Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-05-15 / 39. szám

1937. május 15.

KOMAROMI LAPOK

3. oldal.

FÖLDI BOLHÁT LEVÉLTETÜT HERNYÓT és minden más rovart

megbízhatóan és olcsón elpusztít a méregmentes és ártalmatlan

Miért

kell magyar gyermeket magyar iskolába iralni?

Mert:

aki magyar iskolát végez, alaposabb tárgyi tudással, kevésbbé fáradtan végzi el azt s a felsőbb iskolában a nyelvi nehézség ellenére jobban is felkészült lévén, könynyebben boldogul s idegileg is jobban bírja,

mert:

U magyar iskolákban a magyar tanítók s tanárok tanítják, akik már vérmérsékletüknél, gondolkodásuknál, hagyományaiknál fogva is közel állanak a magyar ifjúsághoz, s a magyar diákokra is jobb nevelő hatást gyakorolnak,

mert:

nem szégyen az, ha magyar gyermek magyar iskolába jár. Az állam törvényei is úgy rendelkeznek, hogy minden nemzetiség a maga anyanyelvén élje kultúrélelét s okiatlassék,

mert t

magyar tanítónak, magyar tanárnak adsz kenyeret,

mert:

száz és száz okot lehet felhozni, de száz szónak is egy a vége: magyar gyermekedet magyar iskolába írasd. Nem lesz kára belőle.

Kisebbségi nyelvi jogaink

Bevezető közlemény

Panaszkodunk, siránkozunk léptennyomon magyar nyelvünk mellőzése, nyelvi jogaink sűrű megsértése miatt, de aztán ennél többet nem teszünk;

annyi fáradságot már nem veszünk magunknak, hogy adott esetben éljünk is mindazokkal a jogainkkal, amelyekéi a nyelvtörvény c téren biztosít számunkra.

Megelégszünk az üres panaszkodással, holott eléggé meggyőződhettünk már arról, hogy ezzel semmire sem megyünk. Pedig valljuk meg őszintén, hogy ha már meghozott és ma még életben lévő törvényeinknek érvényt szerzünk, úgy már ezzel is biztosítani tudjuk nyelvünk fennmaradását, a közélet terén való némi érvényesülését, sőt még esetleg fejlődését is. Mindez azonban csupán tőlünk függ, mert nem várhatjuk, hogy sült galamb repüljön a szánkba.

Nemtörődömségünk, felületességünk, könnyelműségünk igen veszedelmes következményekkel járhat.

Tudjuk ugyanis, hogy nemcsak írásba foglal!, úgynevezett tételes jogaink vannak, hanem az állandó joggyakorlat és jogszokás is jogszabályt alkotó tényezők, melyek közül egyik a másikat le is ronthatja. Tehát nemcsak az írott törvény helyezheti hatályon kívül az állandó szokás állal alkotott jogszabályokat, hanem megfordítva a szokásjognak is van törvénymódosító, sőt törvényszüntető ereje.

Hiába van tehát nyelvtörvényünk: ha a hatóságok, bíróságok, hivatalok stb. ezt a törvényt nem tartják be, állandóan, következetesen mellőzik smi ezek ellen nem tiltakozunk minden esetben, nem használjuk ki a törvény állal biztosított jogainkat, úgy hoszszabb idő elteltével itt is jogszokás fejlődik ki és akkor már nem is sok rosszakarat kell ahhoz, hogy az így állandóvá vált jogfosztó gyakorlatot esetleg újabb törvénnyel szentesítsék is.

A nyelvtörvénynek legnagyobb hibája a mi szempontunkból, hogy a kisebbségi nyelv használatára vonatkozó rendelkezései nem parancsolóak, nem kényszerítőek, hanem csak megengedőek. Vagyis nem írja elő a törvény parancsolóan, hogy ott, ahol 20 százaléknál nagyobb számban él valamely nyelvi kisebbség, ott ennek nyelvét használni kell, hanem csak megengedi a kisebbségi nyelv használatát, ha a nyelvi kisebbséghez tartozó fél azt kívánja, — amint ezt a törvény későbbi részletes ismertetésénél majd látni fogjuk.

A hatóság, vagy bíróság nem küldés mindenkiről tudni, hogy melyik nyelvi kisebbséghez tartozik s ezért részben kényelmi, részben munkameglakaríiási okokból rendszerint csak államnyelven adja ki értesítései!, határozatait, ezen veszi fel jegyzőkönyveit, stb.

A törvény szerint a kisebbséghez tartozó félnek jogában áll ilyen esetben kisebbségi anyanyelvének a használatát kérni, jogában áll követelni, hogy az iratokat kisebbségi nyelvén is adják ki, vagy a tárgyalási jegyzőkönyvet az ő nyelvén vegyék fel stb. Ámde a nemtörődöm Faló Pólók ezzel a jogukkal nem élnek, megelégesznek azzal, ha valaki csak úgy kutyafuttában lefordítja nekik azt az iratot,, vagy sokan még ezt sem teszik,

egyszerűen megnyugodnak abban, hogy nem értik.

