Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-02-08 / 12. szám

2. oldal,

('loll nem tárgyallak le. Állítólag a szocialista pártok ellenezték a törvény hatályának meghosszabbítását. A Lidové Noviny c. újság újév táján azt írta, hogy a pártfeloszlatási törvényt végleg elejtik, többé nem hosszabbítják meg már csak azért sem. mert a gyakorlatban nem vált be, amit a német nemzeti szocialista párt feloszlatásának ténye is bizonyít. Nagy feltűnést kelt most az a hír, hogy az alkotmányjogi bizottság, melynek dr. I’atejdl képviselő az elnöke, legközelebbi ülését csak azért hívták össze, hogy a pártfeloszlatási törvény novelláját letárgyalják. A javaslat előadója dr. Suchy agrárpárti képviselő. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kormánynak határozóit és komoly szándéka a pártfeloszlatási törvény hatályának meghosszabbítása.

Új törvényjavaslat a munkanélküliek segélyezéséről.

A napokban a képviselőház népjóléti bizottsága ülést tartott, amelyen Neesas népjóléti miniszter válaszolt a bizottság január 29-iki ülésén felhozott kérdésekre, a munkanélküliek segélye tárgyában. A miniszter be jelentelte, hogy a népjóléti minisztérium e tárgyban új törvényjavaslatot készített, amelyben a lehetőséghez képest figyelembe veszik az összes fölmerült kívánságokat és az eddig szerzett tapasztalatokat is. A javaslat a munkanélküli segélyezés módját egyszerűsíti. A novella most van tárcaközi eljárásban. mely rövidesen befejezést nyer.

Elnapolták a szenátust

A szenátus kedden délután ülést tarlóit, amelyen Havranek szociáldemokrata szenátor utóda, Korvas szenátor lététté a fogadalmat. A szenátus ezután a katonai igazgatás polgári őreiről szóló képviselőházi határozatot tárgyalta s azt mindkét olvasásban elfogadta. Ezenkívül több kereskedelmi egyezményt fogadlak el második olvasásban. A szenátus a mentelmi bizottság előterjesztése alapján megtagadta Viissy Kálmán szenátor kiadatását. A szenátus legközelebbi ülését február 11-én. kedden tartja.

A kasza-beretva.

Irta: Nyíri» József.

Férfiembernek falun semmi sincs nagyobb mérge, mint a beretválkozás, mert ritka a jó beretvakés. Sokkal ritkább, mint a tisztességes fehérnép. Nagy kincs, amitől — akinek van — a világ sűrű kincséért meg nem válik. Nálunk az egész élő faluban csak a vén Yitosnak van. Régi kaszadarabból maga készítette. Kicsit idétlen, kicsit széles, a nyele fadarab, s nem mutat, mint a városi ezüst, gyöngyház, csontnyelű, s a fene tudja hányféle drága gyári holmik; de úgy szól az ember arcán, mint a muzsika. Nekem is csak egyszer járt a kezemben, mert a jó beretvál halálos vétek kiadni a kézből. Se kölcsön, se sehogyan. Ha csak egyszer is járt idegen ember kezében, soha többet az életben olyan nem lesz, mint amilyen volt. Ezt jegyözzék meg! Ebben is hasonlít a fehérnéphez. A fehérnépre is ha valaki idegen reátette a kézit, az sem lesz többet ugyanaz ebben az ántivilágban. Aki kényes az effélére, annak nem kell bizonyítani, de akinek bizonyítani keli, annak úgyis késő bizonyítani. Hát — mondom — így vagyunk a berctvával is. Tizet, húszat végigpróbál az ember, míg az igazira rátalál. A többit félre teszi, mint a régi szeretőit. Eleinte mindenik kitünően vág, aztán vége. Ebben is hasonlatos a fehérnéphez. Eleinte azok is mutatják, hogy lángolnak az emberért, de minél jobban lángolnak, annál hamarabb kihűlnek. Mondja valaki, hogy nem így van!

