Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-08-08 / 64. szám
1 '•*3I;. autumn* 8 »KOftlAItOMI LAPON« 3. oldal mányozni ide, oda. No ill a Vágdunán nagyobb terep jutott néki. mint az ógvallai tavon, amely elég kicsiny volt. A Vágduna nevű hajó 27 méter hosszú és 3 méter és 30 centiméter széles volt és 120 métermázsa szénnel megrakva 65 centiméterrel merült a vízbe a hajóteste. A legjobb gépészt és kapitányt vitték magukkal és ezenkívül egyik komáromi halászt is ,ak iazt állította, hogy nálánál nem ismeri senki jobban a Vágdunát. A szakállas! kompnál megállották és horgonyt vetettek és megreggeliztek. Úgy iá (szik, mozgó hajón nem esett olyan jól a reggeli, tehát megálltak. Jól megreggeliztek, mi közben a főispán vidám és csiklandós történetekbe kezdett bele, amitől a többiek is fölbuzdultak és a viccelés nagyobb arányokat öltött. (Konkoly ezt azért jegyzi meg, mert igen nagy barátja volt ő is a vicceknek.) Azután tovább indultak. Amikor aztán jöttek a nehezebb helyek, a zátonyok és az utasok kedélye mind borongósabb lett, mert kezdték tisztán látni, hogy a komáromi halász, a révkalauz, egyáltalában nem ismeri a Vágdunát. Ezt a föltevést aztán be is bizonyította halászmesterünk és a gutái malmoknál úgy belekomandírozta a hajót a zátonyba, mint a pinty. Hiszen hogyha csak belevitte volna, de a hajónak mind a négy csavarja olyan erősen belevágódott az iszapba, hogy a négy csavarnak mind a tizenhat lapátja letörött. A hajót a gúlái halászok segítségével egy hosszú kötél belekapcsoiásával kikötötték egy partmenti öreg fűzfához. Az utasokat kirakták a partra és azok másfélkiioméieres gyaloglás után beértek a faluba, ahol a nagyvendéglőben díszebéd várta őket birkahúslevessel. Aztán odajölt deputációval Simigh Ignác gutái bíró és szép beszédet vágott ki. A végén erősen hangoztatta, hogy amilyen szerencsés volt az urak megérkezése városunkba és amilyen szerencsés volt az indulatja, olyan szerencsés legyen a végezettye is! Mondták a bíró uramnak, hogy nem igen volt szerencsés a megérkezés, de ő legyintett a kezével, hogy az nem baj. 5 így készült el már jóelőre a beszédjével, ő nem tehet róla, hogy egy kis baleset fordult elő. Közben a hajón maradottak derekas munkát végeztek, mert a víz alatt ,illetve az iszapban az eltörött propellereket újakkal cserélték fel és délután három órakor már ők is fölhajóztak Gúláig. Innét aztán maguk esze szerint indultak vissza és a komáromi halász tudását nem vették igénybe. Simigh gúlái bíró is velük jött és két és félóra alatt visszahajóztak Komáromba. Konkoly tovább lelkesít a vágdunai hajózás érdekében. Szerinte lapát-kerekes hajók kerekei fölzavarják a zátonyokat és azokat elsodorja majd a víz. A helyi sajtó e száma tárcarovata is ezzel a témával foglalkozik Expedíció a gólyák vámindaz, amit mondott. Nem jött álom a szememre. összetörve érkeztem másnap reggel hivatalba s rögtön munkához láttam. De minél több törvényt olvastam végig, annál kevésbé tudtam, mit kezdjek velük. Aztán jött a dél, s mindenki sörözni ment. Újra egyedül maradtam, kínomban kivert ,a veríték. Úgy éreztem, legjobb, ha azonnal veszem a kalapomat s végleg elmegyek. Egyszerre éreztem, hogy valaki a vállamra tette a kezét. Hátrafordultam. Gyula bácsi volt, a vármegye főjegyzője. A legideálisabb hivatalnok. Minden érdeklődése, minden gondolata, egész élete a "hivataláé. — Na, komám, hát téged itthagytak? — szólt hozzám. — Lássuk, mit dolgozol? — Ezl az aktát kell elintéznem, — néztem rá kétségbeesve.