Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-12-19 / 102. szám

8. oldal »KOMÁROMI LAPOK« 1936 december 19. • SPORT• Január 10-ig, vagyis a közgyűlésig, Szabó Kálmán vezeti a déli kerületet, — ez az MLSz igazgató tanácsának határozata az Intéző Bizottság javaslatával szemben, amely Ko­márom székhellyel áirektóriumot kért a kerület élére. — december 18. Ismeretes, hogy a nevezetes érsek­­újvári megbeszélésen a jelen volt egyesületek egyhangúan a déli kerü­let mai összetétele ellen foglallak ál­lást. Az egyöntetű támadás hatása alatt a kerület vezetősége — kivéve Szabó Kálmán elnököt — benyújtotta lemondását az MLSz-hez. A lemondások ügyével csütörtökön este foglalkozott az MLSz igazgató tanácsa. A nagy érdeklődéssel várt ülés meglepetésszerű határozatot ho­zott. Tudomásul vette a kerület veze­tőinek lemondását — Singer kivé­telével, aki ellen vizsgálatot in­dít meg. A kerület vezetését ja­nuár 10-ig, vagyis a kerület köz­gyűléséig a jelenlegi elnökre, Sza­bó Kálmánra bízta. Említésre méltó, hogy a MLSz intéző bizottsága olyan értelmű javaslatot terjesztett az igazgató tanács elé, hogy fogadja el a kerület vezetőségé­nek lemondását és annak élére egy nyolctagú direktóriumot ál­lítson, Komárom székhellyel. Á direktórium elnökévé dr. Kállay Endrét, alelnökévé Lóránt Mi­hályt és előadójává Forgács Mi­hályt javasolta megbízni. A direktórium tagjai Komáromból még Pálffy Ferenc és Lovász Ferenc lettek volna, a másik három tag pedig Galánta, Érsekújvár és Ipolyság, vagy Nagy meg ver egy-egy képviselője. Az intéző bizottság csakis ilyen mó­don remélte, hogy a déli kerületben nyugodt légkört lehet teremteni, az igazgató tanács azonban Mandl Osz­kár, Spielberger Leó és Lusztig La­jos javaslatára leszavazta az intéző bizottság tervezetét. Az ülésen többen nagy támadást in­téztek Lóránd Mihály, a KFC igaz­gatója ellen, mint akinek tulajdonít­ható az egész déli kerület ellenes kampány megszervezése. Lórántot mi itt nem akarjuk megvédeni, de ha tényleg tőle indult ki minden táma­dás, kérdezzük, nem volt egynek sem alapja? Vagy talán az MLSz bizonyos pénzügyi természetű intézkedései a déli kerülettel kapcsolatban csak já­tékból történtek? Vagy az érsekujvári értekezleten a párkányi, a lévai, vagy a többi kiküldöttek panasza mind lég­ből kapott volt és csak Lóránt szép szemeiért hangzottak el? A Bratislava karácsonyi tornájára kapott meghívás! a KFC. Komárom futballéletében egészen szokatlan időre, karácsonyra kapott meghívást a KFC. Az SK. Bratislava ugyanis a kettős ünnepen otthonában tornát rendez, amelyre a Ligetit, Vas, valamint a Trencséni TS-t, ÉSE-t és a KFC-t hívta meg. Az első kettő biztos résztvevője a körversenynek, míg a harmadikat a három vidéki csapatból választja ki a rendező egye­sület. Gyermekruhák, gyermekkelengyék, 360 kötények mérték után is a legolcsóbb árban beszerezhetők Rozsár gyermekruha áruház Komárno, Jókai-u. 14. A KFC intéző bizottsága elvben elfogadta a meghívást s erről értesí­tette is a Bratislavát. A Bratislava válasza, ma szomba­ton délben várható. Ha elfogadja a KFC feltételeit, úgy a csapat csütör­tökön reggel menne 13 játékossal és két kisérővel. A KFC társasvacsorája. A KFC az őszi évad búcsúztatására és a játéko­sok tiszteletére szerdán este jól si­került társas vacsorát rendezett a Pokol-féle vendéglőben. Az éjféli órá­kig vidám hangulatban lefolyt vacso­rán megjelentek a KFC vezetői és ba­rátai nagy számban. Lelkes szavú po­hár kösz öntőt mondott G y a 1 o k a y elnök, Lóránt igazgató és dr. B a r - t a ügyész, míg a játékosok nevében Lovász intéző és László csapat­­kapitány. Gukorkákat karácsonyfára, cso­koládét, desserteket, gyümölcs- és déli gyümölcsöt stb., stb. legolcsóbban kaphat Kohn Márkusnénál Kishíd ucca 2. sz. Hangos Mozi Lányok epymásközt (Szüzek klubja) Páris 150 legszebb nője és egyetlen férfi regénye. Irta és rendezte: Jaques Dévai francia iró, a Tovaris szerzője. Főszerepben: Danielle Darrieux A legújabb és legszebb filmcsoda kerül el hozzánk a fővárosi premierek­kel egyidejűleg. Prága, Budapest, Bécs közönsége tódul a csodaszép francia filmhez, amelyben a szépség és az élet­öröm ül ünnepet. 