Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-07-18 / 58. szám

8. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1936. július 18. • SPOUT« Készülődések az 1936-1937. évi bajnokságokra. A KFC valószínűleg Losoncon játsz­­sza első bemelegítő mérkőzését. (Saját tudósítónktól.) — július 17. Pár napnak tűnik csak fel az az idő, amely a diviziós és egyéb bajnokságok befejezése óta elmúlt, amelyet a csa­patok játékosaik pihentetésére használ­tak fel és már is megindul az újabb bajnoki küzdelem a divízióban, első és második osztályban egyaránt. A veze­tőségek természetesen ez alatt sem pi­hentek, hanem igyekeztek uj játéko­sokkal betölteni a csapatokban mutat­kozó hiányokat, gyengébb posztokat, vagy helyettesíteni az eltávozókat. A KFC Komárom 36 éves sportegyesülete ez évben felkészültebben akar nekimenni a diviziós bajnokságnak és már az őszi szezónban — nem mint az előző két évben — szép helyezést akar elérni, hogy a téli pihenő gondtalanabbá tel­jék el. Természetesen most is figye­lembe kell venni a klub anyagi hely­zetét és igy bizony a valóban szüksé­ges hézagokat nem, csak a legfonto­sabbakat tudja betömködni. Az elmúlt tavaszi forduló bebizo­nyította, hogy sztárok, krekkek nélkül is méltó ellenfele tud lenni a komáromi csapat bármely divi­ziós együttesnek, ha a szellem irányítása jó kezekben van és ha a csapat maga is át van hatva attól a szellemtől, melyet a vezetők beléje akarnak oltani. Ezzel a megállapítással megdől tehát minden olyan szándék, amely a csapat abszolút reorganizálását célozná. Erő­síteni csak ott kell, ahol feltétlenül szükséges és csak olyan mértékben, amelyet a klub mai amatőr iránya meg­enged. Feltételezve azt, hogy a tavalyi csapatból csupán Molnár fog hiányozni, három hely birtokosa lehet kétséges. Elsősorban a kapuskérdés megoldása adja a főfeladatot. Anélkül, hogy Szi­­gethy képességeit kétségbe vonnánk, meg kell állapítanunk, hogy tudása a korral alaposan megfogyatkozott s ma már csak hihetetlen vakmerősége az, amely csorbítatlan maradt. Ez azonban nem elegendő. Ennek a tudatában te­hát kapus után nézett a KFC vezető­sége. Az eredménnyel meg lehetünk elégedve: egyszerre két kapus is je­lentkezett. Hajdú, a Somorjai TK két­ségtelenül tehetséges, de egyelőre még nagyon fiatal kapuvédje és Horváth, a Dunaváros jóképességü kapusa szemé­lyében. Véleményünk szerint egy kis rutinszerzéssel mindkettő megbízható őre lesz a KFC kapujának. (Horváth ügyében már létrejött a megegyezés a Dunavárossal.) Molnár, akinek igen nagy érdemei vannak a KFC tavaszi nagyszerű sze­replésében, értesülésünk szerint a Fü­lein TC-hez kéri átigazo'ását. A szim­patikus játékost existenciális okok kényszerítik erre a lépésre és igy a KFC valószínűleg nem fogja megaka­dályozni szándékában. Az ő helyének betöltése valószínűleg a második csa­patban szárnyait bontogató Bokrossyval fog megtörténni. Súlyos probléma a center személye is. László a tavalyi irányitó ugyanis kitűnő kezdés után fokozatosan vissza­esett s egyre jobban beigazolást nyert, hogy nem igazi középcsatár, sokkal inkább használható a védelemben. A KFC vezetőségének azon törekvése, hogy lehetőleg komáromi játékosokból tevődjön össze a csapat, minden bi­zonnyal érvényesülni fog. Irányadó személyektől értesülve valószínűleg Vi­­tálos középfedezet fog előrukkolni a fedezetsorból, rriig az ő helyét a közép­fedezet posztján is szép tulajdonságokat eláruló Hadanichcsal