Maradjunk azonban a beretvánál. Ritka az olyan férfiember, aki ká»ÜOMAKÜ3H LAÜÖK«

1936. február 8

ha a demokráciának legalább külső je egyenlő, de az előnyök igénylésénél formáit megőrzik. És itt a gazdák és is. Az elnökválasztás ténye teljesen damunkások kormányának jelszava dön- rabokra szaggatta a gazdák és muntő csapást kapott és így van ez jól. kások kormányáról szóló legendát és Kell, hogy tudatára ébredjünk mind- az agrárok ellen erős demokratikus nyáján, elsősorban az agrárpárt, hogy munkaközösség szervezkedett, amelyaz államszolgálatában a demokratikus ben olyan jelentős szerepet játszottak munkaközösség valamennyi összetevő- a szlovákok.

Egy magyar falu fájdalma.

Panaszok a gútassímő—érsek újvári útra

A gabonamonopóliumról szóló kormányrendelet meghosszabbítása — öt évre

A Gabonatársaság vezetősége napok óta beható tanácskozásokat folytat a gabonamonopóliumról szóló kormányrendelet novellázása tárgyában. A Gabonatársaság mezőgazdasági csoportjának képviselője és a malomcsoport megbízottja azt kívánja, hogy a gabonamonopóliumról szóló kormányrendelet érvényét hús: évvel hosszabbítsa meg a kormány, ezzel szemben a kereskedelmi csoport delegátusa és a fogyasztók megbízottja azt kívánja, hogy legfeljebb öt esztendővel terjeszsze ki a kormány a rendelet hatályát. Beavatott helyen szerzett értesülések szerint a kormány az utóbbi kívánságot fogadja cl és a mezőgazdasági csoport, valamint a molnárok csoportjának kívánságával szemben mindöszsze öt esztendővel hosszabbítja meg a jövő évben lejáró rendelet hatályát.

Az iparospárt az agrárok karjaiban

A Ludová Politika c. lap írja, hogy a cseh iparospárt már a kormánybalépés napjától csakis azokból a morzsákból él, amiket az agrárpárt nyújt neki. Érthető, mert a cseh iparospárt már régen megszánt önátló párt tenni. E párt sajtója is beismeri ezt és lápjaik is azt hirdetik, hogy a gazdák és kisiparosok érdekei azonosak. A cseh iparospárti lapok legutóbbi példányai első oldalán kizárólag az angol kongresszusról referálnak s magasztalják az agrár szónokokat. Ebben még az agrár sajtót is túlszárnyalják. Nincs kizárva, — írja a lap, — hogy a cseh iparospárt a legközelebbi időben teljesen egyesül az agrárpárttal.

Az agrárok és a demokrácia

A Robotnické Noviny egyik vezércikkében többek közölt ezeket i* ja:

Az agrárok a súlyos gazdasági válsággal visszaéltek avégből, hogy a gazdák és munkások kormányainak jelszava alatt egyetlen egy párt szupremáciáját alkossák meg, amely párt kormányozna s mindig csak nyer, azalatt a másik összetevő, a munkás mindig csak hallgatna s örülnie kell,

Cikkem végleges megírása előtt valaki azt mondta nekem: > minek a szímői útról írni, hiszen azt már tudja úgyis mindenki . Egy más valaki pedig azzal igyekezett e cikk leírásáról leinteni, hogy »hát mire való volna a nép nyomorúságát még az újságba is kiírni«. Mondván rá, már pedig én ezt kiírom, mert egy demokratikus köztársaságban állampolgári kötelességei, az emberi társadalomban 'pedig lelkiismereti ügyet képez, minden a nép közösségét érdeklő kérdésnek a nagy nyilvánosság előtt való feltárása. Mindezeknél mindig csak arra kell ügyelni, hogy a megtárgyalandó kérdés mindenkoron és egyedül az itteni magára hagyott és nyomorral küzködő paraszt és munkásnép érdekét szolgálja.

