Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-10-23 / 85. szám
4. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1937. október 23. azért .követte el, hogy ilymódon más bűncselekmény elkövetését tegye lehetővé, vagy hogy egy büntetendő cselekményért való felelősség alól kivonja magát, vagy ha egyáltalán más megvetendő okból követte el, c) ha a bűncselekményt orvul, vagy különös kegyetlenséggel követték el. A 283. paragrafus halálbüntetést rendel a köztársasági cin öle vagy helyettese. idegen állam fejének, a kormányelnök. vagy helyettese, a kormány tagja, a törvényhozó testület elnökségi tagja, vagy tagja, idegen állam képviselőjének gyilkosa fejére is. A 283. paragrafus tulajdonképen átveszi a köztársaságoltalmi törvény 7. paragrafusát, azonban az ott előírt életfogytiglani fegyházbüntetést halálbüntetéssel helyettesíti. Érdekes, hogy a kárpátaljai kormányzó személyét e paragrafus 2. bekezdése védi ugyancsak halálbüntetés szankciójával, a volt köztársasági elnökök életének védelmével. Egészben véve megállapítható tehát, hogy a büntető törvénykönyv tervezete a halálbüntetést bővebben alkalmazza, mint a ma hatályos büntető törvények. Az olvasóközönség s a „potyapéldányok" A kitünően szerkesztett Uj Szellem írja egy széljegyzetében: »Ortutay Gyűl i folyóirata, a Magyarságludomány megszűnés előtt áll, mert alig kétszáz előfizető akadt, aki megrendelte,, E szomorú vallomással kapcsolatban érdekes pillantást vethetünk a magyar folyóiratok pályafutására, amely különös módon bukdácsol fény s árnyék között. Nem hisszük, hogy csak 200 ember akad, akit a jelzett folyóirat sorsa érdekel. Biztosra vesszük, hogy ennek a folyóiratnak is legalább kétezer olvasója van, minden egyes száma legalább kétezer érdeklődő kezén fordul meg, aki várja a lapot, méltatja, fontosnak tartja, dicséri — de nem veszi meg. A magyar intelleklualizmus ezen a téren érdekes módon elfajult. Mindenki termelő akar lenni, s nem fogyasztó. Azaz: pénzt akar keresni értelmiségével, de nem akar pénzt adni érte. Elvárja, hogy minden könyvet, folyóiratot ingyen kapjon. Ez »jár« neki, a »szakmabelinek«, mint szabadjegy a vasutasnak. Érdekes ©1- iparosodása a szellemi életnek! A tehetség tisztán irodalmi pénzkeresésre rendezkedik be, ez így hozzájárul ahhoz, hogy a komoly s csak értelmiségnek szóló könyvek s folyóiratok nehezen élnek meg. Nos, ha kélháromezer »szakmabeli« ingyen kívánja a szellemi terméket, akkor ki vegyen tudományos könyvet, vagy folyóiratot? így kell elpusztulni a szakfolyóiratoknak. A folyóiratot, amit háromezer ember olvas, idéz, viláz vele, lelkesen dicsér: legfeljebb kélhároinszáz ember veszi meg pénzért, ötszáz ember ingyen követeli, mi it »szakmabeli«, — mert mindenki »szakmabeli«, aki az értelmiséghez tartozik. Ezerötszáz pedig kikölesönzi, átolvassa klubban, könyvtárban, kávéházban. (Nyugateurópában nincsenek újságok a kávéházakban!) Mi ennek a furcsa pályázásnak oka? A szegénység? A szellembe bevonult inclusztriális szokások? A profimentalitás a kultúrában? A magyar zsurnalizmus művelőinek szokásából átvett »ingyenjog«? * így szól az Uj Szellem. A magunk részéről hozzátennivalónk is volna ehhez: a vidéki magyar lapok szempontjából. A vidéki topokat sem szokás megvenni sokhelyütt, — azokat a Lapokat, amelyek egy vidék szellemi, gazdasági, társadalmi életének hű tükrei, kifejezői, amelyek őszinte szócsövei a vidék lakosságának, amelyek íassankinl elvéreznek abban, hogy a vidék! magyarság érdekéért haircinaáilottak. Az ilyen munkát viszonylagosan kevés elismerés kíséri s különösen nincsen meg az anyagi ellenszolgáltatás ilyenkor! A vidéki lapot szokás ritkán dicsérni s gyakorta ócsárolni, de a legfőbb ócsárSóknak, vagy a ritkán dícsérőknék sem jut eszébe, hogy jobbá, terjedelmesebbé csak úgy lehet tenni az újságot, ha az olvasó anyagilag is támogatja, előfizeti, s mindenképen támogatja! Nálunk is főikép kritizálni szokás és szokás az, hogy a lappéldány okát ingyen várja a közönség. Hogy a lapnak előállítási költségei is vannak, hogy a lapot