akarják betölteni. Nem akarjuk azt mondani, hogy ez százszázalékos megoldás, de határozot­tan van benne fantázia! A többi helyet egyelőre biztosan tartják a tavalyi játékosok. A legelső diviziós bajnoki mérkőzésen tehát a következő összetételű KFC csapat vár­ható: Horváth (Hajdú, Szigethy) — László, Czirók — Weintraub, Hadanich, Bokrossy (Simon II,) — Kacz, Csivre, Vitálos, Tóth, Drózdy (Weisz). Látszatra nem is olyan rossz ez a csapat s ha az edzéseket olyan szor­galommal és lelkiismeretesen fogják látogatni a játékosok, mint az elmúlt szezonban, akkor bizonyosak lehetünk szép szereplésében is. A KFC egyébként a jövő héten már megkezdi előkészületeit a diviziós baj­nokságra s jövő vasárnap már komoly bemelegítő mérkőzést fog játszani a diviziós jelölt Losonci AFC-val Loson­con. Az Egyetértés-Rapid SC Farkas­­don játszik a Farkasd-Negyed ellen a második osztályú bajnoki címért. (Az elmúlt vasárnap ugyanott 7:1 arányban kikapott, bajnok tehát már nem lehat.) A csapatban helyet foglal Czirók 111. és Kék is, mig a kapus a gyengébb Révész helyett Magyar lesz. A Dunaváros ismét Tornócon ját­szik, az első osztályba jutásért, ha a Tornóci AFC megfelelő óvó intézkedé­seket tesz. (Mint megírtuk, vasárnap botránnyal fejeződött be a mérkőzés, a közönség berohant a pályára és in­­zultálta a komáromi csapat játékosait.) A Losonci AFC sorsdöntő mérkő­zését játssza le a Nagytapolcsányi SK- val. Jelenleg mindkét együttesnek egy­­egy győzelme van. Fel fog lendülni Komáromban a vizisport! — A KSE választmányi ülése. — — július 17. A Komáromi Sport Egyesület pénte­ken este választmányi ülést tartott. A választmányi ülésen olyan tervek me­rültek fel s olyan bejelentések történtek, amelyek igen örvendetesek a komáromi vizisportra. Ez egyben álláspontunk igazolása is: Komárom predesztinálva van vizisportok iizésére s csakis lelkes, jóakaratu, ügybuzgó személyeken mú­lik, hogy a vizisport lendületet nyerjen a Vág s a Duna partján, a legideáli­sabb Vízivárosban. Évek óta hangoz­tatjuk, hogy Komárom sportéletét nem­csak a futball jelenti, hanem elsősorban a vizisport. Ezt kell kifejleszteni, erre kell fektetni a fősulyt. Reméljük, hogy a vizisportnak rönesszánsza lesz a következő években! A KSE választmányi ülését dr. Geöbel Károly elnök nyitotta meg, majd Argay Lajos igazgató tette meg jelentését az eddig végzett munkákról s mutatta be az igazgatóság terveit. Jelentette, hogy a klubházat renoválásnak vetették alá s kis költséggel újra felépitik a kugli­­zót is. Jelentette, hogy az egyesület hajóparkját szintén alapos regenerá­lásnak vetették alá s minden csónakot kifogástalan állapotba hoznak, úgy­szintén a hiányokat pótolják. A fiatal­ságból uj evezősöket nevelnek. Jelen­tette, hogy a KFC s a KSE tennisz­­csapata együttesen megmérkőzött az Érsekujvári SE-vel Komáromban. A ko­máromi Makabea sportegyesület klub­­házavatásra hivta meg a KSE-t, ezen az egyesület résztvesz evezőseivel együtt és szívesen lebonyolít evezős, vizipóló és uszóversenyt, a vizisportélet élénkí­tése végett. Általában az igazgatóság fellendíteni kívánja az evezőséletet, amely tervet a választmány nagy he­lyesléssel vett tudomásul. Kathona Ti­bor dr. bejelentette, hogy valószínűleg mérkőzést fognak lebonyolítani az ipolyságiakkal is a KSE játékosai. Szó került a fiatal tenniszező generáció képzéséről is. Dr. Geöbel Károly össze­gezte a jelentést s adminisztratív ügyek, valamint a