Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-04 / 2. szám
2 oldal. »KOMÁROMI LAPOK« nézte, mit lógnak most csinálni az iparospárt politikusai. Annak ellenére, hogy a választások előtt azt hirdették. hogy ezért az adóért mi nem emeljük fel a kezünket«, — pénteken egészen nyugodtan fölemelték kezüket a szavazásnál ezért az adóért, mintha teljesen elfelejtették volna, hogy mit ígértek választóiknak és hogy miért harcollak, amikor még ellenzékben voltak. így végződik minden választáselőtti demagógia, — fejezi be. cikkét a nevezett lap. Új nevet kap az agrárpárt ? A cseh néppárti sajtó jelentése szerint a csehszlovák agrárpárt január második felében kongresszust tart, amelyen az agrárpárt eddigi nevét is meg fogják változtatni. Az agrárpárt hivatalos neve eddig »köztársasági földmívespárt« volt, leendő elnevezése pedig »köztársasági demokrata párta lenne és a párt a csehszlovák politikai életben a centrum szerepét kívánja betölteni. Az agrárpárt osztályjellegét teljesen meg akarják szüntetni Mindnyájan szeretnők, ha Komárom külső képében »tip-top város« lenne. Ami azl jelenti, hogy bensőnkben, titkosan mindnyájan városrendezők vagyunk, mintegy mellékfoglalkozásként s ha arra kerül a sor, szenvedélyesen igazgatnánk el az uccákat: a korzót kiszélesítenők, a Dunaparton enyhe sétányt létesítenénk, a piszkos piac helyett vásárcsarnokokat építtetnénk, a katonakórház kertje helyén nagy uszodát ásatnánk, a földszintes názakat magasba emelnénk, az uccákat kiegyenesítenénk a halálsarkokat eltüntetnénk, a vasúti állomást egy egyenes úttal közelebb hoznánk, gyönyörű A kormánytöbbség és a szlovák néppárt A kormány átszervezésénél, egyes kormánylapok értesülése szerint, az agrárpárt nagy tartózkodást tanúsít a szlovák néppárttal szemben, amelynek kormánybalépése egyelőre nem bír aktualitással. Sidor képviselő, a szlovák néppárt lapjában foglalkozik Hlinkáéknak a kormányhoz való viszonyával és többek között azt írja, hogy a Hlinka párt 1935-ben oly helyzetbe került, amelyet kívánt magának. Első dolog, hogy a »pártnak függetlenítenie kell magát a kormányigéretektől.« Egészségtelen dolog hitelt adni a kormány politikai Ígéreteinek oly időben, amikor a pártra a kormánynak szüksége van, mint az például az elnökválasztásnál történt. Befejeztük az ó évet — írja Sidor — és ismét gazdagabbak vagyunk néhány tapasztalattal. E tapasztalatokat nem feledjük el az új esztendőbe való lépéskor. Ez a cikk is azt akarja bizonyítani, hogy a szlovák néppárt maga sem törekedik valami nagyon a kormányba való jutásra. strandot létesítenénk, hatalmas sportpályákat tervezgetnénk, a Szigetet szép kirándulóhellyé varázsolnánk, a nyomorlakásokat lebontanánk, a talajvizet elkergetnénk, a sarat eltüntetnénk, Komárom város bejáratait széppé varázsolnánk, Jókainak szobrot emelnénk, társadalmi úton, (nem csupán egy egyesülettől várva a kényelmes megoldást),(hatalmas színházteret éjpíjfe telnénk, — egyszóval se szeri se száma nem volna a megoldandó, érdekes városrendezési problémáknak. Mi a rossz a meglévőben ? Nemcsak az bánt azonban, ami nincs, hanem sokszor az is, ami megvan. Kérdést intéztünk egy szakértő építészhez, aki a meglévő hibákról tartott rövid kis előadást. Körülbelül