Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-09-26 / 78. szám

2. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1936, szeptember 26. Tizenegy és fél milliárd többkiadás az állami költségvetéseken felül­teljesen olasz-barát fasiszta uralom alakuljon ki. Ebben veszélyeztetve látná jelenlegi földközi-tengeri pozí­cióját, amelyet Róma gyengíteni, sőt megdönteni is akar. De ahogy An­­golország nem fog sohasem nyíltan állásifoglalni egy fasiszta jellegű uralom mellett, úgy nem rokonszen­vez a kommunista bolsevista irány­zattal sem. Nem köti le magát egyik­hez sem, hogy az ellentétes erőknek ebben a játékában az alkalomnak és szükségnek megfelelően azt támo­gassa, akitől saját céljainak megerő­sítését várhatja. Hogy Németország érzésbelileg in­kább egy jobboldali Spanyolországot kíván, az nem lehet kétséges, azért jeliben a kérdésben Berlin és Róma egy úton haladnak szemben Párissal és Londonnal, akiknek talán nem éppen nagyon kívánt segítőtársuk ez­úttal Moszkva is. A spanyol nemzettel a mi magyar közvéleményünk a múltban nem so­kat, vagy csak felületesen foglalko­zott. Rokonszenveztünk vele, mert öntudatos, büszke úrifajnak tartjuk. Felsőbb néprétegeire nézve ez meg is állapítható. A nemzetvagyonnak el­oszlása azonban Spanyolországban rendkívül aránytalan. A dúsgazdag felsőbb osztályok mellett a nép több­sége koldusszegényen tengeti életét. A szociális berendezkedések szégyen­letesen elhanyagollak, és tápot nyúj­tanak a szélsőséges agilációk befoga­dására és végletekbe menő irányok felburjánzására. Faji tekintetben is a spanyol nép rendkívüli keveredéseket tüntet fel, amelyek nem alkalmasak erkölcsi színvonalának emelésére. Vannak, akik úgy jellemzik a spa­nyolt, hogy hihetetlenül gyáva, de gyávaságánál mégis nagyobb a büsz­kesége, ezért tud azután oly kegyet­len, de oly könnyen halálra kész is lenni. Ha a polgárháború véráídoza­­tait talán túlzottan is tüntetik föl egyes sajtóhíradások, azért mégis borzalmat kellenek a tönieginészárlá­­sok hírei. A receptet ezekhez Moszk­va adja és Moszkvának tulajdonít­ható a katolikus egyház ellen párat­lan kegyetlenséggel folyó véres mun­ka és a megbecsülhetetlen értékű egy­házi műkincseknek vandál elpusztí­— szeptember 25. A Lidové Noviny c. koalíciós lap vezércikkében mérleget állított föl az elmúlt öt év államháztartásáról. A cikk ugyan előrebocsátja, hogy az el­múlt öt év alatt, vagyis 1931-től 1935-ig minden évben »kiegyesúlyo­­zott« költségvetése volt az államnak, vagyis a költségvetések aktívumot irá­nyoztak elő, azonban a vonatkozó évek zárószámadásai minden alkalommal tekintélyes hiánnyal zárultak. Ez a hiány évente így jelentkezett: 1931. évben 3.127 millió, 1932- ben 1.891 millió, 1933-ban 2.208 tása is. > Az európai civilizációnak és kultú­rának, de a Genfben nagyképűen időt és szót fecsérlő népszövetségi kori­feusoknak örök szégyene mindaz, ami most Spanyolországban megtörtén­hetett és megtörténhetik. Nem ment­ség erre az sem, hogy Spanyolország­ban tulajdonképpen az Európát két táborra osztó jobb és baloldali irány­nak birkózása folyik a spanyol nem­zet bőrén, mert ha elfogadjuk ezt a mentséget, akkor hozzá kellene járul­nunk ahhoz, hogy ilyen jobb és bal­oldali összecsapás bárhol másutt is előforduljon. , Nem akarunk hinni abban, hogy a spanyol pokol csak előjátéka azok­nak a pokoli viszonyoknak, amelyek belátható időn belül egész Európá­ban fognak mutatkozni. Az ilyen Cassandra-jóslatoknak azonban min­dig van valamilyen a tényekben rejlő igaz mag vük. Ezért szerelnők, hogy a pápának közvetlenül a spa­nyol menekültekhez, de közvetve a világ lelkiismeretéhez intézett szó­zata fölrázná mindenütt a jobb érzést. Genftől e tekintetben semmit vagy csak nagyon keveset várhatunk, a vatikáni szózat azonban alkalmas le­het arra, hogy megjavítsa a helyzetet és közelebb hozza az emberiséget az Úristenhez. Mert mint azt nemrég a világhelyzetről találóan jegyezte meg egy államférfi: »ma az emberiség kö­zelebb áll az ördöghöz, mint az Isten­hez!« millió, 193i-ben 1.389 millió éj 1935-ben 3.0b3 millió. 