pénztári helyzet megvizsgá­lásának elvégzése után az ülést bezárta — Betörés Felsőfegyverneken. Felsőfegyvernek községben özv. Kohn Árminné kereskedésébe ismeretlen tet­tesek betörtek s többezer korona értékű ruhaneműt loptak el. A betörést úgy követték el, hogy kivágták az ajtó zár­ját s úgy hatoltak be az üzlethelységbe. Érdekes, hogy egy esztendővel ezelőtt szintén hasonló módon követtek el a községben betörést. A kár biztosítás révén megtérül. A csendőrség nyomoz ismeretlen, tettesek után. Aki méltatlan a nevére. A kemence, mint ok a családi verekedésre. Bart községben, egy szépnevü férfi: Rákóczi Ferenc s felesége csúnya csa­ládi háborúságot rögtönözött, méltatla­nul a nagy névhez. A Rákóczi család egy házban lakik Rákócziné apjával, Téglás Jánossal, de a veszekedés sok­szor eiőforduit apa s gyermekei között. Egyizben az apa szobájában levő ke­mencébe Rákócziné begyújtott, de a kemence füstölni kezdett. A füst miatt apa s lánya nagyon összekapott, amire az öreg Téglás vízzel akarta leönteni a tüzet. Rákócziné a piszkavassal az ap­jának ugrott, az apa kidobta a lányát, amire a lány s a férj együtt támadtak az apára. Az öreg Téglás erre baltát ragadott s azzal vias­kodott. A vő szintén baltát raga­dott s formális párbaj fejlődött ki a két férfi között. A párbajból az após került ki vesztesként. Felmenő ágbeli rokonon elkövetett sú­lyos testi sértés miatt került a bíróság elé Rákóczi és felesége. Közben ugyan az apa visszavonta a feljelentést, a bí­róság Ítélkezett s az enyhítő szakasz alkalmazásával Rákóczinét kéthavi, Rákóczit egyhavi fogházra Ítélte fel­tételesen. Amíg egy ló eljut a gazdájáig. Megtörtént lóvásárlási eset agya­fúrt lókupeci csalafintasággal. — július 17. Lovat venni lókupeoek révén, nem szokott az egyszerű üzletek közé tar­tozni. Sokszor vannak alapos becsa­pások és nem egyszer folytatódik az ügy a bíróság előtt, ha a lókupec va­lami agyafúrt személyiség. A lókupec­­ség olyan mesterség, ami agyafúrt­ság nélkül üresen hagyja a lókupec zsebeit, hát agyafúrtság nélküli ló­kupec elég ritka. Bényik István, a Léva melletti Do­­manyicéről való kisgazda elment a sallói vásárra, hogy lovat vegyen. Két érsekujvári lókupeccel hozta össze a sors és azok meggyőző bőbeszédűsé­gének bedült és egy 900 koronás lo­vat vett tőlük. A vételárból 600 ko­ronát oda is adott a kupeceknek, de a megállapodás úgy szólott, hogy a gazda a megvett lovat csak Érsekúj­váron kapja meg. Bényik meg is jelent Érsekújvá­ron, hogy a hátralevő 300 koronát ki­fizesse és a lovat átvegye. Ekkorra azonban a ló már nem volt meg, biztosan másnak adták el. De a két jórábeszélő képességű kupec, jó rumos feketék mellett rábeszélte a kisgazdát, hogy drágább ló jobban megfelel neki és el is adtak néki egy másik lovat 1350 koronáért. Bényik kisgada ki is fizette a vételárat. A két lókupec tovább folytatta kisded játékát a hiszékeny gazdával és meggyőzték, hogy az újabban megvett ló se neki való. El fogják azt adni va­lakinek. A gazda még örült is, hogy vevőt találtak a lóra. A lókupeook ugyanis hoztak egy vevőt, Mayer Béla munkanélküli személyében, aki meg­vette a lovat, azt el is vezette, csak­hogy éppen a ló árát felejtette el ki­fizetni. Szegény gazdának se lova, se pénze nem volt. Bényik látta, hogy ennek fele se tréfa, de még mindig hitt a két ló­­kupecnek, akik azt az ajánlatot tet­ték neki, hogy kocsin utána mennek az eltűnt vevőnek. Az egyik lókupec