Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-06-12 / 47. szám
2. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937. június 12, Értesítés. A nagyérdemű építő-, asztalos- és ácsmester urak, valamint az építtető közönség szives tudomására hozom, hogy üzletemet villanyerőre berendezett fűrész- és gyaluüzemmel bővítettem ki. — Midőn még felhívom t. vevőim figyelmét dúsan felszerelt raktáramra, kérem szives látogatásukat. Tisztelettel 13 Funk Mór Komámé, Rákóczy ucca 40. Zsolna. A kerület 9 képviselőt választ. Érsekujvári választókerület: Ögyalla, Galánta, Komárom, Léva, Aranyosmarót, Párkány, Dunaszerdahely, Somorja, Vágsellye, Verebély, Érsekújvár, Zseliz. összesen 12 képviselőt választ. Zólyomi választókerület: Újbánya, Breznóbánya, Besztercebánya, Feled, Kékkő, Körmöcbánya, Korpona, Losonc, Rőce, Rimaszombat, Selmecbánya, Zólyom. A kerület 9 képviselőt választ. Kassai választókerület: Bártfa, Gölnicbánya, Girált, Homonna, Királyhelmec, Nagykapos, Késmárk, Kassa város, Lőcse, ólubló, Mezőlaborc, Nagymihály, Szepsi, Poprád, Eperjes, Rozsnyó, Kisszeben, Szinna, Szobránc, Stropkó, Tornaija, Tőketerebes, Igló, Szepesófalu, Varannó. A kerület 16 képviselőt választ. Az ungvári kerület járásai: Ungvár és Munkács városa, Beregszászi járás, N agy bér e zna, Iluszt, Ilosva, Munkács-vidék, Perecsény, RahA Nagyszöllős, Szolyva, Técső, UngváTM vidék, ökörmező. A kerület mint eddig továbbra is 9 képviselőt választ, A szenátusi választási kerületek új beosztása a következő: Pozsonyi kerület (VIII.) áll a pozsonyi és az érsekujvári képviselőházi választási kerületből és 13 szenátort választ. Zólyomi kerület (IX.) áll a turócszentmártoni és a zólyomi képviselőházi választási kerületből és 9 szenátort választ. Kassai kerület (X.) azonos a kassai képviselőválasztási kerülettel, s 8 szenátort választ. Ungvári kerület (XI.) ugyancsak azonos az ungvári választókerülettel és 5 szenátort választ. A törvény a kihirdetés napján lép életbe. Füssy Kálmán szenátor Garamszentgyörgyön a magyar egység kiépítésére lelkesített Az egyesült országos keresztényszocialista és magyar nemzeti párt nagysikerű pártgyűlést rendezett Garamszentgyörgyön, ahol Füssy Kálmán, a népszerű magyar szenátor és Majthényi László járási pártelnök jelentek meg. Füssy Kálmán szenátor nagy figyelemmel hallgatott lendületes beszédében a két magyar testvérpárt egyesülése óla lefolyt idő politikai eseményeiről számolt be, majd testvéries összetartásra és a magyar egység további kiépítésére buzdította a hallgatóságot., amely nagy tetszéssel és helyesléssel kisérte alapos fejtegetéseit. Beszédet mondtak még Majthényi László járási szervezeti elnök, Juhász Ernő orsz. pártvezetőségi tag 'és Hámornyik János titkár. A pártgyűlés hatalmas közönsége a szónokokat melegen ünnepelte. Krolia külügyminiszter válaszolt Szüli© Gézának A külügyi bizottság keddi ülésén befejezték a külügyminiszter expozéja fölött megindított vitát, melynek végén felszólalt Krojta Emil dr. külügyminiszter és reflektált a vita folyamán elhangzott beszédekre. A brit birodalmi konferenciának eredményére nézve föltett kérdésre Krofta azt válaszolta, hogy az bizalmas jellegű volt s ezért részletkérdésekre szolgáló információkkal nem rendelkezik. Angliának Európával szemben — úgymond a