a következőket mondotta: Itt van rögtön a Benedülő parcellázása. A gútai országúinak a benedülői szakaszán két ellenkanyar van. Ez igen veszélyessé teszi az autóutat, különösen azért, mert házak között van a kanyar. S a benedülői házakat az út mentén meglehetős összevisszaságban, különösebb rendszer nélkül építették. Megoldás: átvágni a kanyart, vagy a kanyarok közt meghagyni egy üres parcellát s alkalomadtán arra vezetni el az országútat. Persze, belátható időn belül a házakat onnan átlielyezgetni nem lehet. A kültelkek építése. egyre nagyobb probléma, mivel Komárom belterülete szűk s az építés csak úgy volna már lehetséges, ha a sok apró házat lebontanák, vagy a meglévő kerteket is felhasználnák építkezés céljaira. A kültelkek igen szegényes képet nyújtanak, mindezek ellenére is fejlődőben vannak. Már üzletek, műhelyek épülnek a kültelkeken, borbély, pék, kis kávéház, kocsma telepedik ki: a kültelkek urbanizálódnak, egyelőre persze kezdetlegesen. De most még csírájában kellene megfogni a kültelkek rendezését, nehogy elkéssünk vele s akkor fogjuk a fejünket, amikor már megbánhatnánk. Reméljük, hogy az oda kiköltözött iparosok lassankint jobb módba kerülnek s megkezdik lakhelyeik díszitését. A cél az, hogy könnyen megközelíthető legyen mindegyik külváros és szervesen függjön össze a várossal. Nem szabad engedni, hogy szabálytalanul építkezzenek. A vasút felé vezető ut. botrányos. Eltekintve attól, hogy egy idegen ember csak hosszú bolyongás után talál a vasútállomáshoz, az útnak a vasúthoz közel levő szakasza évek óta nagyon rossz. És ezen úgylátszik, nem segít semmi. Az autóbusz gumiabroncs-, rugója állandóan szakad, ha kicsny autóban utazik arra az ember, beveri a fejét: az útszakasz gidres-gödrö? sáros, azonkívül az út szélén levő véiony aszfaltcsíkot kénytelenek ha,sznéni a járművek az állomás derítése mellett, különben összetörnének az lton. Ezt rendezni kell. S rendezni k:ll azt a kis hidacskát is, a Kiséren a hidacska korlátjába mindenkinek} beleakad a lába. I Évekkel ezelőtt egy i dddült teherautó összelapította a korlátot s az óta nem akadt senki, aki megjavította volna. Ugyanezen az útszakaszon kertészetek is vannak, amelyek lúgosabban fekszenek, mint az úttest: az onnan lefolyó víz is segít tönkretenni az útat. A Vág-közuti hid. felől is szomorú kép tárul az idegen elé. A Vághíd rendszeiint rossz, lyukacsos. Tanúi voltunk annak, amikor a híd olyan rossz állapotban volt, hogy a lovak lába bennemaradt a hatalmas nyílásokban, amelyek a híd alapzatán támadtak. A hidat okvetlenül tatarozni kell s ha már itt tartunk, a vámbódét is újj. kell építeni. Valósággal ijesztő külsejí a vámbódé: mintha utonállók kerül nének elő belőle, amikor a járműve vámcéduláit osztogatják. Ilyen ván bódé.al fogadni az idegent: vakmerő ség. S aztán a^ok a szögesdrótok a Vághíd és a bódé körül. A vigasztalan várfalak, a csatakos uccák azokkal a félig rombadőlt kerítésekkel, házakkal... Egyedül a magyar oldal felől lehet »reprezentative érkezni Komáromba. A pozsonyi kapu sem nyújt sok esztétikai látványt. Velencénk is van, u vasúti töltés alatt, a Kisérsoron. Életveszélyes ott most járni. Az ott élés is veszélyes. A házak fala mellett áll a tengervíz. A »szegénylakásoka is megérdemlik, hogy egészséges helyre s egészséges körülmények közé tegyék őrét. Szépei kiképzett út, egy-egy fa, parkocska, játszótér és Ízlés... ízlés... lelkiismeretes gondosság... 