kocsijára ültek, de a város határában szépen letették a pórul járt gazdát. Ekkor már a rumos feketék hatá­sa is szűnni kezdett és a gazda a csendőrségre sietett és elmondotta a különös esetet. A csendőrség hama­rosan megállapította, hogy a furcsa üzletet Prohászka Ferenc és Marcsek József, a nyomozó hatóságok előtt jól­ismert személyek követték el. A csend­őrség hamarosan kézrekerítette az el­tűnt lovat a vevővel együtt. A két lókupec erősen állítja, hogy semmiféle rossz szándék nem vezette őket a gazdával szemben. A vizsgálat azért megindult. — Hogyan termeszthetünk óriási gyümölcsöket? Erre a kérdésre ad feleletet a Növényvedelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még az őszibarackfa szaporításáról, a gyü­mölcsfák alanyairól, az alma és körte varasodásáról, az ürge irtásáról, az ürmösbor készítéséről, a tarackról, az idén pusztító gyümölcsbetegségekről, a gyümölcsbefőzésről, stb. A színes élelhű gyümölcsképet is közlő két szaklapból a Növényvedelem kiadóhi­vatala (Budapest -Vili., Rákóczi-út 51. V., em.) egy alkalommal e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutat­ványszámot. — Kapható és előfizethe­tő Spilzer-féle könyvesboltban. — Tűzveszedelem Balonyban. Ve­szedelmes tűz pusztított Balony, csi­­lizközi községben, ahol kigyulladt Zsem­lye István örököseinek nádfedeles háza és a tűz pillanatok alatt végig futott a tetőzeten és a lángok pár perc alatt a szomszédos Olláry Kálmán féle szin­tén nádfedeles házra csapott át és en­nek a háznak a tetőzete is lángba borult egyszerre. Ezt a két házat megmenteni már nem lehetett, hanem a tűzoltók azon igyekeztek, hogy a tűz tovább ne terjedjen. Ez a munka is ember­­feletti volt a nagy hőségben és szél­ben és a tűz már átterjedt Halász An­tal községi biró házára is, amelynek tetőzete az égő pernye záporában meg­gyulladt. Ezt a tüzet azonban sikerült eloltani. A tűzesetnél különösen kitün­tette magát Cseme Sándor förévi fia­talember, aki látogatóban volt Medvén rokonianál. Amikor a balonyi tüzet meghallotta, nyomban Balonyba sietett és nem törödött. hogy ruhája, cipője összeég neki állt a mentésnek és men­tett, amit csak lehetett. Hangos Mozi------•_-----------——•-----­Fekete angyal Merle Oberon és Herbert Marshall A Nyomorultak testvérfilmje I A történet a világháború idején ját­szódik le. Két jóbarát bevonul katoná­nak. A harctérre is kiséri őket a sze­relem egyetlen lányhoz, aki csak ak­kor tud dönteni, amikor az egyik ka­tona megvakul a harctéren és nagy szerencsétlenségében melléje áll. Ä könnyekig megható, csodaszép film főszereplői Frederic March, Merle Obe­ron és Herbert Marchal ünnepelt film­színészek. A bemutató szombat és va­sárnap filmeseménynek Ígérkezik. Fiatal lányok Loise M. Alcott hires regénye Katharine Hepburn, Lukács Pál Joan Benet és Joan Parker A divatos nőiró az amerikai polgár­háború idején rajzolja meg egy család életét négy szép lánnyal. A tünemé­nyes Katharine Hepburn a legszebb között, akinek férj jelöltje Lukács Pál. A filmregény megkapóan érdekes és a témán kivül a szereplők kiválósága felhívja a bemutatóra a figyelmet hétfő és kedden a Modern moziban. Csárdáskirálynő Kálmán Imre világhírű ope­rettje 1 Eggerth Mária A diadalmas operettet szerda és csütörtökön mutatja be a Modern mozi. Ügyes elárusító lány szlovák nyelvismerettel alkalmazást nyerhet. _____________A____________ — Bővebbet a kiadóhivatalban.—

Next

/
Thumbnails
Contents