Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-27 / 52. szám
8. oldal »KOMÁROMI LAPOK« 1986.. június 27. S»P>Q*R>T Teljes ligacsapatával vendégszerepel vasárnap Komáromban a Moravská-Slávia. Róth ismét Komáromban. — A KFC—Moravská Slávia mérkőzés előtt fél 6 órakor lesz néhai Höltzl igazgató képének a leleplezése a klubházban. Komárom, — június 26' Saját tudósítónktól. A magyar futball egyik legkiválóbb tagjának, az Újpestnek a vendégszereplése után most vasárnap a cseh profiliga jónevü együttese, a Moravská Slávia lesz a KFC ellenfele. A Moravská Slávia képességeit a komáromi közönségnek külön bemutatni fölösleges : eredményeit a tavaszi fordulóban mindenki figyelemmel kísérte. A csapat játékerejének élénk bizonyítéka az a tény, hogy a liga óriási konkurenciájában sikeresen állta meg a helyét, maga mögé, illetve a kiesésre utasítva olyan márkájú együtteseket, mint a Teplitzer FK, a prágai DFC és a DSV Saaz A játékosai közül legismertebb nálunk Róthnak, Cisarnak és Koubeknek a neve. Róth három évvel ezelőtt még a KFC szineit képviselte s mint ilyen többször volt tagja nemcsak a kerületi, hanem a szlovenszkói válogatottnak is. A nagyszerű középcsatár tőlünk a Teplitzer FK-hoz került, majd onnan a brünni Moravská Sláviához. Cisar bécsi szerzemény, többszörösen válogatott osztrák csatár, akinek nagy érdeme van a csapat sikeres szereplésében. Koubek a Teplitzer FK-nak volt erőssége, de értéket jelent ma Riticka kapusnak, Zezulának, az érsekujvári Chinoradszkynak a neve is. A Moravská Slávia különben a következő csapattal jön Komáromba: Ritiéka, Stejskal, Cisar, Zezula, VrSecky, Chott, KriZ, Horák, Róth, Koubek, PeSev, Lozanov és Chinoradszky. A KFC erre a valószinüleg szezonzáró mérkőzésre komolyan felkészült, mert most szeretné egy tisztességes eredménnyel kiköszörülni az Újpest ellen szenvedett csorbát. A csapaton semmi változás nem történik, marad tehát a múltkori összeállítás : Szigethy, — Hadanich, Czirók, — Weintraub, Vitálos, Molnár — Kacz, Csivre, László, Tóth, Drózdy. Tartalékok: Weisz, Simon II. és Malár. Ha az U.pestéhez hasonlóban nem is, de biztos, hogy ez alkalommal is nagyszerű futballélvezetben lesz része a közönségnek; erre garancia a Moravská Slávia nagy játékereje és a KFC hatalmas győzniakarása. Ha a komáromi együttes érvényesíteni tudja azokat az erényeket, amelyeket az Újpest elleni mérkőzésen alkalma volt ellesni és megtanulni, akkor reménye lehet egy tisztességes eredmény elérésére. A mérkőzést ünnepélyes zászlócsere fogja megelőzni. A KFC—Moravská Slávia barátságos mérkőzés előtt, fél 6 órakor a klubházban ünnepélyes keretek között fogja leleplezni a KFC örök emlékű igazgatójának, néhai Höltzl Gyulának arcképét. Ezen a kegyeletes aktuson képviseltetni fogja magát a város, a Kaszinó és az önkéntes tüzoltótestület is; Hírek a KFC csütörtök esti választmányi üléséből. (Saját tudósitónktól.) Élénken látogatott ülést tartott csütörtök este a KFC újonnan választott választmánya Gyalókay Miklós elnöklete mellett. A tárgysorozaton az intéző bizottság tagjainak, az intézők és a csapatkapiányoknak a megválasztása és a titkári telentés szerepelt. j Az intézőbizottság összetétele a következő: Lóránd, Rózsa, Kellner, Weisz Z., Várady, Pick, Engländer, Sterk és Végh, továbbá az intézők és csapatkapitányok. Az első csapat intézője ismét Lovász lett, a második csapaté pedig, Simon Sí és Löwinger. Csapatkapitányok: Simon S. és László illetve Lengyel és Malár. A titkári jelentés beszámolt arról a