-r- Ezt? Én egy évig voltam már hivatalnok, s még nem kaptam ilyet, — vigasztalt — Micu csak tréfából adta oda neked. Node most mi tréfáljuk meg őket. írd, amit mondok. És diktálni kezdett. Én pedig írtam boldogan. Ami kétségbeesés volt bennem, az mind hálává változott iránta, aki segített rajtam. rosába« címmel és ebben említik meg, hogy Simigh, a gútai bíró arra kérte az urakat, hogyha megindul a rendszeres hajózás Komárom és Gúla között, az uraknak szánt osztály nadrága legyen. Kérdezték tőle, hogy miért? Hogy minél kevesebb ügyvéd látogassa meg Gúlái — felelte a bíró. Különben a lap Szinház című rovata keservesen panaszkodik, hogy a komáromi közönség érthetetlen közönyt mulat a színészet iránt. Az elmúlt héten az előadásokat nem leheted megtartani. mert nem volt közönség. Most már a jutalom játékok következnek és a közönség, de nem a komáromi, hanem a vidékiek most már megtöltik a nézőterei. Ekkor vendégszerepeit itt Gyöngyi Izsó, az ismert színművész. A Hírek rovatában olvassuk, hogy ezentúl a fináncoknak nem kell köszönniök a katonáknak és a csendőröknek. Nyári riport az Elnököt váró Trencsénteplieről. Mi az oka az idei szezón nagy sikerének ? — Egy pad, amely pihenést adott a magyar irodalom klasszikusainak. — A szezón slágerei: a rózsakirálynő-válaszlás és az a bál, ahol újra francia négyest rendeznek. — Á „zöld béka“ szenzációi. — Ahol Madách Imre, Jókai Mór és Kiss József álmodtak ... Trcncsénteplic, aug. 8. Sárgára és vörösre festett padok tarkítják a trencsénteplici parkot, amely olyan mint egy évszázados kert valamelyik skóciai kastély körül. Szomorú fűzfák a nyári napban megcsillanó koronája hajlik a patakba, széles rétek szaladnak az erdőkkel koszorúzott hegyek oldalába, buja virágok illata és szine tombol a fák között és a Baracska felé vezető utoü. szinehagyoltau áll egy öreg pad. A támlájára sziveket faragtak egykor éles penecilussal és ma már senki se tudja: kiknek a nevei kezdődtek azokkal az otromba betűkkel, amiket odavéstek a szivek közepébe. Istenem, de sok Annabál zajlott le Trencsénteplioen azóta, hogy a nagyszülőkké öregüli ifjú szerelmesek megpihentek Szent János éjszakáján ennél a padnál... Erről a pádról nincsen krónika, csupán öreg emberek emlékeznek arra, hogy Irencsénteplici pihenése idején itt pihent meg sokszor halhatatlan emlékű mesemondónk: Jókai Mór, amikor minden nyáron elfoglalta szobáját Fesztiek villájában. Iü álmodta meg regénnyeit, és itt pihent meg akkor is, amikor megírta az' »Akik kétszer halnak meg« című regényét. Ebben dolgozta fel Trencsénleplic egykori urainak, az lllésházyaknak históriáját. De ezen a pádon pihent meg 1816-ban Madách Imre is, amikor Trencsénteplioen járt és — a század elején már Kiss József-pihenőnek hívták a padot, mert rajta álmodott a Jehova írója... Madách Imre, Jókai Mór, Kiss József koronázták meg minden évben a trencsénteplici rózsakirálynőt, akinek megválasztása minden évben egyik legkedvesebb epizódja a szezonnak. Az lesz az idén is. Már nagyban készülnek rá. Az idén egyébként Trcncsénteplicnek olyan szezonja volt, mint már régen. Már májusban megkezdődött az élet, júliusban pedig visszajött