Sőt vannak olyanok is, akik gyakorlati okokból,

helytelenül értelmezett opportunizmusból,

alkalmazkodásból, stréberségből maguk is mellőzik nyelvhasználati jogukat s bár nem értik az államnyelvet, mégis ezen adják be a hatóságokhoz irataikat, előterjesztéseiket, kérvényüket stb. Ez által pedig már igen sokan súlyos károkat szenvedtek egyénileg is, mert az államnyelvű szöveg rossz fordítása, helytelen értelmezése, illetve az irat tartalmának

a leggyorsabban segít Izületi fájdalmaknál, fejfájásnál és meghűlésnél. Bízzék „Tógáiban“! Egyszeri kísérlet meggyőzi. Sok orvosi jótállás. Minden gyógyszertárban kapható Ke 12-— és 27-F10 árban.

egyáltálán nem ismerése folytán igen sokan elmulasztottak már a kötelező határidőn belül bizonyos jogvédő lépéseket megtenni, amely mulasztást az előírt határidő lejártával pótolni már többé nem lehet. Hogy csak egy példát említsünk, különösen sokakat ért súlyos károsodás a csupán államnyelven kiadott árverési hirdetmények következtében, bírói tévedésből elárvereztek már ingatlant, amelyre árverés nem is volt kitűzve.

Ha az érdekelt követelte volna az árverési hirdetmény magyarnyelvű kiadását, bizonyára rájött volna a bírói tévedésre.

De persze elmulasztotta azt, egyszerűen sutbadobta a hirdetményt azzal, hogy úgy sem érti. f De annál súlyosabb lehet ennek a hallgatólagos joglemondásnak a következménye az egyetemes kisebbségre. Ma már — hogy a példánál maradjunk — két nyelvű árverési hirdetményt igen ritkán látunk, csupán magyarnyelvűt pedig egyáltalán nem. Ha ez így folytatódik még néhány évig, ; |j,[

jogszokás erejét szerzi meg ez a gyakorlat s egyszer csak hivatalosan is kimondják, hogy miután a magyarság az állandó gyakorlatban nem élt törvényadla jogával, ezt egyszerűen joglemondásnak tekinlik és erre való hivatkozással még azt a néhányat is elutasítják kérelmével, aki nem lesz lusta a kisebbségi nyelv érvényesítése iránti igényét bejelenteni.

így megy ez előbb csak egyes hatósági cselekményeknél, aztán ezt kiterjesztik más cselekményekre is, elvész előbb az idézések, majd az árverési hirdetmények, a telekkönyvi és cégbejegyzések körüli kisebbségi jo, •

Takarékos és jó, ruhát - megóvó SZARVAS-SZAPPAN

■ ■ :

büszkén gondolva arra, hogy ő kommunista, forradalmár, neki ugyan hekuba a templom!... De jött a plébános úr, bezárta maga mögött a sekrestye ajtaját, meghajolt az oltár előtt, — szép, gyönyörű öregség a fiatal Mária és a gyermek Jézus előtt — meghajolt és akkor valami fuvalom szállt végig a templomon. Nem szél, még szellő se., mindegyik érezte, hogy rozsaidat és behunyták a szemüket, megnyitogatták magukban a lélek ajtaját, mondották a litániát, hogy: Könyörögj érettünk... Péter is felébredt: Könyörülj érettünk,.. Szikora felnézett a mennyezetre, ahol az előbb méjg oly merevek voltak az aranynyal festett csillagok. Tudj Isten, bámult el Szikora, mi lehet ez? Mert a templomtetőzet kékségén felcsillant a ragyogás. Felvillant, pislákolni kezdett a csillagok sokasága és Szikora megnyugodva nézett a magasba, hogy az ottan a Göncöl, a Fiastyúk, valamivel odébb a Tejút... Könyörülj érettünk... Marika a padra hajtotta fejét, belső megkönnyebbüléssel, hogy Péter arcára visszatért az élet. Szeretett volna odaszólni neki, megkérdezni tőle, mi történt, mert történt valami, az bizonyos. De hallgatott, magába fojtotta a belső nyugtalanságot, hiszen még megszólnák, hírdobra hajítanák, ha meglátná ezt valaki. Olykor Péterre nézett, óvatosan, vigyázva és nem értette a fiú merev tekintetét... Könyörülj érettünk... Suttogó görnyedten térdelt, valósággal rádőlve az előtte lévő padra. Mondta a litániát, közben arra gondolt, hogy itt van a fia, holnap meg a halászat. Valójában most ébredt igazán annak a tudatára, hogy megjött Péter, a fia, kicsavarogta magát idegen világokban és végül is viszszatért! Elment, mint gyerek, ette a másoktól kapott kenyeret, felerősödött rajta, emberré vált. Itt a templomban eszmélt arra igazán, hogy jól van így, nem kell aggódni, ha nehezen is megy a hálóvetése: Péter karja fiatal, izmai most kezdenek feszülni és nyilván Isten akarja így, hogy az öregedő apai öklök a gyerekek kezében válnak ismét fiatallá, erőssé. Megemelte fejét, körülnézett. A társaira, a telep embereire, asszonyaira, a maga asszonyára és a fiára: »fiatalok, ezek ketten fiatalok«, — gondolta és ahogy a papot nézte, elnézte ezt a másik idősebb férfit, lehajtotta újból a fejét. A régi ritmusnak, lelkesedésnek, élettől telített örömnek, de még a keserűségnek is vége. Maga nem tudta határozottan, mi ez, honnan jön, de egyszerre érezte a hiányt, a jónak és a rossznakj nélkülözését, a vér és a gondolat merevségét. De a pap, igen, a plébános úr fehérsége, az idős férfi tisztasága valamit beléje hullajtott. Ezek ketten fiatalok: Péter az utód, önmaga karjának folytatása, az új ember.

