van, ellagadhalatlan s ha nem talál megfejtést a történés idejében, találhat magyarázatot a múltban; s igazolást a jövőben. Számolnunk kell vele akkor is, ha megértésére nincs elég alapunk s ha e miatt az események törvényszerűségét nem ismerjük is föL Egyes események magukban, korukból nyersen kiragadva lehetnek problematikusok, de szint és jelentőséget nyerhetnek.az egykorú egyelj jelenségekkel kapcsolatban, az eseményekkel összefüggésben, az idő vagy kor árján lebegve és szellemétől megvilágítva. Színtelen családokból származó nagy talentumok fölvillanásában sokszor több része van a talentumot formáló kornak, az idő szellemének, mint azoknak a tapasztalatoknak, melyeket az álöröklés tana állít elénk. S ha a XIX. század szellem-történetét meg akarjuk érteni, vizsgálni kell annak előzményeit s észre kell venni azt, hogy annak gyökere mélyebb rétegekbe és korábban hatolt be, mielőtt törzse kilombosodott. Az irodalom, tegyük hozzá, általában a művészet törvénye az, hogy csak előkészített, tehát fogékony, széles körre forjedő, tehát általános, gyökereit mélyre bocsátó, tehát szilárdan álló műveltség dajkálásában érhet el virágzást. Az úgynevezett őstehetségek virágzása, vagy korai elfonnyadása is azon múlik és attól függ, hogy mint a virág élete, kap-e idején és érlelő napsugarat, vagy pedig nélkülöznie kell azt. Fajtánk1 tehetséges, de sorsunk mostoha. Irodalmunk és művészetünk története arra tanít, hogy virágzásuk vagy; hanyatlásuk mívelődési periódusainak változásával járt együtt. »' *) Ilka vagy Jóka szigetén laktak a tündérek, így szól a helyi monda és itt tartott udvart szépséges királynőjük, a bájos Tündér Ilona. E szigetről a Macskaréven át jártak a mogyorósi rétre, játszadozni, lakmározni. Visszatérőben ragyogó szőke hajakból aranyport szórtak, hullatták P ki mennyit tudott, annyi aranyport szedhetett magának. Csallóköz régi nevével az Aranykerttel s az aranymosás egykori szokásával kapcsolatot mutató hagyomány még akkor sem fogadható el geneológiai adatként, ha a XVI., század derekán Csallóközijén több élő Jókay a nevét »Ilkay ten Jókay« irta is. Külön-külön megáll a monda is, az »Ilkay ten Jókay« név is. De a közöttük lévő kapcsolat inkább tetszetős, mint igazolt. Emlékeztet Jókai történetalakító képzeletére és Mikszáth ötletességére. Ezért az ortográfiái adatért a kancellista és a magukat »Ilkay ten) Jókay«-nak írók felelősek. (Folytatjuk.),