19356. jvrmár 4. Mik a komáromi városrendezés meglévő hibái? Egészséges külvárosokat, jól rendezett utakat s uccákat! Vizmentesités, mint az egyik legfőbb komáromi probléma! A komáromi „kapuk" vigasztalan képe. Haragosok. Irta: Sásdi Sándor. Fekete, sűrű felhők úsztak észak felől, messziről dörgés is hallatszolt már, de az öreg Vaki Gáspár kezében nem állt meg a fa-vella. Az utolsó boglya szénát akarta még összerakni. Az úton a Csorbáéi; gyereke trappolt el a két szürkével és odakiáltott neki. — Gáspár bátyám, gyün az eső... — Hadd gyüjjőn! Költ a kukoricának. Szó se érte, áhítozta a kukorica, meg a répa is az esőt, de fertályóráig még várhatott volna. Csakhogy nem emberi szándék igazítja a felhők járását. Nagy, ritka cseppek kezdtek hullani az égből és bizony az utolsó rend felszedetten maradt, nem került boglyába. Amikor közelebb jött az égzengés és az első száz-görbéjű villám belehasított a feketeségbe, Vaki Gáspár vállára vette a favellát és futni kezdett a réti úton, ahogy öreg lábai bírták. A Lőcsi-partig akart csak eljutni, ott a rengeteg nagy tölgyfa alatt száraz bőrrel úszhatja meg a vihart. Bocskora talpa csattogott, zsíros kalapja peremén hangosan koppant az eső, de idejében elért még a tölgyfáig. Csakhogy ... Csakhogy valaki megbújt már a nagy fa sűrű sátora alatt. Még pedig a Gyopár Pongrác, a haragosa. Harminc esztendeje elkerülték egymást, kocsmában, templomban. Lakodalmas házhoz úgy hívták egyiket, hogy a másik kimaradjon a sorból, mert tudva tudta mindenki, hogy a két haragos nem fér meg egy tető alatt. Igaz, olyan vastag a dereka ennek a fának, hogy látniok se kell egymást, de amikor megfordul a szél iránya és délről ver az eső, olyan zuhatagban ver, mintha kannából öntenék, kéretlen-kelletlen átkerül az öreg Gyopár a másik oldalra. Egyik dörgés túlharsogja a másikat, a villámlás egyre hosszabban kígyózik, ember-állat megretten ilyenkor és akinek szája nem igen jár rá az imádkozó szóra, az is kimondja ilyenkor. — Segíts meg... Ennyit mond Gyopár Pongrác. Vaki Gáspár hallgat, de amikor jég koppan a tölgyfa fénylő levelén, fönnszóval sóhajtja. — Hej, Menybéli, kíméld meg a kukoricát... — Ne féltsd, eső között esik, nem tösz kárt. Harmincöt esztendeje, most szólt az öreg Gyopár először régi haragosához. Vaki Gáspár nekitámaszkodott a fa-vella nyelének és most emelte csak rá szemét a másikra. Nézte, nézte, aztán az esőverte földre irányozta tekintetét, úgy mondta. — Ünneplő dolmány van rajtad, Pongrác. — A herédi vásárba vótam. Elvezettem a tinót... Beszélni akart tovább, hogy menynyiért adta el, de csak nem jött szó a szájára. Lóbálta kezében az eladott tinó kötőfékjét és hirtelen más szóra igazodott a szája. — Megöregedtél Gáspár... — Te sem vagy már olyan fiatal, mint amikor a májusfa tetejére fölmásztál a literös üvegért. Ott álltak egymás mellett, elmúlt belőlük minden harag. Gyopár Pongrác az ünneplős réklije ujjával végigtörölte arcát, a jó Mária tudja, mit törölt a borostás képéről, mert szent igaz, hogy idáig nem ver