150 legszebb párisi nő és egyetlen férfi kavarog a színen és népesíti be a párisi leányotthon életét. A leányotthon fülledt levegője a világtól elzárt nők szerelmi eltévely­­géseit érzékelteti mesterien ez a film­csoda. A válogatott szép nőket hogyan lehet a világtól elzárni. Szoknyában lopódzik be a férfi az otthonba, ahol a szerelmet nem sikerült kirekeszteni. A csodaszép és túlfűtött izgalmu filmet szombat és vasárnap mutatja be a Modern mozi. önmaga ellen vétkezik, aki elmulasztja megnézni. Amphitryon (Istenek a tilosban) Willy Fri sch, Käte v. Gold ésPauI Kemp A modern és klasszikus rész sze­rencsés keveréke a nagyszerű film, melyben fellépnek a közönség ked­vencei: Willy Fritsch, Paul Kemp és az uj filmcsillag: Käthe von Gold. A monumentális filmet hétfőn és kedden mutatja be a Modern mozi. 30 nap a Szovjetunióban Bemutató szerdán, december 23-án, 5, 7 és 9 órakor. Az 5 órai előadás fiatal­­koruaknak engedélyezett kedvezmé­nyesen 1, 2 és 3 Kő helyárak mellett. Filmriportázs, útirajz és történelem. Az ut főbb állomásai: Moszkva, Char­­kov, Ural, Kaukázus és Leningrád. A film kiemelkedő része: Május 1. ünnepe Moszkvában. — »JÄGER«. A fiatalabb generáció ezt a márkát már nem ismeri, de az idősebbek még emlékezni fognak rá. »Jäger« az ideális alsónemű. Tiszta gyapjú fonálból van szőve, nem csí­pős és előnye, hogy vékony és na­gyon melegít. »Jäger« (Merino gyap­jú) ing 25 Ke, »Jäger« imitáció ing 14 Ke, »Jäger« (Merino gyapjú) nad­rág 25 Ke, imitáció, szintén jó 12 Ke. — Kapható Kertész Jenő divatáruházában, Komárno, Masaryk ucca 25. % nnmwiiriii—iái iwif — — mii un 11 ■ Benes művei ■■■■HnBHHBHHnniHinBBHIBBia az alapár 50%-áért kaphatók. Teljesen új példányok. Cim a kiadóhivatalban. — Vásári jegyzékkel utaztak a vá­sári tolvajok. A nagy megyeri vásá­ron zsebtolvajok garázdálkodtak. Két tolvaj működött, akik egymásnak se­gítettek a pénztárcák elidegenítésé­ben. Módszerük az volt, hogy amíg az egyik társ élénk beszéddel elfog­lalta a kiszemelt áldozatot, addig a másik kifosztotta. Rövid idő alatt hat zsebtolvajlást követtek el, összesen 2500 korona értékben. A hatodik eset­ben rajtakapták az egyik tettest, Varga Ráfael, deáki illetőségű, tolvaj sze­mélyében. Varga a tettenérés ellenére is erősen tagadott ,noha pénzt, idegen pénztárcát s egy vásárjegyzéket is ta­láltak nála. A jegyzéken minden szlo­­venszkói vásár fel volt tüntetve. Var­gát letartóztatták, ismeretlen társát körözi a csendőrség. A tettenért tol­vajt a vásár közönsége véresre verte. — A Dunainocsi Football Club és Kultur Egyesület jóhírnevű műkedve­lőgárdája a karácsonyi ünnepeken Kacsóh Pongrác örökszép daljátékát, a »János vitéz«-t adja elő. Az elő­adás iránt, amelyet Nehéz Ferenc ren­dez, a vidéken is nagy érdeklődés nyilvánul meg. — Berger F. Vilmos csemege ke­reskedő ajánlja: Naponta friss Zsám­­bokréti tea vaj, Gervaise és sajt kü­­lünlegességeit, továbbá a legjobb mi­nőségű prágai gyógvsonkát, dobo­zos virslit és különféle húskonzerveket, Graham és diétás (Knacke) kenyeret, likőr, bor és pezsgő különlegességeit. Pácolt és olajos halkonservek. Legfi­nomabb fajkávék naponta villany­­pörköléssel, valamint Hag-kávé kap­hatók. Az „Örsujfalusi Gazdakö­zönség“ bérbeadja árverés út­ján, halászati jogát 1937. jan. 1-től 1940. dec. 31-ig terjedő 3 évre. Az árverés dec 27-én d. e. 10 órakor fog megtartatni a községházán. 382 cégnél, Masaryk utca 27. Kérjen kötelezettség nélküli bemutatást PHILIPS, TELEFUNKEN, MIKROPHONA, BLAUPUNKT, SCHAUB stb. rádiókból. Készüléket kedvező részletre vásárolhat és régi készülékét becseréljük. Csillárok, gramofonok, fotócikkek, villanyszerelés. E rovatban közöltekért nem vállal fele­lősséget sem a szerkesztőség, sem a kiadó­hivatal. Papp Jurigová Erzsébet tar­tozásaiért nem vállal felelősséget volt férje, akitől már 3 hónapja külön váltan él. 39i Gaál Ferenc A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős.­­Lapkiadó: özv. Spitzer Béláné. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomda jában, Komárom. Hirdetmény. Az Alsó-csallóközi Ármentesítő Társulat közhírré teszi, hogy a komárom-braiislavai országút Velky Meder—Dolny áfái közöl ti szakasza a 33.38Ő km-nél f. é. dec. 21 és 22-én el lesz zárva. A forgalom a nevezett országút 23 4 kői­étől a Lakszakállas-ekecsi országúira valamint a Ekec—dolny-stáli vicinális útra lesz irányítva Helyi forgalomra a Velky-Meder— ekecsi vicinális út szolgál. Komárno, 1936, dec. 18. Ing. Gyalókay Miklós s. k. «92 igazgató-főmérnök. Karácsonyra ajándékozzon krístályüveg és porcellán tárgyakat Kaufmann. üveg- és porcellán kereskedésből. Mérsékelt árak! Nagy választék!

Next

/
Thumbnails
Contents