1931-től 1935-ig bezárólag tehát köl­csön útján, vagy más úton a költségvetésekhez hozzá kellett pótolni tizenegy milliárd és hat­­százötvennyolc millió koronát. Ez évente átlagban kettőmilliárd több­let kiadást jelent. A »kiegyensúlyozott aktív« költségvetések és a kiegyensú­lyozott passzív államgazdálkodás utol­só öt éve alatt az államadósság jóval túlhaladta a negyvenmilliárdot — írja a nevezett koalíciós lap. Az 1937. évi költségvetés a minisztertanács előtt. A gazdasági miniszterek bizottsága csütörtökön délután a gazdasági kér­dések előkészítő tárgyalására ült ösz­­sze, majd este 6 órakor miniszterta­nács volt, melyen a folyó ügyek mel­lett a miniszterelnök és a pénzügy­­miniszter jelentést tettek az 1937. évi állami költségvetésről. A minisztertanács a késő esti órákig tartott. Ismét ígéretet kaptak az állami alkalmazottak. A tisztviselők szervezetének kikül­döttei, mint az minden ősszel, az ál­lami költségvetés összeállítása idején történni szokott, összejöttek a kor­mány és a koalíciós pártok képvise­lőivel, hogy szokásos követeléseiket előterjesszék. A követelések egyike ama kívánság volt, hogy a fizetéseket újból a hónap else­jén és ne tizedikén folyósítsa tiz állam, a másik pedig az volt, hogy a levo­násokat szüntessék meg. A tárgyaláson a kormánypártok elnökei nem jelen­tek meg és csak helyetteseikkel kép­viseltették magukat, ami eléggé jellem­ző. Három órán át tárgyaltak, a tár­gyaláson a tisztviselőszervezetek ki­küldöttei élesen bírálták a pénzügymi­niszternek e tárgyban mondott júniusi szenátusi beszédét. bal lépett az úttestre. Lehúzódott a kocsi mögött és odafutott a csoport­hoz. A kirakatban színes harisnyák, ingek és kendők voltak fölhalmozva. Tovább lopakodott a járókelők között és sokáig szemlélte egy bazár előtt az automata reklámbohóc rángatózá­sát, amint az bunkósbotjával szabá­lyos időközökben rá-rákoppintott a ki­rakatüvegre. Egyszerre csak balfelé uccatorkolat nyílott s ő bekanyarodott abba az uccába. — Most megkerülöm ezt és vissza­térek a másik oldalon... Az elhatározás rögtön megnyugtat­ta és vidáman előresietett. Most olyan boldog volt, mint életében még soha. Négyszer, ötször balra tért el, majd megfeledkezve elhatározásáról, átha­ladt egy téren és a téren túl már nem tudott tájékozódni. Különösképpen semmi félelmet nem érzett. Lökdösték, néha rá is kiáltottak, ő mosolygott, ki­tért s tovább haladt. Nelm tudta, mennyi idő múlt el a szökés óta. Az árnyékok lassan átvo­nultak a túlsó házsorokra, egy nagy, zöld lovasszobor meg olyan nevetsé­gesnek tűnt föl előtte, hogy sokáig bámulta egy hirdetési oszlop mellől. A bronzlovon páncélos alak ült és föl­­tátott szájjal, nagyon dühös arckife­jezéssel meredt lefelé a tolongókra, mintha kiáltozna rájuk. Ám a tömeg­ből rajta kívül senki sem pillantott föl és ez olyan furcsa volt, hogy ösz­­szeránoolva szemöldökét, tovább in­dult, mélyen elgondolkozva a dolog felett. Gyermekek. Irta: Terescsényi György. Az autó a csarnok feljárója elé su­hant, Adolf, a soffőr, megemelte sap­káját és felnyitotta a kocsi ajtaját. Beszállottak. Ezen a napon a fiúcska édesanyján sötétkék ruha, szürke cipő, kis, féloldalracsapott kalap volt. Kö­zel az állához egy kis kerek fekete pettyet vett észre a fiúcska. Azelőtt sohasem látta rajta azt a pettyet. Egy­általában nagyon különös dolgok tör­téntek vele azon a napon. Meleg délelőtt volt és az autó puhán siklott alá a domb kanyargó, olajos útján. Csakhamar bekanyarodtak egy fa­sorba. Olt már sok gépkocsi vonult szemben és egyirányban, lovasfogato­kat kerültek el és egy keresztútnál hirtelen lassítani kellett, mert kéttor­­nainges, nyurga fiú hosszú bádogcsa­tornákkal megrakott kordét vonszolt át az úton. Az egyik elől, a madzag­hámba fogta be magát, ennek hegyes piros orra volt, kopottzöld katona­­sapkája, csontos lábai mezítelenek. Há­tul a másik fiú meggörnyedve, nagy erővel feszült neki a tehernek. A fiúcska visszafojtott lélekzettel bá­multa őket az autóból. Mozdulataik­ban semmi nyoma nem volt a féle­lemnek, szemük csillogott és a gép­kocsi előtt még csak nem is gyorsí­tották a kordé vonulását. Adolf végre is bosszúsan fékezett, a kerekek fel­sírtak, ők