Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-12-19 / 102. szám

193 6. dec- inber 19 »KOMAllOMl LAPOK« 9. oldal. i-—— ASSZONYOKNAK. Nehéz problémák, súlyos kérdések: Mit ajándékozzunk karácsonyra ? Mi is az ajándék? Kisebb vagy na­gyobb tárgy, amit azért adunk valaki­nek, bogy örömet szerezzünk vele. Valami, amit az illető használni tud, de nem tartozik legelemibb életszük­ségletei közé. Valami, ami nincs, de kellene... és nem azért nincs, mert nem is kellene az illetőnek... Valami, ami sokat mutat, de lehetőleg kevés­be kerül. Sok pénzből ajándékot venni köny­­nyű dolog, néha azonban a legol­csóbb apróság győz a karácsonyi örö­mök versenyében. Az ajándékozáshoz emberismeret és psichológia kell. Vannak született ajándékozók, akik vaktában fején ta­lálják a szöget. Ezek az ajándékozó zsenik, akiket legtöbbnyire ellenáll­hatatlan kényszer is hajt tehetségük kiélésére. Ezeket mindenki szereti, de az is megeshetik velük, hogy előbb- Utóbb elajándékozzák mindenüket, sőt néha azt is, ami nem szigorúan az övék. * Ne adjuk, amire mi magunk vá­gyunk, hanem azt, ami boldogítónak tetszik. Megtörténik például, hogy ra­jongunk a komoly irodalomért, de megajándékozandó barátunk csak a sárgafedelű detektívregényeket olvas­sa. Az ilyen a legszebb irodalmi al­kotást is csak szép kötése miatt be­csüli, mint könyvszekrényének deko­rativ töltelékét. Ne akarjunk ajándé­kokkal nevelni, mert ezt nem igen szokták méltányolni embertársaink. Legegyszerűbb természetesen, ha listát fektetünk az illető elé és rábízzuk a választást; vagy nővérén, vagy iele­­ségén keresztül kémkedünk rejtett hajlandóságai iránt. De lássuk most a jólválasztott aján­dék példáját. Adva van egyférfi, aki nem dohányos, nem bridzsezik, fa­lun él, gazdag és igen jómódú. Könyv­ről nem lebet szó. Alaposabb hely­színi szemle után észrevettem, hogy pedáns rendet tart íróasztalán. Jegy­zőkönyvek, naptárak és tűhegyes ce­ruzák sorakoznak katonai alakulatok­ban. Halálbüntetés terhe alatt tilos azokat csak érinteni is. Helyben va­gyunk, gondoltam, ebbe a virágágy­ba ültetjük szerény virágunkat. Egy tucat használati, de legeslcgfinomabb ceruzát vittem neki. A hatás oly át­­ütőnek mutatkozott, hogy azóta nem is próbálkoztam mással. Évről-évre íróasztaloltárán rovom le szerény ál­dozatomat ceruzák alakjában. * Az előbbi tézisnek azonban az el­lentéte is szabály. Ne adj olyat, amit magad se vennél szívesen. Gondolj arra a lehetőségre, hogy a megaján­dékozottat egy fokkal Ízléstelenebbnek ítélted, mint amilyen valóban. Az il­lető ismervén téged, tisztában lesz az­zal, hogy nem a magad Ízlése után indultál és megérzi a lekicsinylést. Vagy megtörténhetett, hogy — amire már nem is emlékszel — egyszer, valamikor megvetőleg nyilatkoztál ar­ról, amit most képmutató mosollyal nyújtasz ál neki. Kész a sértés. Vá­lassz tehát olyasmit, amiről feltételez­hető, hogy az illetőnek megfelel, de egyúttal te sem találod borzalmasan csúfnak. * Általános szokás, hogy anyagiakban szűkösen megáldott barátainknak hasznos, a vagyonosoknak csak luxus­tárgyakat ajándékozunk. Vájjon nem fordítva kellene-e cselekednünk? Azon, akinek örökös probléma a jó haris­nya, nem