Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-27 / 52. szám
8. oldal »KOMAROMI LAPOK« 1936. június 27. Teljes ligacsapatával vendég» szerepel vasárnap Komáromban a Moravská»Slávia. Róth ismét Komáromban. — A KFC—Moravská Slávia mérkőzés előtt fél 6 órakor lesz néhai Höltzl igazgató képének a leleplezése a klubházban. Saját tudósítónktól. A magyar futball egyik legkiválóbb tagjának, az Újpestnek a vendégszereplése után most vasárnap a cseh profiliga jónevü együttese, a Moravská Slávia lesz a KFC ellenfele. A Moravská Slávia képességeit a komáromi közönségnek külön bemutatni fölösleges : eredményeit a tavaszi fordulóban mindenki figyelemmel kisérte. A csapat játékerejének élénk bizonyítéka az a tény, hogy a liga óriási konkurrenciájában sikeresen állta meg a helyét, maga mögé, illetve a kiesésre utasítva olyan márkájú együtteseket, mint a Teplitzer FK, a prágai DFC és a DSV Saaz A játékosai közül legismertebb nálunk Róthnak, Cisarnak és Koubeknek a neve. Róth három évvel ezelőtt még a KFC szineit képviselte s mint ilyen többször volt tagja nemcsak a kerületi, hanem a szlovenszkói válogatottnak is. A nagyszerű középcsatár tőlünk a Teplitzer FK-hoz került, majd onnan a brünni Moravská Sláviához. Cisar bécsi szerzemény, többszörösen válogatott osztrák csatár, akinek nagy érdeme van a csapat sikeres szereplésében. Koubek a Teplitzer FK-nak volt erőssége, de értéket jelent ma Riticka kapusnak, Zezulának, az érsekujvári Chinoradszkynak a neve is. A Moravská Slávia különben a következő csapattal jön Komáromba: Ritiéka, Stejskal, Cisar, Zezula, Vráecky, Chott, Krií, Horák, Róth, Koubek, PeSev, Lozanov és Chinoradszky. A KFC erre a valószínűleg szezonzáró mérkőzésre komolyan felkészült, mert most szeretné egy tisztességes eredménnyel kiköszörülni az Újpest ellen szenvedett csorbát. A csapaton semmi változás nem történik, marad tehát a múltkori összeállítás : Szigethy, — Hadanich, Czirók, — Weintraub, Vitálos, Molnár — Kacz, Csivre, László, Tóth, Drózdy. Tartalékok: Weisz, Simon II. és Malár. Ha az Újpestéhez hasonlóban nem is, de biztos, hogy ez alkalommal is nagyszerű futballélvezetben lesz része a közönségnek; erre garancia a Moravská Slávia nagy játékereje és a KFC hatalmas gyözniakarása. Ha a komáromi együttes érvényesíteni tudja azokat az erényeket, amelyeket az Újpest elleni mérkőzésen alkalma volt ellesni és megtanulni, akkor reménye lehet egy tisztességes eredmény elérésére. A mérkőzést ünnepélyes zászlócsere fogja megelőzni. A KFC—Moravská Slávia barátságos mérkőzés előtt, fél 6 órakor a klubházban ünnepélyes keretek között fogja leleplezni a KFC örök emlékű igazgatójának, néhai Höltzl Gyulának arcképét. Ezen a kegyeletes aktuson képviseltetni fogja magát a város, a Kaszinó és az önkéntes tüzoltótestület is. Hírek a KFC csütörtök esti választmányi üléséből» (Saját tudósítónktól.) Élénken látogatott ülést tartott csütörtök este a KFC újonnan választott választmánya Gyalókay Miklós elnöklete mellett. A tárgysorozaton az intéző bizottság tagjainak, az intézők és a csapatkapiányoknak a megválasztása és a titkári telentés szerepelt. j Az intézőbizottság összetétele a következő: Lóránd, Rózsa, Kellner, Weisz Z., Várady, Pick, Engländer, Sterk és Végh, továbbá az intézők és csapatkapitányok. Az első csapat intézője ismét Lovász lett, a második csapaté pedig Simon S. Komárom, — június 26' és Löwinger. Csapatkapitányok: Simon S. és László illetve Lengyel és Malár. A titkári jelentés beszámolt arról a