meghívásról, amelyet a klub a napokban Jugoszláviából kapott egy 5-6 mérkőzésből álló portyára. A választmány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megtisztelő meghívásnak az idő rövidsége miatt nem lehet eleget tenni. Örömmel jelentette Rózsa titkár, hogy Drózdynak, a csapat tehetséges szélsőjének sikerült Komárom közelében elhelyezkedést nyernie s igy Fülekre való távozása tárgytalanná vált. Végül jelentette a titkár, hogy július 5-6, esetleg 11-re tett ajánlatot egy komáromi vendégszereplésre a Kladno FC csapata. Miután a vezetőségben az a vélemény alakult ki, hogy a nagy meleg miatt már nem rentábilis ilyen nagy távolságról csapatot fogadni, az ajánlatot érdemben nem is tárgyalta. A Moravská-Slávia csapata vasárnap délelőtt 1030 órakor érkezik. A KFC vezetősége ünnepélyes keretek között fogadja a vendégcsapatot az állomáson. * Az E. Rapid Érsekujvárott játszik kupamérkőzést az ÉSE 11-el. Selejtező nélkül kerül be az E. Rapid az első osztályba. Saját tudósítónktól. Komárom, — június 27 A déli kerület második osztályú bajnokságát ez évben megint komáromi csapat nyerte meg a szintén komáromi KFC 11 előtt. A szimpatikus komáromi együttes lelkes és odaadó munkájának gyümölcse ez a szép eredmény. Mint értesülünk, az E. Rapidnak nem kell külön osztályozó mérkőzést játszania a nyugati csapat bajnokával, hanem minden további nélkül az első osztály tagja lesz A második osztály végső állása egyébként igy fest: A II. osztály állása: 1. E. Rapid 12 6 4 2 40:15 16 2. KFC 11 12 7 1 4 39:28 15 3. Dunaváros 12 4 4 4 21:15 12 4. KMTE 12 3 6 3 19:33 12 5. NSC 12 5 1 6 18:23 11 6. GSE 12 4 2 6 23:43 10 7. KAC 12 3 2 7 24:34 8 Komárno városi teljes renoválás, fertőtlenítés és festés után NYITVA Gőzfürdő: minden szombaton: 6—12 óráig férfiaknak „ 12—17 óráig nőknek „ 17— 19 óráig kedvezményes munkás fürdőjegy férfiaknak vasárnap: 6>—12 óráig férfiaknak. É napokon a kádfürdők állandóan nyitva. — Mintaszerű tisztaság és kiszolgálás. — A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok mély tisztelettel Széles Gergely 832 bérlő. — Beiratás az állatni polgári leányiskolába és az egyéves tanfolyamra. Tudomásul adom az érdekelt szülőknek, illetve tanulóknak, hogy az állami polgári leányiskolába és a vele kapcsolatos egyéves tanfolyamra a beiratások f. é. június 27-én és 30-án lesznek, mindkét napon áélelőtt 8-12, délután pedig 2—4 óráig. Az I. osztályba kötelesek beiratkozni azok a leánytanulók, akik a helybeli elemi iskolák valamelyikének 5. évfolyamát sikeresen elvégezték. A tanulók szüleik vagy más hozzátartozójuk kíséretében jelennek meg és magukkal hozzák iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatukat, ujraoltási bizonyítványukat és igazolják illetőségüket. A felsőbb osztályokba iratkozók, akik az előző osztályt itt végezték, csak osztálybizonyitványukat hozzák el. Azok a vidéki tanulók, akik az elemi iskola valamely felsőbb évfolyamát végezték és a polg. leányiskola valamely felsőbb osztályába akarnak iratkozni, kötelesek a beiratási napokon felvételi vizsgálat engedélyezése iránt kérvényt beadni az I. osztálynál jelzett mellékletekkel. A felvételi vizsgálat szept. 