Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-11-06 / 89. szám

1937. november 6. KOMAROMI LAPOK 9. oldal. Kötött ruhák Végre egy olyan divatujdonság, ami ellen még a legszigorúbb bírálók sem lázadhatnak fel. Biztosan minden asz­­szony örömmel fogadja azt a hírt, hogy a divat újra felelevenítette a kö­tött és horgolt ruhákat. A divatot nemcsak szidni és követni lehet, ha­nem dicsérni is. Most pedig megér­demli a dicséretet, mert ez a divat valóban okos, praktikus és szép. Párizsban évek óta nem szerepelt a divat műsorán a kötött ruha és kosztüm. Ez részben érthető is. A kötött holmik évekig eltartanak, ez a divat tehát inkább a hölgyközönség, mint a szabók előnyére válik. De a hosszú szünet után belátták a ter­vezők, hogy kár lenne ezt az elegáns és célszerű divatot továbbra is elha­nyagolni. És igazi párisias Ízléssel annyi sikket, könnyedséget és változa­tosságot vittek az új divatba, hog3r, mindjárt az első bemutatón teljes győzelmet arattak. Kz új kötött és horgolt ruhák, kosztümök a népsze­rűség és siker jegyében foglalták el helyüket a szezon divatjában. Legérdekesebb újítás a kötött ru­háknál, hogy csipkeszerű, áttört min­tával délutáni, vacsorázó és nagy­estélyi ruhákat is készítenek. A mai fejlett kötési-horgolási technikaszebb­­nél-szebb mintákat produkál, akár­hány kötött ruha látszatra ugyan­olyan, mint a gyapjú csipkeruha. Ezeknél a ruháknál legszívesebben a laza, lyukacsos kötést alkalmazzák, virágokat, csillagokat, négyszögeket, leveleket és egyéb könnyed, szeszé­lyes mintákat utánozva. Az alkalmi kötött ruhák fazonja rendszerint egyszerű, mert hiszen a csipkeszerű kötés önmagában is elég dekoratív. Díszül szívesen alkalmaz­nak élénk, elütő színű övét. Estére leginkább fekete és pasztell színek­ben készítik a kötött ruhákat, vacso­rázóruháknál legdivatosabb a fekete és sötétkék, délutánra pedig a borvö­rös, zöld, lila, terrakotta, sötét- és középkék. Aki ügyes, otthon saját­kezűig is elegáns és divatos ruhát köthet magának. Némi türelem kell hozzá, az igaz, viszont így sokkal ol­csóbban juthat hozzá, mintha szalon­ban, kötőüzemben csináltatná. Igen sok elegáns kötött kosztümöt, sportruhát, uccai ruhát is látunk, amelyeknél már a tömöttebb kötés­­formát használják. Ezeknél a minták simák, angolosak: csíkok, kockák stb. Néha másszínű szálakkal is mintáz-' zák az alapanyagot. Az új kötött blú­zokat pedig sokszor két vagy három különböző színű fonálból állítják ösz­­sze. Megemlítjük még, hogy a mindig hordható praktikus szvettereken kí­vül a kötött kalapok és sálok is na­gyon divatosak. Az őszi-téli divatban sehol annyi változatosságot nem találunk, mint a kalapok terén. A kalap, amelyet nyá­ron át kézben, hónalatt vagy a leg­jobb esetben hátul a fej búbon visel­tek a hölgyek, nem lényegtelen töb­bé, ellenkezőleg, visszanyerte teljes létjogosultságát és fontosságát. Álta­lában valamennyi forma, sapka, lók, turbán, barett, vagy karimás angol kalap teteje kissé emelkedő irányt mutat, nem is szólva egynémely fej­fedőről, amely valósággal felhőkar­coló módjára tör a magasba. Néme­lyiknek a teteje lehajló hegyben vég­ződik, mások vonalukkal követik a frizura szempontjából legelőnyösebb hajlást. A kis tokok az »apród« haj­viselet fürtjeit szabadon látni enge­dik, vagy szabad helyet hagynak az elől felfésült »sopfoknak«. Beszámoló az új hajviseletről Már Lavasszal gyakori volt a pa­nasz, hogy a divat — szorosabban véve a kalapdivat — és a hajviselet között nincsen kellő harmónia. Pá­rizs, úgylátszik, alaposan megszívlel­te az elhangzott szemrehányásokat, mert a nőies divatstílushoz meg ex­centrikus kalapviselethez most olyan nőies frizurát nevezett ki divatossá, hogy — ami a stílusok közötti össz­hangot illeti — meg lehetünk eléged­ve. Csak ami a gyakorlati kivitelt ille­ti, a loknis frizura sok nehézséget okoz. Elsősorban félhosszú haj kell hozzá. A hölgyek tehát hónapok óta buzgón növesztenek. Bár a hajnövesz­tés örömei nem tartoznak a legkel­lemesebbek közé, a hölggyé k olyan hősiesek, hogy a rövid haj híveinek tábora napról-napra kisebbedik. Már csak a legcsökönyösebbek tartanak