meghivásról, amelyet a klub a napokban Jugoszláviából kapott egy 5-6 mérkőzésből álló portyára. A választmány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megtisztelő meghivásnak az idő rövidsége miatt nem lehet eleget tenni. Örömmel jelentette Rózsa titkár, hogy Drózdynak, a csapat tehetséges szélsőjének sikerült Komárom közelében elhelyezkedést nyernie s igy Fülekre való távozása tárgytalanná vált. Végül jelentette a titkár, hogy július 5-6, esetleg 11-re tett ajánlatot egy komáromi vendégszereplésre a Kladno FC csapata. Miután a vezetőségben az a vélemény alakult ki, hogy a nagy meleg miatt már nem rentábilis ilyen nagy távolságról csapatot fogadni, az ajánlatot érdemben nem is tárgyalta. A Moravská-Slávia csapata vasárnap délelőtt 1030 órakor érkezik. A KFC vezetősége ünnepélyes keretek között fogadja a vendégcsapatot az állomáson. * Az E. Rapid Érsekujvárott játszik kupamérkőzést az ÉSE 11-el. Selejtező nélkül kerül be az E. Rapid az első osztályba. Saját tudósítónktól. Komárom, — június 27 A déli kerület második osztályú bajnokságát ez évben megint komáromi csapat nyerte meg a szintén komáromi KFC 11 előtt. A szimpatikus komáromi együttes lelkes és odaadó munkájának gyümölcse ez a szép eredmény. Mint értesülünk, az E. Rapidnak nem kell külön osztályozó mérkőzést játszania a nyugati csapat bajnokával, hanem minden további nélkül az első osztály tagja lesz A második osztály végső állása egyébként igy fest: A II. osztály állása: 1. E. Rapid 12 6 4 2 40:15 16 2. KFC 11 12 7 1 4 39:28 15 3. Dunaváros 12 4 4 4 21:15 12 4. KMTE 12 3 6 3 19:33 12 5. NSC 12 5 1 6 18:23 11 6. GSE 12 4 2 6 23:43 10 7. KAC 12 3 2 7 24:34 8 Komárno városi teljes renoválás, fertőtlenítés és festés után NYITVA Gőzfürdő: mindjén szombaton: 6— 12óráig férfiaknak „ 12—17 óráig nőknek „ 17— Izóráig kedvezményes munkás fürdőjegy férfiaknak vasárnap: 6—12 óráig férfiaknak. E napokon a kádfürdők állandóan nyitva. — Mintaszerű tisztaság és kiszolgálás. — A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok mély tisztelettel Széles Gergely 832 bérló. — Beiratás az állami polgári leányiskolába és az egyéves tanfolyamra. Tudomásul adom az érdekelt szülőknek, illetve tanulóknak, hogy az állami polgári leányiskolába és a vele kapcsolatos egyéves tanfolyamra a beiratások f. é. június 27-én és 30-án lesznek, mindkét napon délelőtt 8 - 12, délután pedig 2—4 óráig. Az 1. osztályba kötelesek beiratkozni azok a leánytanulók, akik a helybeli elemi iskolák valamelyikének 5. évfolyamát sikeresen elvégezték. A tanulók szüleik vagy más hozzátartozójuk kíséretében jelennek meg és magukkal hozzák iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatukat, ujraoltási bizonyítványukat és igazolják illetőségüket. A felsőbb osztályokba iratkozók, akik az előző osztályt itt végezték, csak osztálybizonyitványukat hozzák el. Azok a vidéki tanulók, akik az elemi iskola valamely felsőbb évfolyamát végezték és a polg. leányiskola valamely felsőbb osztályába akarnak iratkozni, kötelesek a beiratási napokon felvételi vizsgálat engedélyezése iránt kérvényt beadni az I. osztálynál jelzett mellékletekkel. A felvételi vizsgálat szept. 