külügyminiszter, — nincsenek egyéb kötelezettségei, mint azok, amelyek az angol életérdekeket érintik. Ezt az álláspontot Prága ismeri és mindig számolt vele. A spanyolországi véres polgárháború kérdésében tett kifogásokra kijelenti a külügyminiszter, hogy Csehszlovákia a legteljesebb semlegesség álláspontjára kell, hogy helyezkedjék. Érdekes volt a külügyminiszter válaszának ama része, amelyben Szüllő Géza dr. képviselőnek külügyi felszólalására reflektált. Szüllő Gézának ama megjegyzésére, hogy a csehszlovák külpolitikát voltaképen három férfiú intézi, nevezetesen a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a külügyminiszter, — Krofta megállapítja, hogy a három tényező között valamennyi kérdés megítélésében teljes egység uralkodik. Természetesen vannak bizonyos árnyalatok a kifejezési formában, ellentétek azonban nincsenek. Esterházy sürgeti Sók és Szelőae községek földreform sérelmének orvoslását A vágsellyei járásban levő Sók és Szelőoe községek határában felosztottak két nagybirtokot és azokat telepesek és maradékbirtokosok kezére juttatták. A birtokok felosztása után az aratók, a cselédség, így a munkásság javarészt kenyér és kereset nélkül maradt és most százan és százan a legnagyobb nyomorban sínylődnek. Az ottani lakosok egyáltalában nem jutottak földhöz. Ebben az ügyben Esterházy János képviselő, az egyesült párt ügyv. elnöke azt kérdezi a íöldmívelésügyi miniszterhez intézett interpellációjában: 1. Tudomással bír-e arról a miniszter, hogy a földreform végrehaj-Jöjjön |................................... VYHNÉRE Gyógyulást, üdülést, szórakozást nyújt-GYÓGYÍT: idegbántalma'-at, női bajokat, vérszegénységet, szívbajt stb. Teljes pensió, fürdővel és gyógydíjjal együtt: június és szeptemberben Ke 35 július és augusztusban Kő 36-44 tásával ezen a vidéken is mennyire megsértették a szociális szempontokat és mily kíméletlenül semmizték ki az ottani lakosokat, munkásokat, cselédséget, gazdákat a föld szétosztásából? 2. Hajlandó-e ezen sérelmet nemcsak ezen a vidéken, hanem egyáltalában mindazon magyarlakta területeken, ahol a földreform gazdasági és szociális téren csak kárt okozott, megfelelő módon és megfelelő eszközökkel mielőbb jóvátenni és hajlandó-e a sóki és szelőcei lakosoknak a Miniszter elé kérvényben terjesztett földigénylésének eleget tenni? 3. Hajlandó-e a jövőben gátat vetni annak, hogy a földosztás a földreform eredeti szellemével ellentétes módon hajtassák végre? Zenés lornnünnepély Rajz- és kézimunkakiállitás A községi polgári fiúiskolában folyó hó 13-án, vasárnap d. e. 9 órakor lesz a rajz- és kézimunkakiállítás megnyitása, délután fél 5-kor pedig az intézet tornaünnepélye. Felhívjuk városunk tanügybarátainak figyelmét először is a rajz- és kézimunkakiállításra, mely három napig marad nyitva. A rajztanítás századunkban óriási fejlődésen ment keresztül. A múlt század végén a diákok még pontozott irkákba rajzoltak, majd később kezdődött a természet utáni rajzolás. Ma a rajztanítás főcélja a lelki készségek kifejlesztése. Ma már érzelmeket keltünk, képzelőtehetséget és kombináló készséget fejlesztünk a rajz-A vihar Irta: Thury Lajos. Szegény, beteg öregasszony volt, a szívét nagyon megviselte nyolc-tízévi betegség, előrelátható volt, hogy sokáig nem húzhatja. Az orvos sem bíztatott semmi