segítünk egy tucat haris­nyával sem. Viszont, ha valami külön­leges szépet, kis dísztárgyat, finom piperecikkeket, egészen speciálisan szép sált, vagy ha hasznosban is, de­­olyasmit veszünk, amiről sürgősebb gondjai mellett még csak nem is ál­modik, soha nem remélt örömet okoz­hatunk. Persze itt is az arany középút a helyes; ne vegyünk pompás strucc­­íoll-legyezőt annak, aki hároméves ru­hácskájából faragja össze estélyi toi­­lettjét, se velencei tükröt annak, aki kétszobás lakásban lakik. Ha minden jóban dúskáló, elké­nyeztetett barátnénknak viszont Ger­­beaudt vagy virágot küldünk, sab­­lonoos köszönő szó után betemeti a már beérkezétt Gerbeaud- és virág­halmazba. Vegyünk tehát neki valami köznapit, hasznosat. Ha lelkes házi­asszony, új lalálmányú krumplihámo­zó szerkezetet, vagy ehhez hasonlót, ha sportszenvedély fűti, apart síkesz­­tyüt, ha virágai vannak, valami új te­nyésztésű v ir ágh agy m á t. Férfinak sohase végy nyakkendőt. A sablonos és uniformizált öltözködés mellett a nyakkendő az a pici terület, amelyen egyéni Ízlést és szinszerete­­tét akarja kiélni. Bridzsezőnek ne végy olyan kis szerkezetet, amelyen a bemondóit atut lehet előpattintani. Ez sértés, olyasmi, mintha egyetemi tanárnak ABC-és könyvet vennél. Hölgyekkel szemben könnyebb a dol­god. Ha megáll az eszed, végy egy szép klipsszet, divalkarperecet, vagy egyébb újdonságot, amiből soha sincs túlsók, sőt az sem baj, ha több telje­sen egyforma van. Azt ;a veszélyt minden furfang el­lenére sem kerülheted ki soha, hogy ráduplázz egy frissebb és hasonló filozófiával dolgozó ajándékozóra. Ha pedig ez mégis megtörténik, ne app­­rehendálj, ha becserélik ajándékodat, sőt sietve vállald magadra a cserét. Karácsonytól újévig úgysem folyik más az üzletekben. Lesz e paróka viselet ? Londonban január első felében nagygyűlésre ülnek össze az angol és francia fodrászok és ülésüknek egyet­len célja, hogy a parókadivatot, kü­lönösen nők számára, ismét divatba hozzák. Mint hírlik, az indította a világ hírneves fodrászait erre a kez­deményezésre, hogy az emberek leg­nagyobb része, arcuk ránctalan és piros színének megtartása mellett, az utolsó évtizedben meg nem állapít­ható okból, rohamosan őszül. A fod­rász-szakmával komolyan, hivatássze­rűen és ügyszeretettel foglalkozó szak­emberek szerint a nők kifestésének rendszere nem tarthatja magát, mert nem tartják egészségesnek a fejnek festékkel való kezelését és az a néze­­tüük, hogy a női hajnak nem szabad uniformizálva lenni; emellett könnyű­szerrel és kis költséggel csak egy hajszint tudnak előállítani és a szőke hajszínnél, mely a legkedveltebb, na­gyon rövid idő alatt a tőnél az ősz hajszálak és a hajnak eredeti sötét színe olyannyira előre bújik, hogy mindenki rögtön meglátja, hogy fes­tett hajjal áll szemben. Emiatt igen sok panaszt hallanak a fodrászok és olyan gondolat kitermelésére törek­szenek, amely a nők hiúságát kielé­gíti, kezelés nélkül, könnyű szerrel lehetségessé teszi, hogy az arc finom, szép keretet nyerjen. Hiszen tudott dolog, mondják a szakemberek, hogy a rokokó korban a fehér parókavise­let nemcsak a nők számára jelentett igen nagy előnyt, de a férfiak