1-én lesz. Az egyéves tanfolyamra olyan leány vagy fiútanulók vétetnek fel, akik polg. isk. végbizonyítvány vagy gimnáziumi III. oszt. bizonyítvány birtokában vannak. Beiratási dij 10 Ke, azonkívül minden tanuló fizet 1 Ke biztosítási dijat. A tanfolyami tanulók még ^0 Ké irógépfenntartási dijat is fizetnek. A beiratási dij fizetése alól csak azok a jó tanulók menthetők fel, akik a beiratásnál szegénységi bizonyitványt adnak át. Komárno, 1936. jun. 18. Banai Tóth Pál igazgató. — Beiraiás a közs. polg. fiúiskolába. Tudomására adom az érdekelt szülőknek és tanulóknak, hogy a beiratások a közs. polg. fiúiskolába f. hó 27-én és 30-án lesznek és pedig délelőtt 8— 12-ig, délután pedig 2—4-ig. Beiratási dij 10 Kő, azonkívül minden tanuló fizet 1 Kő biztosítási dijat, 6 Kő orvosi dijat és 1 Kő-t a kirándulási alapra. Biró Gyula igazgató. — Beiratások a községi elemi fiú- és leányiskolába 1936. junius hó 27-én szombaton, junius hó 30-án kedden, délelőtt 8—11-ig, d. u. 2—4-ig. Beiratási dij 2 Kő, azonfelül a tehetősebb szülők 6 Kő iskolaorvosi dijat fizetnek. A szegény tanulók úgy a beiratási, mint az iskolaorvosi dij fizetése alól mentesek. Figyelmeztetjük a szülőket, hogy tanköteles gyermekeiket ezen a két napon okvetlen beírassák, mert a be nem irt tanulók névjegyzéke büntető eljárás végett áttétetik az állami rendőrbiztossághoz. A népoktatási törvény rendelkezése szerint az I. osztályba beíratni tartoznak azokat a gyermekeiket, akik az 1929. év szeptember 1-től, 1930. év szeptember 1-ig terjedő időben születtek. Anyakönyvi bizonylat bemutatása az 1. osztályba iratkozók részére kötelező. A bizonylat az anyakönyvi hivatalban beírás céljaira díjmentesen kapható. A községi óvodába a beírások szintén ugyanezen a napokon eszközöltetnek! Az iskolaszék. Apró hirdetések. FÉLÁRON eladom új cséplőgépemet elevátorral (1100) esetleg kikölcsönzöm csépléshez. Közelebbit Svoboda Jánosnál Hod2ovo, p. Zem. Olőa.____________________18& ELADÓ újonnan épült családi ház fél hold gyümölcsössel. Hosszú u. 16. _______________________________193 12 lóerős „Dérárd“ motorkerékpár oldalkocsival olcsón eladó» Cim Jedlik István Komárno Stefa-Elsőrangú minőségű bel és külföldi felszerelve már Ke 450-től kaphatók. Minden egyes kerékpárt teljes garanciával adunk el és kedvező fizesési feltételeket nyújthatunk t. vevőinknek Bármely gyártmányú kerékárok javítását olcsón elvállaljuk. Masaryk u. 21. Alkalmi vétel villany és elemes rádiókban már Ke 300-tól. Előnyösen be is cseréljük készülékét. m CPO 13/1936. ein. sz. Komárno várostól. Hirdetmény. Komárno város kormánybiztosa meghatalmazva a komárnoi járási hivatal által a légi támadások elleni védekezés és védelemről szóló 82/1935. sz. törvény 8. §-a értelmében 1936 június 12-én elhatározta, hogy az összes háztulajdonosoknak és bérlőknek a következő rendeletet adja ki: 1. a házak padlásaiból és a velük egy tető alatt lévő gazdasági épületekből 1936. július 30-ig el kell távolítani az összes gyúlékony tárgyakat és mindazt. ami a padlásokon az áttekintést akadályozza. A padlásnak állandóan szabadnak és áttekinthetőnek kell lennie,, hogy minden szöglete könnyen elérhető legyen; 2. a könnyen égő és gyúlékony anyagokat ezen hirdetmény kiadásának napjától nem szabad lerakni az udvarokon, kertekben, világító udvarokon és az uccákon a házak közelében, különösen nem az ablakok alatt. Ezen rendeletek betartásáért a háztulajdonos felelős. Ezen előírások betartása ellenőriztetni fog és a kihágás-ok a járási vagy államrendőrségi hivatal által lesznek büntetve a 82/1935. sz. törvény 29.§-a szerint 100.000 Kc-ig terjedhető pénzbüntetéssel, vagy pedig 6 hónapig terjedő elzárással, esetleg az iparjog megvonásával abban az esetben, ha a kihágás iparűzés közben lett elkövetve. Komárno, 1936. június 25. KUDELKA NAGY vezető jegyző. 194 kormánybiztos..