Valaki felállt, azután a többiek, mind sorra. Csoszogás támadt, köhögés, meg orrszipákolás. A magasban, túl a kékszínű, csillagokkalhintett mennybolton, harangszó ütődött, verődött szerte. Holnap Pünkösd, ünnep, piros ünnep! — kongott a harang és ebben a kongásbán benne volt mindnyájuk gondolata: hálóvetés, holnap hálóvetés!... A plébános úr még mondott pár szót, hogy így, meg úgy, íme eljött a halászat ideje, vessétek csak, dobáljátok csak a hálót, bőség legyen benne, mint ama kosarakban, melyek kevés hallal is bőséget adtak a bibliai embereknek!...

— Isten segítsen benneteket, — szólt

és fehér fején akárcsak dicsfény lelt volna, úgy ragyogta be homlokát az a piros fény, amely a függő mécsesből ráverődött.

— Isten segítsen benneteket!

Mentek lassan, lehajtott fejjel az

ajtó felé, halászok, magyar halászok, folyammal küzdő szegény népség, lehajtott fejjel. Isten kezének érintésével a vállukon... Azután megálltak, összeverődtek a téren, falusiak csatlakoztak hozzájuk, a földek, a búzatáblák emberei.

Alkonyodott.

— Kezditek az aratást? — kérdezték a falusiak. — Kaszáljátok a folyamot, nád helyeit a halakat?

— Igen, holnap — villant fel a szemük —, holnap ilyenkor meglátjuk, mit ád a folyam!

És arcukat bearanyozta a nap, a búcsúzó, távolodó, távoli nádasok felett függő napkorong. Vöröses fény, szinte harcra hívó égi tűz, mely ráterült mindannyiukra és a falusi házakra, a meszelt templomra, a lombosodó fákra és a poros uccákra. Szél támadt, felkavarta a teret, homokszemcséket kapott táncra, megsuhogtatta a jegenyéket, belekapott az asszonyok szoknyájába, fejkendőjébe, azután elállt. Hirtelen elállt. Nevettek, jókedvűen felkacagtak erre és úgy tettek, mintha ez lenne a legszebb a világon: alkonyatkor szélroham. Majd a plébános úr is megjelent, kalap a fején, fekete reverenda a testén. Odaállt a cséza mellé, kezetfogott mindegyikkel és békés, jó szívvel szólott még valamit, kinek mi járt. Suttogó Péterrel is lekezelt. A tekintetében ott volt, hogy szeretne vele beszélni, de a nap már lebukott, lopakodott elő a sötét és a kalocsai

út nem valami biztonságos innen, egy ilyen csézával, mint a plébános úré. Gyengék a kerekek, meg a rúd is piszkafa és a lovak már vének, nem állják a gödröket. így inkább felmászott az ülésre, maga alá gyűrte a reverendát, hátratámaszkodolt öreges kényelemmel és onnan szólt vissza Péternek:

—- Ha lehalásztok, látogass be a parókiára.

A lovak patái alatt por támadtj nyikorogtak a kerekek és elindult a cséza. Péter Telsóhajtott: évekig volt távol, de a plébános úr, akár a templom, még mindig a régi. Szeretet és jóság.

Amikor pedig mentek a part felé, hogy átevezzenek a halásztelepre, elkerülte Marika tekintetét. Napok óta, hogy beállított újból az apai házba, nyugtalanság volt a szívében, apró, furcsa és vészes kalimpálások. Az asszony szép volt és fiatal. Mostoha, de fiatal! Hátrahúzta az apját, úgy mondta neki:

—Reggel viszem a holmimat Szikorához. Beállók az ő bokrába, úgyis kevesen vannak.

— Hogyan?!

De Péter nem felelt, belenézett a leszálló napba és azt a virágcsokrot látta, amelyik ott van mögöttük, Mária és Jézus mellett, a templomban. Szegényke, peres, elárvult művirágcsokor. Egy elhalt asszony emléke, akinek a helyén más asszony dagasztja a kenyeret, rakja kemencébe a fát,

— Reggel viszem, — mondta halkan és határozottan, amikor a partra értek. — Ott leszek a szomszédban, de legalább nem a nyakukon, apám...

Hűvösség árad a folyam felől és a nádban bölömbika szólt.