be az eső. Vaki Gáspár köszörülte a torkát, nagyokat nyelt, aztán megfakadt száján a nevetés. — Vélekszöl-e Pongrác, amikor a zsidó káplárnak paprikát kevertél a cigarettadohánya közé? — Hát, amikor gyüttünk a vonatba, osztán kieresztetted a planétás-aszszony kalickájábú a fehér egeret? Emlékeztek mindenre, hogyne emlékeztek volna. Együtt katonáskódtak három évig Csernovitzban, de együtt is nőttek fel, Szent János napján komafát cseréltek a Busa-hegyen, elválaszthatatlan pajtások voltak, együtt szenvedték a komisz-életet, együtt sóhajtoztak a hazai fehér torony felé. Csakhát a Juli, a pirosszájú, nagykontyú Farkas Juli eltérítette őket egymástól. Most már tudja Vaki Gáspár, hogy nem hibáztathatja a lányt. Szebb legény volt a Pongrác, tudott harmonikázni, a beszédje is könynyebben igazodott a tréfázásra, de akkor, harmincöt évvel ezelőtt gyilkolni akart bánatában, keserűségében, aminthogy egyszer ki is nyílott kezében a bicska, de szerencsére, félreugrott a Pongrác. Akkor álltak szemben utoljára. — Harmincöt esztendeje... — bukik ki a sóhajtás Vaki Gáspár száján. — Annyi... Annak meg tizenkettő, hogy szegény Julit eltemettük. — Ott álltam az Isták Vendelek udvarában. Odalapultam a kerítéshöz. Hallgattam a mestör úr búcsúztatóját, a koporsóját is láttam. Isten nyugosztalja. — Nyugosztalja... Széles áradatban hömpölyög le a parton a víz, de a fekete felhők sűrű fátyola szakadozik már. Gyopár az eget nézi, mintha a szálló felliőknc beszélne: — Három fiadat megházasítoltad. — Te még férjhöz adtad a lányodat. — Legény már az onokám is. Hej, Gáspár, de elmúltak az évek. — El ám. Osztán sok mindön máskép lőhetett vóna. Teszem azt, a középső fiam, a Gyuri... — Tudtam, hajlamos volt az én Katicámhoz. Azt is tudom, hogy baltával fenyögetted meg. Vaki Gáspár restelkedve fordította el a fejét. A virtus, hogy az Isten törnie csodát vele, az ágaskodott bennem mindég. Akkor is, anikor... Nem mondja tovább, úgyis tudják mindketten, hogy arra az estére gondol, ott a Hüsi-közben, amikor előkapta a vasnyeir bicskát. Megint csak Vaki Gáspár tátja szóra a száját. — I ,egény az onokád. Láttam, hogy cigarétázik má. Maga hajtja a lovakat... igaz, az én onokám ... t— Nagylány \z Irénke is. Uras neve van. Télön lnsszú kabátot hordoz, vasárnap meg, láttam misére mönni, kezfyű vót a lezin... Hej, más vitt; ez Gáspár . \z Érci érdi felett ki világosodott a kék ég. A nájusvégi napfény aram a szikrázva r'anylőtt a tisztuló tócsákban. Fínon szálakkal szemezett már csak az eő. — Möhetünl Pongrác... — Kisütött i nap is. Bakkancsos lábuk bele-belcragadt a sárba, hatvan esztendő nyomja vállukat, de nen érezték most tehernek, meneteltek egymás mellett, az öreg Gyopár lóbálta kezében az eladott tinó köőfékjét és régi bakanótát fütyörészett, cscrnovitzi nótát... Az új ház pirosra festett vaskapujánál megszóált Vaki Gáspár:- Mondd neg az onokádnak; ha uras neve is van az Irénkének, azér nem röstelli megfogni a kapa fáját, azt is megnondhatod nékije, hogy’ nem epés, nem olyan hirtelenharagu, mint az öregapja... — Megmondom, ne fedd, többet is mondok. Lenyomta az új kapu vaskilincsét, Vaki Gáspár meg lépegetett odébb a sáros uccán. Az akácfák virágba borultan h lógattak feléje.
