Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-10-06 / 80. szám

1937. október 6. KOMAROMI LAPOK 3. oldal. HÍREK Október hatodika a magyar nemzet történetének szomo­rú gyásznapjamrrt ezen a napon vé­geztél; ki az aradi várban az 184-8/4-9. évi szabadságharc tizenhárom hős tá­bornokát. Mikor a dicsőséggel végiy­­küzdött szabadságharc vitéz csapatai­val nem bírt megmérkőzni az osztrák sereg, az oroszokkal szövetkezett, akik olyan nagy számban jöttek Bécs segít­ségére■, hogy a győzelmes, de marok­nyi magyar sereg kénytelen volt fegy­vereit a túlerő élőit lerakni. S mikor október 4.-én Komárom vára is meg­adta mayát, Haynaa császári teljhatal­mú kormányzó véres bosszút állott azokon a hős vezéreken, akik a har­cok alatt diadalmasan vezették csapa­taikat az osztrák eilen. Az aradi vár­ban tizenhárom magyar tábornokot börtönöztek be, akiket az osztrák ha­ditörvényszék halálra ítélt. Közülök négyet »kegyelemből« jabelövettek, ki­lencet pedig felakasztottak. Az ítéletei hűtlenség, esküszegés és felségsértés ürügye alatt mondta ki a haditör vényszék és október 6.-án reggel haj­tották végre. Előbb Kiss Ernő, ües­­sewfjy Arisztid, Sch weld el József tá­bornokokat és Lázár Vilmos ezredest az aradi vár északi sáncában agyon­lőnék, azután pedig a vártól délre eső síkon Aulich Lajos, Nagy Sándor ló­­zs ■’/, Török Ignác, Pöltenberg Ernő Knézich Károly, Leiningen Károly gróf, Lahner György, Damjanics Já­nos és Vécsey Károly tábornokokai felakasztották. .1 tizenhárom vértanú magaviseleté az utolsó percig oly nagy lelkierőre és emelkedettségre muta­tott, amit a katonai bátorság egyedül nem adhat, hanem az a ludat, hogy nagy ügy szolgálatában vesztik életü­ket. A magyar nemzet minden idő­ben"* mélységes kegyelettel emlékezik az aradi tizenhárom vértanúra, akik­nek magasztos példája minden ma­gyar előtt örökre tisztelt marad. 1849. október 6.-ka a fájó emlékezés napja minden magyarnak, de egyben lelke­sítő példája az ■ önfeláldozó nemzethű ségnek, melyből minden szabadság szerető nép tanulhat. — Káplán! áthelyezés. A nagy­szombati római katolikus egyházi főhatóság Horák Antal káplánt, akit nemrég helyezlek Komárom­ba, áthelyezte Garamkövesdre. Az helyezés szükségességét azzal indo­kolták, hogy október 1-én 14 káp­lán vonult lie katonának. Március elsején azonban ismét visszahelye­zik a negyedik káplánt Komárom­ba. — Halálozás. Mint lapunk zártakor mély részvéttel értesülünk, K |a r c s a y Miklós m. kir. kormányfőtanácsos, az egyesített Esztergom és Komárom Vár­megyék nyug. alispánhelyettese, októ­ber 5-én Budapesten elhunyt. A meg­boldogult a régi Komárom vármegyéi nek volt sok éven át kiváló közig, tisztviselője s mint vármegyei főjegyző került Esztergomba az egyesített vár­megye szolgálatába. Palkóvich alispán halála után alispán helyettes lett, majd! (nyugalomba vonult. Temetése október 6-án lesz Budapesten a farkasréti te­­jmetőben. Volt tisztviselőtársai és régi, barátai igaz fájdalommal értesülnek ha­láláról, mely életének 6o-ik évében kö­vetkezett be. Áldás emlékére! HOGYAN