a kon— Na, gyere ebédelni — szólt, ahogy elkészültünk. Mikor a Nemzetibe érkeztünk, nagy nevetés fogadott. Abból, hogy Gyula bácsi magával hozott, már tudták, hogy elkészült az akta. És sorba gratulállak a »siker«-hez. Ettől kezdve én is eljártam sörözni. Meleg nyár volt. Egyik nap hajadonfővel mentem át a kocsmába. A szalmakalapom a hivatalban maradt, a fogason. Történetesen aznap a főispán kerestette az egyik aljegyzőt. Nem volt ott. Kéretett egy másikat. Az se volt ott. Senki se volt ott. Söröztünk. Persze, lett nemulass. Csak én nem kaptam orrot. Nem értettem, miért. Este megfogott a főispáni titkár. — A kalapod mentett meg, — mondta. — A kalapom? — csodálkoztam. — Igen. Ott lógott a fogason, onnan láttam, hogy a Megyeházán vagy. Majd kirobbant belőlen a nevetés. Alig bírtam komolyan felelni. — Hála Istennek!' Köszönöm, hogy észrevetted. Másnap egy másik ugyanolyan kalapot vásároltam. A régi ott maradt junkturának az az ideje — minden fürdőhely álma — amikor bizony nem tudtak szobához jutni azok, akik előre nem gondoskodtak szállásról. Hozzájárult a szezón sikeréhez a ragyogó időjárás is. Ili Trencsénteplioen nevetve hallgattuk a rádió idő jelentéseit, kint hétágra sütött a nap, amikor a rádió tomboló viharokról beszélt. Esténkint — néha jóval éjfélen túl is — kabát nélkül ülhettünk a kurszalón terraszán és júliusban talán két olyan nap se volt, amikor eső zavarta meg a vendégek szórakozását és kirándulásait. A siker oka? Elsősorban a fürdőhely fekvése, kiimája, árai okozták az elmúlt esztendők forgalmának lényeges emelkedését, ezenkívül azonban az is, hogy Szlovenszkónak ez a virágos kertje — tradíciónak megfelelően — szigorúan száműzi falai közül és árnyas parkjából a politikát. A Szinafürdő meleg vizében nincsen politika: itt csak gyógyulást kereső emberek ülnek, aminthogy szórakozó fürdővendégek táncolnak a kurszalón terraszán és a Grand Hotel soirée-dancantejain is. A breslaui német, aki odahaza az S. A. uniformisán büszkén hordja a horogkeresztet, itt a krakkói és pesti asszonnyal láncol és a lyoni selyemgyáros a trieszti bankárral bridzsel. A bazinban és a parkban eltűnnek a faji ellentétek és senkisem feszegeti a »Rassenteoria«-t. így is van rendjén. A pihenésnek pár hete szórakozásra, üdülésre és — nem politikára való... Május óta nem volt hét, hogy valamilyen társadalmi, vagy művészeti esemény ne dobta volna Trorcsénteplie nevét az újságok hasábjaivá. Júniusban tartották meg sok ezer részivevővel a szokol-ünnepségeket, akkor volt Szlovenszkó serlegéért az országos lövészverseny, a szlovák írók kongresszusán az irodalom bel- és külföldi kitűnőségei adtak itt egymásnak találkát, nagyszerűen sikerült a katolikus nap és a frontharcosok impozáns lüna hivatalban. A fogason. Alibinek. Telt az idő. Nagyon is megszívleltem Viktor bácsi igazságait. Egyre többet ültem a vendéglőben, egyre kevesebbet a megyeházán. Jött az ősz. Posztó kalapot leltünk. Kabátot húztunk. Aztán bundát. Megint kabátot. Elmúlt a tél. Az én szalmakalapom ott árvult a fogason. A szolga minden nap leporolta. Én nem törődtem már vele. Az alibivel se. Titkon mindig reméltem, egyszer majd csak elviszi valaki. Megkönnyebbültem volna, ha egy nap nem találom ott. Nagy válságokon mentem át. Úgy éreztem, hogy végleg elhibáztam az életemet. Pedig még csak akkor kezdtem