Mert hiszen én azt nagyon jól tudom, hogy a gúla—szűnő—érsekujvári közlekedési főút borzalmas állapotáról minden ilt élő és a városi parkettos kávéháziéi, avagy aszfaltos járdájától valamivel tovább j ütött ember hallott már valamit. De ha már e szegény és a világtól elzárt, magyar paraszt- és munkáslakta Színidről mindenki hallott, úgy e falu népének legfájdalmasabb sebét: a rossz és az ilyen esős időkben az abessziniai utiviszonyokkal vetekedő közlekedési problémák sem maradhatlak előtte ismeretlenek. De hát ha ez így van, akkor miért nem tesznek valamit az illetékes körök ezért a szegénységtől és nyomorúságtól lerongyolódott falu népéért.

Múlt vasárnap gazdasági kultúrál mentem terjeszteni Színűire. Szívesen menteni, mert egv a műveltség, a tudomány után szomjuhozó és a hozzátartozó jövedelmezőbb gazdálkodás után vágyakozó, becsületes, szorgalmas, ügyes és igénytelen, de erős és független parasztnemzedék megmentése, erősítése és felemelése lebeg szemem előtt. Gúláig vonattal ulazdeje fúrt használja s arra a kis időre, ami még hátra van az életben, nem akar megválni tőle; de ez nem lehet az igazi ok. A beszédiből kivettem, hogy valami egyéb van a dolog mögött.

— Miért nem mondja meg Ádárn bácsi az igazat? — méltatlankodtam.

— Eddig azt hittem, hogy maga nekem bizalmas emberem, de úgy látszik, tévedtem ... Pedig a mi házunk a maga otthona is volt. Itt élt asszonyostól, amíg haza nem húzódott a kicsi házába. Emlékszik, hogy szegény édesapám hogy bízott magában?

Az öreg elkomorodott, hogy ilyen érzékenyen szóltam a szívéhez. Magam is hallgattam, mintha meg volnék sértve. Ádám bácsi összehúzta bozontos szemöldökét s úgy morogta:

— Ki tudja, hogy most miféléket gondol rólam, pedig olyan embert nem kap, mint én, ha térdig lejárja is a lábát... Tudja, hogy a tűzbe is belépek egy szavára, de a beretvál ne kérje... Ne gyűjtse meg a saját baját...

— Nem értem ... Kutya legyek, ha értem ...

— Nem es kell magának mindent érteni! — intett le s a két térdére szorított kézzel, nyögve felemelkedett. — No, nyugodalmas jóccakát kívánok.

— Csak menjen, menjen, Ádám bácsi. Az a kés mégis csak az enyém lesz. Ha másképpen nem, hát ellopom, — tréfálkoztam.

Az öreg ijedten roggyant vissza a padra. Mert — szavamat ne feledjem

— éppen a ház előtti pádon üldögéltünk.

— Ha Isteni üsmer, meg ne próbálja.

Lám, ahonnét egy derék, jóeszű parasztember szállított tovább az említett rossz szímői úton. Mennyi önzetlenség és áldozatkészség van egy ilyen egyszerű falusi emberben. Legféltettebb vagyonát: két lovát gyötörte agyon ezen a rossz úton. Pedig egyik lova még hozzá vemhes volt és így a várva várt csikóval évi jövedelmének jelentős részéi is kockára tette e rettenetes úton, melyen a vSrosi autótulajdonos gépkocsiját még a legdrágább pénzért sem meri megkockáztatni. Az egyszerű parasztember azonban nem sajnálja sem önmagát, sem vagyonát, hogy a világtól elzárt falujába a nép tanítása céljából kimenő ismeretlent elszállítsa.

Mennyi szereiét, mennyi ragaszkodás sugárzik ki a különben csak önzőnek, huncutnak és ravasznak elhíresztelt, becsületes parasztember e vasárnapi cselekedetéből. És mindezt csak azért, hogy falujának szolgáljon; — mert .hiszen ő maga, az öt órás fázás és ázás következtében, elfáradt lovak ellátása miatt, aligha vehet részi az általa kihozott népnevelő előadásán. Az esti kiszállítást a veszélyes; sötét, csuszamlós, rettenetes úton már egy másik áldozatkész parasztembernek kell elvégeznie, akihez azonban még egy segítőtársnak is kellett csatlakoznia.