VÉDEKEZZÜNK AZ INFLUENZA ELLEN? a csecsemőkortól az aggkorig. A meghűléses betegségek megelőzése Irta: Dr. Müller Vilmos főorvos. A tartalomjegyzékből: Hogyan védekez­­zünk az influenza ellen? Házi gyógymó­dok. Tüdő- és mellhártyagyulladás. Az orr nyálkahártyájának fontos szerepe a meghűléses betegségek megelőzésében. Lázas beteg gondozása. Szellőztetés. Priesnitz borogatás stb. Ára 7 80 Ke Kapható az »UNIO« könyv- és papiri kereskedésében, Komárno—Komárom, Masaryk u. 29. Telefon 80. — A Dalegyesület ínűködökarúnuk ülése. A Komáromi Dalegyesület mű­ködő tagjai október 4-én, hétfőn este tartották ülésüket, amelyen a műkö­dőkar újra megalakult. A szép szám­ban megjelent dalosokat F ü 1 ö p Zsigmond elnök üdvözölte szívélyes szavakkal, majd rámutatott azokra a feladatokra, amelyek a Dalegyesület és működőkara előtt állanak a jövő évben. A Dalegyesület 1938-ban ün­nepli ineg fennállásának 75-ik évfor­dulóját s ugyanakkor a Magyar Da­­losszövctség Komáromban tartja IV. országos dalosünnepélyét s ezek az ünnepélyek nemcsak az egyesület tisz­tikarát, választmányát, hanem leg­elsősorban a működőkart teszik is­mét nemes próbára. Meg van győződ­ve arról, hogy a működőkar ezúttal is méltó fog maradni feledhetetlen emlékű derék elődeihez és a Dal­egyesület szent hagyományaihoz s a magyar dal országos ünnepét a leg­nagyobb sikerrel fogja előkészíteni. Arra kéri az elnök a megjelenteket, hogy az ujraalakuló működőkar fel­adatának és hivatásának tudatában komoly elhatározással és a lelkeket felemelő cél érdekében a legnagyobb lelkesedéssel és ügybuzgalommal mun­kálkodjék. Majd röviden ismertette a Dalosszövetség közgyűlésének lefo­lyását s melegen üdvözölte Schmidt Viktor karnagyot abból az alkalom­ból, hogy a Dalosszövetség országos alkarnagynak választotta meg, s egy­ben felkérte, hogy a következő egye­sületi év művészi programját ismer­tesse. A karnagy bejelentette, hogy a működőkar a november hóban vég­bemenő Jókai szobor leleplezésénél fog közreműködni, a tavasszal nagy­szabású' jubileumi filharmonikus hangversenyt rendez, amelyen a meg­szervezendő vegyeskar is szerepelni fog, majd a jubileumi ünnepség prog­ramját vázolta, amelyből kiemelen­dőnek tartja a monstrekarszerenád­­ját. Végül az országos dalosünnepély díszhangversenyén előadandó összka­­rok és magánkarok betanulása ké­pezi a működőkar feladatát. Kérte a tagokat, hogy minél pontosabban járjanak el a próbára, mert a pon­tosság és szorgalom a siker titka. A működőkar a karnagy bejelentését lelkesedéssel fogadta s nagy örömet váltott ki a vegyeskar megszervezé­sének terve. Ezután egyhangú lelke­sedéssel kimondották, hogy a mű­ködőkar az 1937—38. évre ujraalakul s a próbák idejét hétfő és csütörtök esti 8 órájában határozták el. Hétfőn a tenorok, csütörtökön a bassus szó­lamok próbáznak. Végül a működő tagok sorába egyhangúan G o 1d - ring Samut, Rozs Józsefet és S i d ó Józsefet vették fel. A gyűlés lelkes hangulatban Fülöp elnök buzdító sza­vaival ért véget. Alkalmi vétel: Bontásból nyert építkezési anyagok: