Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-13 / 13. szám
1937 február 13. »KOMAKOMI LAPOK« 3 oldal Véres bosszú egy elmaradt reggeliért Komáromszentpéteren agyonverte sógornőjét egy hetvenéves gazda, aki már békében is gyilkolt Aki azt hiszi, hogy Istennel már elintézte a dolgát Komárom, február 12. Egy hetvenéves ember Komáromszentpéter községben meggyilkolta sógornőjét a reggeli miatt. Kosdy Péter hetvenéves földmives, özvegyen és gyermek nélkül élt Komáromszentpéteren, közös udvarban Mészáros István családjával. Mészáros István hatvanhároméves anyósa, özvegy Kovácsné egyúttal sógornője volt Kosdy Péternek. Kosdy végigharcolta a háborút, hazajött Komáromszentpéterre s mivel később már nem akart földbirtokával foglalkozni, kis földjét bérbeadta, ő maga meg a Mészáros István földjén dolgozgatott. A Mészáros család élelmezte Kosdy Pétert. Kosdy megígérte, hogy földjének bérjövedelmét az élelmezés fejében átadja sógornője családjának, sőt, halála utón földje a Mészárosoké lesz. ígéretét nem tartotta be, ellenben a bért, amit földjéért kapott, összegyűjtötte s a komáromszentpéteri katolikus templomnak tizenhatezer koronáért harangot vásárolt tavaly, hatezer koronáért pedig megcsináltatta a temetőkapuját. Emiatt sok vitája volt a Mészáros családnak, amely az élelmezés fejében pénzt szeretett volna látni az öreg Kosdytól. a leggyorsabban segít izületi fájdalmaknál, fejfájásnál és meghűlésnél. Bizzék „Tógáiban“! Egyszeri kísérlet meggyőzi. Sok orvosi jótállás. Minden gyógyszertárban kapható Ke 12 — és 2’,.<'0 árban. Most karácsonykor tört ki teljes erővel a veszekedés köztük azért, mert a két család közös crdőcskéjeben Kosdy kivágatta a fákat s eladta a saját javára. Mészáros fel akarta jelenteni az öreg Kosdyt birtokháborítás címén, ami viszont Kosdyt bőszítette felanynyira, hogy mindig agyonveréssel fenyegette meg sógornőjét. A Mészáros család beszüntette Kosdy Péter élelmezését. Pénteken reggel Kosdy Péter fejszét vett magához és fát vágott az udvaron. Ekkor lépett ki az udvarra özvegy Kovácsné, akit Kosdy megkérdezett, miért nem Kőzett neki reggelit. Ismét veszekedni kezdtek, amire Kosdy felemelte a fejszéjét s kétszer özvegy Kovácsné fejére vágott. A fejsze, az öregasszony nyakütőerét metszette cl s még mielőtt az orvos jött volna, az asszony elvérzett. Kosdy Péter nyugodtan letette a fejszét s elment a községházára, ahol feljelentette magát, gyilkosság miatt. Azonnal értesítették a komáromi csendőrséget, amelynek nyomozóosztálya, a törvényszéki orvossal együtt kiszállott s megejtették a boncolást. A hetvenéves gyilkost letartóztatták s a komáromi államügyészség fogházába vitték. Kiderült, hogy az öreg Kosdy Péter lelkiismeretét már egy gyilkosság terheli: 1904-bén agyonlőtte testvérét, mert apja kitagadta a birtokból s neki inem juttatott földet. Emiatt annakidején a komáromi esküdtszéki bíróság tizenkét évi börtönre ítélte Kosdy Pétert, aki nyolc évet le is ült, négyet elengedtek neki, később azonban bevonult katonának. Kosdy beismerte, hogy megölte sógornőjét, * de különösebb megbánást nem mutatott. Kijelentette, hogy az isteni büntetéstől nem fél, mert már mindent elintézett az Istennel akkor, amikor harangot vett s templomkerítést csináltatott Komáromszentpéteren, csupán az emberek igazságszolgáltatása aggasztja. SPORT, VERSENY, . CIRKUSZ A Egyesület legközelebbi vitaestje Közöltük, hogy a Jókai Egyesület tagjai s azok hozzátartozói részére házi vitaesteket rendezett a karácsonyi szünet előtt. Ezek a vitaestek a farsangi s a sziniiszezdn alatt szüneteltek, most azonban, — terv szerint is és azért is, mert a közóhaj így kívánta, — folytatódnak. A vitaestek kedden este