előrezökkentek az ülésben. — Gyerünk hé! A gorombaságra meg sem rebben­tek. Az első kiöltötte nyelvét a soffőr­­re. A másik kacagtató fintort vágott, majd egyik kezének két ujját szájá­ba dugva dobhártyarepesztő éles füty­­työt hallatott. A pléhcsatornák vidá­man csörögtek a kis szekéren, a négy mezítelen talp szaporán csattogott az aszfalton és a kordé. A kis fiúnak az autóban szinte el­­állott a szívverése. — Hát ezek nem félnek? — képedt el magában és ugyanakkor forró vér­hullám szökött az arcába. Nagy híd következett, amely csak úgy rengett az autóbuszok és villa­moskocsik alatt. A népáradat folyton sűrűsödött, a lárma egyre nőtt. Egy díszes bolt ajtajában hirtelen megál­lották most. Édesanyja mondott vala­mit és kesztyűs ujjainak simogató he­gyeit érezte az arcán. Adolf kimászott a volán mellől, föltárta az ajtót, le­emelte sapkáját és meghajolt a ki­lépő úrnő előtt. — Várj meg a kocsiban, fiacskám, nemsokára visszajövök ... Rábólintott, de nem válaszolt. Any­ja eltűnt a bolt ajtajában és a sof­főr ismét visszabujt a kocsiba. Új­ságot vett elő, majd cigarettára gyúj­tott. Egy darabig a kocsi túlsó ajtajá­nak nyitógombján babrált, majd fi­gyelmesen vizsgálgatni kezdte a ki­rakatokat. Hátrafelé a negyedik ki­rakat előtt sokan ácsorogtak. Ellen­állhatatlan vágy fogta el, hogy ő is megnézi, hogy mi van ott? Lenyomta a gombot, a kocsi túlsó szárnyajtaja zajtalanul fölnyilt és ő reszkető láb­„BOHEMIA“ cipőkrém a legjobb 92 A kormánypártok kiküldöttei meg­lehetősen kínos helyzetbe kerültek a tárgyaláson és ennek hatása alatt kénytelenek voltak újabb ígéretekkel operálni. Megígérték, hogy a fizetések fo­lyósítását még ebben az évben a hónap első napjára teszik át. Ígéretet tettek arra is, hogy még ebben az évben ki fognak dol­gozni egy tervet, amelynek alap­ján a jövő év folyamán fokoza­tosan megszüntetik a levonásokat, úgy, hogy a jövő év végére az állami alkalmazottak ismét ere­deti fizetésüket fogják megkapni. Arra is Ígéretet tettek, hogy az álla­mi alkalmazottak követeléseit a tör­vényhozás mindkét házában és a kor­mány előtt teljes odaadással fogják támogatni. öt év óta ismétlődnek meg ezek az Ígéretek, de az állami tisztviselők és alkalmazottak még mindig nem érték el azt, hogy az eredetileg két esztendőre köntemplált fizetéslevoná­sok megszűnjenek. A munkanélküliekről való gondoskodás reformja. A pénzügyminisztérium elkészítette a munkanélküliekről való gondosko­dás reformjára vonatkozó észrevéte­leit. A reformra azért van sürgős szük­ség, mert az eddigi szabályozás érvé­nye a jövő év márciusában lejár s azonkívül a rendszernek sok fogyaté­kossága van. A pénzügyminisztérium azt ajánlja, hogy adjanak ki kormányrendeletet, A városnak abban a részében már egészen szűk és piszkos uccák vonul­tak. Elmaradtak a fényes üzletek, fá­radt igáslovak nagy társzekerekkel dü­börögtek fel és alá s az emberek ru­házata ezen a tájékon sokkal kopot­­tabb volt. De a legfurcsábban a gyer­mekek viselkedtek. — Ujjú! — lelkendezett, — megta­láltam a mezítlábas gyermekeket! Minden kapualjban volt belőlük nyolc-tíz. Sürögtek, forogtak, rikoltoz­­tak az uccaforgatagban. A forgalom­ból kieső szegletben nagy csapat gyer­meket pillantott meg; valamennyien összebújva nyüzsögtek a fal tövében. Közéjük furakodott ő is. A gyermek­had gombozásban volt elmerülve. Egy­másután pattintották le pitykéiket, le­hasaltak a földre, araszokkal mérics­kélték a távolságot. Nyertek, veszítet­tek, lökdösték egymást és összevissza kiabáltak. A matrózruhás fiúcska pil­lanatok alatt felismerte a játék sza­bályait és most emésztő vágy fogta el, hogy ő is játszón. Amazok nem vették észre, hogy közöttük van. Már az első sorban lökték, lehágdosták to­pánjait, fülébe ordítoztak. Egyszerre csak nagy erővel hátbacsapta valaki, ugyanakkor előretaszították és ráki­áltottak: — Te jössz! Benn volt a kör közepében, de most, a játék izgalmában senki sem vette észre hófehér nadrágját, kék kabát­káját és aranyos gombjait. Matróz­sapkája már elmaradt valahol és a fiúcska pipacsvörös arccal, összecsap­­zott szőke hajfürtökkel lihegett, kap-

Next

/
Thumbnails
Contents