ki és azok is egyre lankadó meggyőző­déssel. Mert ami igaz, az igaz. Nőies kalapjainktól kezdve egészen a nőies vonalvezetésű ruháinkig az idei divat­­irányzat minden szempontból ellen­téte a kiborotvált nyakú, fiús hajvi­seletnek. Különösen az igényes dél­utáni és estélyi toalettek azok, me­lyekhez csakis »frizura« illik... A barnák és feketék a laposabb, fejhez símulóbb csigákat, a szőkék pedig rengeteg apró loknikba csavart angyalfürtöket hordanak. Elméletben mindezt könnyű eldönteni, de gya­korlatban aztán jönnek a nehézségek. Nem mintha a loknik előnytelenek, lennének. Sőt! Mindenkinek jól áll­nak. De csak — ha frissen készültek. És ez a legnagyobb baj. Mert, akár­milyen szépek a lokni-remekművek és akármilyen odaadással tűzdeli és szorítja fátyol alá őket lulajdonosnő­­jük, másnapra összetörnek és a dia­dalmas loknik helyett a rendezetlen kóctömeg benyomását keltik. Páris a lokniproblémával szemben eleinte azt a tanácsot adta, hogy egy­szerűen mindennap újra kell lokniz­­tatni. Volt már ilyen példa a divat­­történelemben. Például a rokokó­korban s Napoleon idejében, mikor a Titus-fejeket viselték egy ideig. Mindez nagyon szép és megnyugtató. Csak nehezen vihető keresztül. Külö­nösen 1937-ben, mikor a nőknek se idejük, se pénzük nincsen a minden­napos fodrászra. A fogas kérdést vé­gül is úgy oldollák meg, hogy a szür­ke hétköznapokra az áramvonal-fri­­zura — a tarkón kiflialakban roll­­niba csavart félhosszú haj —, esté­re pedig a loknik divatosak. Termé­szetesen, akiknek a mindennapos fod­rász nem okoz nehézséget, nappalra is loknisak lehelnek. Tehát nappalra a félkör alakban elrendezett nagyobb loknik vagy az áramvonalas frizura, estére pedig a loknis hajviselet járja. Ez lelt a lokni­­problétna megoldása. Egyben újabb példa arra, hogy tudja Páris azt a híres közmondást alkalmazni, mety szerint — megmarad a káposzta is és a kecske is jóllakik. Hölgyek egyinásközl. — Mit szólsz a ruhámhoz? A tizen­kilencedik születésnapomra csináltat­tam. — Ahhoz képest elég jó állapotban van. Milike kalandja Hárman voltak testvérek, Mici, Mió­­ka és Milike. Milike a legfiatalabb kö­zöttük. Ö nem olyan torkos, mint nő­vére, de azért nála is akad egy-két; rossz tulajdonság. Elsősorban kissé hiú a lelkem. Egész nap elnézné saját képmását a tükörben, ha nem tarta­na családja csúfolódásaitól. Mert Mi­like végtelenül büszke szép, karcsú alakjára és hófehér bundájára, me­lyet csak a két szeme között f eke télő csillag szakított meg. De azért így is elég módot talált Milike önmaga szemléléséhez. In­kább lemondott a délutáni szundiká­lásról, csakhogy kedves tükre elé ván­dorolhasson. Ugyanis ilyenkor nem kellett félnie testvérkéi gúnyolódásai­tól, hiszen azok ebéd után az igazak álmát aludták és Milike nyugodtan belopózhatott a hálószobába, ahol egy hatalmas tükör álldogált a sarokban. Milike legboldogabb percei voltak a hálószobái látogatások. Minden ol­dalról vizsgálgalhatta kecses alakját és e szép képpel nem tudott betelni. A baj csak ott kezdődött, hogy a többiek hamarosan észrevették Műi­kén a délutáni dorbézolásokat. Ugyan­is hiányzott neki ez a két-három órai alvás, hiszen teste nem pótolhatta, amikor minden tisztességes macska egérre vadászik. Ő bizony csak úgy tessék-lássék követte anyját és test­véreit a padlásra, amikor megkezdő­dött az egerészés ideje és legszíve­sebben leheveredett volna valami pu­ha alkalmatosságra, ahol azután el­aludt. Ha nem vették észre, átaludta az egerészésL s reggel, mint aki jól végezte dolgát, ő is oda állt a tejes­­tál elé. De végül is feltűnt mindnyá­juknak Milike viselkedése és megálla­pították, hogy ennek valami magyará­zata lehet és az csak a délutáni szun­dikálások hiánya. — Vájjon mivel töltheti Milike a délutánokat? — kérdezte Cica mama másik két leányától. Persze egyik sem válaszolhatott, mert ők sem ismerték Milike titkát. — Talán az éléskamrában tölii az idői? — hangzott egyszerre halkan Mióka hangja, aki még nem felejtette el, hogy annakidején mennyi nya­lánkságot talált ott. — Nem hiszem, mert Milike egyál­talán nem torkos, — rázta a fejét Cica marná, aki nagyon