vannak, félkilenoes kezdettel, a képtárteremben. A legközelebbi vitaest jövő kedden, február 16-án van, előadó: dr. Borka Géza, a vitaest témája igen érdekes: sport, verseny, cirkusz: ez lesz a címe a vitának s már a címből is látszik, hogg miigen érdekes vitatkozásra s ezzel kapcsolatban érdekes előadásra van kilátás. Dr. Borka Géza egyéni szemszögből világítja meg a kérdést s a vitaestre felvonulnak a sportversenyek barátai, azok ellenzői, hogy parázs vitában adjanak kifejezést véleményüknek ebben a sokakat érdeklő kérdésben. A Jókai Egyesület tagjai s azok hozzátartozóit szívesen látják a képtárteremben. Ipartársulati közlemények. A pénzügyminisztérium 1937 febr. 5-én kelt 17.162/37/III/9a. számú határozatával meghosszabbította a jövedelem, kereseti és magasabb szó’gálati illetményekről szóló adóvallomások benyújtási határidejét 1937 március 1-ig. Az ezen a napon beadott adóvaUomások is még időben beadottaknak tekintendők. fylszívofr •mapenerg^ tr Nem vész kárba az a sok napfény-energia, amelyre a rozsmagnak a növéshez és éréshez szüksége van, hanem a legkülönbözőbb formákban felhalmozódik benne. Abban a 22.000 magban tehát, amely 1/„ kg Perola rozskávé elkészítéséhez kell, 22.000-szervanmeg azaz erő, amely egy magot teremtett. A holland trónörökösnő és férje a magyar fővárosban. Julianna holland trónörökösnő és férje, Bernhard herceg a héten meglátogatták Budapestet, a magyar fővárost, mely határtalan szeretettel halmozta el Hollandia leendő királynőjét és férjét. Bár rangrejtve érkeztek Budapestre, hamarosan elterjedt a híre érkezésüknek és a kíváncsiak nagy tömege lepte el a Gellért-szálló előtti teret, hogy megláthassák a boldog trónörököspárt. Julianna trónörökösnő férjével meglátogatta a magyar parlament világhírű épületét és negyedóráig jelenvolt a képviselőház ülésén is, ahol nagy ovációban részesítették őket. Majd a főváros különböző nevezetességeit tekintették meg, s Budapest szépségéről elragadtatással szólották. Szerdán éjjel meglátogatták a nagymező uccai előkelő Arizona-mulatót, ahol igen jól töltötték el az időt és a hajnali órákban tértek vissza gellértszállőbeli lakásukra. Csütörtökön délután három órakor autón utaztak el Bécsbe. Mikor a szállóból kilépve, autóba ültek, a szálloda előtt egybegyült óriási tömeg hangos éljenzéssel üdvözölte a fejedelmi párt, akiknek rengeteg virágot, népművészeti albumokat, különböző ajándéktárgyakat és sok levelet küldtek szállóbeli lakásukra budapesti tisztelőik. A leveleket azok írták, akik valaha Hollandiában különböző gyermekakciók révén élvezhették a holland nép páratlan vendégszeretetét. •— A tavasz, Magduska... — A tavasz?... — Igen, a tavasz... Mert nézze Magduska, milyen gyönyörűen süt a nap az Istenhegyi úton. Nyílik az orgona is. Meg az akác. És hát mondja, Magduska, megtilthatja valaki annak az orgonának, meg annak az akácnak, hogy ne nyíljon, mikor itt az ideje? — Senki... — Hát látja, Magduska, ezt a mélyen tisztelt tanár urak nem értik. Sajnos, ezt a melyen tisztelt Kacsóh Pongrác tanár úr se érti... — Édesapa?... — Igen, ő se érti... Mert sajnos, Magduska, ebből a mélyen tisztelt Kacsóh Pongrác tanár úr nem készült. Sőt a mélyen tisztelt Kacsóh Pongrác tanár úr ebbe bele se nézett. És a mélyen tisztelt Kacsóh Pongrác tanár úr ebből szekundát is érdemelne, Magduska, még hozzá olyan szekundát, hogy ahhoz képest az én délelőtti szekundám csak suvix!... — Ejnye, ejnye!... — mondta valaki a hátunk mögött. Ijedten fordultunk meg. Kacsóh tanár úr állt a kertajtóban. Félpercre csönd támadt, de halálos csönd. A tanár úr nem jött el az ajtóból, csak onnan nézett... nézett... és csodálkozott. Nagyon csodálkozott... Egyszer aztán