paróka­­viselete is sok előnnyel járt. A fehér paróka viselése különösen jó szolgá­latot fog tenni azoknak, akiknek gyen­ge hajnövésük van, — mondják az érdekeltek. Francia részről a fehér paróka viselésével szemben minden­­kák viselését is ajánlják és előrelát­­kinek Ízlése szerinti, másszínű paró­­halólag, még mielőtt ebben az érke­­kes kérdésben a világ fodrászai, an­gol és francia kezdeményezésre, az elvi kérdést míg eldöntik, sok vita lesz. Disznóölés. Májashurka. A főtt disznómájat ap­róra vagdaljuk, megmérjük, összeke­verjük feleannyi apróravágott toka­­szalonnával, ugyanannyi, szintén ösz­­szcvagdalt tarja húsával, 3—4 tejbe­­áztatott, átpasszírozott zsemlyével, só­val, borssal, és kevés abálólével. Hur­kabélbe töltjük, kifőzzük. Véreshurka. Három rész friss, át­szűrt vért, fél rész tejet és fél rés;? abálólevel (amelyben húst és apró­ságokat pároltunk) összekeverünk. Be­leteszünk apróra vágott zsírban pi­rított vöröshagymát ,kis kockára vá­gott szalonnát, ugyanannyi neem túl apróra vágott, főtt sertéshúst. A töl­telék könnyen kenhető, puha legyen és egypár tejbeáztatott átpaszírozott zsemlyét. Borsot, majoránnát és sót vegyítünk bele és aztán lazán meg­töltjük a beleket. Nem szabad erő­sen megtölteni, mert akkor főzés köz­ben megreped. Langyos vízben tesz­­szük föl és nagyon lassan kifőzzük. A tél örömei. Repülnek a friss hógolyók, Majd szánkáznak, vígan vannak, Közbe-közbee hajbakapnak. Most felkiált a kis Peti: »Jertek hóembert csinálni. Készül már a nagy hóember, Mostan már csak a feje kell. De itt van az ügyes Peti, S a nyálára illelszgeti. így készült el a hóember, Nagy söprűvel a kezében. De itt van ám á rossz Pista, És nagy hangon kiabálja »Aki egy jó viccet akar, Csináljon sok golyót hamar!« S talán még egy perc sem kellett, S a nagy hóember rommá lett. Munka László. Gombakirályfi. Nem messze az elvarázsolt erdőtől : állt egy szép kastély, abban lakott a király a fiával. A királyfi kalandvá­gyé volt, vidám és csinos s elha­tározta addig, hogy nem nyugszik ad­­! dig, amíg be nem járja az elvarázsolt erdőt, amig ártalmatlanná nem teszi annak urát, a nagy varázslót, a lei; rengeteg kárt okozott a vidéken. Ecél­­ból azt a 'hírt terjesztette a vidéken, hogy ő halálosan beteg. Többé fel kelhet ágyából. Ezt terjesztette, a va­lóságban azonban álruhát öltött és nekivágott a nagy erdőnek, melyben a varázsló lakott. No, de a varázsló nem azért volt varázsló, hogy meg ne tudja az igazat és el ne határoz­za, hogy szörnyen megbünteti a ki­rályfit. Alig lovagolt hát a királyfi szegény vándorlegény ruliájában jó mélyen az erdőbe, leereszkedett lova nyakára egy tarka madár. A madár, — mondanom sem kell, — nem volt más, mint a varázsló. — örömmel látom, hogy megláto­gattál, kedves királyfi, — mondla a madár, mikor a királyfi utánanyuj­­totta a kezét. — Meglátogattál, de innen nem távozol, hahaha! Az erdőt, amely már félelmetes volt úgyis, még félelmetesebb nevetés re­­megtette meg s a királyfi tudta, hogy a madár nem más, mint maga a va­rázsló. Mindezenkőzben valami külö­nös érzés fogta el. Úgy érezte, ösz­­szezsugorodik, földbegyökerezik a lá­ba, eltűnik alóla a lova s valami