jóval, megmondta, hogy legfeljebb néhány hétről lehet szó, de valószínű, hogy egyideig könnyebben fogja érezni magát, még lesznek tűrhető órái, vagy napjai. Minden a szívtől függ persze, az a kérdés, hogyan bírja a gyönge, beteg szív a megpróbáltatásokat. Szerdán még úgy látszott, hogy az orvosnak igaza lesz, az öregasszony jobban érezte magát. Délelőtt halkan, de érthetően felelgetett az orvos kérdéseire, délben felült az ágyban és evett néhány falatot. Ebéd után már nyugtalanul fészkelődött a helyén, le nem vette a szemét az óráról. Még csak fél egy. Még alig múlt el öt perccel, még mindig nincs háromnegyed, mikor lesz még két óra, hogy megjöjjön hozzá az ő kicsi lánya? Végre mégis két óra lett. A kórterembe elsőnek lépett be az ő kicsi lánya, aki már felnőtt asszony volt és az öregasszony arca felragyogott. — Jól vagyok, fiam — mondta csöndesen és jókedvűen elbeszélgetett a lányával. Megjegyzést tett a fehérszegélyes fekete kabátjára, meg a fehér retiküljére, érdeklődött, hogy van a szomszédasszony, aki annyit szenved az izületi gyulladásával, megíésültette magát, hogy ne álljon a haja olyan szanaszét, üzenetet küldött Gusztinak, hogy hová szerelje fel a rádiót és végül megkérdezte: — Elkó elutazott? — Igen. Korán reggel indultak három csónakkal, — felelte a lánya. — Csónakkal? — Az öregasszony nagyon megdöbbent, pedig eleget hallotta már, hogy csónakkal megy az unokája, a vizicserkészekkel ereszkednek valamerre lefelé a Dunán. Eszébe is jutott hamarosan a dolog és bólintott, és nagyion gondterhes maradt az arca. — Persze, igaz. Megmondtad neki, hogy nagyon vigyázzon? — Megmondtam, hogyne. Nem is egyszer. — Jó, de tudod, nem szeretem ezt a csónakázást. A Duna hullámzik, hirtelen vihar támad, a csónak csöndes vizen is felborulhat. Jobb szerettem volna, ha itthon marad. — Ugyan, mama. Jókora, megbízható csónakok azok, a tisztjeik vigyáznak rájuk, de meg remekül úszik is a gyerek. Nem lesz semmi baj. — A lánya nagyon megnyugtatta és az öregasszony nem szólt többet, csak kissé összeráncolta a homlokát. Elmondta azután, hogy a karkötőóráját eldugta a fehérneműs-szekrényben hátul, a ruha mögött, az ezüst evőeszközök pedig a kis bőröndben vannak a kamrában. Vigyázzanak nagyon, ha meghal el ne vesszen semmi. A lánya megborzongott és erélyeskedve rászólt: — Ugyan, mama, hogy mondhat ilyet. Éppen most, amikor jól érzi magát. Nemsokára hazamehet. — Az öregasszony csak legyintett lemondóan, hátradőlt a párnára és lehúnyta a szemét. Fáradt volt, aludni akart. Estefelé már nem tudták felébreszteni. Lehunyt szemekkel feküdt, az arca viaszfehér lett, azután lilára vált, a keze görcsösen ökölbeszorulva feküdt a mellén. Nehezen, szaggatottan lélegzett, megkínzott teste meg-megrándplt a takaró alatt, amint szinte f uldokolva kapott levegő után. Az orvosok hiába forgolódtak körülötte, hiába adtak két-három injekciót egymásután, semmi sem hatott már reá. Néha azt mondta: — Kislányom, máskor megint: Elkó fiam és ötpercekig beszélt monoton félhangon, úgyhogy semmit sem lehetett a szavából megérteni. — Értesíteni kellene a leányát — mondta az ápolónő, az orvos azonban csak hümmögött. Isten tudja. Lehet, hogy néhány óra múlva kissé feltisztul a tüdő s akkor magához térhet, jobban lesz. Talán nem kell halálra rémíteni a hozzátartozókat, segíteni