elrontani. Ezen a tavaszon valami ünnepség volt abban a kisvárosban, hol a szüleim laktak. Az ünnepségen megjelent a főispán és ez alkalommal bennünket is megtisztelt látogatásával. Nekem már rossz hírem volt akkor. Kedves ismerősök és rokonok versenglek, hogy ezek a hírek eljussanak a szülői házba. — Kártyázik, iszik, adósságot csinál. Felé se néz a hivatalnak, — mondták. Szegény anyáin, örökös aggodalom-Veretlenül Mjf az élen! Csak a jól edzett és helyesen táplált test erős és kitartó. Ceres az ételt táplálóvá és könnyen emészthetővé teszi. AZ EROSSE TEVŐ NOVENYZSIR tetése a békéért, aztán az a festőién szép népviseleti ünnepély, amelyet nemrég tartottak meg a fontana melletti stadionban és amelyet jövőre nemzetközi keretben szabadtéri nak rendeznek meg, a most következő hónapok pedig — a szezonnak még hátralévő legkellemesebb része — ugyancsak az eseményeknek egész seregét tartják meglepetésnek Trencsénleplie vendégei számára. Augusztusban a bécsi Touring-Club városközli tenniszmérkőzést tart Trencsénteplicen, augusztusban kezdődik a vadászati szezón a környező erdőkben és Trencsénleplic igazgatóságának ismert elnöke, dr. Srohár Lőrinc miniszter, egyetemi tanár — maga is egyik hódolója a nimródok nemes sportjának — mindent elkövet, hogy vadásztársai jól érezzék itt magukat. A szezón még hátralévő részén nyitják meg ünnepélyesen Trencséntepiic új strandfürdőjét, amely nemcsak a fürdőhely szenzációja lesz, hanem a maga nemében egyedülálló egész Középeurópában. A strandot — »Zöld béka« a neve — hatalmas pázsit vészi körül, a bazint a Király hegy erdejének közepén olyan helyre építették, ahol kora reggeltől késő estig odatűznek a nap sugarai és ahol külön paradicsomot varázsoltak a gyermekek számára. Kétezer személyt befogadó fcennisz stadion épül a strandfürdő mellett és Kozseiuh János, a köztársaság volt tennisz-bajnoka, a tennisz világbajnokának fivére már mosl állítja össze a legközelebbi nemzetközi mérkőzések gazdag programmját. Szeptemberre egyébként a legfontosabb események színhelye lesz a népszerű fürdőhely. Benes Eduard dr., a csehszlovák körtársaság elnöke szeptember közepén huzamosabb időre Trencsénteplicre érkezik és úgy ünnepélyes fogadására, mint elhelyezésére megtörténlek már az előkészületek. Politikai, kulturális és gazdasági szempontból egyaránt a legnagyobb ban élt. Féltett engem, és félt, hogy a suttogás előbb-utóbb eljut az »öreg úr«-hoz. És most másodszor tett csodát a szalmakalap. A látogatás alkalmával a főispán megdicsért. — Igaz, hogy lumpol, de hát most van az ideje. A hivatalba följár pontosan. Erről magam győződtem meg. A kalap mindig olt lóg a fogason. Ahogy elment, anyám boldogan ölelt magához. Került-fordult s az órámra akasztotta a nagyapám aranyláncát, amit csak a huszonnegyedik születésnapomon akart ide adni. Tudom, hogy nagyon, nagyon boldog volt akkor ... Alig vártam, hogy másnap fölmenjek a megyeházára. Elhatároztam, hogy hazaviszem a kalapot. Megőrzőm. Jó lesz kabalának. Nem volt a fogason. Eltűnt. Nem is került elő többé... Sok év múlt. Sok tavasz. Sok nyár. Ahogy telik az idő, egyre gyakrabban gondolok hálával a régi kalapra. Elvégre neki köszönhetem az egyetlen elismerést, amit hivataloskodásom alalt kaptam. S neki köszönöm, hogy egyszer, legalább egyszer igazi, nagy örömet szereztem anyámnak.