jól ismerte gyermekeit. — Tennünk kell valamit, mert ez így nem mehet tovább. Hosszas fontolgatás után elhatároz­ták, hogy egy nap feláldozzák a szun­dikálást és utánajárnak Milike titok­zatos sétáinak. A következő délután tényleg meg­állapító! iák, hogy Milike ébren tölti a drága órákat. Úgy tettek, mintha elaludtak volna, de titokban Műikét figyelték. Észrevették, hogy ő is csak tetteti az alvást és amikor azt hiszi, hogy a család már szundikál, fel­áll helyéről és kioson. A többiek csak ezt várták. Ők is felálltak, utána men­tek Műikének és persze megállapítot­ták, hogy a hálószobái tükör előtt illegeti magát. Huh, micsoda zivatar tört ki erre! Cica mama még az egyik mancsát is igénybe vette a hathatóság kedvéért és Milike szép bundája kis­sé bepiszkolódott. De ő szentül meg­fogadta, hogy felhagy hiúságával es inkább követi Cica mama tanácsait, aki a gondos szülők példájára már korán egerészésre fogta gyermekeit. Telt-múlt az idő, Milike valóban elkerülte a hálószobát. Mintha elfelej­tette volna, hogy azelőtt milyen hiú volt, most eszébe se jutott a tükröt ke­resni. Már ki is vívta Cica mama di­cséretéi, amiért az éjjeli portyázáso­kon oly bátran és okosan viselkedett. De haj, egy idő múlva ismét elővette Műikét a hiúság. A dolog úgy történt, hogy nagymosáshoz készülődtek a házban. Mint ilyenkor szokás, kitel­ték a teknőt az udvarra, belemerték a vizet és otthagyták a napon, hogy kissé felmelegedjék. Milike véletlenül látta ezt a jelenetet és minthogy na­gyon szomjas voll, felugrott a teknő szélére, hogy csillapítsa szomját. De ekkor megpillantotta a nap sugaraitól csillogó síma víztükröt és benne egy édes, fehér cicát, amint a víz fölé hajlik. így jutott eszébe Műikének, hogy milyen régen látta is ő tükör­képét és igazán megbocsájthatjuk ne­ki, hogy egy kissé szemlélni akarta önmagái a víz tükrében. Csak egy kissé billegett és éppen a farkát le­begtette, hogy láthassa, milyen hosz­­szú, amikor megtörtént a baj. A kes­keny teknőszélen megcsúszott az egyik lába és hiába kereste az egyen­súlyt, nem tudóit, többé megkapasz­kodni és belepő ttyant a vízbe. — Jaj, végem van, megfulladok! — gondolta a szegény cica kétségbeesve, hiszen tudta, hogy saját erejéből töb­bé nem kerülhet ki a teknőből. Sze­rencsére még idejében érkezett Hek­­lor, a házőrző, Milike legjobb barát­ja és fogai közé véve a cica nyak­szőrét, kiemelte a vízből. De testvé­rei is már mellette teremtek, akik szintén látták, amikor befordult atek­­nőbe. Röglön ápolás alá vették és a meleg napon hamar magához tért. De szégyelte is Milike ezt a bal­esetet! Közelébe sem ment többé a teknőnek és akármilyen hivogatólag csillogott feléje a víztükör, messze el­kerülte. Kartársak Viharos napon egy gőzös fedélze­tén, a Missisipi folyamon esett meg ez a párbeszéd egy amerikai újság elmondása szerint. A gőzös egyik uta­sa, jámbor prédikátor, odaszól a mel­lette ülő úrnak: — Kedves felebarátom, ne feled­kezzünk meg arról soha, hogy éle­tünk közepette ránk ólálkodik a ha­lál. — Százszor mondom ezt minden­nap magam is, — felelte a másik nyugodtan. — És jusson eszébe az is, hogy vá­ratlanul szakadhatunk ki ebből a föl­di létből, anélkül, hogy elbúcsúzhat­nánk azoktól, akik drágák és kedve­sek nekünk. — Szóról szóra az a tanítás, amit naponta legalább százszor magam is megismételek. — Akkor — mondotta a prédikátor — hihetőleg kollégámat köszönthe­tem? — Nem — felelte az utas —, biz­tosítási ügynök vagyok. Mióta ismerjük a kinai teát Érdekes, hogy Angliában az 1678-ik év óta ismerik a kínai teát s azóta a legutóbbi időkig a kínai teából volt a világon a legnagyobb fogyasztás. — 1866-ban a világ teafogyasztása fel­ment 600 millió fontra, abból több, mint 400 millió fontot Kína szolgál­tatott. A múlt század közepe táján kezdett India, Ceylon és Formosa, valamint Japán a világpiacon teake­reskedésével szerepelni és már 1904- ben 644 millió font volt a világ tea­­fogyasztása. India és Ceylon a tea­szállításnál 60, Japán 10 és Kína már csak 30 százalékkal szerepel, mert a kínaiak a művelést és kezelést na­gyon elhanyagolták.

Next

/
Thumbnails
Contents