úgysem tudnak rajta. Az ápolónő el is vesztette a cédulát, amelyre a leánya címét felírta, át kellett volna menni az irodába a címért, és hát igaz, mindegy, minek menjen. Talán jobb is így. Éjszaka nem változott az öregaszszony állapota, csak a szívverése lett mindig gyengébb és rendetlenebb. Reggel korán, nyolc óra tájban jött a leánya. Úgy jött, mint akit a fúriák hajszolnak, borzasán, sápadtan, tágranyitott szemmel. Egész éjjel nem aludt, reggel nyugtalan volt, föl kellett kelnie és el kellett indulnia a kórházba, amikor pedig a kapuba ért, nem kérdezett semmit, mert már úgyis tudott mindent. A kórterem előtt a folyosó tele volt betegekkel, aki csak járni tudott, kibotorkált a folyosóra, hogy ne lássa a szegény haldoklót odabenn. A leány elment mellettük, berohant az anyjához, megállt az ágya mellett és nézte a szederjes arcát, a csontvázzá sováhyodott kezét, nézte, míg lassanként már semmit sem látott maga előtt. Arra tért magához, hogy fehérköpenyeges orvos vízzel itatja és beszél hozzá valamit. Belekapaszkodott a kezébe és könyörögni próbált neki. — Doktor úr, az Istenért. Hát igazán semmit sem tehet? — Igyék egy kortyot. Uralkodjék magán — felelte az orvos és ő hátrahanyatlott a széken, amelyen ült. Egy darabig csend volt. csak az öregasszon}’' nehéz lélegzése hallatszott, azután a lánya rekedten, nehezen küzködve a szóval, mondott még valamit: — Tudja, doktor úr, az élet nem szép, de hogy a halál ilyen nagyon csúnya... Rettenetes! Az orvos lemondóan legyintett, mintha tehetetlenségét akarná kifejezni es álldogált mellette tovább. Egyszer elment egyidőre, megint visszajött és megnézte őket. A fiatalasszony csak ült a széken, az anyja változatlanul bevert az ágyon, a pulzusát már alig lehetett tapintani, de egyszer megszólalt megint: — Elkó, kis unokám... — Mások is jöttek-mentek a szobában, betegek botorkállak, kerestek valamit az éjjeliszekrényükön és megint elmentek; egy lány jött ronggyal a kezében és törülgette, A fiatalasszony nem tudott egyikükről sem, csak az orvosról tudott, amikor ott volt mellette. Néha ránézett kérdően, ilyenkor az orvos gyorsan félrefordult, vagy szinte restelkedve lesütötte a szemét. Nem, már nem fog magához térni. Ez a vég. Egyszerre összerezzentek mind a ketten. Az öregasszony hirtelen kinyitotta a szemét. Meg is mozdult, fölemelte a fejét,, a szája mozgott, mondott valamit. Kísértetiesen halk, de tiszta volt a hangja, jól megértették. — Elkó! Csónakban van. Jaj, micsoda vihar! Istenem, segíts! A feje megint féloldalra csúszott és lehúnyta a szemét, öt-tíz perccel azután már nem érzett az érverés a csuklójában, az élet utolsó kis parazsa is kialudt benne a hamu alatt. A gyerek másnap délután kisírt szemekkel állott az anyja mellett, az ajka remegett, amint panaszkodott: — Tudod, anyukám, borzalmas vihar volt, óriási hullámok jártak a Dunán. Igen, reggel nyolc óra tájban indultunk el és mindjárt azután jött a vihar. Alig tudtuk partravinni a csónakot. Csúromvizesek voltunk, a fogam vacogott, amikor megjött a sürgöny ... és... iés borzasztó volt. És mondd, honnan tudta, hogyan láthatta szegény nagymama... Az anyja nem tudott felelni neki. Ki tudja, mit látnak, hogyan látnak azok, akik éppen elszakadnád tőlünk és elindulnak az ismeretlen, az érthetetlen felé?