1-én lesz. Az egyéves tanfolyamra olyan leány vagy fiulanulók vétetnek fel, akik polg. isk. végbizonyítvány vagy gimnáziumi 111. oszt. bizonyítvány birtokában vannak. Beiratási díj 10 Ké, azonkívül minden tanuló fizet 1 Kő biztosítási dijat. A tanfolyami tanulók még i.0 Ké irógépfenntartási dijat is fizetnek. A beiratási dij fizetése alól csak azok a jó tanulók menthetők fel, akik a beiratásnál szegénységi bizonyítványt adnak át. Komárno, 1936. jun. 18. Banai Tóth Pál igazgató. — Beiratás a közs. polg. fiúiskolába. Tudomására adom az érdekelt szülőknek és tanulóknak, hogy a beiratások a közs. polg. fiúiskolába f. hó 27-én és 30-án lesznek és pedig délelőtt 8—12-ig, délután pedig 2—4-ig. Beiratási dij 10 Ké, azonkívül minden tanuló fizet 1 Ké biztositási dijat, 6 Ké orvosi dijat és 1 Ké-t a kirándulási alapra. Biró Gyula igazgató. — Beiratások a községi elemi fiú- és leányiskolába 1936. junius hó 27-én szombaton, junius hó 30-án kedden, délelőtt 8—11-ig, d. u. 2—4-ig. Beiratási dij 2 Ké, azonfelül a tehetősebb szülők 6 Ké iskolaorvosi dijat fizetnek. A szegény tanulók úgy a beiratási, mint az iskolaorvosi dij fizetése alól mentesek. Figyelmeztetjük a szülőket, hogy tanköteles gyermekeiket ezen a két napon okvetlen beírassák, mert a be nem irt tanulók névjegyzéke büntető eljárás végett áttétetik az állami rendőrbiztossághoz. A népoktatási törvény rendelkezése szerint az I. osztályba beíratni tartoznak azokat a gyermekeiket, akik az 1929. év szeptember 1-től, 1930. év szeptember 1-ig terjedő időben születtek. Anyakönyvi bizonylat bemutatása az I. osztályba iratkozók részére kötelezőt A bizonylat az anyakönyvi hivatalban beirás céljaira díjmentesen kapható. A községi óvodába, a beírások szintén ugyanezen a napokon eszközöltetnek! Az iskolaszék. Apró hirdetések« FÉLÁRON eladom új cséplőgépemet elevátorral (1100) esetleg kikölcsönzöm csépléshez. Közelebbit Svoboda Jánosnál Hodíovo, p. Zem. Olőa.____________________188 ELADÓ újonnan épült családi ház fél hold gyümölcsössel. Hosszú u. 16. ________________________________193 12 lóerős „Dérárd“ motorkerékpár oldalkocsival olcsón eladó. Cím Jedlik István Komárno Stefanik rakpart 44. 190 Elsőrangú minőségű bel és külföldi felszerelve már Ke 450-től kaphatók. Minden egyes kerékpárt teljes garanciával adunk el és kedvező fizesési feltételeket nyújthatunk t. vevőinknek Bármely gyártmányú kerékárok javítását olcsón elvállaljuk. lH D Masaryk u. 21. Alkalmi vétel villany és elemes rádiókban már Ke 300-tól. Előnyösen be is cseréljük készülékét. CPO 13/1936. ein. sz. Komárno várostól. Hirdetmény. Komárno város kormánybiztosa meghatalmazva a komárnoi járási hivatal által a légi támadások elleni védekezés- és védelemről szóló 82/1935. sz. törvény 8. §-a értelmében 1936 június 12-én elhatározta, hogy az összes háztulajdonosoknak és bérlőknek a következő rendeletet adja ki: 1. a házak padlásaiból és a velük egy tető alatt lévő gazdasági épületekből 1936. július 30-ig el kell távolítani az összes gyúlékony tárgyakat és mindazt. ami a padlásokon az áttekintést akadályozza. A padlásnak állandóan szabadnak és áttekinthetőnek kell lennie,., hogy minden szöglete könnyen elérhető legyen; 2. a könnyen égő és gyúlékony anyagokat ezen hirdetmény kiadásának napjától nem szabad lerakni az udvarokon, kertekben, világító udvarokon és az uccákon a házak közelében, különösen nem az ablakok alatt. Ezen rendeletek betartásáért a háztulajdonos felelős. Ezen előírások betartása ellenőriztetni fog és a kihágások a járási vagy államrendőrségi hivatal által lesznek büntetve a 82/1935. sz. törvény 29.§-a szerint 100.000 Kc-ig terjedhető pénzbüntetéssel, vagy pedig 6 hónapig terjedő elzárással, esetleg az iparjog megvonásával abban az esetben, ha a kihágás iparűzés közben lett elkövetve. Komárno, 1936. június 25‘. KUDELKA NAGY vezető jegyző. 194 kormánybiztos..