vérrel, szívvel, szeElemmel, anyagiakkal állítják elő, azzal sokkal kevesebben törődnek, mintsem a lap megérdemelné... A diadalmas kritika s az ingyen várt példányok rékriminálása közben lassankint elfogy a festék s a papír a jobb Óvatos reménységgel Ma például ezt olvastuk, a reggeli lapokban. A reménység óvatos, már nem tud eléggé óvatos lenni a remény, miután az ember minden óvatosságai elvesztette s a reményre hagyja, legalább az óvja magát s ne essék elbizakodásba. Volt idő, amikor a remény vad s ellenállhatatlan volt: talán tíz esztendővel ezelőtt, amikor bizonyos Briand és Stresemaiin urak csendes kvaterkázás közben igyekeztek egyenesbe hozni Európa zilált útjait. Locarnónnk hívták ezt a kvaterkázást: de ki beszél ma Locarnóról s csak elvakult elmék hirdetik, hogy a slresemanni út talán békésebb volt, ha nem is hozott oly feltűnő eredményt, mint a Barna Ház... Spanyolországot irigyelték akkortájt, mert nem vették részt a háborúban s rengeteg aranya volt, biztonsággal a jövedelmező bányákkal, Japán a csendesóceáni szigeteket emésztgcltc egyelőre, csak itt-ott jelenlek meg az égbolton jelek, amelyek üstökös-szerű vonulással jelezték a nénijét Európának... De akkor még duzzadt a reménység s erős pesszimizmus kellett ahhoz, aki a leszerelési lázban s a szédült konjunktúrában nem akarta észrevenni a »rettenetes javulást«. A pesszimistáknak volt igaza s most nem lehetünk eléggé óvatosak, halkak s elővigyázatosak a reményben. Egy kis berlini engedékenység a spanyol problémában, kevesebb halott az aszturiai fronton, Éden kerekebb gesztusai s halkabb mondatai Mussolininck: ennyi már elég egy napra, ez már továbbélteti a reményt huszonnégy órával s már ott tartunk, hogy huszonnégyórás haladéknak is örvendünk. Nem tudunk elég óvatosak, elég igénytelenek lenni a világ dolgaiban s ha nem jönnének a Velgóné-féle narkotikumok, — üdítő oázis immár a gránátok vad, gyiklos viharában, — megszédülve roppannánk össze, mondván: hol marad a szellem sokat hangoztatott fölénye s uralma a józanságnak... »Óvatos reménykedéssel« várjuk a következő napol, jobbal nem hoz úgysem, csak arra kérünk, Jóisten, ne legyen rosszabb az eddiginél. Nekünk már ez az ajándék is vigasztaló ... sorsra hivatott orgánum előtt. Ez is egy probléma a sok közül s nem is olyan kicsiny... Szellemi életünk sínyli meg! A város jövő évi költségvetésébe rendkívüli s ?ükséglet elmén bevették a tervbev ett beruházásokat Komárom város adóssága 12,218.280 Kc-t tesz ki Lapunk múlt szombati számában ismertettük a város 1938. évre megállapított költségvetését, amely rendes szükséglet címén 10,616.501 Kc-t tesz ki, míg a rendkívüli szükségletekre 4 millió 22Í.968 Kc-t irányoztak elő. Ebben az összegben foglal helyet több olyan terv számszerű kiviteliőszszege, amelyeknek megvalósítása tényleg szükséges volna. E rovatba állította be a számvevőség, a vágóhíd építéséhez szükséges egymillió hatszázezer koronát, a postapalotára 1 millió Kc-t, a kerületi tanonciskolára 1.212.000 Kc-t. a strandfürdőre 100 ezer Kc-t. A Deák Ferenc ucca kiszélesítéséhez a katonai kórház kertjéből és a kerületi bírósági fogház telkéből átvett területek vételárára 205.000 Kc-t, szabályozáshoz szükséges telkekre 51.505 Kc-t és a Kossuthtér feltűnésére 20.000 Kc-t irányzott elő a kormánybiztos. Ezeknek a szükségleteknek fedezetére garantált és egyéb kölcsönök vannak beállítva a költségvetésbe. De hogy ezekhez a kölcsönökhöz mikor fog a város hozzájutni, azt egyelőre senki sem tudja. Ismerve azonban a mostani gazdasági viszonyokat, véleményünk szerint egyelőre le kell tenni minden olyan beruházásról, amelyet kölcsönből lenne kénytelen a város fedezni. A város gazdasági helyzetének javulását igazolja az adósságok kimutatása, amely ebben a tekintetben csökkenési tendenciát mulat. A minőség győz 1 empo-rAdió hallatlan olcsó ár mellet! 3+1 lámpásos „Kadei" Ke 1290*- 5 + 1 „ „Admiral",. 