valamelyik gesztenyefán elkacagta magát egy rigó. (Barátom, hogy milyen kárörvendően képes kacagni egy rigó!) Akkor végre ennyit mondott Kacsóh tanár úr: — No nézd csak, miből lesz a cserebogár... Mint ahogy délelőtt is ezt mondta, algebra-órán, mikor beszedtem az exponenciális egyenletekből... Megint egy kis szünet jött, arra) azonban már eképp szólt a tanár úr: — Nehéz Ferenc maturandus! Itt, ezen a szent helyen tartozik ön bebizonyítani, hogy szekundát érdemiek a tavaszból... — De tanár úr, kérem... — Silencium! Halljuk a bizonyítást! ■— De... — Ha nem tudná bebizonyítani, még egy szekundát kap. Akkor pedig megbuktatom. — Édesapa... — próbálkozott Magduska is. — Silencium! Halljuk. Láttam, hogy minden hiába... — Hát nem bánom, tanár úr... Elmondok mindent... És akármi lesz, nem bánom. Csak egy bizonyos: ebben az életben soha, de soha nem jövök ide... És belekezdtem: — Tegnap délután kint voltam a ligetben. A ligetben is tavasz volt, mint itt... mint Az egész világon... És... a tavaszban... találkoztam egy kislánnyal... — Kicsodával?... — Egy kislánnyal, tanár úr kérem... Pillanatra elhallgattam. Odanéztem Magduskára. Csak a rózsát láthattam a hajában, mert az arcát ekkor már lefelé fordította, a föld felé. — Szőke volt... A Stefánia felől aranyszirmot hajítottak hajába az öreg akácifák... A szeme pedig kék volt... Akárcsak a nefelejtsek... És a lába nyomán kis árvácskák nőttek... Hát olyan kislányt nem hordoz még egyet ez a vacak sárgolyó... — Micsoda, kérem? — A föld... — A föld magának vacak sárgolyó? Na tovább... — És ahogy megállt egyszer ott, az egyik virágágy előtt, amelynek közepén egy gyönyörű szép, piros rózsa nyílott... hát azt gondoltam, hogy akárhogy is, de énnekem azt a rózsát ki kell onnan lopnom... és neki kell adnom... — Hallatlan! — Körülnéztem. A csősz a jó ég tudja, merre járt. Beugrottam a virágágyra és leszakítottam a rózsát... És neki adtam... — Kinek? — Annak a kislánynak, tanár úr kérem... Mert tetszik tudni, tanár úr kérem, egy rózsaszál szebben beszél... — Mi beszél szebben?... Kacsóh tanár úr elsáppadt. Magduska is felkapta a fejét. Messze az a fülemile is elhallgatott s a gesztenyefáról riadtan suhant el a rigó. A muskátlik bambán figyeltek az ablakban s a jázminbokor sziromkönnyeket sírt. — Mi beszél szebben?... — ismételte a tanár úr, de a hangja másodszorra már csodálatosképpen elhalkult... — Egy rózsaszál, tanár úr kérem... Egy rózsaszál ilyenkor, tavasszal, szebben beszél, mint például... mit mondjak?... Mint a legszerelmesebb levél... Csend. Aztán sötéten intett Kacsóh: — Folytassa. Még nem kaptam bizonyítékot. — Mikor este hazamentem, nem tudtam tanulni. És ma délelőtt a tanár úr beszekundáztatott. Annak ellenére, hogy egy rózsaszál szebben beszél... A tanár úr ottan állt a rózsafák! közt. Ottan állt és nézett, nézett engem soká... Aztán láttam, hogy egy szeresek halvány mosoly suhan végig az ajkán... megcsóválja a fejét és... A következő pillanatban megfordult, kiment a kertből. Ketten maradtunk Magduskával... — Magduska, — mondtam — ne haragudjon... de meg szeretném nézni azt a tegnapi rózsát... A kislány kivette a hajából és odaadta. Tényleg volt a szárán egy picike szem, a nagy sietségben egy kis ágat is törtem le vele tegnap... és a kis szemecske még egészséges volt. Hogyne, hiszen rögtön vízbe tette Magduska!... Hát én ezt a picike hajtást ojtottam bele ezen a régi-régi délutánon az első vadrózsatőbe, ott a Kacsóh Pongrác tanár ablaka alatt.. Meg is éledt gyönyörűen. Szép, piros rózsákat hoz minden tavaszon. Csakhogy nem ám fent az Istenhegyi úton, hanem kint a Kerepesi temetőben... Mert nemsokára oda vittük ki Magduskával, a tanár úr sírja fölé...