Ki volna képes a városi nép közül az ilyen embert és állatot veszélyeztető, áldozatkész munkára, csak azért, hogy falujának egy kis tanítást, lelkesítést és egy gyenge kis reménysugarat juttasson?

Ezt az egyszerű falusi paraszt és munkásnépet ismerni kell, de nem csak úgy leírásokból, elbeszélésekből, avagy népszínművekből, hanem átérzően a valóságból, mert csak ez jelenti a valódi megismerést. Csak is az áléit megismerés fogja a valódi munkát a magyar parasztért, munkásért és velük a magyar faluért meg— Én osztán meg. Még halálos bűnt se követek el. A lopás is mint halálos bűn, csak kilencvenkilenc krajcárnál kezdődik. Legalább így volt a régi, jó békevilágban. Az a rozsdás vasdarab pedig nem ér egy hajítófát.

— Nem es a beretváért mondom! — tiltakozott. — A beretva nem számít, hanem ami vele jár ...

Szinte meghökkentett, olyan vésztjóslóan mondta.

— Osztán mi jár vele?

Az öreg mégis rászánta magát a beszédre.

— Azzal sok minden, de legfőképpen egész életre szóló öröm vagy baj.

— Hogy-hogy?

— Az ügy, hogy ennek a beretvanek bűvös ereje van.

— Mi a temerdektüze van?

Az öreg nem tágított.

— Bű-vös e-re-je! Aki ezzel a késsel megberetváikozik, azt soha az életben a szeretet el nem hagyja.

— Lehetetlen! — kacagtam fel hangosan.

— Csak kacagjon, kacagjon, — feddett Ádám bácsi. — Nem tudja, hogy mit kacag. Tapasztalásból beszélek.

Az önkéntelen vallomásra elpirult az öreg. Olyan meleg és drága volt a zavara, hogy magam is elérzékenyedtem. Hát ezért ragaszkodik ehhez a bűvös késhez. Ezért őrzi, mint a szeme világát, hogy Bori néném »ki ne szeressen« belőle. Ezért facsarta olajos gyolcsba, csinált neki bőrsutut s szúrta fel gondosan a gerendába. Úristen! Álilyen egyszerű dolog is a boldogság. Bizonyisten irigyeltem a vén Vitost, aki egészen ellágyult a vallomástól, s most már unszolás nélkül beszélt.

romkodva el ne határozná minden beretválkozásnál, hogy szakállt ereszt. De mit csináljunk? Muszáj beretválkozni, mert még ritkább az olyan fehérnép, aki a szőrös arcót szeretné. A bajusz az más. Az adja meg az ízét mindennek. Nincs az a pelenkás leányka, ki ne kacagna ürömiben, ha a bajusz hozzá ér. A bajuszt tehát becsüljük meg! Legalább ennyi öröme legyen a szegény küsebbségi embernek ... Csak a szakái ne volna. Mennyivel jobb dolguk van a zsidóknak, apáinknak, s boldogult Ferenc Jóskának. Neki egyedül jól is állott. Felfogásom szerint különben a mai világban nyugodtan le is lehet takarni a szívet köldökig érő szakállal.

Egy egész vasárnap délután bizonyítgattam ezt a vén Vitosnak, mikor a beretvakésit meg akartam szerezni, de az öreg csak a fejét rázta konokul.

— Nem válók meg tőle. Ne is beszéljen róla.

Nagy pénzt Ígértem, meg is szereztem dohánnyal, — egye fene, — még egy liter pálinkát is hozzátettem, s a végin felvittem az árát két koszos malaccal is, de az öreg hajthatatlan maradt. A szeme csillogott a vágyakozástól, de a kést nem adta.

— Kaszát veszek s csináljon magának olyant, amilyent akar.

— Nem adom.- Bécsből hozatok direkt másikat helyette.

— Nem kell! Ilyent nem hozhat. Ilyen több nincs.

Nem természetes dolog, hogy valaki ennyire ragaszkodjék egy rozsdás vasdarabhoz. Mi lehet az oka? Sokáig tűnődtem rajta. Hiszen mondott affélét, hogy már ölven észtén-