1990*Egyedárusílás Komárno és vidéke részére : Müller és Bucsek rádió- elekiro-mechanik Komárno Városház u. 8. Tel. 166 Ne vesződjék régi rádiójával, használja ki nagyszabású csereakciónkat és vegyen részt a milliomodik nyereség szerencsében Komárom város tartozása 12,218.280 Kört tesz ki. Ebből bankadósság 6,873.150 Ke, az aszfaltozási munkálatokra még fennáll 2,175.130 Ke hátralékos tartozás, a vállalkozóknál rendezésre váró tartozás rovatán még mindig fenn van 3,Í70.000 Ke, amelynek rendezése szükséges volna. Természetes, hogy ezek az adósságok még a kormánybiztosi rezsim előtti időkből valók, amelyekre a felsőbb hatóság részéről határozat hozatott, hogy a községek segélyalapjából 4 millió 783.150 Ke lesz a tartozások rendezésére folyósítva. Eme határozat végrehajtása is sürgős lenne, mert amíg nem jön meg. a segély, addig a város szanálása sem vihető keresztül. — Elvesztette az örökségét. Parádiné széntgyörgymajőri lakos Ebeden járt, ahol fölvette az örökségből neki járó ötszáz koronát, aztán gyalogszerrel Párkány felé tartott. Párkányban az a szomorú meglepetés érte, hogy pénzét elvesztette. Most a becsületes megtalálótól függ minden. Taríhatatlanok az útviszonyok Délsziovenszkón Néhány etsőoszíályu utón kívül alig lehet közlekedni az őszi sárban s a gödrös utakon — Hullámvasút Pozsony felé Régi panasza a délszlovenszkói utazóközönségnek, a gazdáknak, kereskedőknek s járműtulajdonosoknak, hogy rosszak az utak s alapos javításra szorulnak. Az utak rosszasága ilyenkor, őszi esőzések idején tűnik ki legjobban. Alig van nap, hogy panasz ne érkezzék be hozzánk, az utak járhatatlan állapotára vonatkozólag. Évek óta sürgetjük már a főbb s kevésbbé előkelő ulak alapos javítását: itt-ott történtek is javítások, útépítések, vég-* erediYiényben ma is olt tartunk, hogy a legfőbb délszlovenszkói, rriátyusföldi s csallóközi községet nem lehet elérni, legfeljebb gyalog', vagy erős parasztlovakkal. Sokhelyütt nemhogy .az autó akad meg a sárban, hanem a lovasszekér sem bír megmozdulni. Erről a tarthatatlan állapotról csak annak van fogalma, aki maga is kinn jár vidéken s boszszankodva látja, hogy a járművek hogyan mennek tönkre a sáros, gödrös utakon, hogyan törik el a ló lába, milyen vendégmarasztaló a sár. Izsa, Martos, Naszvad, Imely felé éppenúgy nem lehet járni, mint ahogy Knmocsát, Szímőt, Negyedet sem lehet megközelíteni, nem szólva a Csilizközről s a rengeteg csallóközi községről, amelyek ösztől-tavaszig valósággal el vannak vágva a külvilágtól. De -éppenolyan rossz a helyzet a Garam-vidékén, vagy a zselizi járásban. Alapos javításra szorulnának ezek a járhatatlan utak, sőt, ide nem javítás kell, hanem tuljesen új, állandóan gondozott köves út. Ami az úgynevezett elsőoszlályú utakat illeti, azok sincsenek mindenütt rendben. Legjobb utunk Érsekújvár felé volna: ezt soaszor javítják, karbantartani igyekeznek, (éppen most javítják Bajcs és Bagola közölt), a karbantartás azonban nem állandó s így következik azután az be, hogy a legjobb útszakasznak is vannak krónikus betegségei. Ilyen krónikus betegsége van a hetényi állomás körüli útszakasznak. S még nem említettük a Kurlakcszi- Madar felé. vezető utat, s különösen óvakodunk említést tenni a Komárom- Pozsony között vezető úgynevezett elsőoszlály-.. útról, mert erről az útszakaszról csak kellő hideglelések kíséretében lehet említést tenni. Tele van gödörrel, kerékvágással, s ha hozzávesszük, hogy mezei munkálatok idején a falvakban valóságos életveszélyt jelent a közlekedés, oly mély a sár s csúszós a talaj: — azt hisszük, nem végzünk érdemetlen munkát s általános helyesléssel találkozunk, amikor azt követeljük, hogy a csapnivalóan rossz utakat minél hamarább s alaposan hozzák rendbe. Az olyan rendbehozatal nem ér semmit, amely után néhány hónappal az utak ismét visszasülyednek régi állapotukba. Szakszerű javítást kérünk, hozzáértő, alapos szakemberekkel, szakmunkásokkal s kitűnő anyaggal. Egyébként az utmizériák állandóan tartani fognak s a gyanútlan közlekedő elsüllyed a csallóközi sárban. Hozzátesszük azt a kívánságot is, hogy a vidéki kocsisokat, biciklizőket egyszer már rendre s helyes közlekedésre kell. tanítani! Mert azt sem tudnak!