tégla, vályog, épületfa, hulladékfa,ajtók,ablakok olcsón kaphatók Királypüspök ucca (Bencés gimnázium mellett) — Személyi változások a Szociá­lis Testvéreknél. Szeptemberben el­távozott Komáromból Iíácser Erna szociális testvér, aki több éven ke­resztül fejtett ki áldásos tevékeny­séget részint a Liturgia kereskedés vezetésében, részint a Kariíaszban s a Leánykörben. A Szociális Test­vérek Társulata Pozsonypüspöki­­ben új házat nyitott s ide helyezték a népszerű Erna testvért. Helyébe Svonavee Michaela és Wick Bea la került. Boroshordók, raktár- valamint transporlhordók minden nagyságban azonnal töltő­képes jutányosán kapható abrak­tár Pilsen, Prága Bratislava és Pe­­zinok. Liebermann Testvérek, Bratislava, Klobucnícka L Tel. 25-24 Másfélezer munkanél­küli Komáromban, háromszázhusz a járásban A munkanélküliek szeptember havi statisztikája a komáromi járásban így alakult: Ä komáromi járás területén összesen 320 munkanélkülit tartanak Nyilván. A többi alkalmazást kapott az őszi munkálatoknál, építkezéseknél, csatornázásnál. Ezek közül: Gúta 56,; Örsujfalu 37, Nagymegyer 15, Gsalló­­közaranyos 15, Szimő 164, KoLozsnémia 1, Nagykeszi 32 munkanélkülit szám­lál. Aránytalanul több' a munkanélküli Komárom városában, ahol jelenleg 1413 munkanélküli van. — Köszönetnyilvánítás. A Szakszíer­­viezetek Szövetségének komáromi cso­portja Masaryk G. Tamás első köz­­társasági elnök emlékezetére 200 Kc-t s a Csehszlovák Dunahajózási Társaság hasonlóképen Masaryk első elnök em­lékezetére a tuberkulózis elleni Masaryk Liga helybeli fiókjának 600 Kc-t aján­dékozott, ínely szíves adományokat ezúton köszöni meg a Liga helybeli fi­ókja. — A Csehszlovák Dunagőzhajo­­zási Társaság Masaryk első elnök el­hunyta alkalmából egyesületünk céljai­ra 600 Ké-í, a folyamhajózási kirendelt­ség hivatalnoki kara too Kc-t, a kikötő munkások pedig ugyanazon célra ko­szorú megváltás címén 500 Kc-t vol­tak szívesek adományozni, mely szives adományokért ezúton mond köszönetét a helybeli Csehszlovák Vöröskereszt Egyesület elnöksége. A nagyérdemű közönség szi­ves tudomására adom, hogy Komarnoban, Klapka tér 9 sz. alatt modernül felsze­relt fogászati műtermet nyi­tottam. Kérem a nagyérdemű közönség szives támogatását. Schimek Oszkár fogtechnikus. — A dunamocsl SzMKE-cs sport előadásai. A dunamocsi SzMKE- szervezet megkezdte őszi kultúr­­évadját és máris több sikeres kul­­tűrelőadást rendezett. Legutóbbi előadásán Bíró Camilló elnök a kultúra fejlődéséről tartott elő­adást: »Az ősembertől napjainkig címmel, Dobó Dezső lelkész Jókai Mórról élvezetesen beszélt. Nehé> Ferenc »Bort, búzát, békességet címen érdekes, időszerű helyi be­számolót tartott. Majd Nehéz be­reue és Dobó Dezső Petőfi Sándor és Kelembéri-verseket szavalt. Az előadás annyira tetszett a közön­ségnek, hogy a tagok száma erősen megszaporodott. — Gombaszögi Frida a SzMKE füri szüreti mulatságán, A nemrég megalakult füri SzMKE-csoport igen Lelkesen végezte munkáját az elmúlt szezonban s számos kul túr­előadást, szinelőadást tartott. Az idei szezont szüreti mulatsággal kezdte