kü­lönös álom borul rá. Amikor feléb­redt, amikor körülnézett, amikor meg­pillantotta magát az arra csörgedező patak vizében, látta, hogy a varázsló óriási nagy gombává varázsolta. Nem tudott sem mozdulni, sem kiáltani. Csak állt a fák árnyékában. Hetek, hónapok teltek el így. Odahaza a kastélyban kétségbeesve siratta a fiát a király. Kétségbeesve kereste népe mindenütt, de nem találták. Egy szép napon — sok-sok hónap múlva — fiatal lány jött az erdőbe. Ilyen szép lányt sohasem látott még életében szegény Gombakirályfi. Kiál­tani és inteni akart, de nem tudott. Néma kis gomba volt a fűben. Gom­batársai azonban szerencsére megér­tették a hangját; — Né keseregj — szólt hozzá szom­szédja, — az én kalapom olyan ri­kító, olyan feltűnő, hogy bizonyára észre fog engem venni ez a szép le­ány és én aztán mindent elkövetek, hogy téged is észrevegyen. — Köszönöm, köszönöm, — kiáltott szegény Gombakirályfi s ekkor már közeledett is az a szép leány a nagy vörös-kalapos gombához. Le akarta szedni, amikor a gomba egyszerre csak balfelé dőlt, egyenesen szomszédjára, a királyfira. Most már mind a kettőt leszedte a lány s ab­ban a percben, amikor gyökerét ki­tépték a földből, egyszerre csak em­beri hangon tudott ismét megszólalni a királyfi. Ez rémülten és csodálkoz­va hallgatta, majd mikor a királyfi elmondta történetét, így szólt: — Ne félj királyfi, segítek rajtad. Ezzel leült a patak partjára s egy szál aranyhajával megérintette a gom­bát. A gomba pedig erre hirtelen eltűnt s néhány perc múlva ott állt a szép leány előtt a királyfi. — Hogy köszönjem meg neked, amit érte teltél és mondd, miként sikerült ez? — Tündér keresztanyám olyan haj­jal áldott meg, mely megszüntet min­­minden gonosz varázslatot, — mondja a leány. — Térj vissza birodalmad­ba, királyfi, tudom, hogy ott már régen keresnek. — Csak veled édesem, — felelt a királyfi és így tértek vissza mind a ketten és lettek nagyon boldogok. A kínai tea és a fagylalt. Milyen is a valódi kínai tea? Éppen az ellenkezője annak, amit föltételez­nek róla, tudniillik rossz, illetve íz­telen. Cukor, rum, citrom vagy egyéb ízesítő még a közelébe sem kerül, tel­jesen üresen isszák. Egy csipetnyit beledobnak minden csészébe a szép, üdezöld, szárított teakeverékből és egy kannából forró vizet öntenek rá. A csészék fedővel vannak ellátva ab­ból a célból, hogy a levelek ne ke­rüljenek az ember szájába ivás köz­ben. Ha az ital fogytán van, egysze­rűen hozzáöntenek még egy kis forró vizet. Közben a szolgák forró vizes kendőket hoznak s az ember ezzel rülgeti az arcát —'hűsítőül. De nem­csak a forró teát ismerik el jó hűsítő­nek Kínában, hanem a fagylaltot is, mégpedig az Úgynevezett »üvegfagy­laltot«. Csakugyan olyanok azok a kis lakktálcákon tálalt halmocskák, mintha színes üveggolyókból építet­ték volna 'okét; pedig nem egyebek, mint jégre tett, tisztított halszemek. Európai embert bizony enyhe borza­­dállyal tölt el egy-egy ilyen nemzeti csemegének még a látása is, de egye­sek szerint min tmindent, ezt is meg lehet szokni: halszem-fagylaltot,cápa­­uszonylevest, zöld lengerimoszatfőze­­léket és nyolc napra földbeásotl to­jást! T

Next

/
Thumbnails
Contents