meg, amelynek nagy sikere volt. Vasárnap nagy felvonulással kezdődött az ünnepély, a rendező lányok egyforma babos ruhában jelentek mieg s a táncos legények s leányok a füri kastélyában tartóz kodó Weisz Fülöp vezérigazgató s vendégei előtt mutatták be táncai­kat. A füri kastély vendégei, közöl­tük Gombaszögi Frida, az EST- konszern tulajdonosa, nagy tet­széssel nézték a deli táncosokat és számos fényképfölvételt készítettek a SzMKE szüreti mulatságának résztvevőiről. — A katolikus Leánykor Ve ni Sancte-val kapcsolatos évnyitó ülé­sén meleg szeretettel ünnepelte új lelki vezetőjét, Hájas Gábor káplán, mariánumi igazgatót. Elhatározták, hogy üléseiket minden vasárnap dél­után tartják a szent Anna zárdában. Felkérik a kai. háziasszonyokat, hogy a náluk alkalmazásban levő leányo­kat a Leánykörbe küldeni szívesked­jenek. mintaképen, lO-szeri használatra portóköítség előzetes beküldése ellenében küld a . „ .**,1 •>. GIBBS vezérképviselet Prah3Ü , Xiímeotská 7 — A komáromi kikölőimmkás tk Masaryk elnök emlékének. A ko­máromi kikötői munkásság Masa­ryk elnök emléke tiszteletére gyűj­tést rendezett, melynek bevételét ÍOOO Ke bevételét virágadoniány helyett, egyenlő részben a tuberku­lózis elleni komáromi Masarvk-szö­­vetségnek és a komáromi csszl. vö­röskereszt egyletnek adományozta. A kikötőparancsnokságnak a sze­mélyzete ehhez külön 200 ívé ö.sz­­szeggel járult, melyből 100—100 Kc-t a fent nevezett jótékonycélú egyleteknek adományozott. — A Palkovich Diákincnza köszö­neté. A Diákmenza pénztárába a kö­vetkező adományok érkeztek: Kállay Endre dr. 50 Ke, Steiner István 100 Ive. — A nagylelkű adományokért hálás köszönetét mond és a szíves pártfogók további jóindulatát kéri a Diákmenza igazgatósága. — Nagy tűz Szitáson. Szilasop, Lakszakállas melleit október 2-án es­te hatalmas tűz pusztított. Este kilenc órakor kigyulladt Végh Mihály gazda kát óriási szalmakazla. A tűz mesz­­szire megvilágította a tájat s az azon­nal kivonult tűzoltóság megfeszített munkájának köszönhető, hogy a há­zakra is át nem terjedt. A kár mint­egy 10.000 korona. A tüzel valószí­nűleg gyújtogatás okozta, bosszúból. Mi az élet nagy problémája? A nő fogamzóképes és terméketlen napjainakpontos meghatározása GyeRmeKeT AKAROK...! A fogamzóképes és a termé­ketlen napok meghatározá­sára szolgáló irányító táblá­zat 9 ábrával Irta: FÖLDES LAJOS dr. szülész-nőor­­vos, az Országos Gyermekvédő Liga anyaotthonának főorvosa. A tartalomjegyzékből: A biztos fogam* zás és a fogamzást gátló körülmények­ről. Vérszegénység. Elhízás. Fiú lesz-e avagy leány? Férfias külsejű nők. Hü­vely- és méhhurut. Jódinjekciók. Daga­natok. A vérbaj és a gyermekáldás. A férfi szerepe a terméketlenségben. Akadálya-e a fogamzásnak a méh előre­vagy háltrahajlása? Lehet-e méhenki­­vüli terhesség után foganni ? Mennyit használnak a fürdők a meddőség ellen ? Mit tegyen az a nő, aki sohasem, tudja, kihordani magzatját ? Ara 12 Ké Kapható az »UN IO« könyv- és papír - kereskedésében, Komárno—Komárom, Masaryk u. 29. Telefon 80, I

Next

/
Thumbnails
Contents